LeBron James extra teljesítményt nyújtott, akárcsak a Charlotte

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.01. 14:12
null
LeBron James akcióban az év utolsó napján lejátszott floridai derbin (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) hat mérkőzéssel búcsúztatták 2012-t, ezeken egy kisebb és egy nagyobb meglepetés született: az Indiana elverte a Memphist, míg a 18 meccse nyeretlen Charlotte meglehetősen simán nyerni tudott Chicagóban. A Miami Heat nagyon megszenvedett a győzelemért a floridai derbin, de a születésnapját 24 órával korábban ünneplő LeBron James extra játékával végül célba ért. Nézzük, mi történt még ezen a játéknapon!

 

Indiana Pacers–Memphis Grizzlies 88–83

A liga jelenlegi két legjobb védekező csapata találkozott, s ez bizony a végeredményen is meglátszik. Talán azért titulálhatjuk papírforma-borításnak a Pacers győzelmét, mert nemcsak a régóta sérült Danny Granger, hanem a kezdőirányító George Hill sem öltözhetett át erre a találkozóra, így az eddig keveset használt DJ Augustin vette át a karmesteri pálcát, s gyakorlatilag az ő főszereplésével ért célba a Vogel-legénység, hiszen kulcsfontosságú triplát értékesített a nyáron megszerzett hátvéd, majd higgadt volt a büntetőknél is. Összesen 17 ponttal és 6 gólpasszal zárt, bizonyítva, hogy vannak még tartalékok ebben a gárdában.

A Pacers legjobb dobói: George 21, Augustin 17, Da. West 13
A Grizzlies legjobb dobói: Z. Randolph 21, M. Gasol 12, Gay 11, T. Allen 11

Chicago Bulls–Charlotte Bobcats 81–91

Ez az az eredmény, amit szinte senki nem várt volna a játéknapot megelőzően, hiszen a Charlotte egy 18 mérkőzéses vereségszériával érkezett Chicagóba, ahol a viszonylag stabilan teljesítő Bulls várt Mike Dunlap fiaira, akik ráadásul továbbra sem számíthattak egyik legjobbjukra, BJ Mullensre. A két ponterős csereember, Ramon Sessions és Ben Gordon viszont megmutatta, hogy hol sebezhető a Thibodeau-legénység. A Bobcats nem kis meglepetésre szinte végig kézben tartotta a meccset, és végül nyert is, megszerezvén 8. győzelmét az idényben, ezzel sikerült nem nyeretlenül zárnia a decembert.

A Bulls legjobb dobói: Deng 20, Boozer 19, R. Hamilton 11
A Bobcats legjobb dobói: Walker 18, Henderson 16, Sessions 15, B. Gordon 15

Orlando MagicMiami Heat 110–112 – hosszabbítás után

Az egy nappal korábban 28. születésnapját ünneplő LeBron Jamestől hatalmas hajrábeli teljesítmény kellett, hogy az élete meccsét játszó, 20 pontos, 29 lepattanós(!) dupla duplát szállító Nikola Vucsevics és társai ne érjenek célba, de így is csak hosszabbításban győzött a bajnok. A fiatal montenegrói center egyébként franchise rekordot is döntött a 29 lepattanóval, pedig volt itt center hosszú éveken keresztül Shaquille O'Neal is, meg azt is tudjuk, hogy egy bizonyos Dwight Howard volt tavaly a kezdő magasember az orlandóiaknál az előző szezonig. James 36 pontot, 8 lepattanót s 11 gólpasszt ért el ezen az estén, Bosh 22 egységig jutott, de Wade (21 pont) és Allen (17 pont) is szépen kivette a részét az össztermésből.

A Magic legjobb dobói: Afflalo 28, Redick 23, Vucsevics 20
A Heat legjobb dobói: L. James 36, Bosh 22, Wade 21

Houston Rockets–Atlanta Hawks 123–104

A Rockets két vereség után nagyon összeszedte magát, és a fáradt Atlantát nagyon simán lehajrázta a 28-at szóró James Harden vezérletével. A mai hős a 8-ból 6 triplát értékesítő, betegség után visszatérő csereember, Carlos Delfino volt, 22 pontját és 7 gólpasszát ráadásul arról a posztról termelte, amelyen a túloldalon Kyle Korver borzasztó napot fogott ki (3 pont). Josh Smith ugyan parkettre lépett a vendégeknél, de ma ő sem tudott segíteni a perimétert borzasztóan gyengén védő Atlantának.

A Rockets legjobb dobói: Harden 28, Delfino 22, Lin 16

A Hawsk legjobb dobói: L. Williams 21, Horford 18, Josh Smith 17

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse:DJ Augustin, akit a kispad végéről halászott elő Frank Vogel. A keveset használt irányító 17 pontos, 6 gólpasszos teljesítménye mellett végjátékbeli higgadtságával is sokat tett a Pacers győzelméért.
A nap lúzere:Deron Williams, akit lejátszott a pályáról Tony Parker, 8 pont és 1 gólpassz akkor sem elfogadható egy ilyen kaliberű ásztól, ha tudjuk jól, hogy kisebb sérülésekkel vállalja a meccseket már hetek óta.

San Antonio Spurs–Brooklyn Nets 104–73

Hatalmas kiütésbe szaladt bele az előző két mérkőzését megnyerő Nets, amely azzal a PJ Carlesimóval a vezetőedzői poszton érkezett San Antonióba, aki nemrég még a Spurs segédje volt Gregg Popovich mellett.A 20 pontos, 6 gólpasszt kiosztó Tony Parker lejátszotta a pályáról az összesen 8 pontnál és 1 asszisztnál megálló Deron Williamst, ez pedig mindent eldöntött, képtelen volt támadásban kibontakozni a Brooklyn, amely a harmadik negyedben csupán 5 pontot dobott.

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 20, Duncan 15, De Colo 11
A Nets legjobb dobói: M. Brooks 16, Joe Johnson 12, B. Lopez 11

Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns 114–96

Egyáltalán nem indult simának ez a mérkőzés a 30-at dobó Durant fémjelezte OKC számára, de az első félidőben csúnya könyököst kapó, s a pályáról vérző fejjel távozó Russell Westbrook (24 pont, 9 gólpassz) a második félidőben megadta azt a pluszt a hazaiaknak, amivel egy Phoenix-szintű csapatot le lehetett hagyni teljesen. A vendégeknél a 24 egységig jutó Scola még mindig nagy formában van, de a két csapat jelenleg nem egy szinten jár.

A Thunder legjobb dobói: Durant 30, Westbrook 24, Ibaka 16
A Suns legjobb dobói: Scola 24, Dragic 16, Gortat 12, O'Neal 12

NBA
ALAPSZAKASZ, 59. JÁTÉKNAP
Indiana Pacers–Memphis Grizzlies
88–83
Chicago Bulls–Charlotte Bobcats81–91
Orlando Magic–Miami Heat
110–112, h. u.
Houston Rockets–Atlanta Hawks
123–104
San Antonio Spurs–Brooklyn Nets
104–73
Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns
114–96
AZ ÁLLÁS
Atlanti csoport
1. New York 30 21 9 70.0 4–1 13–3 6–4 V1
2. Brooklyn 31 16 15 51.6 6–3 13–8 4–6 V1
3. Boston 30 14 16 46.7 3–4 9–10 3–7 V3
4. Philadelphia 31 14 17 45.2 4–4 8–10 2–8 V2
5. Toronto 31 11 20 35.5 0–5 6–8 7–3 Ny2
Középső csoport
1. Indiana 31 18 13 58.1 4–2 8–7 8–2 Ny1
2. Chicago 29 16 13 55.2 4–2 12–5 5–5 V1
3. Milwaukee 29 16 13 55.2 5–3 14–7 6–4 V1
4. Detroit 33 11 22 33.3 3–2 9–9 4–6 Ny2
5. Cleveland 32 7 25 21.9 1–8 5–17 2–8 V2
Délkeleti csoport
1. Miami 29 21 8 72.4 5–1 10–5 7–3 Ny1
2. Atlanta 29 19 10 65.5 8–2 13–4 6–4 V1
3. Orlando 31 12 19 38.7 2–4 5–13 4–6 V6
4. Charlotte 31 8 23 25.8 2–5 6–9 1–9 Ny1
5. Washington 28 4 24 14.3 2–7 2–18 1–9 V1
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 30 24 6 80.0 2–1 14–3 8–2 Ny3
2. Denver 32 17 15 53.1 2–3 12–9 6–4 V1
3. Minnesota 27 14 13 51.9 2–2 8–6 6–4 Ny1
4. Portland 29 15 14 51.7 2–1 10–8 7–3 Ny1
5. Utah 32 15 17 46.9 1–2 9–13 3–7 V3
Csendes-óceáni csoport
1. LA Clippers 31 25 6 80.6 5–1 16–3 10–0 Ny17
2. Golden State 31 21 10 67.7 2–4 8–8 7–3 Ny3
3. LA Lakers 30 15 15 50.0 4–2 9–11 6–4 Ny1
4. Sacramento 30 11 19 36.7 3–4 6–13 4–6 Ny2
5. Phoenix 32 11 21 34.4 1–4 6–10 4–6 V6
Délnyugati csoport
1. San Antonio 33 25 8 75.8 8–0 14–6 7–3 Ny6
2. Memphis 28 19 9 67.9 3–2 10–6 5–5 V1
3. Houston 31 17 14 54.8 2–5 5–12 7–3 Ny1
4. Dallas 31 12 19 38.7 1–3 5–11 1–9 V6
5. New Orleans 30 7 23 23.3 0–4 2–15 2–8 Ny1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik