Luka Doncic megsérült, Kawhi Leonard győzelemre vezette a Clipperst

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.08.22. 09:41
null
Kawhi Leonard (balra) győzelemre vezette a Clipperst (Fotó: Getty Images)
A Jazz megsemmisítette a Denvert, a Phillynek megvolt az esélye, de nagyon elrontotta az utolsó két percet, így 3–0-ra vezet a Boston és a Raptors is egy győzelemre van a második körtől az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.

Brooklyn Nets–Toronto Raptors 92–117

Ez most megint sima volt. Az előző mérkőzésen alaposan megszorongatta ellenfelét a Brooklyn, erre a találkozóra azonban nem maradt muníció és igazából ismét esélytelennek bizonyult az együttes. A buborékot elhagyó Joe Harris helyett Tyler Johnson került be a kezdőbe és ő próbált is élni a lehetőséggel, 23 pontot és 5/9 triplát szórt, amivel ő lett a legjobb Nets-játékos, de Garrett Temple csak 1/9 triplát küldött a gyűrűbe, Jarrett Allen a 17 lepattanója mellett egyetlen mezőnykosarat sem dobott, sőt, mezőnykísérlete sem volt (!), Luwawu-Cabarrot 3/18-at hajított mezőnyből, Caris LeVert pedig vezérként megállt 15 pontnál és 6 gólpassznál. Így végül csapatszinten 33 százalékkal dobtak csak mezőnyből, amivel nem lehetett és nem is volt keresnivalójuk – az első félidőt elvesztették 15 ponttal, onnantól a Raptors már kontrollálta a dolgokat, majd a végén még rátett egy lapáttal. A negyedik negyedben volt közte 31 is és igazából az sem volt túlzó – a papírforma szerint két nap múlva véget ér ez a párharc.

Csak könnyedén. Az előző meccs erőlködése után most megint könnyedebben, lendületesebben játszott a Toronto, a végig remek védekezés mellett ezúttal támadásban is megvolt a kellő tűzerő. Kyle Lowry most hátrébb lépett és inkább csak „összeragasztotta” a csapatot, Fred VanVleet viszont nem tud leállni (22 pont, 6/10 tripla, 5 gólpassz) és most két magasember is villogott: Pascal Siakam 26 pontot szerzett 8 lepattanóval, valamint 5 gólpasszal kiegészítve, a padról pedig Serge Ibaka termelt egy 20-ast 13 lepattanóval és 3/3 triplával. Egyetlen győzelemre vannak a továbbjutástól és egyúttal a söpréstől, ha legközelebb is ilyen intenzitással kosárlabdáznak, akkor minden bizonnyal meglesz a 4–0.

A Nets legjobb dobói: T. Johnson 23/15, LeVert 15/9, Chiozza 14/9
A Raptors legjobb dobói: Siakam 26/6, VanVleet 22/18, Ibaka 20/9
A párharc állása: 3–0 a Raptors javára

Utah Jazz–Denver Nuggets 124–87

Megsemmisítés. A hosszabbításban elvesztett első meccs után a másodikat már abszolút simán nyerte a Jazz, most viszont ezt még meg tudta fejelni és valósággal feltörölte a padlót a Denverrel. Mike Conley bombaformában tért vissza a karanténból és úgy dobott 27 pontot, hogy playoff-karriercsúcsnak számító 7/8 triplát süllyesztett el, Rudy Gobert 24 pontja szintén személyes rekord a rájátszásban, az eddig elképesztő Donovan Mitchell pedig nyugodtan háttérbe húzódhatott 20 ponttal, ezúttal nem volt szükség az extrájára. Már az első negyedet 11 ponttal nyerték és onnantól folyamatosan nyílt az olló, volt közte 39 is, egyszerűen nem voltak egy súlycsoportban a felek, méghozzá semmilyen szempontból, igazából a Jazznél pihentetni is volt idő, Conley 25, Ingles 22, Mitchell és O'Neale 28 percet játszott mindössze. Most abszolút megállíthatatlanok és két ilyen győzelem után egyértelmű, hogy az ő kezükben van a párharc, mentálisan is rendben vannak és ha a Nuggets nem reagál villámgyorsan, akkor hamarosan akár véget is érhet a széria.

Ennél nincs lejjebb. Az előző mérkőzés is komoly pofont jelentett a Denver számára, de nem hogy nem tudták megoldani a gondjaikat, hanem még mélyebbre zuhantak és így történetük harmadik legsúlyosabb playoff-vereségét szenvedték el - ennél már nem nagyon van lejjebb, kérdés, hogy feljebb vezet-e még számukra út. Semmiben sem ütötték meg az elfogadható szintet, a védekezésük továbbra is egészen nevetséges volt, Gobert kedvére zsákolgathatott, Conley könnyedén dobálhatott, sehova sem értek oda, ezt pedig most megtetézték a vállalhatatlan támadójátékukkal is - 40% alatti mezőnymutató, 17 eladott labda, szörnyű egyéni teljesítmények, így nem lehet meccset nyerni. Nikola Jokics 15 ponttal lett a legjobb dobó, de ő is nagyon gyengén játszott, Jamal Murray megint csak szenvedett (12 pont 16 dobásból), Michael Porter Jr.-hoz nem jutott el a labda, Millsap, Craig, vagy Grant megint nem tudott érdemben hozzátenni, egyedül a 9 perc alatt 11 pontot szerző Bol Bolt említhetjük még meg - óriási gondban vannak és ha a következő meccsre nem következnek be gyökeres változások, akkor új dolgokat már nem kell szétpakolniuk a szobájukban.

A Jazz legjobb dobói: Conley 27/21, Gobert 24, Mitchell 20/6
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 15/6, Murray 12/6, Bol 11/3
A párharc állása: 2–1 a Jazz javára

Philadelphia 76ers–Boston Celtics 94–102

Elrontotta a Philadelphia. Botrányosan gyenge dobószázalékot produkált a Sixers, 29.5 százalékkal (igen, nem elírás) céloztak mezőnyből Brett Brown játékosai, azonban így is végig szoros meccset játszottak, sőt, sokszor vezettek és a végjátéknak is ők mehettek neki kétpontos előnnyel - az utolsó két perc 94–92-es Philly-vezetésről indult. Jaylen Brown kimaradt dobása után aztán a labda is náluk volt, de Joel Embiid 109 másodperccel az órán eladta azt, amiből kaptak egy 2+1-et, a következő játéknál Embiid belenézett egy blokkba, majd Richardson clear path faultot ütött, így két bostoni büntető és Celtics-labda következett. Az ezt követő játéknál Tatum blokkolta Richardsont, ebből újabb pontokat dobott a Boston és a vége az lett, hogy az utolsó másfél percet 10-0-ra nyerte a gárda, amellyel fordított - a teljesen lefagyó Sixers pedig az egyébként most kiváló védekezése ellenére elvesztette a meccset és ezzel minden bizonnyal a szériát is. Embiid egyébként megint kifogyott a levegőből, az első félidőben 22 pontot és 10 lepattanót szerzett, aztán a másodikban már csak 8-3-at tett ehhez hozzá, de persze összességében így is messze ő volt csapata legjobbja - Horford visszakerült a kezdőbe, de csak egy kosarat tudott dobni, Harris 6/19-et, a Richardson-Milton hátvédpár 11/35-öt dobott mezőnyből, a padról pedig összesen egy játékos tudott pontot szerezni, az volt a csoda, hogy ennek ellenére ilyen közel álltak a sikerhez.

3–0, innentől meg kell oldani. A múltkori sima győzelem után most nehezen alakult ez az este a Boston számára, Jayson Tatum az első negyedben beütötte harmadik faultját és onnantól rengeteget kellett a kispadon ülnie, ami azért Gordon Hayward nélkül, ezzel a rotációval nem esik túl jól, de a csapatnak sikerült egálközelben maradnia – főleg persze a Philly „támadójátéka” miatt. Tatum végül nem is játszott jó meccset, 15 pontjához 19 dobás kellett, nem volt gólpassza, de hátul kiosztott négy blokkot, ő takarta be az említett clutch időszakban Embiidet és Richardsont is, úgyhogy azért bőven hozzátette a magáét. A 24 pontos Kemba Walker jól mozgott, volt egy clutch dobása is abban a 10–0-ban, Jaylen Brown 21-et szórt és a kispadot is próbálták bevonni, egyszerűen muszáj volt – 3–0-ról már minden mellettük szól, Embiid is csak egy meccs megnyeréséről beszélt ezek után, úgyhogy nagyon közel vannak a Toronto elleni második körhöz.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 30/6, Richardson 17/9, Milton 17/9
A Celtics legjobb dobói: Walker 24/9, Brown 21/3, Tatum 15/6
A párharc állása: 3–0 a Celtics javára

Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 122–130

Doncic megsérült. Az első meccsen Kristaps Porzingis korai kiállítása, most pedig Luka Doncic korai sérülése befolyásolta jelentősen a Dallas teljesítményét, a szlovén vezér ugyanis a harmadik negyedben kivált a mérkőzésből: megsérült a bokája, lement a pályáról és bár a negyedik játékrész elején még visszatért, de csak sántikált, úgyhogy hamar lekapták a parkettről és többet már nem láttuk. Hogy mennyire súlyos a dolog, azt még nem tudni, de Doncic maga azt mondta, hogy szerinte semmi komoly és remélhetőleg a következő mérkőzésen már játszani tud – ezt viszont ebben a formában megint elvesztették. Tegyük hozzá, hogy Doncic sérülésekor már simán vezetett a Clippers, mert a második negyedet 45–31-re nyerte Doc Rivers csapata, 14 volt közte a nagyszünetben és a konkrét sérüléskor is ugyanennyi volt a távolság - az más kérdés, hogy a Dallas egyébként az előző meccshez hasonlóan ismét parádézott legjobb játékosa nélkül és közelíteni tudott valamennyit. Porzingis (34 pont, 13 lepattanó, 5/9 tripla), Hardaway Jr. (22 pont, 4/10 tripla) és Curry (22 pont, 4/4 tripla) teljesítménye elég volt ahhoz, hogy a Clippers ne dőlhessen hátra és hogy bár volt közte 18 is a záró etapban, de innen még visszajöhessenek nyolc pontra - azonban most ennyi volt a maximum, a LAC ennél közelebb nem engedte őket. Szóval ez a meccs Doncic (aki 29 perc alatt 13 pontot, 10 lepattanót és 10 gólpasszt jegyzett gyenge dobószázalékkal) sérülése nélkül sem nekik állt, így viszont egyértelműen elvesztették, 2–1-es hátrányban remélik, hogy a szlovén bevethető lesz a negyedik találkozón.

Leonard továbbra is húzza a csapatát. A tavalyi döntő MVP-jére az előző meccsen sem lehetett különösebb panasz és most is ő volt az, aki magával vonszolta a Clipperst, hiszen dobott 36 pontot 13/24-es mezőnymutatóval, volt 9 lepattanója és 8 gólpassza is, ráadásul fontos helyzetben mindig ő villant - amikor közelített a Mavs, akkor mindig érkezett Leonard és megnyugtatta a kedélyeket. Összességében viszont most volt segítsége is, rajta kívül még hatan érték el a tízpontos határt, 50% felett dobtak mezőnyből, 40% felett tripláztak és támadásban ezúttal olyan arcukat mutatták, amilyet eddig ritkán - pedig Paul George megint terített betli volt, 11 pontot szerzett 3/16-os mezőnymutatóval és 1/8 triplával, igaz, a gólpasszai legalább megvoltak. Csapatszinten azért javultak, a 45 pontos második negyed csapatrekord, ismét vezetik a szériát, a sérült Pat Beverley állapota is javul, jó szájízzel mehetnek neki a negyedik meccsnek.

A Mavericks legjobb dobói: Porzingis 34/15, Hardaway Jr. 22/12, Curry 22/12
A Clippers legjobb dobói: Leonard 36/3, Shamet 18/9, Zubac 15
A párharc állása: 2–1 a Clippers javára

NBA, 2019–2020, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK

Brooklyn Nets–Toronto Raptors 92–117
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3

Philadelphia–Boston Celtics 94–102
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–3

NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
Utah Jazz
–Denver Nuggets 124–87
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1

Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 122–130
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik