Döbbenetes Leonard-kosárral jutott Keleti döntőbe a Toronto – VIDEÓ

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.05.13. 08:45
null
Kawhi Leonard győztes kosarával jutott be Keleten a Toronto (Fotó: Getty Images)
Hihetetlen jelenettel zárult egy elképesztően jó párharc az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, a Raptors lesz a Bucks ellenfele, míg a Sixers szezonja véget ért – Nyugaton C. J. McCollum parádéjával Denverben nyert hetedik meccset, így fantasztikus teljesítménnyel jutott nyugati döntőbe a Portland.

 

Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 92–90

A hazai gyűrű repítette tovább a Torontót. Fantasztikus mérkőzést játszott (ismét) a két csapat, ahol elsősorban a védekezés dominált, ezt ugyanis mindkét gárda parádés szinten művelte – az első negyedben még meg tudott lépni a Raptors, de aztán a másodikban egy nagy rohammal fordított a Philly és innentől egy-két pontos távolságban haladtak végig a csapatok. Az egész találkozó rendkívül fizikális játékot és elképesztően jó védekezést hozott, így talán törvényszerű volt, hogy az a csapat örülhet majd a végén, amelyben az a sztár játszik, aki kilógott felfelé ezen az estén és összességében az egész párharcban is – ez a valaki pedig egyértelműen Kawhi Leonard, aki hőssé vált Torontóban. Ugyan a végjátékban két clutch tempót és egy clutch büntetőt is elrontott, amelynek köszönhetően a Philly kiegyenlített az utolsó másodpercekre, de a végső játékot természetesen rá rajzolta fel Nick Nurse, ő pedig elindult jobbra, majd a megint nagyot védekező Joel Embiid felett bedobott egy borzasztóan nehéz tempót – de nem akárhogy, a labda négyszer pattant fel a gyűrűről, mielőtt végül beszédült, mindez a dudaszó hangjával egy időben... Leonard végül 41 pontot szórt 16/39-es mezőnymutatóval és ezzel a hihetetlen, „libabőrös” győztes dobással, a Raptors pedig 40 százalék alatti mezőnymutatóval és 23 százalékos triplázással is nyerni tudott, ezzel a kanadaiak lesznek a Milwaukee ellenfelei a keleti döntőben.


Vége a Sixers szezonjának. A végeredmény csalódás a Philly számára, de ezen az estén mindent megtett a társaság azért, hogy idegenben tudjon hetedik meccset nyerni egy nagyon jó csapat ellen, viszont olyan faktorokban maradt alul, amik az ilyen csatákat általában el szokták dönteni. Egyrészt 16 támadópattanót engedtek Harrisék, ennek (is) köszönhetően 38–26-ra kikaptak a festékben, illetve ismét problémát jelentett, hogy több labdát adtak el és 16–6-ra alulmaradtak a leindításból szerzett pontokat tekintve, vagyis a téthez képest (és ahhoz, hogy 92–90 lett a vége) túl sok könnyű, vagy extra pontot engedélyeztek ellenfelüknek. Másrészt pedig náluk most nem érkezett meg az az egyéni teljesítmény, amit a túloldalon Leonard szállított, Joel Embiid ugyan jól játszott (21 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk), a negyedik negyedben Jimmy Butler is felpörgött (16 pont, 5/14 mezőnyből), de nem volt meg az az MVP-performansz, amire szükségük lett volna – ráadásul a kispad ismét betlizett, ami szintén nem férhetett bele. Hiába dobott alapvetően jobban a vendégcsapat és hiába állt több lábon (öten is legalább 13 pontot szórtak), ez sem volt elég, úgyhogy egy rettenetesen fájdalmas második körös kiesés lett a szezon közben összerakott szupercsapat vége, legalábbis egyelőre – Embiid már a pályán elsírta magát, de ezt a vereséget talán fel tudják használni arra, hogy jövőre erősebben térjenek vissza.

A Raptors legjobb dobói: Leonard 41/9, Ibaka 17/9, Siakam 11
A 76ers legjobb dobói: Embiid 21/3, Redick 17/12, Butler 16/3

A párharc végeredménye: 4–3 a Raptors javára.

Denver Nuggets–Portland Trail Blazers 96–100

CJ McCollum nyugati döntőbe kormányozta a Portlandet. A Blazers szempontjából legutóbb a legjobbkor javult fel, most viszont a legrosszabbkor csődölt be a gárda legjobb játékosa, Damian Lillard, aki ezúttal az óceánba se nagyon tudott volna betalálni és végül 3/17-es mezőnymutatóval szenvedett össze 13 pontot – igaz, két nagy dobása is a negyedik negyedben érkezett, a mezőnymunkájára, az akaratára pedig nem lehetett panasz. Ezzel együtt a pocsékul kezdő Portland 17 pontos hátrányba csúszott, mielőtt sikerült rendezni a sorokat és a második félidőben visszajönni a meccsbe, ott már fej-fej mellett haladtak a felek, majd a záró etapban és különösen az utolsó játékoknál az a C. J . McCollum döntött, aki ezúttal tökéletesen vette át a vezérszerepet Lillardtól. A vendégek hátvédje 37 pontot szerzett 17/29 jó dobással, 0 eladott labdával, a végjátékban pedig egymás után hozta a clutch megmozdulásokat: volt egy óriási blokkja, elöl pedig a nehéz, de sorsdöntő tempókat dobálta be, az utolsót 12 másodperccel az órán, 96–95-ös állásnál. Ezzel ő lett a Portland hőse, aki közel húsz év után újra nyugati döntőbe vezette a csapatot, hiszen ezekre a dobásokra annyit nem tudott válaszolni a végén a Denver, hogy fordítson, Evan Turner (tíz pont az utolsó negyedben) két büntetője pedig beállította a végeredményt, úgyhogy a két meccsel ezelőtt még padlón lévő gárda elképesztő teljesítményt nyújtva kiejtette a második kiemeltet és készülhet a Golden State elleni következő körre.

Kiengedte a kezéből a Nuggets. 3–2-re vezetett, a hazai pálya előnyét is élvezhette, ráadásul az ötödik meccsen akkora győzelmet aratott, amellyel megtörhette volna ellenfelét, mégsem tudta lezárni a párharcot a Denver – ehhez hozzátehetjük, hogy olyan parádésan kezdett ezen az estén, hogy nem sokra volt attól, hogy a nagyszünetig gyakorlatilag eldöntse az érdemi kérdéseket. Ezt azonban nem tudta megtenni, „visszaengedte” a Portlandet és újabb nevetséges triplamutatót (2/19 csapatszinten, bár a Blazers is csak 4/26-ot hozott) szállítva végül mégis vereséget szenvedett – a hajrában McCollum és Turner semlegesítése jelentett megoldhatatlan feladatot, a túloldalon pedig ezt nem tudták ellensúlyozni. Hiába Nikola Jokics (29 pont, 13 lepattanó, 4 blokk) újabb nagy estéje, ez most kevés volt a vendégek és McCollum ellen, úgyhogy a Spurs hétmeccses legyőzését követően ezúttal a keserű pirulát is be kellett venniük a hazai kieséssel – a névjegyüket viszont azért letették a rájátszásban, a szezon előtt pedig alighanem elégedettek lettek volna ezzel az eredménnyel.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 29/6, Murray 17, Harris 15
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 37/3, Turner 14, Lillard 13/6

A párharc végeredménye: 4–3 a Trail Blazers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik