Elias sérülése miatt aggódhatnak a csehek

2010.01.17. 09:41
null
Eliast hordágyon kellett levinni a pályáról – kérdés, mennyire súlyos a sérülése (Fotó: Reuters, archív)
Címkék
Nagyüzem volt az észak-amerikai profi jégkorongliga 101. játéknapján, 26 csapat lendült akcióba. A New Jersey Devils fájdalmas pofont kapott a Coloradótól, ráadásul elképzelhető, hogy elvesztette a Ryan Wilson keménykedése után hordágyon távozó kitűnő csatárát, Patrik Eliast, akit a csarnokból a denveri kórházba vittek kivizsgálásra.

A nyugati harmadik legyőzte a keleti elsőt: a Colorado Avalanche otthon tartotta a pontokat a New Jersey Devils ellen a 101. játéknap rangadóján. Craig Anderson szenzációsan védett, 37 Devils-lövést hárított, az első harmadban két góllal meglógó hazaiak pedig 2–1 után Wojtek Wolski üres kapus góljával biztosították be a sikert.

A vendégeknek a vereségen kívül még egy rossz hírrel szembesülniük kellett: Ryan Wilson keményen ütközött Patrik Eliasszal, aki vállsérüléssel, hordágyon távozott. Alighanem az olimpiára készülő cseh válogatottnál nem épp a legdicsérőbb jelzőkkel emlegetik Wilsont, miután „jégre tette" klasszisukat... Egyelőre nem tudni, hogy Elias mikor térhet vissza.

A Vancouver nagyon megverte a Pittsburghöt, köszönhetően egy ötperces szédítő periódusnak: 1–1 után Alex Burrows emberhátrányból vezetést szerzett a házigazdáknak a 19. percben, majd a második harmad első négy percében három gólt is lőtt a Canucks, így simán behúzta a meccset.

Rick DiPietro több mint egyéves kihagyás után ismét hazai pályán védhetett, az Islanders drukkerei pedig remek teljesítményt láttak hosszú térdsérülése után visszatérő kapusklasszisuktól. DiPietro 31 alkalommal hárított, a szétlövésben ötször védett, a New York-iak így meg is verték a Buffalót.

Gólzáporos mérkőzésen győzött Columbusban a Chicago (a hazaiak annak azért örülhettek, hogy 11 meccs után Rick Nash végre betalált), Devin Setoguchi duplája segítette hazai győzelemhez a San Josét. Sérülése után góllal és két gólpasszal tért vissza az Ottawába Daniel Alfredsson, a góliszonyban szenvedő Rangers ezúttal St. Louisban kapott ki. Szétlövésben dőlt el a Stars–Red Wings nyugati presztízscsata, végül a párharcot Steve Ott gólja döntötte el. Igaz, a videobírónak kellett eldöntenie, hogy bent volt-e a korong… Szintén szétlövésben győzött a Kings, karriercsúcsot jelentő négy gólpasszt adott a Coyotesban Ed Jovanovski.

A floridai derbin simán győzött a Panthers (Tomás Vokoun 47 lövést védett!), a Thrashers győzni tudott a 'Canes otthonában.

NHL
ALAPSZAKASZ, 101. JÁTÉKNAP  
Dallas Stars–Detroit Red Wings 3–2, szétlövéssel
Columbus Blue Jackets–Chicago Blackhawks 5–6
Colorado Avalanche–New Jersey Devils 3–1
Los Angeles Kings–Boston Bruins 4–3, szétlövéssel
San Jose Sharks–Edmonton Oilers 4–2
Montreal Canadiens–Ottawa Senators 2–4
New York Islanders–Buffalo Sabres 3–2, szétlövéssel
Florida Panthers–Tampa Bay Lightning 5–2
Carolina Hurricanes–Atlanta Thrashers 3–5
St. Louis Blues–New York Rangers 4–1
Phoenix Coyotes–Minnesota Wild 6–4
Vancouver Canucks–Pittsburgh Penguins 6–2
Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai védővel erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
30 perce

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
36 perce

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
43 perce

„Eljött a pillanatod” – ezt üzente Curtis a feleségének a női kosár-vb előtt

Kosárlabda
45 perce

Samuel Petrás: Mindennap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
1 órája

Jön a budapesti atlétikai világdöntő „főpróbája”

Atlétika
1 órája

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
1 órája

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
2 órája