Először nyert a Grizzlies, kialakult a keleti playoff-mezőny

HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2020.08.08. 10:02
null
Megtörte a jeget a Memphis Grizzlies és győzelmével nagyot lépett a play-in felé (Fotó: Getty Images)
Megtörte a jeget a Memphis Grizzlies és győzelmével nagyot lépett a play-in felé az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának hajrájában. Keleten a Nets győzelmével és a Wizards vereségével eldőlt, hogy nem lesz különcsata a 8-9. helyen, míg Nyugaton a Spurs és a Pelicans életben tartotta reményeit, a Kings viszont lassan csomagolhat. A Boston üzenetértékű sikert aratott a Raptors felett, a Philadelphia pedig elsőre győzni tudott Ben Simmons nélkül.

 

San Antonio Spurs – Utah Jazz119–111

A Jazz inkább a pihentetésre szavazott. A kezdőötösből mindössze Joe Ingles maradt hírmondónak, Rudy Gobert pihenőt kapott, Donovan Mitchell, Mike Conley Jr. és Royce O'Neale pedig kisebb sérüléseinek kikúrálására kapott esélyt - ráadásul helyi idő szerint szombat délután back-to-back játszaniuk kell a Denver ellen, azt a meccset fontosabbnak ítélték meg a Jazznél. A foghíjas második sor azonban így sem adta olcsón a győzelmet, az első negyedben még csak keresték a fogást, utána viszont a padról óriási lendületet adott Jordan Clarkson (24 pont, 4/9 tripla) és a center Tony Bradley (15 pont, 7/9 mezőnyből, 11 lepattanó), sokáig látótávolságon belül maradtak, a San Antonio igazán nem dőlhetett hátra. A Utahnál annak is örülhetnek, hogy Joe Ingles triplái rendben vannak, Miye Oni 14 ponttal szép estét zárt, fontos, hogy a lehető legtöbben bemelegedjenek a playoffra - egy szomorú eset sajnos történt, az újonc Juwan Morgan térdsérülést szenvedett.

Életben tartja esélyeit a Spurs. Esélyeshez méltóan kezdett a San Antonio, az első negyedben közel 10 pontos előnyt harcoltak ki, utána viszont nem igazán tudták lerázni a Jazzt: bár Derrick White folytatta parádés szereplését a buborékban (24 pont, 4/9 tripla), és Jakob Pöltl is lubickolt (19 pont, 10 lepattanó), a harmadik negyedben Rudy Gaynek kellett előlépnie, hogy ne égjenek meg: a veterán kiscsatár 14 pontjából 10-et szerzett ekkor, megléptek 16 ponttal, amit már jól be tudtak osztani a végéig. A Spurs ezzel a győzelemmel életben tartotta playoff-reményeit, azonban a Grizzlies sikerével ezek az esélyek egyre haloványabbak, és a hátralévő sorsolásuk (Pelicans, Rockets, ismét Jazz) sem sok jóval kecsegtet.

A Spurs legjobb dobói:White 24/12, Poeltl 19, Gay 14/6, Walker 14/3.

A Jazz legjobb dobói:Clarkson 24/12, Bradley 15/9, Oni 14/6, Mudiay 14.

 

Memphis Grizzlies – Oklahoma City Thunder121–92

Bolondok aranya volt az OKC első negyede. Saját edzőjük, Billy Donovan fogalmazott így a meccs után, és jól össze is foglalta a Thunder játékát: a mérkőzés elején minden beesett, 7/13-mal nyitottak a triplavonalon túlról és 18 pontos előnyben is álltak már. A cseresor azonban nagyon nem állt ma a helyzet magaslatán, a kezdők által kikapart gesztenyét tálcán nyújtották át a Memphisnek, akik köszönték szépen, és már a félidő előtt majdnem 10 pontos előnybe kerültek. Ekkor még Gallinari és Paul két hármassal segített, visszajöttek három pontra, de a második félidőben gyakorlatilag nem voltak a pályán, összesen 32 pontot szenvedtek össze, annyit, mint az első negyedben - itt már nagyon hiányzott a lábsérülés miatt kimaradó Steven Adams, aki a palánk alatt összefogja a csapatot. Az OKC ezzel nagy esélyt szalasztott el, hiszen megelőzhették volna a Jazzt és felléphettek volna a 4. helyezett Rockets mellé, ehelyett az életéért küzdő Grizzlies alapos leckében részesítette őket.

A születésnap és a változtatások is segítettek. Ja Morant szülinapos kislányának ajánlotta a győzelmet, szerinte felpörgette a jeles évforduló, de nem elsősorban az ő 19 pontján és 9 gólpasszán múlt a Memphis első győzelme a buborékban. Taylor Jenkins vezetőedző úgy gondolta, hogy Jaren Jackson Jr. sérülése lehetőséget ad egy kis felrázásra, és Anthony Tollivert tette a kezdőbe, ami a kezdeti bizonytalanság után el is kezdett működni: a jókezű magasember segített széthúzni a mezőnyt, rengeteg helye lett Jonas Valanciunasnak (19 pont, 8/11 mezőnyből, 11 lepattanó), illetve a helyére jövő Gorgui Diengnek - amint a festékben elkezdtek alkotni a centerek, a kisembereknek is egyre több opciójuk lett, ezt pedig már nem tudta lekövetni fejben a Thunder. A harmadik negyedben végleg megroppantották ellenfelüket, és némiképp váratlanul megszakították vereségsorozatukat - a legjobbkor jött az első győzelem, és ha esetleg a hátralévő Raptors-Celtics-Bucks hármasból senkit sem vernek meg, akkor is jó eséllyel bent lesznek a play-inben.

A Grizzlies legjobb dobói:Brooks 22/6, Morant 19/6, Valanciunas 19.

A Thunder legjobb dobói:Paul 17/6, Dort 16/12, Gallinari, Bazley 12/6-12/6.

 

Brooklyn Nets – Sacramento Kings119-106

Megvan a playoff a Netsnek. A Brooklyn az előző este 145 pontot kapott a Bostontól, de azt a végén már elengedték és inkább a Kings elleni meccsre koncentráltak - a jutalmuk győzelem és a playoff-hely bebiztosítása lett. A jelenlegi csapat húzóemberei egytől-egyig kitettek magukért, Joe Harris 5/7 triplát rámolt be, Caris LeVert 22 pontja mellett 7 gólpasszt osztott ki, de még rajtuk is túltett a center Jarrett Allen, aki 17 pontja és 11 lepattanója mellett 8 gólpasszal jelentkezett, közel járt egy tripla-duplához. Emellett a kispadról Chris Chiozza, Tyler Johnson és Timothe Luwawu-Cabarrot is eljutott legalább 10 pontig, ahogyan a kezdőben Garrett Temple is, ez a tűzerő pedig már elégnek bizonyult - a második negyedben megtörték a Kingst, onnantól pedig különösebb gond nélkül kontrollálták az eseményeket. Az Orlando veresége egyébként azt is jelenti, hogy jó eséllyel a Toronto Raptorsszal találkoznak a playoff első körében.

Ehhez most kevés volt a Kings. Az előző meccsen a Pelicansnek bevert 140 pont dicsősége hamar elmúlt, az újabb vereséggel a Sacramento nagyon nehéz helyzetbe került a playoffért folyó nyugati versenyfutásban: Bogdan Bogdanovics ugyan most is remekül célzott és szórt be 27 egységet, De'Aaron Fox és Harrison Barnes is 50 százalék körül dobott, de Buddy Hield gyengébb estéje ma nem fért bele. A palánk alatt ugyanis behorpadt a gárda, Richaun Holmes mindössze 11 percet tudott vállalni kiújuló csípősérülése miatt, a periméter-sorból pedig hiányzott a védekezésben hasznos Kent Bazemore, érdemi védők nélkül túl kellett volna dobni a Brooklynt, hogy nyerni tudjanak. A Sacto vereségével matematikailag még nem szállt el, de legközelebb a Rockets-ot kellene legyőzni az életben maradáshoz.

A Nets legjobb dobói:LeVert 22/9, Harris 21/15, Allen 17.

A Kings legjobb dobói:Bogdanovics 27/12, Fox 21/6, Hield 17/9.

 

Philadelphia 76ers – Orlando Magic108–101

Embiid megunta a tökölést. Az első félidőben még kereste az ütőtávot a Ben Simmons sérülése óta először pályára lépő 76ers - a fiatal klasszis helyén Al Horford kezdett, és kifejezetten jól játszott (21 pont, 8/14 mezőnyből, 9 pattanó), a padról parádésan szállt be Alec Burks (22 pont, 8/15 mezőnyből), Tobias Harris is keményen harcolt (23 pont, 15 lepattanó), ugyanakkor az első félidőben Joel Embiid alig tudott hozzátenni. A Richardson-Milton hátvédpár is borzasztóan dobott, így valami változás kellett a második félidőben, hogy lenyomják a foghíjas Orlandót. A fordulatot Embiid hozta el, aki a második félidőben 16 pontot dobott, összességében 23 ponttal és 13 pattanóval zárt, ráadásul ismét bement a darálóba, kiharcolt 13 büntetőt, erre pedig már nem akadt válasz a túloldalról. A rengeteg problémával küzdő Philly ezzel 3-1-re javította mérlegét a buborékban, zsinórban harmadszor nyert és még mindig van esélye arra, hogy akár a keleti negyedik helyre is felküzdje magát.

Bejutott a playoffba a Magic, de nem így képzelték. A Wizards veresége azt jelentette, hogy Steve Clifford csapata ott lesz a rájátszásban, azonban a Nets sikere azt jelenti, hogy nagyon közel kerültek egy Bucks elleni első körös párharchoz, aminél kellemetlenebb párosítást nehéz lenne találni. Jonathan Isaac és Aaron Gordon nélkül is szépen tartották fel Joel Embiidet az első félidőben, ha csak a számokat nézzük, Nikola Vucsevics még ki is hozta egálra a meccset (21 pont, 12 pattanó), mellette Fournier, Augustin és Ennis is kiválóan játszott, amíg a kezdőötös volt fent, azonosnak tűnt a két csapat. A problémák a cseréknél kezdődtek, akik ugyan dobáltak becsülettel, de védekezésben nem működött velük a gárda, a folyamatos plusz teher pedig a végére kifárasztotta Augustinékat. A negyedik negyed egy pontján Horford és Embiid meg tudta rázni magát, ott ellépett a Sixers, a Magicben pedig már nem maradt erő a fordításra.

A 76ers legjobb dobói:Embiid 23, Harris 23/6, Burks 22/9.

A Magic legjobb dobói:Fournier 22/6, Vucsevics 21/6, Augustin 16/3.

 

New Orleans Hornets – Washington Wizards118–107

Itt a vége a Washington szezonjának. A fővárosiak eleve nem indultak vérmes reményekkel, szinte biztos volt, hogy nem jutnak a playoffba, és bár az összes fontosabb játékosuk nélkül is tisztességgel helytálltak, ez a buborék-mezőny nem az ő súlycsoportjuk. Az össze-vissza bukdácsoló, Zion Williamson nélkül játszó Pelicans is túl nagy falatnak bizonyult - még az első félidőben tartották magukat, a harmadikban viszont hagyták ellépni a New Orleanst, onnantól pedig nem maradt esélyük. A Wizardsnál azonban így sincs okuk a panaszra, hiszen a buborékban Thomas Bryant (22 pont, 8 lepattanó) és Troy Brown Jr. (20 pont, 10 lepattanó) sokadik jó meccsét szállította, az újonc Rui Hachimura is jól mozgott (23 pont, 10/16 mezőnyből), Ish Smith is dupla-duplázott - a húzóemberekkel kiegészülve ez a gárda nagyon ígéretesnek tűnik a következő szezonban.

Túl kevés, túl későn? Pár nappal a Grizzlies legyőzése után úgy tűnt, hogy a Pelicans a kötelezők hozásával ott lehet a play-inben, azonban a Kings elleni gyalázatos teljesítmény (140 kapott pont) és a Memphis mai győzelme miatt most úgy tűnik, elúszik számukra a hajó. A Wizardsot azért a back-to-back miatt pihenőt kapó Zion nélkül is lenyomták, Jrue Holiday 28 ponttal vezette a táncot, rajta kívül pedig még hatan érték el a 10 pontos határt, ugyanakkor továbbra is tele vannak kérdőjelekkel. Lonzo Ball továbbra sem találja a dobásait, Brandon Ingram játéka nagyon hullámzó, JJ Redick 3/11-es triplázása is aggodalomra ad okot. Ha még akarnak valamit, a hátralévő három meccsüket (Spurs-Kings-Magic) meg kell nyerniük, de ha rögtön kikapnak a Spurstől, kezdhetnek csomagolni.

A Hornets legjobb dobói:Holiday 28/6, Ingram 17/6, Redick 15/9.

A Wizards legjobb dobói:Hachimura 23/3, Bryant 22/6, Brown Jr. 20/9.

 

Toronto Raptors – Boston Celtics100–122

A Celtics üzent. Várhatóan a két csapat végez a keleti második-harmadik helyen, találkozhatnak a második körben, és a Boston láthatóan nagyon komolyan vette az összecsapást: az első negyedben levegőhöz is alig jutott a Raptors, mindössze 14 pontot kapartak össze, a félidőben 15 ponttal tartott előrébb a Celtics, a második félidőben pedig teljesen be is gyalulták ellenfelüket Kemba Walkerék. A térdével bajlódó irányító teljesen egészségesnek tűnt, Brown és Tatum is villogott, a center Theis dupla-duplázott, Hayward is közel járt hozzá, míg a padról hárman jutottak el kétszámjegyű ponttermésig, teljesen már fordulatszámon pörögtek, mint a Toronto. A Celtics ráadásul back-to-back meccsen villogott, az újabb sikerrel pedig gyakorlatilag bebetonozta magát a 3. pozícióba - Brad Stevens azért óva intett, hogy bármi komolyat levonjuk ebből a meccsből a jövőt illetően.

A Torontónál nem aggódnak. Nick Nurse szerint az volt a baj a meccsel, hogy nem nagyon tudnak tanulni belőle, néhány játékosának egyszerűen jobban kellett volna akarnia, így nem nagyon van mit kielemezni. Norman Powell annyit tett hozzá, hogy rájuk mindig jellemző, hogy összefognak és visszavágnak egy ilyen bukta után, szóval nem aggódik a jövő miatt, ennél sokkal jobban is tudnak játszani. Az biztos, hogy ez a meccs a teljes szezon egyik legrosszabbjának tekinthető, a 22 pontos vereség egy dolog, de a Boston vezetett már 40 (!) ponttal is, csak a jóindulatnak köszönhető, hogy nem ennyi maradt a végén is - a szezonban 30 pont volt eddig a legnagyobb deficitjük, de azt anno meg tudták fordítani, a buborékban pedig írd és mondd, maximum hatpontos hátrányba kerültek a Boston elleni összecsapásig. Üröm az ürömben, hogy ráadásul még Serge Ibakát is le kellett támogatni, miután fejsérülést szenvedett egy Haywarddal történt ütközés után - nagyobb baj nincs, ahogyan a Raptors második helye is stabil a bukta ellenére is.

A Raptors legjobb dobói:VanVleet 13/3, Siakam 11/3, Lowry, Powell, Hollis-Jefferson 11-11.

A Celtics legjobb dobói:Brown 20/12, Tatum 18/6, Walker 17/12.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik