Itt van Amerika
GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU) 2020.09.10 08:38 Frissítve: 2020.09.10 09:35

Két hosszabbítás után harcolta ki a hetedik meccset a Toronto

Elképesztő mérkőzést nyert meg a címvédő Raptors, ezzel életben maradt a Boston ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában – a Clippers viszont végig vezetett, és egy kevés pontos meccsen 3–1-es előnybe került a Denverrel szemben.

A 33 pontos Kyle Lowry sokat tett a Toronto győzelméért (Fotó: Getty Images)

Boston Celtics–Toronto Raptors 122–125 – kétszeri hosszabbítás után

Elképesztő meccsen maradt életben a Toronto. A szezonja megmentéséért lépett pályára a címvédő Raptors, de mégsem kezdett jól, inkább a Boston diktált már az első perctől (Marcus Smart hamar bevert három triplát...) kezdve, a második negyedben meglett a közte tíz és csak egy villámgyors 8–0-nak köszönhették a kanadaiak, hogy visszajöttek négy pontra a nagyszünet előtt. A harmadik negyed már másképp alakult, fordított, sőt, nyolc ponttal el is húzott a Toronto, most a Celticsnek kellett kapaszkodnia, a záró etap pedig már abszolút kiélezetten zajlott le, hogy a végén mindkét együttes "üres kézzel" távozzon: két perccel a vége előtt kialakult a 98–98-as állás, utána mindkét csapat elrontotta minden lehetőségét. Jöhetett a hosszabbítás, ahol már nem alakult ki egy labdánál nagyobb különbség, Norman Powell öt pontjával előnyhöz jutott a Raptors, de a döntő játékok most is hiányoztak, úgyhogy Jaylen Brown két büntetőjével egyenlített és kiharcolta az újabb ráadást a Boston. Ott mindkét fél volt négypontos előnyben, de a Toronto ezúttal pontosabbnak bizonyult: sorozatban hét labdabirtoklásból szereztek legalább két, de többször inkább három pontot a kanadaiak, majd 11 másodperccel az órán Kyle Lowry clutch dobása eldöntötte a küzdelmet – innentől már "csak" két Powell-büntető kellett a sikerhez, bár a Bostonnak az utolsó másodpercben még volt egy nehéz triplája az egyenlítésért. Ez viszont már kimaradt, a Toronto ünnepelhetett, így elképesztő küzdelemben kiharcolta a hetedik meccset.


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Powell lett a nyerőember. Az utolsó mezőnykosarat ugyan a 33 pontos Kyle Lowry dobta ezen a meccsen, mégis joggal mondták azt a torontóiak, hogy a cseresorból előlépő Norman Powell mentette meg a szezonjukat. A dobógép már az első hosszabbítás végén is megvillant az öt pontjával, de igazán a második ráadásban élt, amikor elsüllyesztett két büntetőt, aztán egy nagy triplát, majd egy 2+1-et, végül öt másodperccel az órán még két büntetőt – közben volt egy extra fontos labdaszerzése is Tatummal szemben az utolsó percben, az ő játékai hozták most a Raptors győzelmét. Ő végül 23 pontig jutott, mellette és Lowry mellett Fred VanVleet érte még el a húszat, míg a túloldalon a remekül kezdő Jaylen Brown nagyon sokat vállalt (31 pont, 16 lepattanó, 11/30 mezőnyből), de Marcus Smart tripla-duplája (23 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz, 6/11 tripla), Jayson Tatum játéka (29 pont, 14 lepattanó, 9 gólpassz) és Daniel Theis 18 pontja sem volt elég a bostoni sikerhez – kicsit bosszúsak lehetnek, hogy ennyi esélyből nem tudtak nyerni, de jön a hetedik meccs, ahol minden nulláról indul majd.

A Celtics legjobb dobói: Brown 31/12, Tatum 29/12, Smart 23/18
A Raptors legjobb dobói: Lowry 33/18, Powell 23/9, VanVleet 21/9

A párharc állása: 3-3

Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 85–96

Itt most nem volt komoly esélye a Denvernek. Egy hullámvölgyet leszámítva végig kontrollálta ezt a mérkőzést a Clippers, az első negyedben szinte megmozdulni sem tudott a Nuggets és alig 12 pontot tudott szerezni, majd a második játékrészben már a húszat karcolta a különbség – az történt a pályán, amit a Los Angeles akart. Aztán jött egy „bealvás" a Rivers-legénység részéről, amit a Denver tökéletesen ki is használt és a harmadik negyedben egyenlíteni tudott, de aztán itt ismét begyújtotta a rakétákat a LAC és egy 21–5-tel megint kényelmes előnybe került – amit később már nem is adott le, ezt a fórt szépen menedzselve hozta az újabb győzelmet. A Nuggets egyszer sem tudott vezetni a mérkőzésen és az említett felzárkózást leszámítva végig csak szenvedett, 40% alatt dobott mezőnyből, többször is lejárt a támadóideje, mielőtt dobóhelyzetig jutott volna, a Clippers védekezése egyszerűen megfojtotta most Mike Malone csapatát. Nikola Jokics végül egészen jó számokkal zárt (26 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz), Jamal Murray 18 pontot és 7 gólpasszt tett hozzá, Michael Porter Jr.-nak is volt egy jó időszaka (15 pontjából 13-at dobott a második negyedben), de összességében ezúttal nem volt komolyabb esélyük – 1–3-ról kell folytatni, ami ismerős helyzet számukra, meglátjuk, hogy megint képesek-e arra, mint a Jazz ellen.

Leonard felszívta magát, de a védekezés döntött. Egy gyenge és egy magához képest visszafogottabb meccs után most ismét parádésan játszott Kawhi Leonard, aki abszolút foghatatlannak bizonyult és hátul is hozzátett ezt-azt – végül 30 pontig jutott 11 lepattanóval, 9 gólpasszal, 4 labdaszerzéssel és 2 blokkal kiegészítve, szinte egy személyben működtette a támadójátékot. Ez azért is lehetett így, mert a társak nem nagyon tudtak érvényesülni elöl, Leonard szervezésén kívül elég vérszegénynek tűnt a Clippers, nem véletlen, hogy száz pont alatt maradt – Paul George csak tíz pontot tett hozzá négy eladott labdával, a Beverley-Shamet páros 2/10-et dobott mezőnyből, Lou Williams 3/11-et, igazából csak a Harrell-Zubac duó hozta az elvárt szintet. Főleg egyébként a csapatjátékkal volt gondjuk, csak Leonard tudott szervezni, osztogatni, a többiek nem, végül 30% alatt maradtak a triplavonalon túlról is, de mindezt bőven ellensúlyozta a parádés védekezésük, amelyhez viszont mindenki hozzátett – itt kell kiemelnünk például George-ot is, aki a gyenge támadójátékát itt próbálta meg kijavítani, méghozzá sikerrel. Összességében 96 dobott ponttal is egyértelmű győzelmet arattak, 3–1-re vezetnek, kényelmes helyzetben várhatják a folytatást.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 26/6, Murray 18/6, Porter Jr. 15/9
A Clippers legjobb dobói:
Leonard 30/6, Harrell 15, Williams 12

A párharc állása: 3-1 a Clippers javára

2020.10.18 07:36:01

Amerikai sportok BOBORY BALÁZS

Az aranysárga-lilák 2010 után 2020-ban értek fel ismét a csúcsra, megmutatjuk, miért csak most.

2020.10.11 14:50:14

Amerikai sportok BÁLINT MÁTYÁS

A Tampa Bay Buccaneers két ásza homlokegyenest eltérő személyiség. Na de a pályán...

2020.10.10 08:36:46

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Talán idei legjobb PO-meccsét hozta le LeBron James, aki érezhetően nagyon le akarta tudni már ezt a párharcot...

2020.10.07 07:53:29

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

LeBron James 28 pont mellett 12 lepattanót gyűjtött és nyolc asszisztot osztott ki.

2020.10.05 08:11:02

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Elképesztő meccset játszott a Heat vezére, a keleti bajnok 2–1-re szépített.