Egy győzelemre a főcsoportdöntőtől a Boston

2010.05.06. 07:04
null
Négyszer került a korong a Philadelphia ketrecébe (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában a Boston Bruins 4–1-re győzött a Philadelphia Flyers otthonában, ezzel 3–0-s előnyre tett szert az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. A játéknap másik mérkőzésén a Chicago Blackhawks 5–2-re verte meg a Vancouver Canuckst, és összesítésben 2–1-re vezet.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban a Boston Bruins egy győzelemre került attól, hogy meglepetésre bejusson a Keleti főcsoport elődöntőjébe, és 1992 óta először ott legyen a liga négy legjobb csapata között. A bostoniak 4–1-re győztek a Philadelphia Flyers otthonában, és ezzel 3–0-s előnyre tettek szert az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Pedig nem úgy kezdődött a mérkőzés, hogy a vendégek örülhetnek a végén, ugyanis Arron Asham már a harmadik percben megszerezte a vezetést a Philadelphiának. De – mint később kiderült – a hazaiak ezzel el is lőtték a puskaporukat. A Bruins bő három perc alatt megfordította az állást (Blake Wheeler és Miroslav Satan 94 másodperc alatt volt eredményes), a harmadik harmadban pedig biztosította győzelmét (egy emberelőnyös és egy üres kapus góllal).

A Flyersnek kevés esélye van arra, hogy 3–0-ról megfordítsa a párharcot, különösen, ha a Bruins formáját nézzük: a bostoniak az utolsó nyolc playoff-meccsükből hetet megnyertek, a mai volt sorozatban a negyedik győztes mérkőzésük.

Philadelphiai társaikhoz hasonlóan a vancouveri szurkolók is keserű szájízzel hagyhatták el csapatuk arénáját, ugyanis a Chicago Blackhawks 5–2-re megverte a Canuckst. A keletiek vezére a három gólt szerző Dustin Byfuglien volt, rajta kívül Kris Versteeg és Marian Hossa is betalált egyszer-egyszer.

A Chicago már az első harmadban 2–0-ra vezetett (ennek ellenére a Canucks jobban, veszélyesebben játszott az első játékrész bizonyos szakaszaiban), és innen már nem adta ki a kezéből a győzelmet. A Vancouver vereségében nagy szerepet játszott, hogy négy emberelőnyös helyzetéből egyet sem tudott gólra váltani, viszont két találatot is kapott emberhátrányban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Philadelphia Flyers (7.)–Boston Bruins (6.) 1–4
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Boston javára
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Vancouver Canucks (3.)–Chicago Blackhawks (2.) 2–5
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Chicago javára

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07