Kevin Durant megrázta magát, erőt demonstrált a Warriors

Vágólapra másolva!
2019.04.19. 09:22
null
Kevin Durant védekezésben is odatette magát (Fotó: Golden State Warriors Twitter)
Újabb pontzáporral, Joel Embiid nélkül lopta vissza a pályaelőnyt a Sixers, a San Antonio Derrick White fantasztikus meccsével került 2–1-es előnybe a Denverrel szemben, a játéknap zárásaként pedig bemutatót tartott Los Angelesben Kevin Durant és a Golden State. Nézzük, mi történt ma hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában!

 

 

Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 115–131

Embiid nélkül nyert a Sixers. Nem sokkal a feldobás előtt derült ki, hogy a bemelegítést még végigcsináló, de az előző két meccsen is sérüléssel bajlódó Joel Embiid nem lesz ott a vendégek keretében, nélküle kell megoldaniuk a feladatot, de annyira jól működött a Ben Simmons köré épített játékuk, hogy gyakorlatilag végig vezetve, újabb pontzuhataggal nyerték meg a találkozót legjobb játékosuk nélkül is. Simmons megállíthatatlan volt, bármit védekeztek ellene, folyamatosan elment a gyűrűig és 31 pontot szerzett úgy, hogy 11/13 mezőnykísérlete beesett 9/11 büntető mellett, közben kiosztott 9 gólpasszt, védekezésben pedig 2 labdaszerzéssel és 3 blokkal jelentkezett. Az ő agresszivitása és sebessége okozott megoldhatatlan problémákat a Netsnek, de tegyük hozzá, hogy ezúttal a kinti dobások is parádésan ültek, Tobias Harris 29 pontos, 16 lepattanós (mindkettő karriercsúcs) dupla duplájába 6/6 (!) jó hármas fért bele, JJ Redick pedig 26 pontot és 5/8 triplát szállított, ők hárman ízekre szedték a brooklyni védekezést. A gárda mindenhonnan jól dobott, jól lepattanózott, kétszer annyi pontot szerzett leindításból, mint ellenfele, úgyhogy igazából csak az volt a kérdés, mennyi lesz a vége. Összességében már az elejétől kezdve a Philly uralta a meccset – ezzel azonnal visszavette az első találkozón elvesztett pályaelőnyt, és 2–1-re vezet a párharcban.

Csak felvillanásokra futotta a Netstől. A hazaiak nagyon hamar hátrányba kerültek, az első negyed végén már nyolc ponttal égtek, majd a második játékrészben a padról érkező Caris LeVert extrájával maradtak meccsben – ő 19 pontot szórt ebben a periódusban, kétszer is visszahozta csapatát nagyobb lemaradásból, így a szünetben csak hat egység volt közte. Ugyanez volt a forgatókönyv a harmadik negyedben, ott is tíz pont feletti hátrányba került a Brooklyn, de egy nagy futással még közelebb jött, majd a záró etapban ismét eljátszotta ezt. Összességében végig futottak az eredmény után D'Angelo Russellék, és egy-egy rohamot leszámítva nem nagyon tudták megnehezíteni a Philly dolgát. Ebben benne volt a pocsék triplázás (20%) és az ismét nagyon harmatos védekezés, ezúttal Dudley is esélytelennek bizonyult Simmonsszal szemben, úgyhogy a következő meccsen már rajtuk lesz a nyomás, hiszen ha azt is elbukják, akkor 1–3-ról aligha lesz már keresnivalójuk.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, KELET

Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 115–131 (24–32, 35–33, 31–32, 25–34)
A Nets legjobb dobói: LeVert 26/9, Russell 26/6, Allen 15, Dinwiddie 15/3
A 76ers legjobb dobói: B. Simmons 31, Harris 29/18, Redick 26/15
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Philadelphia javára.

San Antonio Spurs–Denver Nuggets 118–108

Derrick White csodanapja. A Spurs irányítójától gyakorlatilag már az is kulcsfontosságú lett volna, hogy leradírozta Jamal Murrayt, az ellenfél legjobb kisemberét a pályáról, de mindezt egy egészen elképesztő támadóteljesítménnyel is megtoldotta, úgyhogy gyakorlatilag pályafutása eddigi legjobb játékával rukkolt ki egy playoffpárharc harmadik meccsén. White konkrétan már a nagyszünetig megdobta eddigi karriercsúcsát (26 pont, ennél többet egy félidő alatt a rájátszásban csak Tim Duncan és Tony Parker hozott Spurs-mezben), majd a fordulás után ezt meg is fejelte, végül 36 pontos rekordot hozott 15/21-es mezőnymutatóval, 5-5 lepattanóval és gólpasszal, valamint három szerzett és nulla (!) eladott labdával. Az ő oktatófilmbe illő produkciója mellett a második félidőben 21 pontot szerzett DeMar DeRozan, hozott egy masszív dupla duplát (18 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) LaMarcus Aldridge, csapatszinten nagyon vigyáztak a labdára, ez pedig ha szoros meccsen is, de végül elégnek bizonyult a győzelemhez. Gregg Popovich alakulata így megőrizte a pályaelőnyét, és ha a következő meccsen is nyerni tudna, akkor karnyújtásnyira kerülne attól, hogy kiejtse a második kiemeltet.

Kis híján megoldotta a kispad. Szégyenletes produkciót mutatott be a denveri kezdő, Nikola Jokics (22 pont, 8/14 mezőnyből, 8 lepattanó, 7 gólpassz) volt az egyetlen, akit igazán dicsérni lehet, de főleg Jamal Murray (6 pont, 2/6 mezőnyből) és Will Barton (4 pont, 2/6 mezőnyből) volt az, aki óriásit betlizett, az ő botrányos napjukat pedig nem bírhatta el a csapat. Hogy a kezdőötös átlagosan nagyjából –25-ös +/- mutatója ellenére hogyan lett mégis ez egy sokáig szoros meccs, arról a kispadot kell megkérdezni, ahonnan Malik Beasley (20 pont, 5/6 tripla), Monte Morris (10 pont, 7 gólpassz) és Torrey Craig (12 pont, 6 lepattanó, 5/7 mezőnyből) is kiválóan szállt be. Amikor ők voltak fent, akkor +17 körüli +/-t hoztak. Az első negyedben összeszedett hátrányukat a második játékrészben egy 7/8 jó dobásos időszakkal feledtették, a nagyszünetben csak két pont volt a lemaradásuk, majd a harmadik játékrész után is csak három, de már ehhez is rohamozniuk kellett, a záró etapban pedig elfogyott az erő és nem tudtak több futást csinálni – itt pillanatok alatt újra közte tíz, majd tizenhat lett, pár perc alatt elúszott a meccs számukra. Lesz min elgondolkodniuk, mert úgy állnak 1–2-re pályaelőnyből, hogy azt az egy győzelmüket is egy valószínűtlen Murray-megőrüléssel húzták be, de a játékuk igazából továbbra sem működik jól a Spurs ellen.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, NYUGAT
San Antonio Spurs–Denver Nuggets 118–108
(31–22, 30–36, 27–26, 30–24)
A Spurs legjobb dobói: White 36/3, DeRozan 25, Aldridge 18
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 22/9, Beasley 20/15, Millsap 14/3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a San Antonio javára.

Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 105–132

Kevin Durant és a Warriors is felhúzta magát. A legutóbbi meccsen 31 pontos előnyt adott le és vesztette el a pályaelőnyét a GSW, azóta pedig minden a Clippers csodájáról szólt és arról, hogy Patrick Beverley hogyan mászik bele Kevin Durant fejébe, akit az első találkozón kiállítottak, legutóbb pedig kipontozódott. Nos, ezen az estén Durant válaszolt, az első negyedben 12 pontot szórt 5/5-ös mezőnymutatóval, később pedig még agresszívebbé vált, a nagyszünetig eljutott 27 pontig, végül pedig alig 30 perc alatt egy 38 pontos estét rakott össze – foghatatlan volt, egyik védő sem tudott vele mit kezdeni. Az ő szenzációs meccse meg is alapozta a Warriors gáláját, a címvédő már az első negyedet 17 ponttal nyerte, a nagyszünetben húsz egység feletti előnyben volt, a harmadik negyedet pedig harminc pont feletti fórral zárta és ezúttal nem is aludt el úgy, mint legutóbb – megmutatta, hogy bár volt a párharcban másfél rossz negyede, ettől még reálisan nézve nagyjából ennyivel jár a Clippers előtt. Az is belefért, hogy Steph Curry faultgondok miatt csak 20 percet játsszon, az is, hogy Klay Thompson elég csendes legyen, Durant mellett ugyanis például Andre Iguodala is nagyon pattogósan, agresszíven játszott (15 pont, 3/4 tripla, 2 blokk), csapatszinten 55%-kal dobtak és volt 35 gólpasszuk is – könnyedén vették vissza a pályaelőnyüket és magabiztosan várhatják a negyedik meccset.

Most nem volt esélye a Clippersnek. A hazaiak az első perctől kezdve alárendelt szerepet játszottak, a GSW felpaprikázott védekezése ellen nem tudtak érvényesülni, közben pedig ők maguk ezúttal sem tudtak érdemi munkát végezni hátul – a Warriors azt csinált velük, amit akart, Duranték magasabbak, gyorsabbak voltak és olyan ritmusban játszottak, amilyet éppen szerettek volna. Doc Rivers együttese az első negyedben kapott 41 pont után nem tudta megnehezíteni ellenfele dolgát, Lou Williamsék alig 37%-kal dobtak és mindössze hét triplát tudtak a gyűrűbe szenvedni, így nem is lehetett kérdés a vége. A negyedik meccset muszáj lenne megfogniuk, ha akarnak még valamit a párharctól, meglátjuk, hogy lesz-e ehhez eszközük.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, NYUGAT
Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 105–132
(24–41, 28–32, 24–36, 29–23)
A Clippers legjobb dobói: Zubac 18, Williams 16/3, Green 15/9, Harrell 15
A Warriors legjobb dobói: Durant 38/9, Curry 21/12, Iguodala 15/9
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Golden State javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik