Először vezet a Detroit, kikapott a Washington

Vágólapra másolva!
2010.04.24. 10:59
null
A Red Wings harmadik gólját szerző Dacjukot (középen) ünneplik társai (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában magyar idő szerint szombat hajnalban két párharc is befejeződhetett volna, de a Montreal ismét nyert Washingtonban, míg a Buffalo megverte a Bostont, így mindkét csata folytatódik. A Detroit 4–1-re győzött Phoenixben, s ezzel 3–2-re vezet, akárcsak a Los Angelesnek hét gólt ütő Vancouver.

Miután a Washington 0–1-ről előbb egyenlített, majd kétszer is győzött Montrealban, sokan hihették, hogy lefutott a Capitals–Canadiens versenyfutás. Csakhogy a kanadaiak nem adták fel a párharcot, és a nagyon kényelmesen kezdő Washingtont másodszor is megverték saját csarnokában.

A 8. percben Travis Moen góljával már 2–0-ra vezetett a Montreal (a 2. percben Michael Cammalleri is eredményes volt), így a második játékrészben Alekszandr Ovecskin hiába talált a kapuba, gólja csak a szépítéshez volt elegendő. A Washington tehát annak ellenére 2–1-es vereséget szenvedett, hogy 38-szor lőtt kapura (a vendégek 28-szor), vagyis a montreali kapus, a szlovák Jaroslav Halák is sokat tett a Canadiens második győzelméért.

A Buffalo – a Montrealhoz hasonlóan – 3–2-re szépített. A rájátszást pályaelőnnyel kezdő Sabres otthon nyert 4–1-re a Bruins ellen a 33 védést bemutató Ryan Miller és a gólja mellett gólpasszt is jegyző Tyler Ennis vezetésével.

A Detroit a Phoenixben elért, ugyancsak 4–1-es győzelmével először vezet a Coyotes elleni párharcban, mégpedig 3–2-re. A mérkőzés a befejező tíz percben dőlt el, amikor háromszor is betalált a Red Wings: Thomas Holmström és Pavel Dacjuk után az utolsó percben Henrik Zetterberg már üres kapuba lőtte a vendégek negyedik gólját.

A Vancouver két egymást követő vereség után zsinórban immár két sikert is számlál a Los Angeles Kings ellen. A Canucks 7–2-es tarolásából Steve Bernier és Mikael Samuelsson is két találattal vette ki a részét, de az utóbbi egy asszisztot is jegyzett. A kanadaiak az újabb győzelemmel 3–2-re vezetnek az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

 NHL
RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
KELETI FŐCSOPORT  
Buffalo Sabres (6.)–Boston Bruins (3.) 4–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Boston javára
Washington Capitals (1.)–Montreal Canadiens (8.) 1–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Washington javára
NYUGATI CSOPORT  
Phoenix Coyotes (4.)–Detroit Red Wings (5.) 1–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Detroit javára
Vancouver Canucks (3.)–Los Angeles Kings (6.) 7–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Vancouver javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik