LeBron James kosara döntőtt, már 18-nál jár a Warriors

Vágólapra másolva!
2015.11.29. 11:01
null
James (balra) szállította a győzelmet a Clevelandnek
Újabb parádés védekezés, újabb tükörsima győzelem – ilyen volt a San Antonio Spurs mérkőzése ma hajnalban az észak-amerikai profi kosárligában (NBA) az Atlanta Hawks ellen. A címvédő Golden State félgőzzel is hozta sorozatban 18. sikerét, a Cleveland viszont nagyon megszenvedett a Brooklynnal és csak LeBron James utolsó másodperces kosarának köszönhette a győzelmét. A Washington elrontotta a végjátékot és Cory Joseph dudaszóra gyűrűbe vágódó hármasával a Torontótól is kikapott, Anthony Davis egymaga nem tudta megverni a Jazzt, a Nuggets egészen botrányos harmadik negyeddel bukott el Dallasban, a Portland pedig ismét lenyomta a Lakerst. Lássuk a részleteket!

Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 90–88

LeBron győztes kosarat szerzett. Nagyon gyengén játszott most a Cleveland, a hazaiak alig 40 százalékkal dobtak mezőnyből, nem igazán járt a labda és elég szenvedősre sikerült számukra az egész meccs. A 26-26 pontot szállító James és Love vitte a hátán az együttest, másfél perccel a vége előtt előnybe is került a Cavs, ám 88–85-nél JR Smith faultolta Joe Johnsont tripladobás közben – a veterán pedig mindhárom büntetőt értékesítette. Volt azonban még egy lövése David Blatt együttesének, James pedig a betörést egy horoggal fejezte be – egy másodperccel a vége előtt a gyűrűbe vágódott a labda, így kiizzadta a győzelmet a Cleveland.

LeBron James győztes kosara

Nagyon közel állt a Brooklyn. A Nets lehetett volna idén az első, aki nyerni tud Clevelandben, de ahogy korábban elmaradt a bravúr a Warriors otthonában, úgy most sem tudták befejezni a feladatot. Lopezék már az első negyedet hét ponttal nyerték, vezettek félidőben is, sőt, még a hajrában 83–76-ra is – ekkor jött aztán James, elöl-hátul kézbe vette a dolgokat és megfordította a meccset. Hiába védekezett jól a Brooklyn, elszenvedte idei 13. vereségét is…

A Cavaliers legjobb dobói: James 26/3, Love 26/18, Williams 14
A Nets legjobb dobói: Lopez 22, Johnson 17/6, Young 16

Golden State Warriors–Sacramento Kings 120–101

180, csak könnyedén. A Warriors finoman szólva sem erőltette meg magát, a félidei tízpontos előnyt egy 27–8-as rohammal hizlalták ledolgozhatatlan méretűre a harmadik negyedben és innentől nem is láttuk a kezdőjátékosokat. Steph Curry az első negyedben beszórt 17 pontot, ezt követően csak kettőt, így bár a statisztikái romlottak, csapata újabb tükörsima győzelmet aratott – egyedül Draymond Green játszott sokat, ő ezt egy újabb tripla-duplával és négy blokkal hálálta meg. Érdekesség, hogy bokasérülés miatt nem játszott Harrison Barnes, de a helyén kezdő Brandon Rush 16 pontig jutott 19 perc alatt.

Túlsiette a Sacramento. Alaphelyzetben is nagyon gyors játékot játszanak Rondóék, de DeMarcus Cousins nélkül erre rátettek még egy lapáttal – kereken 100 dobást vállaltak mezőnyből, ami pontosan hússzal több a Golden State kísérleteinél (igaz, büntetőkből viszont a GSW dobott jóval többet). A minőség azonban nagyon más volt a két csapatnál, míg a hazaiak 49 százalékkal dobtak mezőnyből és 53 százalékkal szórtak be 16 triplát, a Kings 40 százalék alatt tüzelt és egy gyengébb periódussal simán elveszítette a meccset – arról nem is beszélve, hogy a védekezésre nem maradt erejük. Érdekesség, hogy a vendégeknél pályára lépett Steph Curry öccse Seth Curry, aki 9 perc alatt 3/3 triplát rámolt be…

A Warriors legjobb dobói: Curry 19/9, Rush 16/12, K. Thompson 15/9
A Kings legjobb dobói: Gay 20, Koufos 14, Casspi 11/9, Collison 11/9

Washington Wizards–Toronto Raptors 82–84

Ez nem John Wall estéje volt. A Wizards irányítója 0/9-cel kezdett mezőnyből, de mégis folyamatosan próbálkozott – a Raptors védekezése szinte felkínálta neki a tempókat. Végül borzalmas, 6/25-ös mezőnymutatóval zárt, de még ezt is elbírta volna csapata (a Washington idei legjobb védekezését mutatta be), ám három másodperccel a vége előtt 82–81-es vezetésnél mindkét büntetőjét kihagyta. Az utolsó Toronto-figuránál DeRozan kapta a labdát, majd kiosztotta a sarokban üresen álldogáló Cory Joseph-nek, a csereirányító triplája pedig dudaszóra vágódott a gyűrűbe – ezzel a Toronto gyűjtötte be a győzelmet.

Elfáradt a Washington. Az utóbbi öt nap alatt négy mérkőzést játszott a Wizards, így annyira nem meglepő, hogy sorozatban negyedik vereségét szenvedte el – hiába működött jól a védekezés, elöl katasztrofálisan teljesítettek. Ezzel együtt is két jó büntetőre voltak a sikertől, mert bár a Raptors jobban dobott és a 27 pontos Lowry személyében volt egy vezérük, a 22 eladott labda ezt negatívan ellensúlyozta. A Toronto az utolsó negyedet nyolc ponttal tudta megnyerni és kihasználták az adódó lehetőségeiket – érdekesség, hogy a dudaszó pillanatában vezettek először az első negyed óta, így zsinórban negyedik győzelmüket aratták.

A Wizards legjobb dobói: Beal 20/6, Wall 18/3, Gortat 16
A Raptors legjobb dobói: Lowry 27/18, DeRozan 20/3, Joseph 12/6

Dallas Mavericks–Denver Nuggets 92–81

Hihetetlen harmadik negyed. Az első félidő egy szoros ki-ki meccset hozott, négy ponttal vezetett a Denver és meglehetősen stabil volt mindkét együttes – aztán a nagyszünet után hirtelen fordultak meg a dolgok. A Dallas egy 16–0-s futással kezdte a második félidőt, a Denver pedig mindössze öt (!) pontot tudott szerezni a harmadik negyedben – 2/19-et dobtak mezőnyből és eladtak hét labdát. Az értelmezhetetlen teljesítmény után természetesen már nem volt kérdés a záró etap, sorozatban hatodik vereségét szenvedte el a Nuggets.

Visszatáncolt a Mavs. Az utóbbi meccseken elszenvedett sorozatos vereségek után hazai pályán újfent győzni tudott a Dallas, ezzel pedig egy hónap után a meglepőnek számító nyugati negyedik helyen áll. A gyengébb teljesítmények után ma szezonbeli tizedik dupla-dupláját jegyezte Pachulia és 22 pontjával ismét csapata élére állt Deron Williams, úgy fest, hogy a nyári alulértékelt igazolások beválnak – ugyan most nem játszott igazán jól a texasi csapat, senki nem játszott többet 31 percnél, volt még tartalék a gárdában.

A Mavericks legjobb dobói: Williams 22/12, Pachulia 16, Nowitzki 13/3
A Nuggets legjobb dobói: Arthur 16, Barton 14/12, Mudiay 12, Gallinari 12/6

San Antonio Spurs–Atlanta Hawks 108–88

Nagyon sima volt. Az Atlanta 1997 óta nem nyert San Antonióban és bár most vezettek Teague-ék az első negyedben, a második etapot 31–12-re hozta a Spurs és innentől végig tartotta az előnyt. A hazaiak védekezése teljesen megfojtotta Budenholzer együttesét is, volt hogy harminc ponttal jártak előrébb Ginobiliék, holott azt nem lehet állítani, hogy rohantak volna. A 22 pontos Leonard mellett illik kiemelni a 28 perc alatt 18 lepattanót begyűjtő Tim Duncant, illetve az 50 százalék feletti triplamutatót – ezzel a Spurs otthon 9–0-ra áll, összességében pedig sorozatban ötödik győzelmét aratta.

Lenullázott Hawks. A vendégek kezdő ötöse összesen 38 pontot tudott szerezni, egyedül a padról beszálló Kent Bazemore-ban volt fantázia – egy-egyben szinte lehetetlen volt megverni a Spurs-játékosokat, ugyanakkor a passzsávokat is remekül megfogták. A hazaiak azt is megengedhették maguknak, hogy a kezdőjükből mindenki maximum 28 percet töltsön a parketten, igaz, a vendégek sem erőltették túl – a 18–2-es második negyedbeli futás után gyakorlatilag esélytelenül kapott ki az Atlanta.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 22/9, Aldridge 13, Mills 13/9
A Hawks legjobb dobói: Scott 12/6, Bazemore 11, Horford 10

Utah Jazz–New Orleans Pelicans 101–87

Csak Davis és más senki. A legutóbb térdsérülést szenvedő erőcsatár játékra jelentkezett, sőt, 44 percet töltött parketten – ez idő alatt gyakorlatilag megpróbálta egyedül megverni a Jazzt. Csapata első 16 pontjából 14-et ő szerzett, végül összesen 36 egységgel zárt 11 pattanó és három blokk mellett, azonban rajta kívül a kezdő ötös többi része összesen 14 (!) pontot tudott csak hozzátenni. Így nem lehetett esélyük a vendégeknek, főleg úgy, hogy védekezésben is voltak gondjaik (szinte végig az Anderson-Davis duó volt fent magasemberként), így 4–13-as mérlegükkel a helyzetük egyre kilátástalanabb.

Végig előnyben volt a Jazz. Az első negyedet hét ponttal hozták a hazaiak, a második etapban pedig lelépték ellenfelüket és húsz egység fölé nőtt az előny – igaz, innen még vissza tudott kapaszkodni a New Orleans. A 21 pontos Alec Burks, valamint a Favors helyén kezdő és idei első dupla-dupláját szállító Booker jól kiegészítették a Hood-Gobert-Hayward triót, a Utah támadásban is jól teljesített – az 50 százalékosos triplamutató nem túl gyakori adat náluk. Gobert-ék a lepattanózást is simán nyerték és bár Davisszel nem tudtak mit kezdeni, a Pelicans csapatjátékát és kinti dobóit gond nélkül megfogták. Ugyan többször is rohamoztak a vendégek, igazi esélyük nem volt a győzelemre.

A Jazz legjobb dobói: Burks 21/3, Hayward 17/3, Hood 16/6
A Pelicans legjobb dobói: Davis 36, Smith 13, Anderson 9/3

Portland Trail Blazers–Los Angeles Lakers 108–96

A Portland hozta a kötelezőt. Sorozatban hetedszer verte meg a Lakerst a Blazers és az arany-lilákat ebben a szezonban sok csapatnak illik legyőzni – a hazaiak teljesítették a feladatot. Az első félidőben már 17 pontos előnyt építettek ki, de nem hagyta annyiban a vendégcsapat, a fordulás után előbb felzárkózott, majd ki is egyenlített. A negyedik negyedben a 28-ig jutó McCollum pontjaival lépett meg újra a Portland és ő, valamint a 29-et szóró Lillard vezérletével végül be is húzták a találkozót – a mezőnyből pontosan dolgozó hazai csapatban a két hátvéd kilenc triplát süllyesztett el és jellemző, hogy rajtuk kívül senki nem érte el a tíz pontot.

Mutatott életjeleket a Lakers. A vendégcsapatnál 7/20-as mezőnymutatót és 21 pontot tett a közösbe Kobe Bryant, de a három fiatal mindegyike jól játszott most – Randle (16 pont, 8/13 mezőnyből, 6 pattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés), Clarkson (19 pont, 8/15, 4 labdaszerzés) és Russell (16 pont, 5 gólpassz) is nagyjából azt hozta, amit a drukkerek várnak tőlük. A kispadról azonban most nem érkezett érdemi segítség, így bár sikerült felzárkózni, az utolsó negyedre kissé kifulladt a csapat és nem tudták már tartani a lépést a Lillard-McCollum duóval.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 29/15, McCollum 28/12, Crabbe 9/3, Henderson 9/3
A Lakers legjobb dobói: Bryant 21/3, Clarkson 19/6, Randle 16, Russell 16/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Washington Wizards–Toronto Raptors 82–84
Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 90–88
Dallas Mavericks–Denver Nuggets 92–81
San Antonio Spurs–Atlanta Hawks 108–88
Utah Jazz–New Orleans Pelicans 101–87
Portland Trail Blazers–Los Angeles Lakers 108–96
Golden State Warriors–Sacramento Kings 120–101
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik