Magára talált és legyőzte a Houstont a Minnesota

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 09:19
null
A 28 pontos Jimmy Butler beindította a Minnesota szekerét
Az első két meccs gyengélkedése után hazai pályán kiváló támadójátékot mutatott be a Wolves az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, így le tudta győzni az alapszakaszt megnyerő Houstont és szépíteni tudott a párharcban. Ismét megverte az OKC-t a Jazz, fizikális meccset nyert Miamiban Ben Simmons vezetésével a Philadelphia, míg a New Orleans két döbbenetes egyéni teljesítménnyel kisöpörte a Portlandet.

 

Miami Heat–Philadelphia 76ers 102–106

Nagy győzelem, nagy lépés. Brett Brown, a Philadelphia vezetőedzője azt mondta a meccs után, hogy nem volt joguk ehhez a győzelemhez és sokkolta, hogy mégis nyerni tudtak - a 7/31-es triplamutató, a 27 (!) eladott labda és a harmadik negyedben meglévő 12 pontos hátrány valóban nem azt sugallja, hogy a vendégek hagyták el győztesen a parkettet. Pedig így történt, ugyanis 83-73 után elindítottak egy óriási rohamot: 6-0-val zárták a harmadik játékrészt, majd egy 13-2-vel nyitották a negyediket, átvették a vezetést, sőt, megléptek hat ponttal és innentől többé-kevésbé kézben tartották a dolgokat. Annak ellenére arattak idegenbeli győzelmet, hogy Joel Embiidet támadásban azért elég jól limitálta most a Heat (14 pont, 12 lepattanó, 2/11 mezőnyből, 8 eladott labda, 5 blokk) és ahogy már említettük, kintről sem voltak veszélyesek, de remekül védekeztek és nem remegtek meg clutch helyzetben sem: Wade extrájával visszajött egy pontra a Miami, de az utolsó percbe lépve előbb a tripla-duplázó (17 pont, 13 lepattanó, 10 gólpassz, 4 szerzett, 7 eladott labda) Ben Simmons tört be és zsákolt egyet, majd JJ Redick vert be egy tempót, végül szintén a veterán hátvéd két büntetője állította be a végeredményt. A Sixers így mindkét meccset megnyerte Floridában és 3-1-es előnybe került, bizonyította, hogy extra dobóforma nélkül is képes győzni és egyetlen lépésre került a továbbjutástól. Érdekesség: Simmons történelmet írt, ő az első újonc Magic Johnson és 1980 óta, aki tripla-duplát tudott hozni a rájátszásban.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Elrontotta a Heat. Erik Spoelstra most jobban tudta használni Hassan Whiteside-ot (26 perc, 13 pont, 13 lepattanó), kőkeményen védekezett a Miami és rendkívül fizikálissá tette a meccset, limitálni tudta Embiidet, folyamatos labdaeladásokba kergette a Phillyt, a negyedik negyedben pedig Dwyane Wade extrája is megérkezett - 25 pontjából 12-t szerzett ebben az időszakban, nagyon fontos dobásokat süllyesztett el egymás után. Mindezek ellenére nem tudtak nyerni, egy hosszabb lefagyás elég volt ahhoz, hogy hátrányba kerüljenek, a végén pedig nem tudtak egy olyan védekezést bemutatni, amely esélyt adott volna nekik a győzelemre - bánhatják, mert így most a kiesés szélére kerültek és sorozatban háromszor, ebből kétszer idegenben kell megverniük a Sixerst a továbbjutáshoz. A fizikális meccshez hozzátartozik, hogy Winslow és Richardson is kisebb-nagyobb sérülést szenvedett, bár a találkozó ritmusát és stílusát nekik kedvező módon tudták alakítani, nem jöttek ki belőle jól.

A Heat legjobb dobói: Wade 25, Dragic 20/3, J. Johnson 15/3
A 76ers legjobb dobói: Redick 24/6, Simmons 17, Embiid 14

A párharc állása: 3-1 a 76ers javára.

New Orleans Pelicans–Portland Trail Blazers 131–123

Ezt is megoldotta, kisöpörte ellenfelét a Pelicans. Most kevésbé működött az eddig tökéletes New Orleans-védekezés, így pontzáporos mérkőzés alakult ki, de ez sem állt távol a hazaiaktól és két bődületes extra teljesítménnyel hozni tudták sorozatban a negyedik győzelmüket is. Anthony Davis (47 pont, 11 lepattanó, 15/24 mezőnyből, 15/17 büntető) és Jrue Holiday (41 pont, 8 gólpassz, 15/23 mezőnyből, 9/12 büntető) ugyanis valami elképesztő produkciót nyújtott, gyakorlatilag ők ketten szállították a találkozót a Pelicans számára - természetesen kellettek a többiek is, de hogy két játékos is ilyen szinten domináljon egyszerre egy csapatban, arra nem mostanában volt példa. Davis 47 pontja egyébként franchise-rekord a playoffban, ebből 33-at a második félidőben dobott, 12-t pedig az utolsó öt percben, amikor visszajött a meccsbe a Blazers - ugyan már volt tíz egység felett is a különbség, de rohamozott még egyet a Portland, AD viszont mindent bedobott, egyszerűen nem engedte csapatát veszíteni. A két vezér hihetetlen teljesítménye így aztán győzelmet ért, ezzel pedig komoly meglepetésre pályahátrányból kisöpörték a nyugati harmadik kiemeltet és elsőként jutottak tovább a következő körbe, ahol minden bizonnyal a címvédő Warriors vár majd rájuk.

Nem sikerült a Blazersnek. Ezúttal jóval keményebben, harcosabban lépett pályára a vendégcsapat, már az első percekben látszott, hogy felszívták magukat Terry Stotts játékosai - volt flagrant faultjuk is és a legutóbbi meccsel ellentétben tapadtak ellenfelükre. Ugyan Damian Lillard most sem igazán szabadult ki a szorításból, de CJ McCollum már hozta azt az extrát, ami korábban hiányzott, 38 pontig jutott 15/22-es mezőnymutatóval, igaz, tegyük hozzá azt is, hogy mindketten 45 percet töltöttek parketten, pihenni gyakorlatilag nem volt idejük. Hiába volt viszont most rendben a támadójáték (52,6% mezőnyből, csak 6 eladott labda, a kezdőben mindenki legalább 15 pontnál), védekezésben nem tudtak mit kezdeni a két pusztító Pelicans-sztárral, így egyszerűen képtelenek voltak tartani a lépést - hiába kapaszkodtak fel még egyszer a tíz pont feletti hátrányból, az utolsó percekben megint sorra kapták a kosarakat, így dicstelenül búcsúztak az idei rájátszástól.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 47/6, Holiday 41/6, Moore 14/3
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 38/6, Aminu 27/15, Lillard 19/3

A párharc végeredménye: 4–0 a Pelicans javára.

Minnesota Timberwolves–Houston Rockets 121–105

Rátalált a ritmusra a Minnesota. Az első két meccs szenvedése után most hazai pályán elkapta a fonalat a Wolves és megtalálta azt a támadójátékot, amelyből eddig semmit sem láttunk - ezúttal mindenki hozzátett, akinek kellett és kiválóan működött a gépezet. Meglettek Karl-Anthony Towns helyzetei (18 pont, 16 lepattanó, 2 blokk), sikerült megfelelő szerepbe illeszteni Jimmy Butlert (28 pont, 10/19 mezőnyből, 4/6 tripla), villogott még Jeff Teague (23 pont, 8 gólpassz, 3/5 tripla) és Andrew Wiggins (20 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz, 4/6 tripla), sőt, hatodik emberként borzasztó agresszív volt Derrick Rose (21 perc, 17 pont, 8/16 mezőnyből) is - összességében 50%-kal tüzeltek mezőnyből és 15/27 triplát süllyesztettek el, parádés támadójátékot mutattak be. Emellett pedig védekezni sem felejtettek el, ugyanazt meg tudták csinálni, mint az első két találkozón, így a második félidőben egyszerűen lenyomták az alapszakasz győztesét: 15 pontot vertek ellenfelükre a nagyszünet után, elvették Hardenék leindításait és nagyon fontos győzelmet arattak. Ezzel egyrészt elkerülték a 0-3-at, másrészt önbizalmat adtak saját maguknak, harmadrészt pedig jelezték a Rocketsnek, hogy ennél több kell - nem mellesleg 14 év után az első playoff-sikerüket könyvelhették el.

Figyelmeztető jel a Houston számára. Az első két összecsapáson sem villogott támadásban Mike D'Antoni legénysége, akkor még szenzációs védekezéssel ezt ellensúlyozni tudta, ezúttal viszont hátul sem működött a gépezet, így komoly pofon lett a vége. Most sem találták a ritmusukat, James Harden (29 pont, 9/21 mezőnyből, 7-7 lepattanó és gólpassz), valamint a 30 perc alatt kipontozódó Chris Paul (17 pont, 7/11 mezőnyből, 6 gólpassz) próbálkozott, de nem tudtak rohanni, nem igazán tudtak könnyű kosarat dobni, kikaptak a festékben és igazából kintről sem tüzeltek különösebben jól - Paul szerint hátul azért nem voltak rosszak, de hiába értek oda a Wolves tripláira, Butlerék az arcukba dobták őket. Ez a meccs figyelmeztető jel lehet a texasiak számára, hogy ez már a playoff, itt többet kell letenni az asztalra, különben már most, az első körben is lehetnek komoly gondjaik.

A Timberwolves legjobb dobói: Butler 28/12, Teague 23/9, Wiggins 20/12
A Rockets legjobb dobói: Harden 29/9, Paul 17/3, Gordon 15/9

A párharc állása: 2–1 a Rockets javára.

Utah Jazz–Oklahoma City Thunder 115–102

Megint jobb volt a Jazz. Több tekintetben is egyértelműen ellenfele fölé nőtt a hazai alakulat és a gyenge kezdés (30-22-re elvesztett első negyed) után gyakorlatilag lejátszotta a vendégeket Quin Snyder együttese - a két középső játékrészt 21 ponttal nyerte meg és a záró etapban volt már közte húsz is. Egyrészt kiválóan védekeztek Russell Westbrookon, akit rossz dobásokba és eladott labdákba kergettek, másrészt uralták a lepattanózást (48-33-ra húzták be), harmadrészt pedig a húzóembereik ismét villogtak: Ricky Rubio tripla-duplázott (26 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz), Donovan Mitchell is hozta magát (22 pont, 11 lepattanó, 4/7 tripla), Joe Ingles szállította a kinti dobásokat (21 pont, 5/10 tripla), de Rudy Gobert (18 pont, 12 lepattanó) is dupla-duplázni tudott. Minden tekintetben uralni tudta a játékot a Utah a kezdeti problémák után, a második félidőben sikerült egy 13-0-s rohamot produkálnia a gárdának és innen már nem volt visszaút, így újabb nagyszerű teljesítménnyel megfordították a párharcot - ha következőleg is nyerni tudnának otthon, akkor óriási lépést tennének a továbbjutás felé.

Több kell a Thundertől. Az első meccsen látott George-parádé óta azért nem igazán talál fogást ellenfelén az OKC, ezúttal sem működött a játék, leszámítva az első bő egy negyedet - Russell Westbrook végül 5/17-es mezőnymutatóval szenvedett össze 14 pontot, 9 gólpasszára pedig jutott 8 eladott labda is, nagyon erőlködött a Utah védekezésével szemben. George ugyan beszórt 23 pontot, de Carmelo Anthonyhoz alig jutott el a labda, Steven Adams újabb faultgondjai komoly károkat okoztak nekik és hiába hozott 4/5 triplát a padról Raymond Felton, ezzel önmagában nem mentek semmire. A negyedik negyedben már nem volt komoly esélyük a győzelemre, addigra elúszott számukra a meccs, így valamin mindenképpen módosítaniuk kell a következő találkozóra, mert kétszer egymás után az történt a pályán, amit a Jazz akart, egy harmadik vereség pedig akár végzetessé is válhat.

A Jazz legjobb dobói: Rubio 26/6, Mitchell 22/12, Ingles 21/15
A Thunder legjobb dobói: George 23/9, Anthony 14/6, Westbrook 14/3, Felton 14/12

A párharc állása: 2–1 a Jazz javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik