Már 15-nél jár a Boston, nagyon mélyről állt fel a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 09:49
null
A Boston beállította a franchise legjobb 17 meccses rajtját (Fotó: archív)
Érthetetlen győzelmeket és nagy fordításokat is hozott az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakasza ma hajnalban, de az élcsapatok végül nem hibáztak: győzött a Boston, a Golden State és a Houston is. Hatalmas pofont kapott viszont a Milwaukee és az Orlando, míg a Clippers sorozatban nyolcadik vereségét is elszenvedte.

Atlanta Hawks–Boston Celtics 99–110

15-ről 15-re. Gyengén kezdte a meccset a Boston és az első negyedet tizenöt ponttal veszítette el, úgy tűnt, hogy komoly bajban van a társaság, de aztán rendezte a sorokat, elkezdte ledolgozni a hátrányt és a harmadik negyedben a meccs során először a vezetést is át tudta venni. Itt már egyértelmű volt, hogy komoly fölényben van a Celtics és az első játékrészt követően 26 ponttal múlták felül az Atlantát a vendégek – összeszedték a védekezésüket, támadásban pedig a parádézó Irving (30 pont, 10/12 mezőnyből, 5/6 tripla), valamint Brown (27 pont, 10/13 mezőnyből, 4/6 tripla) vezetésével szétkapták ellenfelüket. A gárda ezzel sorozatban a 15. sikerét könyvelhette el, és beállította a franchise történetének legjobb 17 meccses rajtját, illetve még négy sikerre van a Celtics leghosszabb győzelmi szériájától – 2008–2009-ben a Rondo, Allen, Pierce, Garnett-féle csapat nyert egyszer zsinórban 19 találkozót.

Kelet végén. A listavezető örömével szemben most a Kelet leggyengébb mérlegével szerénykedő Atlanta frusztráltsága áll, Dennis Schröder szerint sokkal több van bennük, mint a mostani 3/13-as mérleg, csak össze kell rakniuk az apró dolgokat is, hogy minden működjön. Az irányító most is kitett magáért (23 pont, 9 gólpassz), Prince, Collins és Bazemore révén volt segítsége is, de összességében az első negyedben bemutatott 16-0-s futást leszámítva elöl-hátul gondban voltak - kedd hajnalban már San Antonióban lépnek pályára, gyorsan meg kell találniuk azokat az apró dolgokat, ha tényleg el akarnak indulni felfelé.

A Hawks legjobb dobói: Schröder 23/6, Bazemore 19/6, Collins 18
A Celtics legjobb dobói: Irving 30/15, Brown 27/12, Morris 14/3, Tatum 14/3

Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 116–124

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

A húsz pont feletti hátrány sem okozott gondot. Borzalmasan kezdte a meccset a Warriors, az első negyedet 47–28-ra veszítette el, nevetséges „védekezést" mutatott be Steve Kerr alakulata és a második játékrészben sem tudott közelebb zárkózni, félidőben még mindig 22 pont volt közte. Itt azonban megrázta magát a társaság és a fordulás után erőt demonstrált: 47–15-re (!) rombolta szét a Sixerst a harmadik játékrészben, elképesztő dobófesztivállal átvette a vezetést és elcsendesítette a csarnokot. Ezen a találkozón megint egyszerre láthattuk a GSW két szélsőséges arcát, de végül jól jött ki a dologból a címvédő, Steph Curry (35 pont, 11/22 mezőnyből) és Kevin Durant (27 pont, 11/20 mezőnyből) vezetésével nagy győzelmet aratott, így 12-4-re javította mérlegét és tovább üldözi a Houstont – most back-to-backet játszik, ma este már Brooklynban lép pályára.

Nem fér bele a lefagyás. Ezt a találkozót meg kellett volna nyernie a Sixersnek, de képtelenek voltak reagálni a Warriors „megőrülésére", a pálya egyik oldalán sem tudtak érdemben változtatni a dolgok menetén, így vereséget szenvedtek – a záró etapra hiába kapták össze magukat, addigra ez már a GSW meccsévé vált. Pedig négyen is elérték a húsz pontot a hazaiak közül, Ben Simmons (23 pont, 8 lepattanó, 12 gólpassz, 11/15 mezőnyből, egy eladott labda) különösen extra teljesítményt nyújtott, de bármekkora klasszis is, ő újoncként még nem fogja megállítani ezt a Golden State-et – idén már másodszor kaptak leckét a címvédőtől, kedd hajnalban a Jazzt fogadják.

A 76ers legjobb dobói: Simmons 23, Embiid 21/3, Covington 20/15, Redick 20/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 35/12, Durant 27/3, Thompson 17/3

Charlotte Hornets–Los Angeles Clippers 102–87

A Clippers fáradt el a végére. Mindkét együttes back-to-backet játszott, de a több kezdőjátékosát is nélkülöző vendégcsapatot ez jobban megviselte - a harmadik negyedben még találtak némi extra energiát Griffinék, de a záró etapot 13 ponttal veszítették el, erre az időre már teljesen kifulladtak. Egyedül Lou Williams (25 pont, 10/17 mezőnyből, 4 gólpassz) hozott lendületet, a többiek fáradtan és tompán mozogtak, a Griffin-Jordan páros sem tudott dominálni, így zsinórban nyolcadik vereségüket is elszenvedték – az NBA legrosszabb formában lévő csapatáról beszélünk, bár a hírek szerint legalább Patrick Beverley visszatérhet a következő találkozón.

Nagyon kellett már ez a Hornetsnek. Sorozatban hat vereség után tudott nyerni a Charlotte, Steve Clifford alakulata jóval kevésbé tűnt most fáradtnak, mint ellenfele: ugyan ők sem dobtak jól, de az első félidőben összesen egy eladott labdát vétettek, a negyedik negyedben pedig 6/20-as mezőnymutatón tartották a Clipperst és belehajszolták öt eladott labdába, még ekkor is maradt erejük védekezni. Támadásban a 47 pontos estéből érkező és ismét kiválóan játszó (26 pont, 6/9 tripla, 6 gólpassz, eladott labda nélkül) Kemba Walker húzta az együttest, de fellépett mellé Dwight Howard (16 pont, 16 lepattanó) és Nic Batum (12 pont, 7 gólpassz, 2 blokk) is - az örömüket egyedül Jeremy Lamb kisebb sérülése árnyékolhatja be.

A Hornets legjobb dobói: Walker 26/18, Lamb 17/6, Howard 16
A Clippers legjobb dobói: Williams 25/6, Griffin 19/6, Jordan 10

Orlando Magic–Utah Jazz 85–125

Értelmezhetetlen. A Jazz idegenbeli győzelem nélkül, back-to-backet játszva, továbbra is Rudy Gobert, Dante Exum és Joe Johnson nélkül érkezett meg erre a találkozóra, majd aratott egy felfoghatatlan negyven pontos győzelmet az egy hete még keleti élcsapatnak számító Orlando otthonában. Nem nagyon lehet erre magyarázatot találni, mert bár a Magicnél egyértelműen problémák vannak, ettől még nem kellene megtáltosodniuk a vendégeknek akkor sem, ha Rubio és Sefolosha már pályára léphetett - legtöbbször a száz ponthoz is vért kell izzadniuk, most pedig „csípőből” jutottak el 125-ig. Rodney Hood mindenképpen kiemelendő, mert a dobógép a harmadik negyed végén elindított egy szériát, amelyben egymaga 19 (!) pontot szórt sorozatban és végül 31-gyel zárt. Az egészen hihetetlen győzelem után folytatja idegenbeli túráját a Utah, Quin Snyder vezetőedző szerint viszont nem a sikerről kell beszélni, hanem arról, hogy miben kell javulniuk...

Gödörben. A 6/2-es szezonrajt óta 2/6-ot ment a Magic, az utóbbi négy találkozóját zsinórban elveszítette, ez pedig már egy olyan pofon volt, ami után érdemes leülni és átbeszélni, hogy mi is csúszott félre. A szezon eleji lendület, labdajáratás, kreativitás helyett ismét a tavalyi Orlandót látjuk, ahol nincs spacing, ahol statikus és bizonytalan a támadójáték, miközben a védekezés is romokban hever – Frank Vogelnek sürgősen megoldást kell találnia és megállítania a zuhanást, különben hamar elúszik a szépen indult idény.

A Magic legjobb dobói: Gordon 18, Ross 12/3, Fournier 11/3
A Jazz legjobb dobói: Hood 31/21, Favors 25, Jerebko 15/3

Memphis Grizzlies–Houston Rockets 83–105

Könnyedén. Nagyobb megerőltetés nélkül hozta a találkozót a Houston, az első félidőben még inkább a könnyed támadójátékkal építette ki, majd tartotta meg az előnyét, a fordulás után viszont már a védekezés is a helyén volt: mindössze 33 pontot engedélyeztek a Memphisnek a hazaiak a harmadik-negyedik negyedben. James Harden (29 pont, 7 gólpassz) és Chris Paul (17 pont, 6 gólpassz) remekül mozgatták a gárdát, „etették" Capelát, ráadásul ez a duó be is vert 10/19 hármast, ezúttal ők maguk hozták a kinti tűzerőt – kipipáltak egy újabb kötelező győzelmet, idegenben 9–1-re, összességében 13–4-re állnak és most kapnak egy kis pihenőt, csütörtök hajnalban fogadják a Denvert.

Most ennyi van a Memphisben. Mike Conley nélkül nem nagyon számíthatnak többre a Grizzliesnél, az első félidőben így is várakozáson felül hozták a pontokat, sőt, a nagyszünet előtt nem sokkal két egységre fel is zárkóztak a Rockets mögé. A fordulás után azonban már nem volt keresnivalójuk, sem Gasol, sem Evans nem tudta tolni a szekeret, a híresen extra cserepad sem hozott változást, így zsinórban negyedszer is kikaptak, ezzel már 50 százalék alá süllyedt a mérlegük.

A Grizzlies legjobb dobói: Parsons 17/3, Green 15/6, Gasol 15/3
A Rockets legjobb dobói: Harden 29/18, Paul 17/12, Capela 17

Dallas Mavericks–Milwaukee Bucks 111–79

Ezek nem férnek bele. Érthetetlenül gyengén kosárlabdázott a Milwaukee, mintha kicserélték volna a négymeccses győzelmi sorozatból érkező csapatot – Jason Kidd szerint játékosai valamiért féltek passzolni egymásnak, így pedig nem alakulhattak ki érdemi dobóhelyzetek. Ebből aztán jöttek a rossz védekezések is, teljesen reménytelen dolgokat produkáltak Antetokounmpóék, az ilyen leolvadások pedig nem nagyon férnek bele, mert annyira nem jó csapat a Bucks, hogy „eldobjon" magától kötelező győzelmeket. Ezúttal egyszerű dolgokra sem tudtak odafigyelni a vendégek, akik először kaptak ki Eric Bledsoe megérkezése óta és 8/7-es mérleggel fogadhatják a Washingtont.

A Mavs köszönte a lehetőséget. Eddig is sok hármast dobott el a Dallas, de nem értékesítette ezeket a helyzetet jó százalékkal, most viszont alaposan megszórták ellenfelüket a hazaiak: 19 bedobott triplájukkal beállították a franchise-rekordot, ráadásul tették mindezt 50 százalékos hatékonysággal. Wesley Matthews (22 pont, 8 gólpassz, 6/8 hármas) járt az élen jó példával, de a cseresorból érkező hátvédek (Ferrell, Harris, Barea) is bevágtak összesen 9/16-ot – az első negyed hajrájától kezdve végig vezetett Rick Carlisle alakulata, amely végül kiütéses győzelmet aratott és 3/14-re javította a mérlegét.

A Mavericks legjobb dobói: Matthews 22/18, Barea 20/12, Barnes 18/6
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 24/3, Middleton 23/9, Snell 8/6

Portland Trail Blazers–Sacramento Kings 102–90

Ez már megvan. Előző este gyalázatos teljesítménnyel kapott ki Sacramentóban a Portland, most viszont sikerült stabil, magabiztos játékkal hozni a kötelező győzelmet: a nagyszünetben 12, a harmadik negyed végén 17 pont volt a távolság, ezúttal uralták a helyzetet Lillardék. A második negyedig volt esélye a Kingsnek, ott kapcsoltak feljebb a hazaiak, elsüllyesztettek négy triplát és megléptek, majd a fordulás után már volt közte 22 is, a záró etapban nem jelentettek érdemi veszélyt a vendégek – a McCollum-Lillard páros 47 pontja és tíz gólpassza mindenképpen említést érdemel, de most Jusuf Nurkic (14 pont, 7 lepattanó, 4 blokk) is kitett magáért. Terry Stotts legénysége 9/7-re áll és most Memphisbe utazik.

Vendégként nem megy. Sorozatban kilencedszer kapott ki idegenben a Sacramento, bár ez most nem sikerült csúfosra, reális győzelmi esélyeik most sem voltak George Hilléknek – a hazai 3–3-as mutatójuk biztató, de összességében így is csak a Dallast előzik meg Nyugaton. Ezúttal is voltak komoly áramszüneteik, amikor percekig nem nagyon tudtak hasznos dolgot csinálni, ezt pedig nem tudták máskor sem ellensúlyozni, főleg, hogy a bokasérüléssel bajlódó Buddy Hield el sem utazott a csapattal. Szerencséjükre most hazai meccsre készülhetnek, kedd hajnalban a Denvert látják vendégül.

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 25/12, Lillard 22/3, Nurkic 14
A Kings legjobb dobói: Cauley-Stein 18/3, Randolph 17/3, Mason 13/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets
–Los Angeles Clippers 102–87
Orlando Magic–Utah Jazz 85–125
Atlanta Hawks–Boston Celtics 99–110
Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 116–124
Memphis Grizzlies–Houston Rockets 83–105
Dallas Mavericks–Milwaukee Bucks 111–79
Portland Trail Blazers–Sacramento Kings 102–90

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik