Csodát tett Sacramentóban D'Angelo Russell és a Brooklyn

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.03.20. 09:47
null
A Brooklyn Nets ritkán látható fordítást produkált a Sacramento ellen (Fotó: Getty Images)
Címkék
Hihetetlen fordítást vitt véghez a Nets a Kings vendégeként az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, hiszen D'Angelo Russell vezetésével huszonöt pontos hátrányt dolgozott le az utolsó negyedben a társaság. Legjobbja nélkül nyert a Milwaukee és a Philadelphia, szenzációsan passzolt a Warriors, nem hibázott a Rockets és a Clippers.



Charlotte Hornets–Philadelphia 76ers 114–118

Embiid nélkül nyert a Philly. Joel Embiidet pihentette ezen az estén a Sixers, így a többi sztárra ismét nagyobb teher hárult, de ezúttal mind a négyen hozták is, amit kellett: Ben Simmons 28 pontot dobott 11/12-es mezőnymutatóval, 8 lepattanóval és 5 gólpasszal, Jimmy Butler ismét elég aktív volt (23 pont, 9 gólpassz), Tobias Harris dupla duplázott (22 pont, 11 lepattanó), JJ Redick pedig két gólpasszra volt NBA-pályafutása első tripla duplájától (27 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) - mindannyian játszottak is 37-39 percet, a többiek teljesítménye pedig „természetesen” elhanyagolható volt. Nem jött azonban simán a győzelem, sőt, borzasztóan meg kellett izzadnia érte a gárdának, mert Embiid nélkül a védekezés nem akart összeállni és a szoros első félidő után a harmadik negyedben hátrányba is kerültek, innen kellett visszavágniuk a folytatásban. Ez viszont sikerült, 109–109-nél, szűk másfél perccel a vége előtt Butler bombázott be egy clutch triplát, majd fél perccel a vége előtt Tobias Harris szedett le egy kulcsfontosságú támadópattanót, amelyből az egyetlen igazán jól játszó csere, James Ennis is elsüllyesztett egy hármast – ez volt a döntő ütés, bár Harris kimaradt büntetője miatt a végén volt még esélye egyenlíteni a Hornetsnek. Ezt azonban már megúszta Brett Brown legénysége, amely így sorozatban ötödik sikerével őrzi keleti harmadik helyét, most pedig készülhet a Boston elleni, kiemelten fontos hazai rangadóra.

Majdnem megcsinálta a Charlotte cseresora. Ezúttal a kispadnak köszönhette a Hornets, hogy kis híján bravúrt mutatott be, mert a kezdő egyáltalán nem működött jól: csak Kemba Walker érte el a tízpontos határt az első ötösből, de ő is faultproblémákkal küzdött, úgyhogy csak 28 percet tudott játszani. A cserék azonban megtolták a szekeret, Jeremy Lamb (26 pont, 11 lepattanó, 3/5 tripla, 11/12 büntető) abszolút a csapat élére állt, de rajta kívül még Kaminsky és Bacon is tíz pont fölé jutott a padról, úgyhogy az első félidőben 31–4-re (!) verték a Sixers cseréit, ezzel maradtak ott ellenfelük sarkában. A végjátékban is Lamb próbálta megnyerni a meccset, voltak fontos büntetői, de az utolsó dobása két másodperccel a vége előtt lejött a gyűrűről, úgyhogy Harris két büntetővel beállíthatta a végeredményt – egy hajszállal bizonyult rövidebbnek a hazai alakulat, így elmaradt a bravúr. Ezzel viszont már tizenkettőből kilenc vereségnél tart a csapat, amelynek köszönhetően három mérkőzés a hátránya a playoffhoz képest, úgyhogy nagyon sürgősen kell egy győzelmi széria, hogy maradjon még esélye.

A Hornets legjobb dobói: Lamb 26/9, Walker 21/6, Kaminsky 14
A 76ers legjobb dobói: Simmons 28, Redick 27/21, Butler 23/3

Atlanta Hawks–Houston Rockets 105–121

Újabb könnyed Houston-győzelem. Továbbra is remek formában van a Rockets, az első félidőben ugyan kicsit még álmoskás és főleg pontatlan (4/21 tripla) volt a vendégcsapat, de a nagyszünet után érezhetően feljebb kapcsolt a társaság és alaposan megszórta ellenfelét – nyolc hármast süllyesztettek el a harmadik negyedben Chris Paulék, akik a záró etapot már 12 pontos előnnyel kezdhették meg. Az irányító szerint amikor érezték, hogy ez így kevés, akkor feljebb tekerték a védekezést, megjött az önbizalmuk és elkezdték bedobálni a helyzeteiket, így pedig eldöntötték a találkozót és igazából ezért meg sem kellett szakadniuk, hiszen maga Paul 29 (13 pont, 11 gólpassz), Clint Capela (26 pont, 11 lepattanó, 11/13 mezőnyből) pedig 27 percet játszott. Rajtuk kívül érdemes még kiemelni a padról beszálló Danuel House Jr.-t (19 pont, 6/11 tripla) és természetesen James Hardent (31 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz), aki már most annyi hármast emelt rá, mint Steph Curry a rekorddöntő 2015–2016-os szezonjában és úton van afelé, hogy Michael Jordan 1988/1989-es statisztikáit hozza a szezon végén, amelyre azóta sem volt képes senki – az utóbbi 13 meccsükből 12-t megnyertek és ha az idegenbeli találkozóikat nézzük, akkor is 13-ból 10-nél tartanak. Ezzel továbbra is menekülnek az üldözők elől, másfél meccsel vezetnek a Portland és most már hárommal a Thunder, Spurs duó előtt, miközben a Nuggets is csak három mérkőzéssel van előttük.

A második félidőben nem volt esélye a Hawksnak. A hazaiak addig tartották jól magukat, amíg a Houston nem pörgött fel igazán, de a harmadik negyedtől kezdve már nem nagyon tudtak hozzászólni az estéhez - hiába vezettek egyszer két ponttal, pillanatok alatt kerültek tízpontos hátrányba és onnantól bottal üthették ellenfelük nyomát. Trae Young (21 pont, 12 gólpassz), John Collins (20 pont, 10 lepattanó), Taurean Prince (16 pont, 4/6 tripla), Vince Carter (15 pont, 5/8 tripla), vagy akár DeAndre Bembry (14 pont, 9 lepattanó) is dicsérhető, de a Rockets ellen mindez kevés az üdvösséghez, a záró etapban voltak már húszpontos hátrányban is, úgyhogy igazán komoly kihívás elé azért nem tudták állítani a vendégeket és papírforma vereséget szenvedtek.

A Hawks legjobb dobói: Young 21/6, Collins 20, Prince 16/12
A Rockets legjobb dobói: Harden 31/12, Capela 26, House Jr. 19/18

Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 115–101

Pihentetős győzelem. A hosszú időre kidőlt Malcolm Brogdon mellett a nem 100 százalékos Janisz Antetokunbo és a betegséggel bajlódó Ersan Ilyasova is kihagyta a találkozót a Bucksnál, ennek ellenére egy-két hullámvölgyet leszámítva jó játékkal, tulajdonképpen magabiztosan szállította a győzelmet a ligaelső. Ebben élen járt Khris Middleton (30 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz), Brook Lopez (28 pont, 5/11 tripla, 9 lepattanó, 3 labdaszerzés, 4 blokk) és Eric Bledsoe (14 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz, 4 labdaszerzés), Nikola Mirotic 24 perc alatt szórt be 23 pontot és a kispadra is lehetett számítani, úgyhogy rendre megcsinálták a maguk futásait, csak éppen szinte mindegyikre érkezett a válasz is a Lakerstől. Ebből jött ki az, hogy a 11 ponttal megnyert első negyed után hamarosan már egál volt az állás, majd a fordulás után húsz pont feletti előnyt építettek ki, de néhány perccel a meccs vége előtt megint visszajött öt egységre a Los Angeles – ezzel elégedetlen volt Mike Budenholzer, de összességében azért ők diktáltak és a győzelmük nagy veszélyben nem forgott. A tréner egyébként Lopezt emelte ki leginkább, őt tartotta a meccs legjobbjának, ezzel a kötelező győzelemmel pedig továbbra is három meccs az előnyük a tabella élén és egyre közelebb állnak az alapszakasz megnyeréséhez – 11 találkozót játszanak még, ebből csak négy lesz idegenben, már csak két back-to-backet kell megoldaniuk, oda-vissza meccselnek még a Clevelanddel, az Atlantával és a Brooklynnal, a „nagyok” közül pedig csak a Rockets, a Clippers, a Thunder és a Philly vár várjuk, utóbbit leszámítva mind otthon.

KCP élvezte. LeBron James kiülte ezt a mérkőzést a Lakersnél, úgyhogy az egyébként is tartalékos vendégcsapatnak természetesen nem volt érdemi esélye Milwaukee-ban és a viszonylag szorosabb eredményt is csak annak köszönhette, hogy Kentavious Caldwell-Pope megszórta magát. A cserepadról érkező dobógép 35 pontos szezoncsúcsot, kis híján karriercsúcsot szórt, közte 8/14 triplával, már a nagyszünetben is 23 egységnél és 5/8 hármasnál járt, Luke Walton vezetőedző pedig azt mondta, hogy amikor KCP így játszik, akkor jó nézni, amit csinál – ennél több örömük most úgy se nagyon lehetett, a többiek nem nőttek fel a feladathoz. Sorozatban negyedik vereségükkel egy meccsel előzik a New Orleanst, következőleg pedig Brooklynba utaznak.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 30/12, Lopez 28/15, Mirotic 23/9
A Lakers legjobb dobói: Caldwell-Pope 35/24, Kuzma 17/6, Rondo 13/3, Bullock 13/9

Minnesota Timberwolves–Golden State Warriors 107–117

Gólpassz nélkül nem ér. A back-to-back második felén, egy vereség másnapján pályára lépő Golden State mintha presztízst csinált volna abból, hogy hogyan járatja a labdát, főleg a második félidőben még saját maguk szerint is túljátszották a helyzeteiket a vendégek, de ennek köszönhetően végül 39 gólpassz jutott a 44 mezőnykosarukra, ami szenzációs adat. Egyénileg az előző esti gyengélkedés után most villogott a Splash Brothers, Steph Curry 36 pontot és 8/14 hármast, Klay Thompson 28 pontot és 4/10 hármast küldött a gyűrűbe, a szervezés nagy részét pedig a 18 gólpasszal záró Durant, Green páros oldotta meg – közben a padról például 18 pontot szórt Jonas Jerebko, úgyhogy DeMarcus Cousins hiánya szinte fel sem tűnt. A nagyszünetben már tíz pont feletti előnyben voltak, a záró etapot is 16 pontos fórral indították, úgyhogy kézben tartották az eseményeket és sima győzelemmel zárták idegenbeli túrájukat, ezzel az utóbbi 25, vendégként lejátszott meccsükből 20-at megnyertek, ami meglehetősen impresszív.

Ennyi volt a Wolvesban. A jó kezdés megvolt a Minnynél, mert 22–9-re vezettek a hazaiak, csak aztán itt megérkezett a Warriors és egy 21–3-at futott a következő nem egészen hat percben – innentől a Wolves már nem tudott igazi fenyegetést jelenteni, szinte csak a végeredmény volt kérdéses. Karl-Anthony Towns megint kitett magáért (26 pont, 21 lepattanó, 10/16 mezőnyből, 4 gólpassz), Andrew Wiggins is beszórt húsz pontot és ahhoz képest, hogy több alapemberük is hiányzott, a tízpontos vereség teljesen rendben is van, de igazán megszorítani nem tudták a GSW-t, úgyhogy sorozatban negyedszer kaptak ki, nem tudtak meglepetést okozni.

A Timberwolves legjobb dobói:
Towns 26/6, Wiggins 20/3, Okogie 19/9
A Warriors legjobb dobói: Curry 36/24, Thompson 28/12, Jerebko 18/9

Sacramento Kings–Brooklyn Nets 121–123

Elképesztő brooklyni fordítás. Egy régen elvesztett mérkőzést nyert meg ezen az estén a Nets, hiszen az első és a harmadik negyedben is átjáróház volt a védekezése, úgyhogy a záró etapban 25 (!) pontos hátrányban volt, gyakorlatilag elkönyvelhettük a sacramentói győzelmet. Kenny Atkinson csapata azonban ismét bizonyította, hogy nem ismer elveszett helyzetet, 45–18-ra hozta a záró játékrészt és egészen hihetetlen módon megnyerte az összecsapást, ezzel 1955 óta a negyedik olyan csapat lett, amely 25 pontos negyedik negyedes hátrányból képes volt győzni. Ebben D'Angelo Russell megőrülése jelentette a legnagyobb segítséget, a hátvéd pontot sem szerzett a harmadik negyedben, aztán a negyedikben egymaga beszórt 27-et (!), 10/15 dobása beakadt, villámgyorsan átrohant a Kings védekezésén és végül karriercsúcsot jelentő 44 egységig jutott, ő lett a találkozó hőse. Az utolsó, meccsnyerő játékot viszont nem ő hajtotta végre, az oldalbedobásnál azonnal beduplázták őt a hazaiak, úgyhogy Rondae Hollis-Jefferson köszönte szépen a lehetőséget, „besétált” a gyűrűig és feltette a győztes duplát, ezzel feltette a pontot az i-re is – az elmúlt húsz év során először tudott úgy nyerni a Nets, hogy a meccs bármely pontján 25 pontos hátrányban volt (nem hogy a negyedik negyedben...), úgyhogy már 1–178 a mérlege ilyen helyzetben. A hihetetlen győzelemmel megtört a gárda vereségszériája, fél meccsre megközelítette a Detroitot, következőleg pedig a Lakerst fogadja, ahol ezek után esélyesnek tűnik.

Mit csinált a Sacramento? A Bulls elleni sima győzelem után agyonnyerte ezt a meccset is a Kings, Marvin Bagley (28 pont, 12/15 mezőnyből) és De'Aaron Fox (27 pont, 9 gólpassz) vezetésével lejátszotta a pályáról a Brooklynt és nem volt semmi dolga, csak "lekocogni" az utolsó negyedet, de érthetetlen módon szakadékba zuhant a társaság és ezt a találkozót is képes volt elveszíteni. Dave Joerger vezetőedző sem tért magához a végső dudaszót követően, elpufogtatta a szokásos mondatokat, hogy „hátradőltünk”, illetve hogy „nem futottunk vissza védekezni", „eladtuk a labdákat”, de ezek a szavak nem írják le jól, hogy mi is történt a pályán – eddig sem volt már érdemi esélyük a playoffra, de ezzel a vállalhatatlan vereséggel alighanem be is csukhatják a boltot idénre.

A Kings legjobb dobói: Bagley 28/6, Fox 27/6, Barnes 17/9
A Nets legjobb dobói: Russell 44/18, Hollis-Jefferson 14, Allen 13

Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 115–109

Majdnem megcsinálta a Pacers. Nagyot küzdött a back-to-back második felén az Indiana, az utolsó percekre nagyon felszívta magát a vendégcsapat és visszajött a 17 pontos hátrányából egy labdára, de az utolsó lépést ezúttal sem tudta megtenni – kapott egy clutch kosarat, majd Bojan Bogdanovic előbb védekezésben, aztán a következő játéknál támadásban csúszott el, ez pedig az utolsó bő tíz másodpercben már nem férhetett bele. Pedig összeszedték magukat, végül 50 százalék felett zártak mezőnyből, volt 30 gólpasszuk, a fáradtság ellenére igyekeztek, hatan is tíz pont fölé jutottak náluk, pedig Darren Collison nem is játszott, de valami apróság (clutch helyzetben a pontszerzés) most is hiányzott náluk a győzelemhez - sorozatban a hetedik idegenbeli meccsüket veszítették el és már 2,5 mérkőzésre vannak a Phillytől.

Nem akar leszakadni a Clippers. Doc Rivers együttese továbbra is tartja a lépést a riválisokkal és bár hivatalosan „csak” nyolcadik Nyugaton, az ötödik Spurs is mindössze fél meccsel előzi meg, úgyhogy iszonyatosan szorosan alakul a küzdelem. Ezen az estén Lou Williams gyengébb napjával együtt is jól játszott a LAC, a kilenc ponttal megnyert első negyed után többé-kevésbé kézben tartották az eseményeket a hazaiak és végig vezettek néhány ponttal, egy pillanatig sem adták ki a kezükből az előnyt – viszont eldönteni sem tudták a küzdelmet, úgyhogy a végén kellettek a clutch játékok is tőlük. 112–109-nél megint Williamshez fordultak, aki negyven másodperccel a vége előtt elsüllyesztett egy kulcsfontosságú duplát, majd tíz másodperccel az órán Patrick Beverley talált utat a gyűrűig és tette fel a meccsdöntő közelit – ezt még megtetézték egy labdaszerzéssel, úgyhogy Gilgeous-Alexander büntetője beállította a végeredményt. Érdekesség, hogy 2014 óta először tudta megverni otthon a Pacerst a Clippers, amely 8–1-re áll márciusban – most egy négymeccses keleti túrára indul, ha azt is hasonlóan hozza le, akkor kezdhetnek félni a többiek...

A Clippers legjobb dobói: Gallinari 24/9, Harrell 20, Gilgeous-Alexander 17/3
A Pacers legjobb dobói: Bogdanovic 19/6, Evans 19, McDermott 17/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Philadelphia 76ers 114–118 (30–31, 29–31, 30–23, 25–33)
Atlanta Hawks–Houston Rockets 105–121 (25–25, 22–28, 25–31, 33–37)
Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 115–101 (35–24,, 26–34, 38–26, 16–17)
Minnesota Timberwolves–Golden State Warriors 107–117 (27–30, 20–29, 28–32, 32–26)
Sacramento Kings–Brooklyn Nets 121–123 (38–25,, 28–33, 37–20, 18–45)
Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 115–109 (25–16, 30–33, 34–26, 26–34)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik