Drámai meccsen a Chicago nyerte a Stanley-kupát

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 07:26
null
Jogos az öröm: három év után ismét a Chicagóé a kupa (Fotók: Reuters)
A Chicago Blackhawks az utolsó két percben szerzett két góllal 3–2-re nyert a Boston Bruins otthonában az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság döntőjének hatodik mérkőzésén, és ezzel 4–2-es összesítéssel megnyerte a Stanley-kupát.

A hazaiaktól Patrice Bergeron, a vendégektől Jonathan Toews is tudta vállalni a játékot, így az előző meccsen megsérülő két kanadai sztárnak nem kellett kihagynia az első olyan felvonást, amikor eldőlhetett a Stanley-kupa.

A győzelmi kényszerben lévő Bruins hatalmas iramban kezdett, kapujához szegezte riválisát, és a 8. percben megszerezte a vezetést. Daniel Paille nem engedte ki a pakkot a támadó harmadból, visszaadta Tyler Seguinnek, aki kézzel maga elé tette, majd Chris Kellyt hozta kihagyhatatlan helyzetbe. A folytatásban is csak elvétve tudott veszélyeztetni a vendéggárda, ugyanakkor a legutóbb 2011-ben bajnok Boston előtt több ziccer is adódott, főleg emberelőnyei alatt.

A második harmad elején a rájátszás pontlistáját vezető David Krejcí a felső kapuvasat találta el, majd amikor a korábban arcsérülést szenvedő, és összevarrt ábrázattal visszatérő Andrew Shaw-t kiállították, váratlanul egyenlített a Chicago: Toews lépett ki, és Tuukka Rask lábvédői között talált be. Ebben a játékrészben a hazaiak legendás hokisa, a 41 éves Jaromír Jágr, a túloldalon pedig Niklas Hjalmarsson is megsérült. Emberelőnyben a Blackhawks kis híján a vezetést is megszerezte, ám a gólvonal elől sikerült tisztázni.

A harmadik harmadban mindkét együttes óvatosan játszott, kevés volt a kísérlet, majd az 53. percben Krejcí kapu mögül visszapasszolt korongját Milan Lucic lőtte be. A csatárnak ez volt a negyedik találata a fináléban.

A mindent eldöntő találat után
A mindent eldöntő találat után

De jött a drámai fordulat: a hajrában a Chicago lehozta kapusát, és Toews középre adását Bryan Bickell vágta a kapuba. Ám nem volt vége, 15 másodperc múlva Johnny Oduya távoli lövésébe Michael Frolík belenyúlt, a megpattanó pakk a kapuvason csattant, azt pedig Dave Bolland beütötte.

A playoff legjobbja, a Conn Smythe Trófea-birtokosa a 23 mérkőzésen 19 pontot (9 gól, 10 gólpassz) gyűjtő Patrick Kane lett.

A Blackhawksnak ez története ötödik (1934, 1938, 1961, 2010, 2013) bajnoki címe.

DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Boston Bruins–Chicago Blackhawks 2–3
(1–0, 0–1, 1–2)
Gólszerző: Kelly (8.), Lucic (53.), ill. Toews (25.), Bickell (59.), Bolland (60.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik