Ezúttal elmaradt az ottawai feltámadás

Vágólapra másolva!
2011.11.10. 07:09
null
Hiába csúsztak-másztak az ottawaiak, kikaptak a Rangerstől (Fotó: Reuters)
Címkék
A jó formában lévő New York Rangers 3–2-re nyert Ottawában az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 33. játéknapján, ezzel már sorozatban öt győzelemnél tart.

 

Marián Gáborík két góllal, Derek Stepan egy góllal és két assziszttal járult hozzá a New York Rangers egymás utáni ötödik sikeréhez. A Parkőrök október 29-én kaptak ki legutóbb, akkor éppen az Ottawa tréfálta meg őket, háromgólos hátrányból felállva a harmadik harmadban, majd megnyerve a szétlövést.

A kanadai csapatnak ezúttal csak 3–1-ről kellett volna fordítania vagy legalább egyenlítenie a záró játékrészben, ám Nick Foligno révén csak a szépítésre futotta erejéből. A Senators zsinórban negyedszer kapott ki.

Még rosszabb formában van az Anaheim, amely egymás után hatodik alkalommal maradt alul, ezúttal a Nashville-lel szemben, hazai jégen. A Predatorst az újonc Craig Smith vezette győzelemre két góllal és egy gólpasszal.

ANAHEIM DUCKS–NASHVILLE PREDATORS 2–4

 

 

 

 

Jaromír Jágr hét meccs után pont nélkül maradt, csapata, a Philadelphia pedig hosszabbításban 2–1-es vereséget szenvedett a Tampa otthonában. A Lightning győztes találatát Brett Connolly szerezte. A Flyersbe visszatért Chris Pronger, aki szemsérülés miatt hat találkozót hagyott ki.

TAMPA BAY LIGHTNING–PHILADELPHIA FLYERS 2–1

 

 

 

 

NHL
ALAPSZAKASZ, 33. JÁTÉKNAP
Ottawa Senators–New York Rangers 2–3
Tampa Bay Lightning–Philadelphia Flyers 2–1 – h.u.
Anaheim Ducks–Nashville Predators 2–4

 

Legfrissebb hírek

Dakar rali: főszerepben a taktika!

Egyéb autó-motor
11 perce

Szennyai Dorián komolyan szemez a Spartathlonnal

Csupasport
32 perce

Klubot és országot válthat a kétszeres magyar válogatott támadó – NS-infó

Légiósok
33 perce

Autoimmun betegség miatt egy-két hónapig nem kerékpározhat az időfutambajnok Pelikán János

Kerékpár
42 perce

Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört az olasz válogatott a póló Eb-n

Vízilabda
1 órája

Bóka spanyol játékstílusra számít a lengyelektől a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
1 órája

Sipos Adrián, az új csapatkapitány: Igyekszem a teljesítményemmel visszafizetni a bizalmat

Kézilabda
1 órája

Dupla Tízes: ilyen Liverpoolban élni Szoboszlai Dominikék körül 

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik