Három hosszabbítás Chicagóban, Nate Robinson a hős!

Vágólapra másolva!
2013.04.29. 11:17
null
Durant (középen) megállíthatatlan volt (Fotó: Reuters)
Mára virradóra zajlott le az NBA idei rájátszásának eddigi kétség kívül legérdekesebb, legizgalmasabb játéknapja, hiszen volt itt három hosszabbítás, melyből a Michael Jordan rekordjához közel járó Nate Robinson vezette Chicago jött ki jobban a Brooklyn bánatára, láthattunk egy újabb elképesztően szervezett játékot a Memphis-től, mely egyenlített a Los Angeles Clippers elleni szériában, valamint megnézhettük, mit tud az Oklahoma City és Kevin Durant Russell Westbrook nélkül, ami után a tavalyi finalista egy győzelemre került attól, hogy kisöpörje a Houstont, de ha ez nem lenne elég, a teljesen leírt Atlanta kiütötte az Indianát és életet lehelt a keleti harmadik, illetve hatodik kiemeltek párharcába. Nézzük, hogyan alakultak az egyes összecsapások!

Chicago Bulls (5.)–Brooklyn Nets (4.) 142–134 – három hosszabbítás után

Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a liga történelmének egyik legemlékezetesebb mérkőzését játszották a felek, hiszen hagyján, hogy három hosszabbítás kellett a győzelem sorsának eldöntéséhez, de óriás fordulatokat, hihetetlen dobásokat és heroikus egyéni teljesítményeket láthattunk olyanoktól, akiket szinte senki sem várt főszereplőnek ezen a derbin. Két igencsak ellentétes félidőt vívtak a csapatok, az elsőben az addig 58 pontot összeszedő Bulls dominált, de a fordulás után ráfaragott arra Tom Thibodeau együttese, hogy nem volt képes nagyobb előnyt kiharcolni hatékony játéka ellenére sem.

A 32 pontos, 10 gólpasszos Deron Williams húzta Brooklyn többször is megugrott kétszámjegyű előnnyel, ám a negyedik etapban jött Nate Robinson, aki 23(!) pontot szerzett csak ebben a 12 percben, amivel Michael Jordan 24-es chicagói rekordját is veszélyeztette, de ami a Bulls szempontjából fontosabb, egy 16-2-es rohamot vezetve az egalizáló kosarat szerző Noah-val karöltve megmentette a mérkőzést a rendes játékidő végén a hazaiaknak, következhetett az első túlóra! Itt aztán még inkább feje tetejére állt a világ, Robinson egy érthetetlen dobást vállalt el 2 másodperccel a lefújás előtt, de egy lábról, elképesztő ívben is betalált, amivel vezetni tudott a Chicago, ám Joe Johnson a dudaszó pillanatában egalizált, következhetett a második ráadás!

Itt egy perc volt már csak vissza, amikor a 34 pontos Robinson egy támadóhiba miatt kipontozódott, de kiizzadta az egált ebben a játékrészben is a Bulls, majd az elvileg limitálandó Joakim Noah (15 pont, 13 lepattanó, 4 blokk) 39 perc után szintén kiszállt a faultok miatt, de a helyére beálló Nazr Mohammed megnyerte a meccset a vendéglátóknak! A rutinos center támadó lepattanókat szerzett, kulcsfontosságú kosarakat dobott és volt egy nagy blokkja is az ellenfél palánkja alatt, így zsinórban harmadszor győzve egy diadalnyira került a Derrick Rose nélküli Chicago a második körbe jutástól. A Nets persze javíthat még, legközelebb két nap múlva, Brooklynban. Érdekesség, hogy a majd 60(!) percet játékban töltő Kirk Hinrich (18 pont, 14 gólpassz) a liga történetének harmadik legtöbb idejét volt a pályán a rájátszásban.

A Bulls legjobb dobói: N. Robinson 34, Boozer 21, Hinrich 14
A Nets legjobb dobói: Deron Williams 32, B. Lopez 26, Joe Johnson 22

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Nate Robinson, aki 23 pontot szórt a Nets elleni negyedik negyedben, amit még fontos kosarakkal toldott meg a hosszabbításokban is, összességében 34 pontot szerzett a kispadról beállva, s kipontozódásával együtt is a Chicago hőse volt a tripla túlóra után megnyert derbin.

A nap lúzere: Jeremy Lin, aki gyakorlatilag a Westbrook-sérülés utóéletének áldozata lett, neki csapott oda egy ártatlan szituációban Durant úgy, hogy abba újra belesérült a láthatóan nagyon rossz állapotban lévő játékmester, akit egyébként is igen rendesen faragtak az idei rájátszás egyik legfizikálisabb mérkőzésén.

Memphis Grizzlies (5.)–Los Angeles Clippers (4.) 104–83

Bár az első félidő kiegyenlített játékot hozott, összességében megint javulni tudott játékban a Memphis, mely kiegyenlítette a párharcot, ráadásul a fordulás után gyakorlatilag leiskolázta a 19 pontos, 6 gólpasszos Chris Paul fémjelezte Los Angeles-ieket. 45-28-ra nyerte a lepattanó-csatát a Grizzlies, melynek két vezére most a két belső ember, Zach Randolph (24 pont, 9 lepattanó) és Marc Gasol (24 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) volt, de a 15 pontja mellett 13 gólpasszt is kiosztó Mike Conley is újfent felvette a versenyt a világ egyik, ha nem a legjobb irányítójával, az említett Paullal.

A Hollins-legénysége egyre inkább képes ráerőltetni akaratát a Clippersre, melynek edzője, Vinny Del Negro nem nagyon tud reagálni mérkőzésen belül ezekre a szituációkra, ráadásul az extra egyéni teljesítmények is kivesztek az egyébként erősebb kerettel felálló LAC játékából. Quincy Pondextre 10 pontot szállított a kispadról beállva hazai oldalon, míg a vendégeknél a cserék megint nyerték a Grizzlies második sora elleni összevetést (43-16), de ez most inkább csak annak volt köszönhető, hogy a korán eldőlő találkozót a tartalékok fejezték be a Los Angeles-ieknél, akik majd saját közönségük előtt javíthatnak két nap múlva.

A Grizzlies legjobb dobói: Z. Randolph, P. Gasol 24-24, Conley 15
A Clippers legjobb dobói: Paul, Griffin 19-19, Ja. Crawford 12

Atlanta Hawks (6.)–Indiana Pacers (3.) 90–69

Hatalmasat fordult a világ ezzel a két csapattal, hiszen Indianában szemernyi esélye sem volt a győzelmek megszerzésére a Hawksnak, Atlantában viszont iskolajátékkal nyert a Drew-legénység, mely gyakorlatilag az életéért küzdött ezen az estén. Al Horford (26 pont, 16 lepattanó) és Josh Smith (14 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) jelentős mértékben feljavultak támadásban és védekezésben is, utóbbira kiváló bizonyíték, hogy Roy Hibbert megállt 8 ponton. Larry Drew mesternek is jár az elismerés, ugyanis a Hawks kezdőjét egy kicsit megvariálta és extra magas szerkezetben állt fel a hazai gárda, ami nem ízlett a 18 pontos David West húzta Indianának.

Igen kemény kis PO-csata volt ez, mely nem szűkölködött a dulakodásokból, Jeff Teague technikait kapott, az említett West szándékos faultot egy látványos lökdösődés után, majd egészen a lefújásig faragták egymást a felek. Folytatás ugyanitt, Atlantában, ahol azért továbbra is az életéért küzd a Hawks, de ilyen játékkal lehet is keresnivalója a sorozatban.

A Hawks legjobb dobói: Horford 26, Josh Smith 14, J. Teague 13
A Pacers legjobb dobói: Da. West 18, George 16, G. Green 10

Houston Rockets (8.)–Oklahoma City Thunder (1.) 101–104

Az est talán legnagyobb kérdése az volt, hogy a Thunder mire lesz képes elsőre Russell Westbrook nélkül, akinek térdsérülés miatt az egész playoffot ki kell hagynia, de erre vegyes választ kaphattunk a houstoniak számára élet-halál derbin. A 41 pontot szóró Kevin Durant (14 lepattanó, 30 mezőnykísérlet, 4 gólpassz) extra agresszív játékával és a támadásokba végre rendesen bevont Serge Ibaka (17 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) produkciójával 26 ponttal is vezetett már az OKC, melynek centere, Kendrick Perkins egy igen kemény elzárással üdvözölte Patrick Beverley-t, aki valamilyen szinten Westbrook sérülésének okozója volt legutóbb. Ám a 30-at szóró ex-Oklahoma City-játékos, James Harden begyújtotta a rakétákat és a negyedik etapban még a vezetést is át tudta venni a Rockets, de a végén Durant egy hihetetlen dobással (ami előbb felpattant az égbe, majd kis gondolkodás után behullott a gyűrűbe) a triplavonalon túlról visszavette az előnyt, a hátramaradt időben pedig jobban koncentrált az első kiemelt, ami győzelmet is ért.

Egy sikerre tehát a következő körbe jutástól, illetve a söpréstől a tavalyi finalista, mely minden értelemben revansot vett Westbrook sérüléséért egy igen speciális hangulatú rangadón, melynek Jeremy Lin egy kisebb részét az öltözőben kellett, hogy töltse, ő ugyanis Durant egyik odacsapásánál sérült rá a mellkasára, ami miatt egyébként is majdnem ki kellett hagynia ezt a mérkőzést. Legközelebb is Houstonban mérkőznek a felek, s könnyen véget is érhet a sorozat, ha a most 2 pontig jutó Lint nem drótozza össze a texasiak orvosi stábja.

A Rockets legjobb dobói: Harden 30, Parsons 21, Garcia 18
A Thunder legjobb dobói: Durant 41, Ibaka 17, R. Jackson 14

NBA
RÁJÁTSZÁS, KELETI FŐCSOPORT

Chicago Bulls–Brookly Nets 142–134 – háromszori hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Chicago javára

Atlanta Hawks–Indiana Pacers 90–69
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 az Indiana javára

NYUGATI FŐCSOPORT
Memphis Grizzlies–Los Angeles Clippers 104–83

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 101–104
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 az Oklahoma javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik