Dwyane Wade őrült dudaszós triplája okozta a Warriors vesztét

Vágólapra másolva!
2019.02.28. 09:35
null
Dwyane Wade megdobta az idény kosarát (Fotó: Getty Images)
Dwyane Wade parádés dobásával gyűrte le a nagy hátrányból felálló címvédőt a Miami az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali játéknapján. A listavezető Bucks csak hosszabbításban nyomta le a Sacramentót, megint kikapott a Boston és az Indiana, nyerni tudott viszont a Lakers, a Spurs és a Rockets – nézzük, hogy mi történt a tizenegy mérkőzésen.

Charlotte Hornets–Houston Rockets 113–118

A negyedik negyedben fordított a Rockets. Mike D'Antoni ismét variált a houstoni kezdőn, Kenneth Faried helyett visszatette Eric Gordont, hogy ne Chris Paul védekezzen folyamatosan az ellenfél irányítóján és jól is nyitott a gárda, az első negyedet még 41–33-ra megnyerte – aztán a második játékrészben jött egy komolyabb hullámvölgy és a nagyszünetben már hátrányban voltak a texasiak. Egészen a záró etapig kellett arra várni, hogy igazán összeálljon a védekezésük, ott viszont egy 18–4-es rohamot tudtak intézni és a teljes játékrész során csak 19 pontot kaptak, ez pedig meghozta az eredményt: Chris Paul (17 pont, 10 gólpassz) fontos dobásokat süllyesztett el, Clint Capela remekül dolgozott a festékben (23 pont, 17 lepattanó, 10/16 mezőnyből) és az egyébként ismét gyengélkedő James Harden (30 pont, 10/29 mezőnyből, 1/11 tripla) is elsüllyesztett négy clutch büntetőt az utolsó másodpercekben, amellyel eldöntötte a küzdelmet. Megint nem brillírozott a Rockets, de behúzta sorozatban harmadik győzelmét, így tartja nyugati ötödik helyét a tabellán, azt viszont érdemes megemlíteni, hogy a rotáció érdekesen alakul: az eddig kezdőként remeklő Faried csak nyolc percet kapott, ennél több lehetőséghez mindössze Rivers és Green jutott a cseresorból, Capela viszont 41 percet töltött a parketten.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Egy jó dobás hiányzott. A 35 pontos Kemba Walker vezetésével végig partiban tudott lenni a Charlotte, az irányító ficánkolt és kedvére dobálhatott, de közben Nic Batum és a kispadról dupla-duplázó Jeremy Lamb is hozta magát – simán nyerték a lepattanózást, leindításból pedig kétszer annyi pontot dobtak, mint a Houston. Jól is működött a játék és bár a gyenge kezdés után a negyedik negyedben ismét megtorpantak, Walker és Lamb kosaraival még innen is visszatáncoltak: tízpontos hátrányukból visszajöttek egy labdára és a végén két dobásuk is volt az egyenlítésért. Bedobni azonban egyiket sem tudták, Harden négy clutch büntetővel segített a Houstonon, majd Walker az utolsó támadást is elrontotta, ami legalább még egy fault erejéig meccsben tarthatta volna őket – zsinórban harmadszor is kikaptak és már csak fél mérkőzéssel előzik meg a keleti kilencedik Orlandót.

A Hornets legjobb dobói:Walker 35/12, Lamb 18/6, Batum 17/9
A Rockets legjobb dobói:Harden 30/3, Capela 23, Paul 17/6

Atlanta Hawks–Minnesota Timberwolves 131–123 – hosszabbítás után

A vége az Atlantáé volt. Három negyeden keresztül gyengébben játszott ellenfelénél a Hawks, a harmadik játékrész végén 13 pontos hátrányban volt a hazai alakulat annak ellenére, hogy az újonc Trae Young ismét szenzációs volt és beállította a legutóbb dobott 36 pontos karriercsúcsát 8 lepattanóval és 10 gólpasszal kiegészítve. Az ő elképesztő teljesítményéhez azonban másnak is fel kellett nőni ahhoz, hogy legyen esélyük, a negyedik negyedben pedig ez is megtörtént, John Collins egymaga 18 egységet szórt ebben a periódusban – vezetésével hamar ledolgozták a hátrányukat és kiegyenlítetté vált a végjáték. Itt megnyerni nem tudták a meccset, de Young kosara hosszabbítást eredményezett a végén, a túlórában pedig már ők voltak fölényben: Vince Carter triplájával nyitottak, aztán DeAndre Bembry beszórt hat pontot, úgyhogy elég hamar a maguk javára döntötték el a derbit. A tabellán ugyan a senki földjén vannak, de a győztes mentalitást azért próbálják belenevelni a fiataljaikba, ezért is fontos, hogy ilyen mérkőzéseket megnyerjenek még annak ellenére is, hogy Kent Bazemore például 0/12-t dobott mezőnyből.

Fájó vereség. Jeff Teague nem tudta vállalni a játékot, Luol Deng pedig az első félidőben dőlt ki Achilles-fájdalmak miatt, ennek ellenére Karl-Anthony Towns (37 pont, 18 lepattanó, 12/19 mezőnyből, 5/9 tripla) nagyszerű játékával a mérkőzés jelentős részében vezetni tudtak. A tíz kihagyott büntető és főleg a 18 engedett támadópattanó azonban végül megbosszulta magát, a negyedik negyedben hagyták ritmusba jönni az Atlantát, majd a győztesnek szánt dobást Derrick Rose elrontotta, a hosszabbításban pedig mentálisan abszolút a Hawks volt fölényben – ott már nem is volt érdemi esélyük, Towns ki is pontozódott. Ezzel a vereséggel távolabb kerültek a playofftól, a nyugati nyolcadik Spurstől négy meccsre vannak, úgyhogy abszolút a szakadék szélén van a szezonjuk.

A Hawks legjobb dobói:Young 36/6, Collins 34/6, Carter 17/9
A Timberwolves legjobb dobói:Towns 37/15, Wiggins 21/6, Rose 18

Brooklyn Nets–Washington Wizards 116–125

Most csapat volt a Wizards. Zsinórban négy, sőt, 12-ből kilenc vereség után érkezett meg erre a meccsre a playoffról valószínűleg lemaradó Washington és ezt a derbit is 0–10-zel kezdte, úgy tűnt, hogy ezúttal sem lesz nagy változás. Scott Brooks időkérése után azonban valami a helyére került a vendégeknél, elkezdtek csapatként játszani, folyamatosan kiszolgálták egymást, járatták a labdát, jó döntéseket hoztak és még védekezésben is meg-megvillantak, úgyhogy a negyed végén már hat ponttal ők vezettek és ezzel a lendülettel játszottak a folytatásban is – a harmadik játékrészben csak 19 pontot engedélyeztek a Brooklynnak és egy 17–3-as futással húsz egység feletti különbséget alakítottak ki. Innen már nem volt visszaút, kicsit ugyan kiengedtek a fővárosiak, de veszélyben nem forgott a győzelmük, Bradley Beal (31 pont, 2-2 labdaszerzés és blokk) remekelt,Trevor Ariza (23 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz)dupla-duplázott, Jeff Green 15 pontig, Tomas Satoransky 10 gólpasszig jutott, a padról pedig Thomas Bryant pörkölt be 18 egységet – minden működött, ezzel meríthettek némi önbizalmat a bostoni mérkőzésük előtt.

Elöl nem volt rendben a Nets. Egyrészt a védekezés sem akart összeállni a hazaiaknál, másrészt viszont a fő gond inkább a pálya túloldalán volt, elsősorban a gyenge dobóformával: az ő rendszerükbea 23 százalékos tripla nem nagyon férhet bele, ráadásul egyénileg Caris LeVert nulla, Joe Harris hat pontot tett hozzá, nem volt meg a szükséges tűzerejük. Ez főleg a harmadik negyedben domborodott ki, amikor öt perc alatt hat eladott labdát és négy rossz dobást tudtak felmutatni, itt úszott el számukra a mérkőzés, a húsz pont feletti hátrányból már nem lehetett visszajönni. Ezzel nem tudták kihasználni a Detroit vereségét és nem léptek meg riválisuk elől a tabellán, bár a kilencedik hely előtt így is van 3,5 meccs előnyük, ami nem kevés.

A Nets legjobb dobói:Russell 28/3, Napier 22/3, Allen 12
A Wizards legjobb dobói:Beal 31/9, Ariza 23/9, Bryant 18

Miami Heat–Golden State Warriors 126–125

A játéknap meglepetése – Wade múltidézésével. Abszolút a nap bravúrját hozta a Heat, hiszen a hetek óta teljes letargiában lévő, legutóbb a sereghajtó Suns ellen is vereséget szenvedő, a liga egyik legrosszabb formájában lévő csapat nemes egyszerűséggel túldobta a címvédő Golden State-et. Ehhez kiváló alapot jelentett az, hogy extrán tüzelt kintről a társaság, a 18/40 tripla mindenképpen bravúros, a kezdőben Josh Richardson villogott (21 pont, 5/7 tripla), de az igazi extrát a cseresor hozta: Dwyane Wade 26 perc alatt 25 pontot és 5/8 triplát bombázott be, Goran Dragic pedig messze legjobb meccsét hozta visszatérése óta, alig 20 perc alatt 27 pontot rámolt be. A tizenöt egységgel megnyert első félidő után azért apadt a Miami előnye, a második félidő a Warriorsé volt, a hajrában már hátrányban is voltak a hazaiak, ám a legvégén jött Dwyane Wade: 15 másodperccel a vége előtt bevert egy triplát, amivel 123–124-re hozta fel csapatát, majd Durant kihagyott büntetője után egy kaotikus jelenet (elsőre blokkolták) után, kamikaze mozdulattal, egy lábról elengedett még egy hármast, ami dudaszóra a gyűrűbe vágódott és megnyerte vele a meccset a Heatnek. A szenzációs játék és a hatalmas győzelem fordíthat a Miami hajóján és még elkerülhetik a jéghegyet, ha összeszedik magukat.

Wade győzelmet jelentő hármasa

Pedig honnan állt fel a Warriors! A DeMarcus Cousinst nélkülöző vendégek teljesen lefagytak Goran Dragic játékától, a sérüléséből nemrég visszatérő szlovén irányító 69 másodperc alatt tizenegy pontot szórt, csak a második negyedben összességében húszat, a Miami pedig 69–45-re vezetett – innen, 24 pontos hátrányból szívta fel magát a GSW és fordította meg a meccset a záró etapban. Ezért akár meg is érdemelték volna a győzelmet Duranték, de Wade dobásaival nem tudtak mit kezdeni a legvégén, hiába szórt 36 pontot Klay Thompson és hiába hozta az elvárt szintet a Durant-Curry kettős, most más volt az igazi clutch játékos – igaz, Erik Spoelstra azt mondta, hogy ez most szerencse volt, de néha arra is szükség van a sportban. A címvédő előnye így fél meccsre csökkent a Denverrel szemben Nyugat élén, bőven van még miért küzdeni...

A Heat legjobb dobói:Dragic 27/12, Wade 25/15, Richardson 21/15
A Warriors legjobb dobói:Thompson 36/21, Durant 29/9, Curry 24/12

Memphis Grizzlies–Chicago Bulls 107–109

A végén a Bulls talált megoldást. Három negyeden keresztül kiegyenlített mérkőzést láthattunk, 14-szer volt döntetlen az állás, 18-szor változott a vezető kiléte és senki sem tudott hat pontnál nagyobb előnyt kialakítani, egyáltalán nem bírtak egymással a felek. A záró etapban aztán a vendég Chicago volt az, aki talált még egy plusz fokozatot, Zach LaVine 12 pontot szerzett ebben a játékrészben és az ő irányításával nyolcpontos fórba került a gárda a játékrész közepén, innentől pedig már nem jött újabb fordulat: öt-hét pontos Bulls-előnnyel haladtak a vége felé a csapatok, Mike Conley egy 3 plusz 1-es játékkal ugyan még közelebb hozta a Memphist, de a végeredményt már csak egy Valanciunas-tripla állította be, kezelte a végjátékot a Chicago. A legutóbbi vereséghez képest most Otto Porter (20 pont, 3/6 tripla, 3-3 labdaszerzés és blokk) visszatérése sokat dobott a vendégek teljesítményén, de rajta és a 30 pontig jutó LaVine-en kívül Lauri Markkanen (22 pont, 10 lepattanó) is hozta magát és egy hajszállal több volt most bennük, mint a Memphisben, így újabb győzelmet könyvelhettek el.

Lassabb volt a Grizzlies. A hazai vereség okaként elsősorban azt lehet megjelölni, hogy a vendégek húzóemberei egyénileg jobb teljesítményt nyújtottak és a negyedik negyedben találtak néhány plusz dobást, amivel megléptek, de a játék alapját az adta, hogy a Memphis 30 pontot engedélyezett gyorsindításból - egyszerűen nem értek vissza Conley-ék, a Bulls fiataljai folyamatosan átrohantak rajtuk. Erre végig nem találtak megoldást, a hajrában hiányzott egy hatékonyan játszó vezér is (sem Conley, sem Bradley nem tudta ezt hozni), úgyhogy újabb hazai vereséget szenvedtek és továbbra is mindenkitől távol tartózkodnak a nyugati tabella utolsó előtti helyén.

A Grizzlies legjobb dobói:Bradley 23/9, Conley 21/9, Valanciunas 13/3, Holiday 13
A Bulls legjobb dobók:LaVine 30/6, Markkanen 22, Porter 20/9

Boston Celtics–Portland Trail Blazers 92–97

Kapart, de megint kikapott a Boston. A torontói vereség másnapján, Terry Rozier nélkül lépett pályára a Celtics és nagyon kellett volna neki a győzelem, ennek megfelelően védekezésben nagyon hajtott is a társaság – elvették a Portland tripláit, próbálták limitálni a centereiket, a meccs nagy részében kontrollálták az ellenfél játékát. Csak éppen ezt a túloldalon nem tudták kihasználni, összesen tíz büntetőt harcoltak ki és 5/28 (17.9 százalék) triplát küldtek a gyűrűbe, hiába Kyrie Irving (31 pont, 14/24 mezőnyből) remeklése, mellé nem nagyon tudtak felnőni a többiek, úgyhogy az első negyed után egyszer sem vezettek, onnantól végig futottak az eredmény után. Ez olyan szempontból sikerült, hogy mindig volt válaszuk, voltak futásaik, amelyekkel ott loholtak a Blazers sarkában, de fordítani nem tudtak, nem érték utol a vendégeket, úgyhogy zsinórban a negyedik, az utóbbi nyolc meccsből pedig a hatodik vereségüket szenvedték el – ebben most természetesen a back-to-back is benne volt, ettől függetlenül muszáj összeszedniük magukat. Most jön egy Wizards–Rockets back-to-back otthon, aztán GSW–Kings back-to-back idegenben, majd mennek a Lakershez és a Clippershez, a riválisaik közül a Phillyvel idegenben, a Pacersszel oda-vissza mérkőznek még, rendezniük kell a soraikat.

Már az OKC-t előzné a Portland. Zsinórban ötödik győzelmét húzta be Terry Stotts alakulata, kiváló formában van a Blazers és ezúttal azt is elbírta a gárda, hogy a Boston parádés védekezése elvette a fő fegyvereit: most nem tudtak dominálni ötös poszton a vendégek, ráadásul szinte pontosan ugyanúgy céloztak kintről, mint a Celtics. Egy fokkal mégis több fantázia volt most bennük, Damian Lillard a nagyszünet után egymaga 21 pontot termelt, kétszer annyi büntetőt harcoltak ki, kevesebbszer adták el a labdát, megnyerték a lepattanózást, ezek összeadva pedig győzelmet eredményeztek számukra. A fontos idegenbeli siker után most mennek tovább Torontóba, ahol útlevél-gondok miatt nélkülözniük kell majd Enes Kantert – viszont fél meccsre megközelítették a nyugati harmadik OKC-t, már kitették az indexet.

A Celtics legjobb dobói:Irving 31/9, Tatum 14, Horford 13/3, Smart 13/3
A Trail Blazers legjobb dobói:Lillard 33/9, Harkless 17, Nurkic16

San Antonio Spurs–Detroit Pistons 105–93

Otthon, édes otthon. Az 1–7-tel lehozott idegenbeli túra és a közel egyhónapos hazai szünet után saját közönsége előtt megmutatta a Spurs, hogy nagy hiba lenne még leírni és most olyan erényeit csillogtatta a társaság, amelyet idén nem sűrűn: a szinte tökéletes védekezést. Gregg Popovich alakulata fantasztikusan vette el a Griffin-Drummond páros játékát, 55–41-re megnyerte a lepattanózást, összesen hét büntetőt engedélyezett ellenfelének, 36 százalékos mezőnymutatón tartotta és rengeteg kinti dobásba hajszolta bele – tökéletesen működött a terv, ehhez támadásban egyáltalán nem kellettek extra dolgok, elég volt egy közepesen jó teljesítmény LaMarcus Aldridge-tól és pontos játék a DeRozan-Belinelli párostól. Összességében nagyrészt kontrollálták az eseményeket a hazaiak, úgyhogy önbizalomnövelő győzelmet arattak és a Clippers vereségével visszaszerezték a nyugati hetedik helyet.

Megtorpant a Detroit. Nyolcból hét győzelemmel a zsebében érkezett meg erre az összecsapásra a vendégcsapat, ezúttal viszont nagyon nem találta a saját játékát és saját ritmusát. Andre Drummond (10 pont, 5/14 mezőnyből, 0 kiharcolt büntető) és Blake Griffin (17 pont, 6/18 mezőnyből) is csak erőlködött támadásban, ami alapjaiban határozta meg a játék képét, a mindössze öt eladott labda és a 15/38 tripla tartotta őket meccsben, illetve az, hogy hátul azért ők is megtették, amit lehetett – a Spursnek voltak extra időszakai a dobást tekintve, de amikor ezek nem jöttek, akkor partiban volt a Pistons. A meccs végén azonban ezzel a harcmodorral nem tudtak nyerni a vendégek, úgyhogy hiába a Brooklyn veresége, maradt a másfél meccses hátrányuk a keleti hatodik helyhez képest – most mennek Clevelandbe, ott mindenképpen kötelező lesz számukra a győzelem.

A Spurs legjobb dobói:Aldridge 24, DeRozan 17, Belinelli 17/9
A Pistons legjobb dobói:Jackson 22/15, Griffin 17/9, Ellington 11/9, Galloway 11/9

Dallas Mavericks–Indiana Pacers 110–101

Nagyot játszott a Dallas. Hazai közönsége előtt egyáltalán nem engedte el ezt a meccset a Mavericks, a végig szoros összecsapás hajrájában pedig egy extra dobóformával a maga javára döntött: az utolsó hat triplakísérletüket hibátlanul a helyére küldték Rick Carlisle tanítványai, ez volt a kulcsfaktor. Luka Doncic utolsó meccsét játszotta tinédzserként és újfent parádés teljesítményt nyújtott (26 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz), a végjátékban volt két nagyon távoli clutch dobása és két clutch gólpassza is, mellette pedig Jalen Brunson (24 pont, 9/14 mezőnyből), valamint Tim Hardaway Jr. (20 pont, 4/9 tripla) is megszórta magát, a Nowitzki-Kleber duó is hozzátett 5/8 triplát, közben védekezésben is megcsinálták, amit kellett, úgyhogy szép győzelmet könyvelhettek el. Egy apró negatívumot azért mégis megjegyeznénk: Doncic eladott labdái kezdenek „elszabadulni”, az utóbbi két meccsén összesen 16-szor szórta el a játékszert, pediga szezon közben korábban nem volt ezzel problémája.

Kicsit megállt a Pacers. Zsinórban második vereségét gyűjtötte be az Indiana, erre pedig legutóbb közvetlenül Victor Oladipo sérülése után volt példa, úgyhogy már csak fél meccs a társaság előnye a Sixersszel szemben. Ezen a mérkőzésen Domantas Sabonis és Tyreke Evans sem tudott pályára lépni és a kispadról nem érkeztek a megszokott stabil teljesítmények, amit tetézett Darren Collison gyengébb napja, úgyhogy hiába dobott 22 pontot Bojan Bogdanovic, illetve hiába szórt be 20 pontot korábbi csapatának Wes Matthews, a hajrában mindez kevésnek bizonyult az ihletett perceket kifogó Mavs ellen. Nagy baj persze nincs, egyébként is felülteljesítenek eddig, ráadásul következőleg otthon, a Minnesota ellen javíthatnak.

A Mavericks legjobb dobói:Doncic 26/9, Brunson 24/9, Hardaway Jr. 20/12
A Pacers legjobb dobók:Bogdanovic 22/3, Matthews 20/12, Turner 13/6

Utah Jazz–Los Angeles Clippers 111–105

Nem bírta ki végig a Clippers. A vendégek három kisemberrel álltak fel a kezdéshez, és a kiváló védő Beverley (12 pont, 10 pattanó, 3 szerzett labda, 1 blokk) vezetésével a kezdőötös pillanatok alatt 17 pontos előnyt harcolt ki. Minden a Clippers szája íze szerint alakult, hiszen ilyenkor érkezik a padról a Williams-Harrell páros, akik mellé lassan felnő JaMychal Green is – ők ma is jöttek, a mesterterv azonban csak a nagyszünetig működött. Fordulás után elkezdtek beesni a hazai húzóemberek dobásai, egyre többször csúszott el a LAC védekezése, és a negyedik negyedet már egálból kezdték a felek – itt a Jazz tudott még újítani a védekezésben, a folyamatosan növekvő nyomás alatt Gallinari (3/14 mezőnyből) és Lou Williams (5/18 mezőnyből, 6 gólpassz) sem tudott kibontakozni, így a végén nagy csatában, de kikaptak.

Sorsfordító győzelem lehet. A Jazz borzasztó lassan indult, a húzóemberek nem igazán találták a játékukat – még szerencse, hogy Ricky Rubio és Derrick Favors nagyon fontos kosarakkal segített, illetve hogy a padról beszálló Crowder rögtön két hármassal tolta meg a szekeret. A második félidőben aztán az addig haloványabb Mitchell és Gobert is megérkezett a meccsbe, a hátvéd 32 pontot termelt végül, a center 20 pontja mellett 13 pattanót és 4 blokkot jegyzett, majd amikor már Ingles és a kispad végéről előkapott Raul Neto is hozzászólt, érezni lehetett, hogy a Jazz izomból behúzza a győzelmet. Ezzel a sikerrel egyrészt az ezen a Nyugaton rengetegnek számító 3 meccset tettek maguk, illetve a 7-11. helyen a playoffért küzdő gárdák (köztük a Clippers) közé, másrészt már biztos, hogy ha mai ellenfelükkel azonos mérleggel végeznének, akkor övék a tie-breaker. Egy rossz hír azért akad: Rubio régóta szenved a combhajlítójával, ami most ismét meghúzódott...

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 32/9, Gobert 20, Rubio, Favors 13-13.
A Clippers legjobb dobói: Williams 18/3, Gallinari 18, Harrell 16.

Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 140–141 – hosszabbítás után

Drága győzelem? Giannis Antetokounmpo térdét kímélendő csak 24 percet tölthetett a parketten, és bár ennyi idő alatt is 17 pontig, 7 pattanóig és 2 blokkig jutott, az a meccs nem róla szólt. Sokkal inkább a tripla-duplázó Bledsoe-ról (26 pont, 13 gólpassz, 12 pattanó), a zseniálisan dobó Malcolm Brogdonról, az öt triplát hintő Mirotic-ról, illetve a 20 pontig, 6 pattanóig és 7 gólpasszig jutó Middletonról, akik a csapat élére álltak. Három negyeden keresztül meg is oldották Antetokounmpo erőkímélő meccsét, a zárónegyedben azonban leadták 13 pontos előnyüket, sőt a végén Bledsoe kosarára és labdaszerzésére volt szükségük, hogy megússzák a blamát. A hosszabbításban aztán jobban játszottak, 16 másodperccel a vége előtt a borzasztó nehéz triplát szóró Brogdon döntötte el a csatát – ekkorra azonban már beütött a baj, Middleton már nem lehetett a pályán, pár perccel korábban lesántikált. Szép a zsinórban hat győzelem, de a listavezetőnél most imádkozhatnak, hogy All-Starjuk ne dőljön ki hosszabb időre.

Drága vereség? Az előző meccsen Marvin Bagley kezdőbe állításával kísérletezett Dave Joerger, de a lépés annyira megkavarta csapatát, hogy most Bogdanovicsot tette vissza, és ez jobban is működött: a szerb hátvéd 28 pontot termelt 8-8 gólpassz és pattanó mellett, remekül egészítette ki De'Aaron Foxot (17 pont, 6 pattanó, 9 gólpassz) – a kezdőötös Hielddel, Cauley-Steinnel és Barnesszal szépen is muzsikált. A padról ezúttal Harry Giles volt extra, 17 pontot jegyzett, ugyanakkor Bagley nem nagyon találta a helyét sem védekezésben, sem támadásban – ráadásul a harmadik negyed végén egy ütközés után komolynak tűnő térdsérülést szenvedett, nélküle nagyon nehéz lehet a playoffért folyó csata. A negyedik negyedben azért nekidurálta magát a Kings, és kis híján megnyerte a meccset, de a végén Fox labdaeladása sokba került, a ráadásban már inkább a Bucks irányított. A Sacramento nem tudta kihasználni a Clippers vereségét, maradt a 9. helyen, ráadásul mögötte a Lakers is nyert.

A Kings legjobb dobói: Hield 32/9, Bogdanovics 28/15, Giles 18.
A Bucks legjobb dobói: Bledsoe 26/12, Brogdon 25/12, Mirotic 21/15, Middleton 21/3.

Los Angeles Lakers–New Orleans Pelicans 125–119

A szokásos Pelicans-forgatókönyv. Ahogyan már megszokhattuk, Anthony Davis megint perclimiten volt, de 21 perc alatt is beszórt 22 pontot, komoly károkat okozott leendő (?) csapatának, de nála is többet okozott a nyáron a Lakerstől távozott Julius Randle, aki 35 ponttal köszönt be egykori alakulatának. Jrue Holiday a triplákon kívül (1/9) jól játszott, kis híján tripla-duplázott, ugyanezt elmondhatta rettentően dobó, de 11 pattanót és 9 gólpasszt jegyző Elfrid Payton is, míg a padról Frank Jackson és Darius Miller is rendre hozzá tudott szólni, így az utolsó percekig egylabdás meccsről beszélhettünk. A végén aztán kijött a nagyobb rutin, de a Pelicans ismét komolyan borsot tört aktuális ellenfele orra alá.

James extrája kellett a végén. Alapvetően az ellenfelet jól ismerő Rajon Rondo kiválóan mozgatta a csapatot (16 gólpassz), a kezdőötösben Ingram, Kuzma és Bullock is bőven 50 százalék felett célzott, míg a padról McGee és Stephenson is jól szállt be, de a védekezés gyengeségei miatt szükség volt a playoff-LeBronra. James nem is tétlenkedett, 33 pontot szórt 13/24-es mezőnnyel, jött tőle 10 gólpassz is, hátul is mutatott szép dolgokat, de a végjátékban még egy extra hárompontost is be kellett szórnia, hogy végleg lerázzák a szívós New Orleanst – szerencsére itt segítséget kapott Ingramtől, így ha nehezen is, de behúzták a kötelezőt. Így lett tökéletes a játéknap a még mindig csak a nyugati 10. helyen álló Lakers szempontjából, hiszen a 8. Clippers, a 9. Kings és a 11. Timberwolves is kikapott, így két vereségnyire állnak a playoff-helyektől.

A Lakers legjobb dobói: James 33/12, Ingram 23, Kuzma 22.
A Pelicans legjobb dobói: Randle 35/6, Davis 22, Holiday 19/3.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik