James újabb listán előzte meg Jordant, simán nyert Dallasban a Lakers

Vágólapra másolva!
2020.01.11. 09:46
null
LeBron James újabb listán előzte meg Michael Jordant (Fotó: Getty Images)
Nem adott sok esélyt Luka Doncicnak és a Mavericksnek a nyugati listavezető Lakers, amely LeBron James újabb mérföldkövével még Anthony Davis nélkül is simán nyerte az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapjának rangadóját. Brooklynban kapott ki a Miami, tovább száguld a megállíthatatlan Jazz, Leonard extrájával nyert a Clippers, Booker dobásaival a Suns, 21-gyel győzött a Bucks, még mindig jó formában van a Pelicans, a Wizards és a Grizzlies.

 

Washington Wizards–Atlanta Hawks 111–101

Megint nyert a Washington. Továbbra is felülteljesít jelenlegi keretével a fővárosi csapat és ezúttal is győzni tudott – pedig most 40 százalék alatti mezőnymutatóval zárt a társaság, de most ez a dobóteljesítmény is belefért. A végig harapós védekezés mellett ugyanis domináltak lepattanózásban (19–9 a támadók aránya), illetve nagyon figyeltek az eladott labdákra, csak kilencszer hagyták el a játékszert az Atlanta 18-ával szemben, ráadásul ebből az utolsó negyedben már csak egyet vétettek. Ennek pedig meg is lett az eredménye, a hullámzó meccsen ugyan hátrányban voltak a záró etapban, de aztán 90–93 után egy 21–8-as rohamot intéztek, amellyel a maguk javára döntötték el a küzdelmet – egyénileg Jordan McRae (29 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 4/5 hármas), Troy Brown Jr. (18 pont, 10 lepattanó) és a kilenc meccs után visszatérő Davis Bertans (14 pont, 7 lepattanó) is dicsérhető, a karácsonykor leigazolt Gary Payton II pedig védekezésben játszott nagyot. Ezzel hazai pályán zsinórban harmadik meccsüket húzták be, most pedig a nagy formában lévő Jazzt fogadják majd.

Így nincs miről beszélni. Javult-javult mostanában az Atlanta, de a győzelmek továbbra sem jönnek, 16-ból 14. alkalommal kapott ki a gárda – az utóbbi meccseken még lehetett mondani, hogy az élcsapatok elleni szoros vereségek nem rosszak, de hogy ezt a Washingtont sem tudták megverni, az már más tészta. Ezúttal egyáltalán nem működött a támadójátékuk, Trae Young rengeteget hibázott (19 pont 20 dobásból, 6 eladott labda) és egyébként is jól védekezett rajta Payton vezetésével a Wizards, 25 pontot kaptak az eladott labdáikból, egyszerűen mentálisan nem voltak egy szinten ellenfelükkel – az újabb vereséggel továbbra is ligautolsók, most pedig utaznak tovább Brooklynba.

A Wizards legjobb dobói:McRae 29/12, Brown 18/3, Bertans 14/9
A Hawks legjobb dobói:Young 19, Huerter 16/9, Collins 15/3

New York Knicks–New Orleans Pelicans 111–123

Egy fokkal jobb volt a New Orleans. A papírforma a remek formában lévő vendégek sikerét jósolta és tulajdonképpen az is történt a pályán, amit várhattunk: a Pelicans a szoros első negyed után egy 15–3-as futással előnybe került a másodikban, onnantól pedig ha nem is nagy előnnyel, de végig vezetni tudott. Brandon Ingram most is jól játszott (28 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz, 11/18 mezőnyből), mellette Lonzo Ball (15 pont, 6 lepattanó, 11 gólpassz), Jaxson Hayes (18 pont, 10 lepattanó, 7/8 mezőnyből)és Josh Hart (13 pont, 10 lepattanó) is dupla-duplázott, csapatszinten pedig 56 százalékkal tüzeltek, közte 47 százalékos triplamutatóval, ráadásul végül 35 gólpasszig jutottak el – kiváló dolgokat csináltak támadásban, erre pedig igazi válasza nem volt a New Yorknak. A vendégek legnagyobb előnye volt már 18 pont is és bár eldönteni csak a legvégén tudták a meccset, de az igazából nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat – kilencből hetedik sikerüket aratták, ráadásul a hírek szerint hamarosan visszatérhet az 1/1-esük, Zion Williamson is.

Ennyit tud most a Knicks. Sorozatban ötödik vereségét könyvelhette el a New York, amely ugyan egy ideig próbált kellemetlenkedni, de védekezésben annyira nem volt képes ellenállást kifejteni, hogy így nem lehetett reális esélye. Elöl azért Taj Gibson (19 pont, 8/8 mezőnyből, 8 lepattanó), vagy Mitchell Robinson (6/7 mezőnyből) pontos dobásaival igyekeztek tartani a lépést, de ők nem képesek olyan támadójátékra, mint a Pels, az ő győzelmeikhez védekezni is kellene – jelenleg ennyit tud ez a csapat, most pedig jön a következő nehéz feladat, ugyanis a Miamit fogadják.

A Knicks legjobb dobói:Gibson 19, Barrett 16/3, Payton 15, Bullock 15/6
A Pelicans legjobb dobói:Ingram 28/15, Hayes 18, Ball 15/9

Brooklyn Nets–Miami Heat 117–113

Feltámadt a Brooklyn.Zsinórban hét vereség után aratott egy nagyon értékes győzelmet a Nets, hiszen a keleti második Miamit sikerült megvernie, méghozzá hirtelen feljavuló játékkal – legalábbis az egyéni teljesítmények tekintetében mindenképp. A meccsek óta erőlködő Spencer Dinwiddie ugyanis most kiválóan játszott, 26 pontja mellett karriercsúcsot jelentő 14 gólpasszt osztott szét, ő úgy bontotta lea Heat védekezését, ahogy akarta, Rodions Kurucs pedig idei legjobb játékával rukkolt elő és 19 pontos szezoncsúcsot szórt – ezt még megtoldották Prince 17 pontos estéjével, valamint Jarrett Allen dupla-duplájával és máris működött a gépezet. A végén pedig így már „törvényszerű” volt, hogy a szoros végjátékból is ők jöttek ki jobban, ugyan öt perccel az órán még kilenc ponttal égtek, de elkezdték bedobálni a hármasokat, majd az utolsó percre fordulva LeVert visszalépős hármasával már a vezetést is átvették – ők csinálták meg a clutch játékokat, úgyhogy szép győzelemmel törték meg negatív szériájukat.

Ezt érdemelte a Miami. Erik Spoelstra szerint ezen a mérkőzésen mindenki azt kapta, amit megérdemelt, az ő csapata vereséget, a Brooklyn pedig győzelmet – szerinte a Nets végig fizikálisabban játszott náluk, lepattanózásban, az 50-50-es labdákban, a párharcokban, minden ilyen dologban alulmaradtak, ezt pedig nem lehetett végig ellensúlyozni. Így is minden esélyük megvolt a győzelemre, hiszen Jimmy Butler (33 pont, 9 lepattanó, 12/18 mezőnyből) és Bam Adebayo (22 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 10/13 mezőnyből) vezetésével sokszor ők jártak előrébb, a hajrában 109–100-as előnyüknél talán azt hihették, hogy már meg is van a meccs, ám innentől jött az összeomlás, a Nets nagy dobásai, a floridaiak pedig fájdalmas vereséget szenvedtek. Spoelstra szerint még mindig nem elég rutinosak és tapasztaltak ahhoz, hogy idegenben is lemenedzseljék a meccseiket, ezért van a 17–1-es hazai mérlegük mellett 10–10-ük idegenben – most viszont maradnak a városban, következőleg a Knicks vendégei lesznek.

A Nets legjobb dobói:Dinwiddie 26/6, Kurucs 19/12, Prince 17/3
A Heat legjobb dobói:Butler 33, Adebayo 22, Dragic 17/6

Memphis GrizzliesSan Antonio Spurs 134–121

Újabb győzelem, izgalmas csapat a Memphis. Zsinórban negyedik sikerét aratta a Grizzlies, most éppen a playoff-harcban jelenlegi legnagyobb riválisának számító San Antoniót dobta szét, ismét jelezve, hogy komoly együtteseket is meg tud verni. Ráadásul újfent a fiatal tehetségek remeklése hozta meg a sikert, hiszenJaren Jackson Jr. (24 pont, 5/7 tripla, 25 perc) és Ja Morant (22 pont, 7 lepattanó és karriercsúcsot jelentő 14 gólpassz) volt a két főkolompos, egyelőre úgy néz ki, hogy velük jó kezekben lehet a franchise következő néhány éve – mellettük villogott még Dillon Brooks (22 pont, 6 gólpassz, 5/12 tripla) és Jonas Valanciunas (21 pont, 9 lepattanó, 7/11 mezőnyből) is, csapatszinten pedig 52 százalékos mezőnymutatóval, 42 százalékos triplázással, valamint 39 (!) gólpasszal zártak. Ezt az iramot nem is bírhatta végig a Spurs, a negyedik negyedig tudta tartani a lépést, ám amikor 116–113 után sorozatban három triplát bombáztak be a hazaiak, az megtörte a vendégeket – Morant egymaga 12 pontot és 6/8 jó dobást jegyzett az utolsó játékrészben, itt már csak ők voltak képesek ilyen támadójátékra. A szezon ugyan nem így indult, de most már kimondták: jelen helyzetükben, ezzel a játékkal a rájátszást célozzák meg, mi mást?

Hiába DeRozan extrája. Egy játékosra biztos nem lehetett panasz a Spursnél, DeMar DeRozan ugyanis ismét tette a dolgát és sorozatban nyolcadik alkalommal is ő volt a csapat legjobb dobója – ezúttal 36 pontot termelt 9 lepattanóval és 9 gólpasszal, 11/18 jó dobással, egyetlen eladott labdával, ő azt csinált, amit akart. Gregg Popovich vezetőedző is azt mondta, hogy ha nincs DeRozan, akkor agyonverték volna őket, így annyira nem lett súlyos a vége, de hozzátette, hogy több olyan játékosa is volt, akit most alig lehetett észrevenni a pályán – önmagában egyébként az ő támadójátékuk is rendben volt DeRozan miatt, de egyrészt védekezni semennyit sem tudtak, másrészt a Grizzlies szintjére így sem tudtak felnőni. Az első félidei 15 pontos hátrányukat egyszer azért eltüntették és onnantól végig üldözték ellenfelüket, de a hajrában megsorozta őket a Memphis, úgyhogy nem tudtak fordítani – most Torontóba látogatnak, ott sem lesz könnyű dolguk.

A Grizzlies legjobb dobói:Jackson Jr. 24/15, Morant 22, Brooks 22/15
A Spurs legjobb dobói:DeRozan 36/3, Aldridge 21/15, Forbes 21/12

Chicago Bulls–Indiana Pacers 105–116

Fontos győzelem. Malcolm Brogdon és Domantas Sabonis nélkül nagyon értékes ez a siker az Indiana számára, főleg úgy, hogy a hajrában a Chicago nagy rohamát és Zach LaVine extra meccsét is sikerült kimozogniuk. A vendégek szépen tették a dolgukat, jól védekeztek, járatták a labdát és ez sokáig elég is volt, mindezt megfejelték Myles Turner (27 pont, 14 lepattanó, 2 blokk, 10/18 mezőnyből), valamint az ezúttal a kispadról érkező Aaron Holiday nagyon hatékony estéjével (19 pont, 8 gólpassz, 8/9 mezőnyből), így sokáig uralták a találkozót – összességében 57 százalékkal dobtak mezőnyből és 31 gólpasszt osztottak szét, működött a rendszerük. A negyedik negyedben úgy tűnt, hogy el is döntötték a küzdelmet, hiszen 16 pontos előnyben voltak, ám mielőtt nagyon hátradőlhettek volna, a Bulls még egyszer megrázta magát és egy nagy futással visszajött négy egységnyire – volt még idő, a lendület pedig már a hazaiak mellett volt. A szorult helyzetben azonban előbb Justin Holiday, majd Doug McDermott is bevert egy-egy clutch hármast, aztán TJ Warren is visszatett egy támadópattanót, ezekkel a játékokkal pedig stabilizálták magukat és megnyerték a meccset – következőleg jön a Philly elleni hazai rangadó, az fontos mérkőzés lesz.

LaVine sem tudta megnyerni. Nagyot játszott a Bulls dobógépe, volt olyan időszak, amikor sorozatban húsz (!) pontot szerzett, végül 43-mal zárt és bevert 8/13 triplát, de ez sem volt elég a hazaiak sikeréhez – pedig Coby White (23 pont, 5/9 tripla) révén még szárnysegédje is akadt, de hiába, ennek ellenére is vereséget szenvedtek. Gyakorlatilag mindent jobban csinált náluk az Indiana, ők nem járatták a labdát, nem védekeztek olyan jól, nem pattanóztak úgy, az egyéni extrák tartották őket meccsben, majd hozták vissza őket, amikor már úgy tűnt, hogy elúszott a győzelem – végül azonban hiába rohamoztak, csak annyit értek el, hogy a Pacersnek kellett még néhány dobás a sikerhez. Zsinórban hatodik vereségük után érthetően rendkívül frusztráltak, ennél sokkal többet vártak maguktól, márpedig éppen egy éve voltak utoljára ilyen vereségsorozatban...

A Bulls legjobb dobói:LaVine 43/24, White 23/15, Satoransky 13/3
A Pacers legjobb dobói:Turner 27/3, A. Holiday 19/6, Warren 17/3

Phoenix Suns–Orlando Magic 98–94

Védekezés és clutch dobások. Két fájó hazai vereség után most más arcát mutatta meg a Phoenix, a hazaiak végig nagyon elkötelezetten védekeztek és kordában tartották az Orlandót, nem voltak nagyobb kihagyásaik és különösen a negyedik negyedre szigorítottak be – ott már 20 pont alá szorították ellenfelüket, nem vicceltek hátul. A szoros mérkőzés végén pedig Devin Booker eldöntötte a küzdelmet, a hazaiak dobógépe az első félidőben villogott, a másodikban viszont eltűnt és csak két pontot szerzett egészen az utolsó percig: ott azonban bevert egy óriási hármast, amellyel felhozta csapatát 93–94-re, majd 17 másodperccel később még egyszer betalált kintről, amellyel megfordította a találkozót. Az utolsó szót végül Ricky Rubio mondta ki, aki a Magic következő támadásánál ellopta a labdát, majd értékesített egy büntetőt, ezzel négypontos előnybe került a Phoenix és megnyerte a mérkőzést - nagyon kellett ez már nekik, Rubio pedig átlépte az ezer labdaszerzéses határt karrierje során.

Clifford nem volt elégedett a fújással. Steve Clifford, a vendégek vezetőedzője a meccs után a játékvezetőket vette elő, szerinte a csapata nagyon sok jó dolgot csinált, de egyszerűen nem kapták meg a fújásokat egyértelmű helyzetekben, a döntő jelenet pedig szerinte Rubio labdaszerzése volt a végén – előtte Booker kétszer faultolta Vucsevicset, Rubio csak utána lopta el a labdát, de néma maradt a síp. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy azért ha az utolsó percet négypontos előnnyel kezdi valaki, de végül négy ponttal kikap és ennyire lefagy a végén elöl-hátul, akkor ott nem csak egy elmaradt fújás a hibás, hanem a csapata is elrontott valamit – hiába Evan Fournier 28 pontja, most nem volt meg bennük az igazi átütőerő, ami a negyedik negyedben és különösen a végjátékban kicsúcsosodott.

A Suns legjobb dobói:Booker 24/12, Oubre Jr. 22/9, Ayton 13
A Magic legjobb dobói:Fournier 28/9, Vucsevics 18/6, Ross 18/9

Utah Jazz–Charlotte Hornets 109–92

Nagycsapathoz illően. Úgy hozta ezt a kötelező meccset a Jazz, ahogy azt kell, az első negyedben elöl-hátul dominált, 29–13-ra nyerte a játékrészt, amelyhez még a nagyszünetig hozzátett valamennyit, utána pedig pihentette legjobbjait – Mitchell 22, Ingles 21, Bogdanovic 25 percet játszott a kezdőben, mindenki kapott némi extra szabadidőt. Az sem számított, hogy Mitchell a pályán is pihenősre vette a figurát (4 pont, 2/9 mezőnyből), meg sem érezte a hazai csapat, amely így is 50 százalékkal dobott, elsüllyesztett 18 hármast és tükörsimán nyerte meg a meccset – 14-ből 13. sikerét aratta a gárda, sorozatban nyolcadszor örülhetett, ezzel pedig már a Houstont is megelőzte a tabellán és fél mérkőzésre megközelítette a nyugati második helyet. Még egy adalék: a most 20 ponttal a csapat legeredményesebb játékosaként záró Jordan Clarkson megszerzése óta még nem kaptak ki, úgyhogy ki foglalkozik már Mike Conley hiányával?...

Esélytelen Hornets. Nem volt érdemi sansza ezen a mérkőzésen a vendégcsapatnak, Grahamék már az első negyedben eladtak hét labdát és egy 2–19-es etappal jelentős hátrányba kerültek, a folytatásban pedig egyszer sem tudták átvenni az irányítást – az utolsó negyedben kozmetikáztak csak az eredményen, egyébként ez egy kiütéses vereség volt számukra. A Jazz sokkal fizikálisabban és határozottabban kosárlabdázott náluk, ők nem tudtak könnyedén helyzeteket kialakítani, egyedül Terry Rozier (23 pont, 9/14 mezőnyből) próbálkozott komolyabban, de sokat nem tehetett – persze ez volt a papírforma, de így sorozatban harmadik vereségükkel még távolabb kerültek a keleti playoff-helyektől.

A Jazz legjobb dobói:Clarkson 20/9, Bogdanovic 16/12, Gobert 15, Niang 15/15
A Hornets legjobb dobói:Rozier 23/9, Hernangomez 15/3, Bridges 11/3

Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 114–129

James megelőzte Jordant, simán nyert a Lakers. Anthony Davis nélkül is nagyon simán nyerte ezt az idegenbeli meccset a Los Angeles, a parádézó LeBron James (35 pont, 16 lepattanó, 7 gólpassz) mellett ugyanis remekelt a kezdőbe kerülő és idei legjobb meccsét játszó Kyle Kuzma (26 pont, 9/22 mezőnyből), míg a kiegészítőktől olyan teljesítmények érkeztek, mint például a McGee-Howard-Cook trió 11/11-es mezőnymutatója. A Lakers nagyon hamar eldöntötte a meccset, az első bő öt perc után már végig kétszámjegyű előnyben voltak a vendégek, akik 45 pontot szórtak a nyitó játékrészben és már az első félidőben 20 feletti különbséget építettek ki – nem voltak egy súlycsoportban a felek, így az izgalmas rangadó helyett sima Los Angeles-i kiütést láthattunk. Az arany-lilák ezzel a sikerükkel sorozatban hetedszer nyertek, a Dallas elleni szériát 3–1-re hozták ebben a szezonban, most pedig utaznak tovább Oklahoma Citybe, ahol minden bizonnyal nehezebb dolguk lesz. Egy fontos mérföldkövet pedig nem hagyhatunk ki a meccsel kapcsolatban: James megelőzte Michael Jordant a bedobott mezőnykosarak tekintetében, ezzel fellépett a liga örökranglistájának negyedik helyére – már csak Wilt Chamberlain, Karl Malone és Kareem Abdul-Jabbar áll előtte.

Frusztrált Doncic, gyenge Mavs. Egy pillanatig sem volt esélye ezen a találkozón a Dallasnak és ebben nagy szerepe volt a borzalmas napot kifogó Luka Doncicnak, aki az első félidőben nagyjából csak rontott csapatán – vele -24-ben voltak a hazaiak, öt büntetőt is elrontott és még a nagyszünet előtt széttépte a saját mezét is a nyakánál, annyira feszült volt. A végére azért javított, a 25 pont – 10 lepattanó – 7 gólpassz nem rossz számsor, de nagyon önkritikusan értékelt, úgy fogalmazott, hogy mintha nem is önmaga lett volna ezen az estén, mintha fogalma sem lett volna, hogy hogyan kell kosárlabdázni – így természetesen nem lehetett sok esélyük Kristaps Porzingis nélkül, de a 15 pontos végeredmény nem mondja el kellően, hogy mennyire sima vereséget szenvedtek. Ezzel tovább süllyednek lefelé, már csak egyetlen meccs az előnyük a száguldó OKC-vel szemben...

A Mavericks legjobb dobói:Doncic 25/3, Hardaway Jr. 22/9, Curry 16/9
A Lakers legjobb dobói:James 35/9, Kuzma 26/6, Howard 10, Rondo 10

Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 106–127

Ezért tart itt a Bucks. Giannis Antetokounmpo hamar faultproblémákba került, végül mindössze 13 pontot, 10 lepattanót és 5 gólpasszt jegyzett, innen nézzük azt, hogy a listavezető Milwaukee 127 pontot vert be idegenben és nagyon simán győzött. Az újabb siker letéteményese Khris Middleton (27 pont, 11 lepattanó) és Eric Bledsoe (24 pont, 5 gólpassz) volt, de természetesen a kispad is remekelt – Donte DiVincenzo 18 pontja mellé 3 labdát szerzett, Sterling Brown dupla-duplázott, George Hill pedig 9 pontja mellé hat asszisztot és három szerzett labdát jegyzett. Az első negyedben 16 ponttal gázolták le a Kingst, és bár a másodikban kicsit összekuszálódott a rotációjuk, a harmadik negyed közepén Antetokounmpo nélkül futottak egy 20–3-as sorozatot, amivel végleg leszakították ellenfelüket. Most back-to-back mennek Portlandbe az „idényfelező” meccsre, ahol bármi történjék is, már biztos, hogy a franchise történetének legjobb félszezonját produkálják.

Ez nem a jelenlegi Kings szintje. A Sacramento továbbra is Bogdan Bogdanovics, Richaun Holmes és Marvin Bagley nélkül kénytelen játszani (utóbbi a jövő héten már visszatérhet), és az első negyedben azt is kaptuk, amit vártunk: nem tudták felvenni a ritmust a ligaelsővel. A második negyedben aztán fordult a kocka, összeállt a védekezés, ez a lendület pedig egészen a harmadik negyed közepéig tartott, itt a Milwaukee megrázta magát és simán lerendezte a meccset. Voltak említésre méltó teljesítményeik, hiszen De'Aaron Fox majdnem tripla-duplázott (19 pont, 9 lepattanó, 10 gólpassz), Nemanja Bjelica dupla-duplázott, Harrison Barnes és Buddy Hield is próbált segíteni támadásban, a kispadról Trevor Ariza jutott 11 pontig, 9 lepattanóig és 3 szerzett labdáig, de ezek semmire nem voltak elegendőek. A Bucks 20-szal több büntetőt harcolt ki (a Kings mozgatásáért felelős Fox és Hield együtt nullával zárt...), sokkal hatékonyabban támadták a réseket, a második félidőben kapott 74 egységet nem teszik ki az ablakba a hazaiak. Most fogadják az Orlandót, az kicsit testhezállóbb feladatnak tűnik, de ott sem ők az esélyesek.

A Kings legjobb dobói: Barnes 19/6, Fox 19/3, Hield 16/6.
A Bucks legjobb dobói: Middleton 27/3, Bledsoe 24/3, DiVincenzo 18/12.

Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 109–100

Majdnem megégett a Clippers. Az edzésen újabb combhajlító-sérülést összeszedő Paul George nélkül kellett küzdenie a hazai alakulatnak, de rajta kívül minden fontosabb játékos pályára léphetett, ennek ellenére hiába kezdték jobban a meccset, a Warriors hamar átvette az irányítást – a két középső negyedben kisebb futások voltak mindkét oldalon, és ebből a vendégek jöttek ki jobban. Kawhi Leonard hiába játszott remekül (36 pont, 14/25 mezőnyből, 9 pattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett labda), mellette csak Patrick Beverley (12 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz) és Lou Williams (21 pont, 8 gólpassz) emelhető ki ebből az időszakból. A negyedik negyed elején aztán a másik szupercsere, Montrezl Harrell (11 pont, 10 lepattanó) is feléledt, nagy része volt abban a 21–6-os futásban, amivel megfordítottáka tízpontos hátrányukat. A végjátékban már magabiztosak voltak, de ha az összképet nézzük, igen komoly gondjaik lehetnek a következő, denveri túrán még úgy is, hogy a Nuggets back-to-back fog játszani…

A Golden State kihozta a maximumot. Zsinórban hetedik meccsét is elbukta a sereghajtó, ennek ellenére csak dicséret illeti a csapatot, amely a nagy nevek közül megint csak Draymond Greent tudta foglalkoztatni – ő sem játszott jól, de tartást adott az övéinek. A munka dandárját a csapatnál először kezdő Omari Spellman, illetve Glenn Robinson III végezte, a kezdőötös 19 gólpasszt osztott ki, és annak ellenére is nagyon sokáig meccsben voltak, hogy 8/39-cel tripláztak. Bár a kispadról Eric Paschall igyekezett, azt már nem bírták el, hogy Alec Burks 3/17-tel tüzeljen mezőnyből – a végére elfogytak az opciók, a Clippers pedig bedarálta őket. Érdemes feljegyezni, hogy Burks legalább a vonalról remekelt, 9/9 büntetőt dobott be, és zsinórban 35 értékesített szabaddobásnál jár – idén ezek a pozitívumok…

A Clippers legjobb dobói: Leonard 36/6, Williams 21/9, Beverley 12/9.
A Warriors legjobb dobói: Spellman 17/12, Robinson III 17/3, Burks 16/3.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik