Irving visszatért, a Cavaliers gálázva az NBA-döntőben!

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
2015.05.27. 08:42
null
A Cleveland Keleten már ünnepelhetett, jöhet a nagydöntő (Fotó: Reuters)
Kyrie Irving két meccs után újra pályára lépett, és segítségével a Cleveland végtelenül könnyedén húzta be negyedik győzelmét a teljesen elfogyó Atlanta ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti főcsoportdöntőjének utolsó összecsapásán.

 

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Cleveland Cavaliers–Atlanta Hawks 118–88
(32–20, 27–22, 26–18, 33–28)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Cleveland javára

A végére összeesett az Atlanta. A 0–3-as állás és a rengeteg sérülés (Korver nem játszott, de Carroll, Millsap és Horford sem egészséges) miatt nem volt meglepő, hogy a Hawks a 4. összecsapást sem tudta megnyerni, gyakorlatilag az első percektől kezdve alárendelt szerepet játszottak Mike Budenholzer fiai. A vendégek az előző, hosszabbításba torkolló összecsapáson láthatóan mindent kiadtak magukból, a tank kiürült – különösen védekezésben nem tudtak mit kezdeni ellenfelükkel. Jeff Teague dicsérhető, az irányító bőven 50 százalék felett dobva szerzett 17 pontot, ugyanakkor egy fecske most sem csinálhatott nyarat – társai nem igazán akadtak. A félidőben már 17 pontos hátrányban voltak, de utána is folyamatosan nyílt az olló, a negyedik negyedre le is ültek a kezdők. Az Atlanta 45 év után járt újra főcsoportdöntőben, a döntő azonban nem jött össze – immáron 1961 óta kergetik ezt az eredményt.

James és James történelmet írt. A térd és egyéb sérülések miatt két meccset pihenő Kyrie Irving vállalta a játékot, és kifejezetten biztatóan mozgott – ő, LeBron James, Mozgov és JR Smith az első félidőben gyakorlatilag le is rendezte a meccset, négyesben 45 pontot termeltek a nagyszünetig. Végül hatan érték el a 10 pontot, kiharcoltak 30 büntetőt, 56–39-re hozták a pattanócsatát, illetve 16 százalék alatt (5/32) tartották a Hawks kinti dobóit – teljesen megérdemelten húzták be a negyedik győzelmet és a továbbjutást. A Cavs 2007 után, története során másodszor jutott be a nagydöntőbe, LeBron James így újra megpróbálhatja megtörni az átkot, amely 1964 óta sújtja a clevelandi major proficsapatokat: azóta nem nyertek ugyanis bajnokságot. Apropó, James és a 60-as évek: a legendás, sorozatban nyolc bajnokságot nyerő Boston Celtics tagjai óta ő az első játékos, aki egymás után legalább öt nagydöntőbe jutott be. Nincs azonban egyedül, a Heatben és most a Cavsben is hű fegyverhordozója, a triplaspecialista James Jones szintén végrehajtotta ezt a bravúrt.

A Cavaliers legjobb dobói: James 23/6, Smith 18/12, Irving 16/6, Thompson 16.
A Hawks legjobb dobói: Teague 17/3, Millsap 16, Bazemore 12.

Legfrissebb hírek

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

Ünnepelt a Lakers, de az örök rivális Boston nem volt tekintettel az NBA-legendára

Amerikai sportok
2026.02.23. 07:53

LeBron James különleges tripla duplával melegített az NBA All Star-hétvégéjére

Amerikai sportok
2026.02.13. 07:23

Négy kiállítással járó verekedés nyomta rá a bélyegét az NBA-játéknapra

Amerikai sportok
2026.02.10. 07:26

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
2026.02.04. 09:42

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32
Ezek is érdekelhetik