LeBron James tartotta életben a Cavs győzelmi sorozatát

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.12.03. 09:28
null
LeBron James tartotta életben a Cavs győzelmi sorozatát (Fotó: Twitter)
Kis híján elrontotta a Memphis elleni hazai meccset a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, de az utolsó két percben érkezett LeBron James és szállította csapata sorozatban tizenegyedik győzelmét. Bostonban ismét Kyrie Irving lépett elő a hajrában, a Lakers összeomlott a végjátékban, a Bucks hozta a kötelezőt, a Hawks nyert Brooklynban, a Dallas nem adott esélyt a Clippersnek, míg a Pelicans Anthony Davis nélkül is felülmúlta a Portlandet – a játéknap talán legnagyobb csatáját azonban Joel Embiid és Andre Drummond vívta.

 

Boston Celtics–Phoenix Suns 116–111

Ha szorul a hurok, jön Irving. Többször láttuk már ezt a receptet idén a Celticsnél és most is jól működött, Kyrie Irving a mérkőzés nagy részében csak együtt élt a játékkal és tette a dolgát, amíg jól játszottak a hazaiak, addig nem volt szükség tőle extrára – márpedig egészen a negyedik negyed közepéig magabiztosan vezetett a gárda. A hajrát azonban megnyomta a Suns és 107–105-ig kapaszkodott fel, meleg lett a pite és ekkor előlépett az irányító: rögtön bevágott egy nagy hármast, amivel megnyugtatta övéit, majd fél perccel a vége előtt egy kettest is a gyűrűbe küldött, ezzel gyakorlatilag eldöntötte az összecsapást. Mellette az újonc Jayson Tatum is bemutatott egy clutch blokkot és fontos pillanatban dobott kosarat is, Al Horford karriercsúcsot jelentő 11 gólpasszt osztott szét, a csapat összességében 50 százalék feletti mezőnymutatóval, 14/31 triplával és 32 gólpasszal zárt, hatan dobtak tíz pont felett, így továbbra is vezetik a ligát.

Booker most sem aprózta el. Legutóbbi bostoni fellépésén hetven pontot szórt a Suns dobógépe és egyénileg most is remek napja volt – 38 egységig jutott 16/29-es mezőnymutatóval és öt gólpasszal egy kisebb térdsérülés ellenére, nem rajta múlt a vendégek sikere. A Phoenix elsősorban rá és a lepattanózásra építve próbált meccsben maradni, 14–4-re nyertek a támadópattanókat tekintve, de végül a gyengébb dobóforma (főleg kintről) és a kevés kiharcolt büntető nem fért bele – kedd hajnalban folytatják hatmeccses idegenbeli túrájukat, ezúttal Philadelphiába látogatnak.

A Celtics legjobb dobói: Irving 19/6, Brown 17/9, Morris 17/3
A Suns legjobb dobói:
Booker 38/9, Warren 19/3, Chandler 14

Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 108–82

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Könyörtelen volt a Mavs. Nem adott esélyt padlón lévő ellenfelének a Dallas, rögtön egy 8–0-val nyitottak a hazaiak és végig vezettek a találkozó folyamán – a nagyszünetben már 21 egység volt közte, nem volt kérdés a győztes kiléte. A könnyed siker titka elsősorban a remek kinti dobóforma volt, Dirk Nowitzki 5/5, JJ Barea 4/5 triplát süllyesztett el, de ezúttal gyakorlatilag mindenben felülmúlták ellenfelüket a texasiak, akik ezzel megszerezték Rick Carlisle edzői pályafutásának 700. győzelmét – az újságíróknak olyan dolgokra is jutott idejük figyelni, mint hogy a hetek óta jegelt Nerlens Noel a nagyszünetben bement a sajtószobába egy hot dogért...

Ez így hosszú szezon lesz. Négy kezdőjátékos dőlt már ki hosszú időre a Clippersnél, azt pedig ma is bizonyították, hogy a „maradék" nem alkot NBA-szintű csapatot – bízhatnak egy-egy extra napban, de most sem Lou Williams, sem Austin Rivers dobásai nem ültek, a Mavs pedig hamar el is vette a kedvüket. A csapatszinten berámolt hat tripla, a 35 százalék alatti mezőnymutató és az 54–38-ra elveszített lepattanózás is jelzi, hogy mekkora volt a két csapat közötti különbség, Doc Rivers nem is nagyon erőltette a kezdőit, hiszen most back-to-backre utaznak Minnesotába.

A Mavericks legjobb dobói: Barea 21/12, Nowitzki 16/15, Harris 15/3
A Clippers legjobb dobói: Williams 18/3, Jordan 14, Rivers 9/3, Thornwell 9/3

Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 102–114

Nem tört meg a Hawks. Az első negyed végétől kezdve folyamatosan vezettek a vendégek, csak az volt kérdés, hogy éppen mennyivel járnak előrébb, de a negyedik játékrész elején felszívta magát a Brooklyn és két pontnyira zárkózott. Ez azonban nem törte meg a Dedmon, Collins párost nélkülöző Atlantát és Dennis Schröder (24 pont, 6 gólpassz) vezérletével futottak egy 18–3-at, amivel eldöntötték a találkozót, innen már nem tudott felállni a Nets – bár úgy tűnt, hogy megroppanhat a Budenholzer-legénység, de talált még egy sebességi fokozatot az együttes. Ebben azért nagy szerepe volt a kispadnak, Luke Babbitt (20 pont, 4/6 tripla) mellett a Belinelli, Bembry, Taylor trió is nagyon eredményesen szállt be, összesen 56 pont érkezett a második sortól, ami nagyon kellett a győzelemhez.

Csak triplával nem lehet. Egyetlen játékelemben volt extra ezen az estén a Brooklyn, ez pedig a kinti dobás, Carrollék 17/42 hármast pörköltek be, de ezen felül 17/40 duplát küldtek csak a gyűrűbe, eladtak 19 labdát, védekezésben pedig csak rövid időszakokra tudták összekapni magukat. Főleg utóbbi jelentett problémát, amíg nem tudnak összerakni egy érdemi védekezést, addig hiába rohannak és tüzelnek jól kintről, az nem fog stabilitást adni – egyénileg Spencer Dinwiddie-t (15 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz, 3 blokk) lehet kiemelni, ám ő kevésnek bizonyult a több lábon álló Hawks ellen.

A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 15/9, Harris 13/12, Crabbe 12/9, Allen 12, Kilpatrick 12/6
A Hawks legjobb dobói: Schröder 24/3, Babbitt 20/12, Bembry 12

Cleveland Cavaliers–Memphis Grizzlies 116–111

Majdnem meglepetést okozott a Memphis. Nagyon harcosan jött ki erre a mérkőzésre a Grizzlies, első kilenc dobásából hetet be is vert a vendégcsapat, ezzel tíz pont feletti előnyben volt az első negyedben. A folytatásban ugyan behorpadt a társaság és a harmadik játékrészben volt 18 pontos hátrányban is, de ez sem vette el Greenék kedvét, akik még egyszer összekapták magukat és óriási hajrát bemutatva kiegyenlítettek két perccel a mérkőzés vége előtt. A kisebb sérüléssel együtt is remeklő Marc Gasol (27 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk) mellett Tyreke Evans (31 pont, 5/7 tripla, 7 lepattanó, 12 gólpassz) játszott extrát, hosszú ideje nem látott átütőerő volt a memphisi támadásokban, de a végjáték mégsem sikerült: LeBron Jamest ezen az estén nem lehetett legyőzni, így mégis vereséget szenvedtek, sorozatban a tizenegyediket. Kérdés, hogy állandósítani tudják-e ezt a formát és építeni rá, vagy ez lett volna a kiútjuk a gödörből, de a vereség még lejjebb taszítja őket...

James döntött a végén. Az elrontott rajt után lejátszotta a pályáról ellenfelét a Cleveland, szenzációsan (56 százalékkal) dobott a gárda, a szokásosan remeklő James, Love, Wade trió mellé most felnőtt JR Smith (17 pont, 4/5 tripla) is, úgy tűnt, hogy könnyedén érvényesíti a papírformát a hazai alakulat. Nem így történt, a harmadik negyed végétől kicsit belealudtak a meccsbe és kis híján elrontották, de az utolsó két percben érkezett a 34 pontos, 12 gólpasszos LeBron James: miután a közönség elhűlve figyelte, hogy már kiegyenlített a Memphis, dobott egy duplát betörésből, majd a következő támadásból még egyet faulttal együtt, hogy aztán öt másodperccel a vége előtt, hárompontos előnynél bevágjon egy középtávolit is. Ezzel eldöntötte az összecsapást és hozta a győzelmet a Cavsnek, méghozzá sorozatban a tizenegyediket, így a gyenge kezdés után már a liga négy legjobb csapata között van a társaság a mérlegeket tekintve.

A Cavaliers legjobb dobói: James 34, Love 20/9, Smith 17/12
A Grizzlies legjobb dobói: Evans 31/15, M. Gasol 27/3, Green 16/6

Philadelphia 76ers–Detroit Pistons 108–103

Centerháború. A két csapat előző, októberi meccsén indult el valami Joel Embiid és Andre Drummond között, amikor a Sixers magasembere győzelemre vezette csapatát, megnyerte a Drummond elleni csatát és azt mondta ellenfeléről, hogy nem védekezik, amire a Pistons centere azt tweetelte, hogy „december 2-án találkozunk". Nos, eljött december 2-a és valóban óriásit vívott egymással a két klasszis: Embiid végül 25 ponttal és 10 lepattanóval, de csak 7/21-es mezőnymutatóval és 6 eladott labdával zárt, míg Drummond 14 pontos, 11 lepattanós dupla duplája mellett 6 gólpasszt és 5 labdaszerzést jegyzett. Mégis Embiid nyerte a csatát, a hajrában ugyanis két faultot is kiharcolt ellenfelén, aki ezzel kipontozódott, míg a hazaiak magasembere a kijáratra mutogatott és integetett Drummondnak – ráadásul be is dobta a büntetőket, amik rengeteget értek a győzelem szempontjából. A meccs után azért sportszerűen viselkedtek egymással és kijelentették, hogy várják a következő egymás elleni derbit, amire majd január 6-án kerül sor.

Nem rontotta el a Philly. Az első félidőt egyértelműen uralta a hazai csapat annak ellenére, hogy nem igazán úgy működött a játék, ahogy azt megszokhattuk tőlük, de a harmadik negyedben a teljes 16 pontos előnyüket leadták és egálról feszültek neki a felek a záró etapnak. Drummond aztán három pontos Sixers-vezetésnél hagyta el a parkettet szűk három perccel a vége előtt és itt kicsit megborult a Pistons, Bradley elkövetett egy támadóhibát, Stanley Johnson kapott egy blokkot, majd lemaradtak Saricról, aki kegyetlenül beverte a triplát – itt nyolc pont lett a különbség, gyakorlatilag eldőlt a meccs. A hazaiaknak az is belefért, hogy Ben Simmons megálljon öt pontnál és hogy magukhoz képest kifejezetten gyenge támadójátékot nyújtsanak, elég volt Covington és Redick extrája, Saric clutch dobása és Embiid jelenléte, míg a túloldalon hiába dobott 52 pontot parádés hatékonysággal a Harris, Jackson kettős, a többiek nem tudtak hozzájuk felnőni – a végjátékot aztán elrontották, így két nap alatt kétszer kaptak ki.

A 76ers legjobb dobói: Covington 25/18, Embiid 25, Redick 18/3
A Pistons legjobb dobói: Harris 27/9, Jackson 25/6, Drummond 14

Milwaukee Bucks–Sacramento Kings 109–104

Kis híján igaza lett Kiddnek. A Bucks vezetőedzője tartott ettől a meccstől, mert egy hosszú idegenbeli túra után tért haza csapata és kötelező volt számára a győzelem otthon, az ilyen összecsapások pedig mindig csapdákat rejtenek - majdnem be is jött az, amitől tartott. Jól kezdett a gárda, Antetokunmpo (33 pont, 8/15 mezőnyből, 15 lepattanó), Middleton (25 pont, 9/15 mezőnyből) és Bledsoe (19 pont, 4/9 mezőnyből) is remekelt, vezetésükkel már húsz pont volt a Milwaukee előnye a második félidőben, mielőtt azonban végleg lezárták volna a meccset, felébredt a Kings és leolvadt a hazai alakulat. Olyannyira égett a ház, hogy már 102–101 állt az eredményjelzőn szűk két perccel a vége előtt, de Antetokunmpo egy gólpasszal, egy kiharcolt faulttal és két lepattanóval stabilizálta övéit, közben kimaradt két sacramentói tripla, így a Bucks egy 6–0-s futással mégis megoldotta a helyzetet – körömrágós lett a vége, de hozta a kötelezőt Jason Kidd csapata.

Túl sok büntető. A Kings vereségének oka elsősorban a rengeteg beütött fault és a sok hazai büntető volt, Antetokunmpo egymaga karriercsúcsot jelentő 22 alkalommal állhatott oda a vonalra, ráadásul a Bucks 42 kísérlete és 35 bedobott egypontosa is szezoncsúcsnak számít náluk. Nem segített a vendégeken, hogy a második negyedben egy deréksérülés miatt kivált Willie Cauley-Stein, de így sem adták fel és amikor esélyük nyílt felzárkózni, akkor éltek vele – sokat tett hozzá az ezúttal a padról érkező Zach Randolph (22 pont, 10/15 mezőnyből) és Buddy Hield (19 pont, 4/6 tripla) is, de a szoros végjátékot ezúttal nem tudták megnyerni.

A Bucks legjobb dobói: Antetokunmpo 33, Middleton 25/9, Bledsoe 19/6
A Kings legjobb dobói: Randolph 22, Hield 19/12, Fox 14/3

Denver Nuggets–Los Angeles Lakers 115–100

A végén összeomlott a Lakers. Jól használta ki a vendégcsapat, hogy a teljes kezdő frontcourt hiányzott a Denvernél, simán nyerték a lepattanózást Brook Lopezék és végig partiban voltak – vezettek a nagyszünetben és még bő öt perccel a mérkőzés vége előtt is. Itt azonban valami megtört a csapatnál, a hátralévő időben összesen két pontot tudtak szerezni, a Nuggets futott egy 15–0-t és megnyerte a meccset – a clutch időszakban hat labdát adtak el Lonzo Ballék és sorra lőtték mellé a dobásokat is, teljesen összezuhantak a végére.

Megoldotta a Denver. Jokics, Millsap és Chandler hiányában több hangsúlyt kapott támadásban a hátvédsor, kevesebbet kellett kreálniuk a magasembereknek, de mindenki megoldotta a feladatát – a palánk alatt Plumlee (12 pont, 6 pattanó, 6 gólpassz), Lyles (18 pont, 6/9 mezőnyből) és Faried (13 pont, 6/7 mezőnyből) is hozta, amit kellett, míg a kisemberek közül Murray, Harris és Barton is remekelt. Utóbbi a negyedik negyedre tartogatta magát, de akkor egymaga beszórt 13 pontot és éppen a legjobbkor lépett elő, kiegészítette a 28 pontos Murrayt és az elöl-hátul nagyon aktív Harrist – jól működött a denveri magas szerkezet, a végén pedig tartalékosan is nyerni tudtak.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 28/15, Lyles 18/6, Barton 16/3
A Lakers legjobb dobói: Ingram 20, Lopez 15/3, Randle 15/3

Portland Trail Blazers–New Orleans Pelicans 116–123

Nagyon egyben volt a Pelicans. Anthony Davis hiányában Cunninghammel, illetve három hátvéddel kezdtek a vendégek és gyakorlatilag minden feltétel teljesült náluk, ami egy nagy idegenbeli győzelemhez kellett jelen helyzetükben. Megvolt az extra meccs (38 pont, 8 lepattanó) DeMarcus Cousinstól, megvolt az extra kinti dobóforma (15/31 tripla), megvolt a kiváló irányítómunka Rajon Rondótól (12 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz, 1 eladott labda) és a két másik hátvéd, Jrue Holiday (17 pont, 7 gólpassz), valamint E'Twaun Moore (19 pont, 4/4 hármas) is hozta, amit kellett – minden működött náluk támadásban, így a második félidőben már uralták a mérkőzést, a Blazers csak a végén kapaszkodott vissza. Ezzel a sikerrel ismét 50 százalék felett áll a NOP, mindössze másfél meccsre a nyugati negyedik Denvertől – kedd hajnalban ismét találkozik az együttes a Golden State-tel.

Újabb hazai bukta. A Bucks elleni vereség után újabb meccset bukott el saját pályáján a Blazers, pedig a Davist nélkülöző Pelicanst azért fontos lett volna megverni – ahelyett, hogy a Spurs sarkát taposná a csapat, visszacsúszott a nyugati hatodik helyre. Ezúttal a ligaelit védekezés mondott csődöt, képtelenek voltak megtörni a New Orleans ritmusást, a két középső negyedben 72 pontot kaptak és bár támadásban ők sem voltak rosszak, tulajdonképpen sima vereséget szenvedtek. Mindenképpen javulniuk kell Lillardéknak, a hazai 7–6-os mérleg nem túl meggyőző, következőleg a Washingtont fogadják.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 29/12, McCollum 17/3, Leonard 17/6
A Pelicans legjobb dobói: Cousins 38/6, Moore 19/12, Holiday 17/3

https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/images/cleardot.gif

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik