Karriercsúcs és klubrekord: DeRozan vezetésével nyert a Toronto

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 08:54
null
DeMar DeRozan (Raptors) 52 pontos karriercsúcsot, egyben klubrekordot dobott (Fotó: Twitter)
Történelmet írt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában DeMar DeRozan, hiszen a Raptors kiválósága 52 pontos karriercsúcsot, egyben klubrekordot dobott a Milwaukee elleni rangadón, csapata ráadásul hosszabbításban meg is nyerte az összecsapást. Szintén túlórában győzött a Portland Chicagóban, a Minnesota újabb kötelezőt húzott be, míg a Brooklyn az Orlando elleni sikerrel nyitotta 2018-at.

 

 

Brooklyn Nets–Orlando Magic 98–95

Szoros meccs, szoros végjáték. Rendkívül kiegyenlített találkozót láthattunk, amelyben egyszer sem alakult ki két számjegyű különbség, bár az első félidőben szinte végig a Magic vezetett, a fordulás után már abszolút egállá vált a derbi, egy kosáron belül voltak egymáshoz képest a felek. Így is érkeztek meg az utolsó másfél perchez, de 93–90-es orlandói előny után LeVert előbb leszedett egy támadópattanót, amelyből Hollis-Jefferson dobott két büntetőt, majd csinált egy 2+1-es játékot, amellyel fordított, végül az utolsó fél percben Crabbe pillanatai következtek: elsüllyesztett két kulcsfontosságú büntetőt, hét másodperccel a vége előtt pedig blokkolta Fournier triplakísérletét. Ezekkel a játékokkal végül kiharcolta a győzelmet a Nets, amelynél hatan is 13 és 16 pont között dobtak, Allen (16 pont, 7/8 mezőnyből, 6 lepattanó, 2 blokk, 20 perc) és LeVert (15 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) révén érkezett két extra a padról, ráadásul összességében tíz blokkot osztottak ki – az 1–4-es idegenbeli túra után sikerrel indították 2018-at.

Idegenben még nem megy. Hiába voltak pihentebbek a vendégek, egyszerűen képtelenek voltak stabil megoldást találni a Nets védekezésére, egészen pocsék formában dobtak – mezőnyből mindössze 36.5 százalékkal tüzeltek, kintről pedig még a 20 százalékot sem érték el. Ezt a 19 támadópattanóval igyekeztek kozmetikázni (Biyombo egymaga kilencet szedett le), de a végjátékban kellett volna némi ötlet és egy-két jó játék, az utolsó fél percben három triplát is mellédobtak, nem sokkal előtte egy kulcsfontosságú büntető is kimaradt, ezek pedig végül nem fértek bele. Hiába javult az utóbbi időben a gárda játéka, úgy fest, hogy idegenben még várni kell az eredményekre, zsinórban hetedszer kaptak ki vendégként.

A Nets legjobb dobói: Allen 16, Crabbe 15/9, LeVert 15/3
A Magic legjobb dobói: Gordon 20/6, Payton 17/3, Fournier 13, Biyombo 13

Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 131–127 – hosszabbítás után

DeRozan történelmet írt. A Toronto klasszisa hatalmas formában van idén (is), ezt pedig most egy egészen káprázatos teljesítménnyel koronázta meg. A hátvéd már a meccs elején is brutálisan bekezdett, ő dobta az este első kilenc pontját és már a nyitó játékrész végén 21 (!) egységnél járt, amivel idei Raptors-csúcsot döntött, majd a negyedik negyedben és a hosszabbításban is csapata élére állt. Végül 52 pontig jutott szenzációs hatékonysággal (17/27 mezőnyből, 5/9 tripla, 13/13 büntető, 8 gólpassz), amellyel nem csak saját karriercsúcsát, de a Raptors franchise-rekordját is megdöntötte, Vince Carter és Terrence Ross jutott el még rajta kívül 51-ig – Jason Kidd, a Bucks vezetőedzője szerint amikor így dobja a hármast is, akkor abszolút foghatatlan támadójátékos, ezt bizonyította ma is. Elképesztő estéjével ráadásul ezúttal nagy győzelemre vezette a keleti második helyen álló Torontót.

Hosszabbítás döntött. Hiába kezdett kiválóan a Raptors, az első percek után felvette a kesztyűt a Milwaukee és bár a meccs nem a védekezésről szólt, Bledsoe (29 pont, 5/7 tripla, 4 labdaszerzés) és Antetokunmpo (26 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz) vezetésével tartani tudták a lépést a vendégek. Főleg hogy Middleton, Brogdon és Dellavedova is hozta a pontokat, míg a Raptorsnál egyedül Lowry tudott felnőni a feladathoz DeRozan mellett. A rendes játékidő végén a hazaiaknak kellett kapaszkodni, két nagy játékkal egyenlítettek, majd az utolsó bő fél percben mindkét együttes elrontotta a lehetőségeit, a hosszabbítást azonban már jobban bírta a Toronto – nyolc másodperccel az órán megdobta a franchise-rekordot DeRozan, ez a két büntető pedig a győzelmet jelentette a kanadaiak számára.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 52/15, Lowry 26/15, Ibaka 11, VanVleet 11/6
A Bucks legjobb dobói: Bledsoe 29/15, Antetokunmpo 26/3, Middleton 18

Chicago Bulls–Portland Trail Blazers 120–124 – hosszabbítás után

Szűk Blazers-győzelem. Hektikus meccset játszottak a csapatok, amely ide is, oda is elbillenhetett volna, végül a talán frissebb vendégek jöttek ki belőle jobban. Damian Lillard hiányát ezúttal többé-kevésbé sikerült megoldani támadásban, CJ McCollum rengeteget vállalt (32 pont, 11/30 mezőnyből, 8 gólpassz), de Aminu (25 pont, 5/7 tripla) és Turner (22 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz) is szezoncsúcsot szórt mellette, így összességében nem nézett ki rosszul a portlandi támadójáték. A rendes játékidő végén sikerült is visszajönni a kisebb hátrányból és Aminu két triplájával, valamint McCollum négy pontjával kiegyenlíteni, majd a hosszabbításban szintén McCollum lépett elő – 120–120 után elsüllyesztett egy clutch duplát, amelyre nem tudott válaszolni a Bulls, így két büntetővel végül megnyerte a meccset csapatának. A fontos siker után most back-to-backet vívnak Clevelandben, lehet, hogy már Lillarddal kiegészülve.

Tompa volt a Bulls. Az előző esti szoros washingtoni vereség itt-ott érezhető volt a Chicago játékosain és ez különösen a végjátékban domborodott ki, hiszen a rendes játékidő végén három dobásuk volt a győzelemért, míg a hosszabbításban kettő az egyenlítésért, de nem tudtak élni a lehetőségekkel. A clutch időszakot ráadásul csere nélkül, a kezdőötössel játszották végig, hét és fél perccel a vége előtt Mirotic és Portis is befejezte a meccset, pedig mindketten kiválóan játszottak addig, de végül húsz percnél is kevesebbet kaptak – a végén Markkanen és főleg Dunn hibázott elég sokat, az irányító nyolc eladott labdával és három elrontott clutch dobással zárt. Az egymást követő két szoros vereség után a remek formában lévő Torontót fogadják csütörtök hajnalban.

A Bulls legjobb dobói: Dunn 22/3, Markkanen 19/12, Mirotic 18/6
A Trail Blazers legjobb dobó: McCollum 32/15, Aminu 24/15, Turner 22/3

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Lakers 114–96

Törvényszerű vereség. Az előző esti, dupla hosszabbítás után elszenvedett vereség után papírforma volt, hogy nem igazán tudta megnehezíteni ellenfele dolgát a Lakers, főleg úgy, hogy Ball, Caldwell-Pope és Lopez ezúttal sem léphetett pályára. Luke Walton nem is nagyon erőltette a dolgokat, a hamar beszedett tíz pont feletti hátrány után forgatta csapatát, Kuzma például csak 18 percet játszott, pedig a tartás azért megvolt a vendégekben és egészen a harmadik negyed hajrájáig látótávolságon belül voltak, sőt, öt pontra közelítettek. Itt azonban megrázta magát a Wolves és eldöntötte a találkozót, így a LAL zsinórban hetedszer is kikapott, igaz, most közel két hétig nem utaznak idegenbe, otthon javíthatnak.

A közönség is érzi: valami megmozdult Minnesotában. Az elmúlt egy hónapban egyértelműen szintet lépett játékban a Wolves, amit a rengeteg győzelem is igazol, hiszen a gárda jelenleg 24–14-gyel már három és fél meccsel előzi a nyugati ötödik Thundert és csak másfélre van a Spurstől, összességében a liga hetedik legjobb mérlegét birtokolja. Ez most már a szurkolókon is érezhető, eddig az egész szezonban összesen három telt házas meccset rendeztek a csarnokban, most egymás után kettőt, erre pedig utoljára 2015 februárjában, Kevin Garnett visszatérésekor volt példa – a liga negyedik legalacsonyabb nézőszámát produkáló Wolvesnál több ezer fővel nőtt az érdeklődés. Ezúttal is hoztak egy kötelező győzelmet, megint Jimmy Butler volt a vezér (28 pont, 8/14 mezőnyből, 9 gólpassz), de rajta kívül még négyen jutottak el legalább 14 pontig és nem számított Jeff Teague hiánya sem – csütörtök hajnalban Brooklynban folytathatják a menetelést.

A Timberwolves legjobb dobói: Butler 28/3, Wiggins 21/3, Dieng 17
A Lakers legjobb dobói: Clarkson 20/6, Randle 15, Ingram 14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik