Kosárlabda: egyenlítés iszonyú kemény, vetkőzős csatában

Vágólapra másolva!
2012.10.18. 14:02
A címvédő Minnesota Lynx hazai pályán 83–71-re legyőzte az Indiana Fevert az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokság (WNBA) döntőjének második mérkőzésén, amivel döntetlenre alakította az összesített állást.

Lin Dunn, a kihívó Indiana sokat látott vezetőedzője 42 esztendőnyi pályafutása legkeményebb mérkőzésének nevezte a csütörtök hajnalit, amelyen csapata a harmadik negyed hajrájában még 55–54-re vezetett, ám ezt követően egy 17–2-es Lynx-roham nyomán megadásra kényszerült.

A bajnokcsapat győzelme elsősorban a második félidőben 23 pontot szerző Seimone Augustus érdeme, de fontos volt a többiek, így főként a 23 pontos Maya Moore hozzájárulása is. A vendég Fever ezúttal is nélkülözte legjobb dobóját, a sérült Katie Douglast, és súlyosnak tűnő térdsérülés következtében elveszítette Jeanette Pohlent is.

Az Indiana kiváló védekezéssel kezdett – a Minnesota első 14 dobásából 11 célt tévesztett –, később azonban változott a helyzet, a Lynx sokkal rámenősebben játszott. Játékosai eltökéltségét Cheryl Reeve is fűtötte: a tavaly az év trénerének megválasztott edzőnő blézerét letépve, a pályára rontva őrjöngött egy játékvezetői ítélet miatt, segítőjének kellett őt lefognia.

A Lynx kosarasainak sikerült hasznosítaniuk a kisülő feszültséget – jól jellemzi ezt, hogy a támadó lepattanókban 17–2-re „nyertek″, ennek megfelelően döntő fölényük volt a másodszándékú pontok tekintetében is (24–3).

MINNESOTA LYNX–INDIANA FEVER 83–71

WNBA
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Minnesota Lynx–Indiana Fever 83–71 (11–18, 20–15, 29–22, 23–16)
Ld: Augustus 27, Moore 23, Whalen 14, ill. Catchings 27, Zellous 16, January 12
Az összesített állás: 1–1
Az első mérkőzésen
Minnesota Lynx–Indiana Fever 70–76 (20–25, 20–18, 18–13, 12–20)
A döntő további programja
Október 19.: Indiana–Minnesota
Október 21.: Indiana–Minnesota
Október 24.: Minnesota–Indiana (ha szükséges)
A döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik