Élesebb volt, hozta az elsőt a Boston a Philadelphia ellen

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.05.01. 08:24
null
Bill Russell, a Celtics legendája is büszke lehet arra, amit a Sixers ellen látott
Elöl-hátul gyengén játszott a Sixers, hiába remekelt Joel Embiid, a Terry Rozier, Jayson Tatum, Al Horford trió vezérletsével különösebb gond nélkül szerzett 1–0-s előnyt a 117 pontig jutó Celtics az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.


Boston Celtics–Philadelphia 76ers 117–101

Üzent a Boston. Bár a legtöbben a Philadelphia két fiatal sztárjától vártak nagy dolgokat, a Celtics fiataljai úgy gondolták, hogy megmutatják, érdemes velük is foglalkozni. Terry Rozier (29 pont, 7/9 tripla, 8 lepattanó, 6 gólpassz) és Jayson Tatum (28 pont, 8/16 mezőnyből, 11/12 büntető) magára irányította a figyelmet, és ketten nagy győzelemre vezették a Bostont úgy, hogy Jaylen Brown nem is tudott pályára lépni – mellettük remekelt még Al Horford (26 pont, 10/12 mezőnyből, 7 lepattanó, 4 gólpassz), de elsősorban a két periméter-játékos döntött most a 17/35 triplával záró, 30 pont alatt csak az első negyedben maradó hazaiak javára. Az ő sebességüknek és agresszivitásuknak köszönhetően végig kézben is tartotta a találkozót a Boston, a második negyedben egy 10–0-s rohammal léptek meg Smarték, a harmadik játékrészben vezettek már 17 ponttal is, és bár innen még közelebb zárkózott a Philly, komoly veszélyt a második félidőben már nem jelentett ellenfelére. Brown nélkül, fáradtabban ez most nagyon fontos győzelem volt a Boston számára és egyben üzentek is Tatumék az őket leírók számára: nem eszik azt olyan forrón…

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Rozsdás volt a Sixers. Elöl-hátul gyenge volt most a Philadelphia, védekezésben egyszerűen lassúnak tűnt a gárda a hat nap pihenő után, nagyon messze voltak a megfelelő élességtől a vendégek, támadásban csak Joel Embiid (31 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz) extrája és JJ Redick 20 pontja az, amit fel tudnak mutatni – Ben Simmons most hét labdát is eladott 18 pontja, 7 lepattanója és 6 gólpassza mellett, a Saric, Covington, Ilyasova, Belinelli sor pedig besült, csapatszinten 5/26 triplával zárt a társaság. Simmonsék még a büntetőket is sorra elrontották, és Brett Brown nem tudott mit tenni azért sem, hogy legalább a bostoni rohamokat sikerüljön megfékezni, nagyon gyengén játszott most a Philly kapott egy leckét a gárda, Embiid pedig el is mondta a meccs után, hogy nem álltak készen, de a következő meccsre ez változni fog.

A Celtics legjobb dobói: Rozier 29/21, Tatum 28/3, Horford 26/6
A 76ers legjobb dobói: Embiid 31/6, Redick 20/6, Simmons 18

A párharc állása: 1–0 a Celtics javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik