
Nem volt könnyű, de sikerült történelmet írnia a Senatorsnak, amely – a Canadiens legyűrésével – sorozatban kilencedik győzelmét szerezte meg, és ezzel megdöntötte a klub rekordját.
A rendes játékidőben 2–2-es döntetlennel záruló találkozót a hosszabbításban Mike Fisher döntötte el, aki a ráadásban – a több kiállítás miatt – három a három elleni játékban volt eredményes, Erik Karlsson passza után talált a kapuba.
A Calgary Flames vezére Jarome Iginla volt, aki két góllal és két gólpasszal segítette 6–1-es sikerhez csapatát az Oilers ellen. A Calgary ezzel megszakította kilenc meccs óta tartó vereségi sorozatát, míg a gyengélkedő Edmonton zsinórban 13-adszor kapott ki, és utóbbi 21 találkozójából 20-at elveszített.
A Philadelphia Flyers – Danny Briere és Scott Hartnell góljával – sorozatban 14. alkalommal is megverte a New York Islanderst, és ezzel beállította az egy csapat ellen zsinórban elért legtöbb győzelem rekordját.
A Carolina Hurricanes hazai pályán 4–2-re megverte a Chicago Blackhawkst, de csak kevesebb mint hétezer szurkoló láthatta a helyszínen a találkozót a rendkívül rossz időjárási körülmények miatt.
A Boston Bruinsnak továbbra sem megy: sorozatban hetedik mérkőzését is elveszítette, bár közel állt a győzelemhez a Los Angeles Kings ellen szétlövéssel és 3–2-es eredménnyel záruló összecsapáson.
| ALAPSZAKASZ, 115. JÁTÉKNAP | |
| Calgary Flames−Edmonton Oilers | 6–1 |
| San Jose Sharks−Minnesota Wild | 5–2 |
| Boston Bruins−Los Angeles Kings | 2–3 – szétlövéssel |
| Phoenix Coyotes−New York Rangers | 3–2 |
| Ottawa Senators−Montreal Canadiens | 3–2 – hosszabbítás után |
| St. Louis Blues−Columbus Blue Jackets | 2–3 – hosszabbítás után |
| Nashville Predators−Atlanta Thrashers | 4–3 |
| Toronto Maple Leafs−Vancouver Canucks | 3–5 |
| Carolina Hurricanes−Chicago Blackhawks | 4–2 |
| Philadelphia Flyers−New York Islanders | 2–1 |







