Feltámadt Roy Hibbert, egyenlített a Pacers és a Thunder

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2014.05.08. 09:08
null
Hibbertet ezúttal nem lehetett megállítani (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali játéknapján a Thunder és a Pacers számára is az volt a tét, hogy nem szállnak-e el a reményeik már a párharc második meccsén. Az Oklahoma Cityben a két szupersztár mellett többen is jó játékot tettek le az asztalra, így magabiztosan győzték le az ezúttal haloványabb Clipperst, míg az Indianának megint rezgett a léc a negyedik negyedben, ám az eddig gyengélkedő Roy Hibbert fantasztikus játékával végül is célba értek a dobásokat nem igazán találó Wizards ellen.

Indiana Pacers–Washington Wizards 86–82

Jobb volt a végén az Indiana. Öt perccel a lefújás előtt még 77–74-re vezettek a vendégek, de Hibbert és George vezérletével egy 8–2-es rohanást produkált a Pacers. Ezután ugyan három támadásból nem tudtak pontot szerezni a Vogel-legények, de John Wall pocsék estéjének hála a Washington sem tudott betalálni, így 21.4-gyel a vége előtt Stephenson kosara eldöntötte a találkozót.

Hibbert kamatostul fizet. A center közröhej tárgya eddig az idei rájátszásban, az előző hét mérkőzésén 29 pontot szerzett összesen – legutóbb éppen pont és lepattanó nélkül zárt. Ma gyakorlatilag nem tudott hibázni, 10/13-mal célzott mezőnyből, 8/8-cal a büntetővonalról, így 28 pontig jutott, az egész meccsen végig aktív és használható volt. Ez mellé kilenc lepattanó és két blokk is társult 33 perc alatt – mintha csak a Heat lett volna az ellenfél. Paul George viszont nagyon nem találta a dobását, akárcsak Stephenson, de Westnek sem ment igazán, Hibbert remek estéjéhez csak Hill csatlakozott, viszont a védekezés működött, így ez is elég volt.

Most nem estek a triplák. A kinti dobások meghatározzák a Washington játékát, márpedig ma Ariza és Beal együtt 4/13-mal célzott a vonalon túlról, összességében pedig csupán 5/21-gyel zártak a vendégek. Beal ennek ellenére megtalálta a helyzeteit, de John Wall ma csak árnyéka volt önmagának, rossz döntéseket hozott, nem volt a csapat vezére és 2/13-as mezőnymutatója sem segített. Ugyan Gortat dupla-duplázott, de a triplák nélkül ez most kevés volt, főleg Hibbert ellen.

A Pacers legjobb dobói: Hibbert 28, Hill 14/3, Stephenson 12/6
A Wizards legjobb dobói:
Gortat 21, Beal 17/6, Nené 14

Oklahoma City Thunder–Los Angeles Clippers 112–101

Most működött a Thunder játéka. Brooks továbbra sem húzott semmi váratlant, de az MVP-trófeát a találkozó előtt átvevő Durant, valamint az általa MVP-kalibernek nevezett Westbrook parádéjához ezúttal nem csak Ibaka, de Sefolosha is hozzá tudott tenni. Westbrook tripla-duplázott, Durantnek egy gólpassz hiányzott ehhez (mindketten elérték a 30 pontot), az OKC pedig 50.6 százalékkal tüzelt mezőnyből – erre most nem volt válasza Doc Riversnek.

Nem volt Paul-extra, kikapott a Clips. Az irányító az első meccsen nyolc hármast termelt be, ezúttal emberi számokat hozott (így is dupla-duplázott), de ez így most kevés volt, a többiek nem tették hozzá azt, ami kellett. Különösen védekezésben gyengélkedtek a vendégek, az OKC azt csinált, amit akart. A festékben is alulmaradtak, főleg a lepattanókban, 52–36-ra nyerte ezt a külön csatát a Thunder.

Sefolosha nyerőember lett. Feljebb említettük, hogy ezúttal ő is hozzá tudott tenni Duranték játékához – a védőspecialista 14 pontot szórt be 6/9-es mezőnymutatóval, ebből 12 a harmadik negyedben született (pont 12-vel nyerték ezt a játékrészt). Alig négy pontot átlagol idén a playoffban, de szinte egy perc alatt túlszárnyalta ezt, amikor értékesített egy tempót, zsákolt egyet egy leindításból majd azonnal megszerezte a labdát, amiből Westbrook dobott triplát, végül zsákolt egyet megint.

A Thunder legjobb dobói: Durant 32/9, Westbrook 31/6, Ibaka, Sefolosha 14-14/6
A Clippers legjobb dobói:
Redick 18/6, Paul 17/6, Griffin 15

NBA, RÁJÁTSZÁS

KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Indiana Pacers
–Washington Wizards 86–82 (23–23, 20–22, 25–19, 18–18)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–1

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder
–Los Angeles Clippers 112–101 (37–28, 24–28, 33–21, 18–24)
A négy nyert meccsig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik