Ezúttal Orlandóban kapott ki a Lakers

2010.03.08. 08:12
null
Kiküzdötte a Magic a győzelmet a Lakers ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Sorozatban harmadik mérkőzését veszítette el a címvédő Los Angeles Lakers az észak–amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután 96–94-re kikapott a 25 pontos Vince Carter vezérelte Orlando Magic vendégeként. A Boston Celtics megszenvedett a Washington ellen, ám Ray Allen utolsó két percben dobott két hárompontosával megnyerte a Wizards elleni összecsapást 86–83-ra.

Hiába nyerte meg az utolsó negyedet 30–22-re a Los Angeles Lakers az Orlando Magic elleni mérkőzésen, nem tudta teljesen ledolgozni a hátrányát, így kétpontos vereséget szenvedett. Pedig az utolsó percig nyitott volt a győztes kiléte a rangadón, ám a Vince Carter, Dwight Howard duó valamelyik tagja mindig jókor villant, így a keleti csapat örülhetett a végső dudaszó után.

A mezőny legeredményesebb játékosa természetesen Kobe Bryant volt 34 pontjával, sőt Pau Gasol is termelt 20 egységet, mindez azonban kevés volt, mert a Magic-játékosok kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak, így csapatként nyerték meg a csatát. Carter 25, Jameer Nelson és Howard 15-15 ponton zárt, és utóbbi – 16 lepattanójával – volt az úr a palánk alatt is.

Ami igazán elégedettséggel tölthette el Stan Van Gundyt, a hazaiak mesterét, hogy miközben csapata  győzött, véleménye szerint nem nyújtott kiemelkedő produkciót.

„Hogy őszinte legyek, nem gondolom, hogy jól játszottunk. A húsz lefordulás nem az igazi, jobban kell kezelni a hasonló helyzeteket. Ráadásul kulcsfontosságúnak tűnő dobásokat is elhibáztunk, szóval nem gondolom, hogy jól játszottunk, de nagyon-nagyon küzdöttünk” – mondta Van Gundy, aki azt azért nem tette hozzá, hogy a kifogásolt mutatókban még így is felülmúlták a Lakerst.

Az Orlando öt mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, így a Dallas után a legjobb formában lévő csapatnak mondhatja magát. A Lakers rossz passzban van, ez volt egymás után a harmadik veresége.

A Boston Ray Allen hajrában dobott két hárompontosának – amelyek közül az egyik 17 másodperccel a vége előtt süllyedt el – köszönhetően gyűrte le nagy nehezen a Washington Wizardsot. Allen volt a mezőny legeredményesebbje 25 ponttal, a túloldalról Al Thornton 24, Andray Blatche 23 ponttal végzett.

A Detroitban Tayshaun Prince szezoncsúcsot jelentő 29 pontot hintett, a Detroit hosszabbítás után győzte le a Houstont. A Denverben ismét Carmelo Anthony volt a legjobb, a Nuggets „vezére” sorozatban harmadszor ért el legalább a 30 pontot – a Portland ellen épp ennyit –, csapata így 118–106-ra győzte le a Trail Blazerst. Az Oklahoma csapatában Kevin Durant 27 pontot tett be a közösbe Sacramentóban, ennyi elég volt a sikerhez. A  Philadelphiában Thaddeus Young karriercsúcsot jelentő 32 ponttal segítette ötmérkőzéses nyeretlenségi sorozata megtöréséhez a 76erst.

NBA
127. JÁTÉKNAP
Orlando Magic–Los Angeles Lakers 96–94
Detroit Pistons–Houston Rockets 110–107 – hosszabbítás után
Boston Celtics–Washington Wizards 86–83
Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 101–114         
Sacramento Kings–Oklahoma City Thunder  102–108
Denver Nuggets–Portland Trail Blazers 118–106                

 

Legfrissebb hírek

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
4 perce

Volt, aki golfozás közben tudta meg, hogy NFL-játékos lett – sztorik és videók a draftról

Amerikai sportok
16 perce

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
35 perce

Vb 2026: töltse le a Nemzeti Sport szurkolói szoftverét!

Foci vb 2026
59 perce

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

Egyéb egyéni
1 órája

Curling: kikapott a veretlen kanadaiaktól a magyar duó a vegyes páros vb-n

Téli sportok
1 órája

Lenny Joseph: A derbin is csak a győzelem elfogadható!

Labdarúgó NB I
1 órája

Fontos változás jöhet a vb-n, már a csoportkör után törölhetik a sárga lapokat

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik