Durant nélkül is nyert Houstonban, továbbjutott a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 08:28
null
Stephen Curry és Klay Thompson vezérletével továbbjutott a Warriors (Fotó: twitter.com/warriors)
Nagy tettet hajtott végre a Kevin Durantet az előző meccsen elveszítő Warriors, Steph Curryék idegenben verték a nagy esélyt elszalasztó Houstont és továbbjutottak az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) Nyugati döntőjébe.

 

Houston Rockets–Golden State Warriors 113–118

Erről még sokat fogunk beszélni. Az előző mérkőzés harmadik negyedének végén megsérült Kevin Durant nélkül már az is nagy szó volt, hogy azt az összecsapást meg tudta nyerni a Warriors, arra pedig nagyon kevesen számítottak (ez a fogadóirodáknál is jól látszott...), hogy most idegenben, ebben a felállásban tovább tud jutni a társaság. Steve Kerr azonban tökéletes munkát végzett taktikailag és mentálisan is, kiválóan felkészítette játékosait erre az estére, akik aztán végre is hajtották, amit kellett – Klay Thompson nagyon hamar beleérzett a nagyobb szerepbe és végig remekelt (27 pont, 7/13 tripla), Andre Iguodala beverte a triplákat (17 pont, 5 labdaszerzés, 5/8 távolról)az eddiginélsokkal bővebbrotáció is jól működött (öten is tíz perc felett kaptak a padról, Livingston és Looney tíz pont fölé jutott), a döntő faktor pedig „természetesen” Steph Curry lett. Az irányító a jól működő csapatjátékot nem fogta vissza az első félidőben és mviel a Rockets főleg rá koncentrált, így nem is nagyon vállalt, a nagyszünetben 0 (!) pontja volt, aztán ahogy haladtunk előre, úgy pörgött fel és szúrt tőrt a houstoni szívekbe: a második félidőben egymaga 33 (!) egységet rámolt be, melyből 23 (!) a negyedik negyedben, clutch helyzetben érkezett – ezt a játékrészt 36–26-ra nyerre a GSW, ez is mutatja, hogy mekkora szerepe volt a sikerben. Ebben az időszakban már egyértelműen ő jelentette a különbséget, ugyan a negyedet még hátrányból kezdték a vendégek, de aztán fordítottak, a hajrához Curry nagy dobásaival öt-hét pontos előnnyel érkeztek meg, ezt pedig annak ellenére megőrizték, hogy a Houston nagyobbnál nagyobb triplákkal tartotta életben halovány reményeit a legvégén – a büntetők azonban nem maradtak ki, majd Klay Thompson „küldte zuhanyozni” a csapatokat egy újabb nagy hármassal. A Warriors így órási tettet hajtott végre Durant nélkül, amelyről sokáig fogunk még beszélni, ennek következményeként pedig sorozatban ötödször is ott lesz a nyugati döntőben, ahol a Denver–Portland párharc győztesét várja.

Ezt is elrontotta a Houston. Már az előző mérkőzés végjátékában is kihagyta a nagy lehetőséget a Rockets, de az, hogy ezt a találkozót sem tudta megnyerni, amikor az életben maradás volt a tét úgy, hogy készülhettek a Durant nélküli Warriorsra, újabb komoly blama a texasi együttesnél. Pedig támadásban végül jó számokat hoztak, James Harden (35 pont, 11/25 mezőnyből, 8 lepattanó, 5 gólpassz, 4 szerzett, 6 eladott labda) és Chris Paul (27 pont, 11/19 mezőnyből, 11 lepattanó, 6 gólpassz) működtette a rendszert, összességében 17 hármast küldtek a gyűrűbe 43.6 százalékkal, megnyerték a lepattanózást, kevesebb labdát adtak el, de védekezésben képtelenek voltak limitálni a régi-új GSW-t, a negyedik negyedben megint lefagytak – a legfontosabb időszakban nem voltak elég erősek fejben, amit a Warriors és Curry könyörtelenül ki is használt. Olyan esélyt kapott a Rockets Durant kidőlésével, ami a Kerr-érában valószínűleg senki előtt nem adódott még, de nem tudott vele élni, úgyhogy egy újabb kiesés lett a vége – az utóbbi öt évben negyedszer állította meg Hardenéket a GSW...

A Rockets legjobb dobói:Harden 35/18, Paul 27/9, Tucker 15/9
A Warriors legjobb dobói:Curry 33/12, Thompson 27/21, Iguodala 17/15

A párharc végeredménye: 4–2 a Warriors javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik