Dirk Nowitzki, Blake Griffin és a Spurs-trió történelmi estéje

ADORJÁN ISTVÁN, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 09:53
null
Blake Griffin túl a 6000. pontján az NBA-ben (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) csütörtök hajnali játéknapján 11 összecsapást rendeztek. Dirk Nowitzki a pontörökranglistán lépett egyet a Top10 felé, Blake Griffin neve Barkley és Abdul-Jabbar mellé került, a Duncan, Parker, Ginóbili hármasé pedig a Showtime Lakers mellé – közös nevező, hogy a Dallas, a Clippers és a San Antonio is nyerni tudott. A bajnokcsapat viszont nem, a Nets veterán klasszisa megverte a Miamit. Keleten a Knicks és a Cavaliers megnyitotta a hosszú hajrát a playoffért, azonban a Bobcatsszel szemben nem sikerült szűkíteniük a különbséget, Al Jeffersonék a fővárosban győztek. Nyugaton az említett Dallas mellett a Grizzlies is száguld, a Suns viszont egyre nagyobb bajban van, és a Warriors, Trail Blazers duó sem dőlhet hátra a mai produkciójuk után.

 

Miami Heat–Brooklyn Nets 95–96

Pierce ismét időutazott. Legszebb napjait idézte a Nets 34-ese, aki ellenállhatatlan formában kosárlabdázott (9/12 mezőny, 5/7 tripla), foghatatlannak bizonyult. A harmadik negyedben egymaga 17 pontot rámolt be a hazai gyűrűbe, melyre nagy szükség volt vendég részről, hisz akkor a Heat komoly rohanás után átvette a vezetést, igaz csak pár percre. Hiába szórták a sztárok a pontokat a vendéglátóknál, a kispad csupán 13 egységet tudott felmutatni, szemben a Nets kispadosainak 36 pontjával.

James limitálva. A teljes mérkőzés folyamán jól oldotta meg a Brooklyn LeBron James (6/13 mezőny, 7 gólpassz, 5 eladott labda) semlegesítését. Az első félidőben Teletovic (6/11 mezőnyből, 3 blokk) sanyargatta, s második negyedbeli cipőcsere ellenére sem tudta a Nets elleni formáját hozni. Az utolsó másodpercekben nem tudták megjátszani, Livingston (7 lepattanó,4 gólpassz, 3 szerzett labda) elütötte előle a labdát, így megpecsételődött a Heat sorsa. Hiába hozott le nagyon jó estét a Wade, Bosh duó, csapatuk idén már harmadik alkalommal kapott ki a Brooklyntól.

A Heat legjobb dobói: Bosh 24/6, Wade 22, James 19/3
A Nets legjobb dobói:
Pierce 29/15, Teletovic 17/9, Livingston 13.

Orlando Magic–Denver Nuggets 112–120

A festék, Faried és a kispad döntött. A szigorított területen belül 54 pontot termelt be a vendégcsapat, köszönhetően két erőcsatára, Kenneth Faried és JJ Hickson jó játékának. Ty Lawson dupla duplája (17 pont, 12 gólpassz) mellett a cserepadról is sorjáztak a jó teljesítmények, Hickson mellett Darrell Arthur (14 pont) és Aaron Brooks (9 pont, 7 gólpassz) is remekelt. A csapat legjobbja Faried volt, aki a harmadik negyed kritikus szakaszában 10 pontot szórt.

Védekezés nélkül nem megy. Hiába dobott majdnem 50 százalékkal a Magic, és érték el hatan is a 10 pontos határt, a védekezésük a 20 pontos, 16 pattanós Nik Vucsevics jó játéka ellenére sem működött. Kintről-bentről folyamatos nyomás alatt tudta tartani őket a Nuggets – arra büszkék lehetnek, hogy nem hibáztak a büntetővonalról (13/13).

A Magic legjobb dobói: Afflalo 24/6, Vucsevics 20, Nelson 19/12.
A Nuggets legjobb dobói:
Faried 26, Chandler 21/9, Hickson 20.

Philadelphia 76ers–Sacramento Kings 98–115

Ma sem harapott a Philly. 20 labdát szórtak el a hazaiak, 40 százalék alatt dobáltak, és 31 faultjuk után kerek 50 büntetőt dobhatott a Kings – szinte csak táblákon nem üzentek az ellenfélnek, hogy vigye el a győzelmet. Sorozatban 18. vereségüket szedték így össze, egyedül a fiatal Henry Sims dicsérhető, a center szép 20 pontos, 10 lepattanós, 2 blokkos, 3 labdaszerzéses meccset szállított.

A nagy trió most jó volt. Rudy Gay egyéni csúcsnak számító 19 büntetőt harcolt ki és végül 27 pontig jutott, Cousins dupla duplázott (19 pont, 12 lepattanó), Isaiah Thomas pedig mindkét oldalon remekelt (12 kiharcolt büntető, 5 pattanó, 6 gólpassz, 4 labdalopás). A Kings a 21 labdaeladás ellenére is nagyon simán győzött, mert ellenfelük is 20 alkalommal szórta el a játékszert.

A 76ers legjobb dobói: Sims 20, Anderson 17/15, Young 16.
A Kings legjobb dobói:
Gay 27/3, Thomas 20/3, Cousins 19.

Toronto Raptors–Detroit Pistons 101–87

Borítékolható volt? Ha csak a statisztikákat nézzük, akkor nem történt meglepetés: a Pistons zsinórban tizedszer zakózott idegenben, a Toronto pedig az utóbbi 19 hazai meccs során 15. esetben okozott örömöt drukkereinek. Ennél azért bonyolultabb volt a képlet, a Pistons nem feltett kézzel ment fel a parkettre, és három negyedet követően is csak hat pontos hátrányban voltak. Ekkor azonban DeRozan és Vasquez vezetésével 9–0-val nyitott a Toronto, és eldöntötte a győztes kilétét.

Óriási hullámzás. A Pistons húzóemberei egyszerűen nem képesek kiegyensúlyozottan játszani, és emiatt egyre távolabbinak tűnik a playoff. Rodney Stuckey előző meccsén 20 pont körül dobott, ma mindent kihagyott, Brandon Jennings az előző meccseken szenvedett, most 67 százalékos dobásokkal jutott el 24-ig, és Josh Smith is hasonló hullámvasutat jár be.

A Raptors a védekezésében mindig bízhat. Bár alig 42 százalékkal dobtak a hazaiak, védőoldalon nagyon odatették magukat, 54 lecsorgó labdát szedtek a Pistons ikertornyai ellen és 17 labdaeladásba hajszolták bele ellenfelüket.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25/3, Johnson 20, Lowry 19/9.
A Pistons legjobb dobói:
Jennings 24/12, Drummond 16, Smith 13/6, Monroe 13.

Washington Wizards–Charlotte Bobcats 85–98

A Bobcats emlékeztetett playoff-csapatra. Noha a Wizards áll pozitív mérleggel a két gárda közül, mégis a vendégek tűntek sokkal masszívabbnak. Al Jefferson a palánkok alatt (26 pont, 10 pattanó) dominált, a kisemberek a periméteren remekeltek – védőoldalon. John Wall hiába dobott remekül (23 pont, 10/19 mezőnyből), csak 4 passzát tudták pontra váltani a társak, ráadásul 4 gólpasszára 4 labdaeladás jutott. A negyedik negyedben a Bobcats még egyet tekert a fordulatszámon, 83-80 után Kemba Walker egymaga csinált egy 7–0-s futást, amit társai 11–0-sra egészítettek ki.

A Wizardsnak kicsit össze kell kapnia magát. Az utóbbi két mérkőzésén egyre statikusabbá vált a Washington támadójátéka, aminek köszönhetően két vereséget szedtek össze, így megelőzte őket a Brooklyn, és már csak a keleti hatodik helyen állnak. Igaz, már ez is óriási előrelépés a playoffot hosszú évek óta csak televízióban látott csapattól, de a szezonban mutatott játékuk alapján több is lehetne bennük.

A Wizards legjobb dobói: Wall 23/9, Beal 18/6, Gortat 12.
A Bobcats legjobb dobói:
Jefferson 26, Walker 16/3, Henderson 13.

Boston Celtics–New York Knicks 92–116

Az első félidőben eldőlt. 68-48-ra hozta az első két negyedet a Knicks, amelyben Carmelo Anthony remeklése (34 pont, 9 pattanó) mellett a padról érkező Tim Hardaway Jr. és az egészséges mértékben vállalkozó JR Smith (13 pont, 6/11 mezőnyből) volt faktor. No meg a személyes okok miatt hiányzó Tyson Chandler és a pihenőt kapó Amar'e Stoudemire helyén játszó Cole Aldrich, aki 12 pontot, 10 pattanót és 3 blokkot tett a közösbe.

Egy felzárkózásra volt ma jó a Celtics. Rajon Rondo is pihenőt kapott a hazaiaknál, akik a borzasztó első félidő után a harmadik negyedben megfelezték a 20 pontos különbséget. Jeff Green 18 pontot termelt ebben a szakaszban, utána viszont társaival együtt kénytelen volt végignézni, ahogy a Knicks átszáguld rajtuk a negyedikben, és nagyon simán nyer.

A Celtics legjobb dobói: Green 27/6, Bayless 15/12, Humphries 15.
A Knicks legjobb dobói:
Anthony 34/12, Hardaway Jr. 22/9, Smith 13.

New Orleans Pelicans–Memphis Grizzlies 88–90

A Grizzlies nem lassít. Utolsó 12 meccséből a kilencediket nyerte meg a Memphis, bár ma erősen rezgett a léc. A csapat mumusának számító Pelicans 57–48-ra hozta az első félidőt, és a negyedik negyed kezdetén is héttel vezettek. Még bő három perccel a vége előtt is 88–81-ra vittek, ám ekkor beindult a Grizzlies gépezete: 9–0-ra hozták az utolsó perceket – ebből Tony Allen 5 ponttal, Conley az 1.5 másodperccel a vége előtt dobott győztes kosarával, Zach Randolph pedig a legvégén Austin Riversen bemutatott blokkjával vette ki a részét.

Hiányosan is jó volt a Pelicans. Eric Gordon és Tyreke Evans sem léphetett pályára betegség miatt, de két nagyon fontos láncszeme nélkül sem vallott szégyent a New Orleans. Anthony Davis minőségi ellenfelek ellen bizonyított (29 pont, 9/14 mezőnyből, 11/11 büntető, 10 pattanó, 4 blokk), és a csapat többi tagja is odatette magát – egylabdás meccsen kikapni ettől a Grizzliestől inkább dicséretet érdemlő produkció.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 29, Rivers 14/3, Roberts 12/3.
A Grizzlies legjobb dobói:
Conley 16/3, Gasol 15, Randolph, Allen 13-13.

Utah Jazz–Dallas Mavericks 101–108

Dirk Nowitzki szinte tökéletes játékkal ünnepelt. Az első negyedben egy védjegyének számító tempójával előzte meg John Havliceket az NBA örökranglistáján a Dallas német ásza, és immár ő liga történetének 12. legtöbb pontot szerző játékosa. Nowitzki aztán később sem lassított, végül 31 pontjával oroszlánrészt vállalt a sikerből, mezőnyből alig (12/14), a triplavonalról és büntetőből egyáltalán nem (4/4, 3/3) hibázott, 8 pattanója mellett csak két eladott labdája volt. A Jazz játékosai nem tudtak mit kezdeni vele, gyakorlatilag mindenhonnan folyamatos veszélyt jelentett a gyűrűre.

A többiek is felvették a ritmust. A Dallas azok után, hogy 24 órával korábban nagy verést kapott a Warriors otthonában, Utahban sokkal összeszedettebb volt: csapatszinten 60 százalék felett szórták a hármasokat, mezőnyből 53 felett termeltek, a 11 gólpasszos Monta Ellis vezetésével jól járatták a lasztit (26 gólpassz), emellett nagyon szépen védekezték le ellenfelük kinti dobásait (5/26).

A Jazz legjobb dobói: Burke 20/9, Kanter 18, Favors 15.
A Mavericks legjobb dobói:
Nowitzki 31/12, Ellis 16/3, Harris 12/3.

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 103–90

Minden idők. A Duncan, Parker, Ginóbili agytröszt 663. közös mérkőzésén 490. alapszakasz-győzelmét aratta, ezzel ugyanolyan mutatókkal rendelkeznek, mint a Jabbar, Magic Johnson, Michael Cooper trió a Showtime Lakers korszakból. Ennél többet három játékos csak két csapatban játszott együtt, az egyik a bostoni Bird, McHale, Parish (729), a másik a detroiti Thomas, Laimbeer, Vinnie Johnson (711) hármas – nem véletlen, hogy ebből a négy trióból mindegyik legalább két bajnoki címet szerzett.

Csapatjátékkal győzött a Spurs. A kezdőcsapatból csak Tony Parker nem érte el a 10 pontot, de megtette ezt cseréje, Patty Mills, illetve a szintén csereként beszálló Manu Ginóbili is. A Spurs már félidőben 16-tal vitt, a Trail Blazersnek csak egy felzárkózási kísérletre volt ereje.

Veszélyzóna közelében a Blazers. Zsinórban negyedik vereségét szenvedte el a kifulladni látszó Portland, amely még 5. helyen áll ugyan Nyugaton, de a Warriors már csak 2, a Grizzlies pedig 3 meccsnyire van tőlük – sőt, még a 9., nem playoff-helyen álló, de Eric Bledsoe-val erősödő Phoenix Suns is mindössze ötmeccses távolságban van tőlük. Ráadásul Aldridge is megsérült.

A Spurs legjobb dobói: Mills 15/9, Green 14/12, Ginóbili 13/3.
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 23/6, Aldridge 14, Batum, Matthews 13/3-13/3.

Phoenix Suns–Cleveland Cavaliers 101–110

Csapatként is tud játszani a Cleveland. Nagyon meggyőzően kezdte a találkozót a Cavaliers, 37 pontot termelt az első negyedben, ebből Hawes 17 egységet vállalt magára. A precíz dobóformát (47% mezőny, 50% hárompontos) mutató vendégek végig vezettek, mivel a hat tíz pont fölé jutó játékos közül mindig akadt valaki, aki lendített a gárda – a 15 pontos előny ellenére – olykor elakadó játékán. Irving újra jó végjátékot játszott, 12 pontot tett a közösbe a záró játékrészben. Négy vesztett találkozó után nyert újra a Cavs, egy (nagyon) nagy hajrával még elérhetik a rájátszást.

Tovább csúszik a Suns. Sorozatban harmadszor kapott ki a Phoenix, nőtt a hátrányuk a Dallasszal szemben. Egyedül Dragicban (8/19 mezőnyből, 5 gólpassz) és a dupla duplázó Markieff Morrisban (8/13 mezőnyből, 10 lepattanó) volt meg az az átütő erő, mely a rájátszásért folytatott küzdelemben szükséges. 36–51-re vesztették el a lepattanócsatát, az egész találkozó folyamán csak üldözni tudták ellenfelüket, pedig 18 eladott labdába kergették a Cavst. Egyszer zárkóztak fel két pontra, de nem tudtak egyenlíteni, fordítani. Annak viszont örülhetnek, hogy Eric Bledsoe visszatért és 32 percet bírt, ő jelentheti a későbbiekben azt a lendületet, ami kell a playoffhoz.

A Suns legjobb dobói: Dragic 20/6, Mark. Morris 18, Frye 17/12
A Cavaliers legjobb dobói:
Irving 23/9, Hawes 19/9, Deng 18/9

Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 111–98

Nem ízlett a back-to-back a Warriorsnak. Előző este a Dallast alázták meg, ma viszont hiába vezetett a Klay Thompson és David Lee húzta GSW a nagyszünetben, fordulás után teljesen szétestek. Nem segítette őket, hogy Stephen Curry láthatóan továbbra sem 100 százalékos, ma is csak 29 percet tudott vállalni, és bár kiosztott 11 gólpasszt, a dobásokkal meggyűlt a baja.

Heten tíz pont felett, három dupla dupla – és egy az örökkévalóságnak. Az óriási formában lévő Clipperst egyelőre semmi nem tudja megállítani, sorozatban 9. alkalommal is győztek. Blake Griffin (30 pont, 15 pattanó), Chris Paul (16 pont, 12 gólpassz) és DeAndre Jordan (10 pont, 11 pattanó, 6 blokk) is remekelt, Griffin ráadásul történelmi tettet ért el. Az erőcsatár átlépte a 6000 pontos, 3000 pattanós és 1000 gólpasszos határt, ráadásul eddigi karrierje során 50 százalék felett dobott mezőnyből – erre rajta kívül korábban csak Kareem Abdul-Jabbar és Charles Barkley volt képes.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 30, Granger 18/6, Paul 16/3.
A Warriors legjobb dobói:
Thompson 26/12, Lee 20, Curry 13/6, Iguodala 13/3.

NBA, ALAPSZAKASZ
Miami Heat–Brooklyn Nets 95–96
Orlando Magic–Denver Nuggets 112–120
Philadelphia 76ers–Sacramento Kings 95–115
Toronto Raptors–Detroit Pistons 101–87
Washington Wizards–Charlotte Bobcats 85–98
Boston Celtics–New York Knicks 92–116
New Orleans Pelicans–Memphis Grizzlies 88–90
Utah Jazz–Dallas Mavericks 101–108
San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 103–90
Phoenix Suns–Cleveland Cavaliers 101–110
Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 111–98

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik