Crosby Gretzky és Lemieux nyomdokain

2010.04.09. 10:47
null
Sidney Crosbyt (jobbról a második) ünnneplik társai (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) 167. játéknapján a Pittsburgh 7–3-ra nyert a New York Islanders ellen. A Nyugati főcsoportot vezető San Jose 4–2-re megverte a Vancouvert, míg a Boston a Buffalo legyőzésével nagy lépést tett a rájátszás felé.  

A címvédő Pittsburgh Penguins hazai környezetben legnagyobb sztárja, Sidney Crosby vezérletével győzött az Islanders ellen.

A kanadai klasszis egy gólt szerzett és három asszisztot adott, így NHL-pályafutását tekintve már 501 pontnál jár.

Crosby 22 évesen és 244 naposan lépte át a félezres álomhatárt – nála fiatalabban ez csak két legendás játékosnak, Wayne Gretzkynek (21 év, 52 nap) és Mario Lemieux-nek (22 év, 172 nap) sikerült.

A Nyugati főcsoportot vezető San Jose két harmad után már 4–0-ra elhúzott a Vancouvertől, végül pedig 4–2-re győzött.

A Nyugati főcsoportban már korábban kialakult a rájátszás mezőnye, viszont keleten a Boston, Philadelphia, Montreal, New York Rangers négyesből csak hárman juthatnak be a playoffba. A kvartettből a Rangers és a Flyers ezúttal nem játszott, a Canadiens 5–2-re kikapott Hurricanestől, míg a Bruins megverte a Buffalo Sabrest.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 167. JÁTÉKNAP
Pittsburgh Penguins–New York Islanders 7–3 
San Jose Sharks–Vancouver Canucks 4–2 
Florida Panthers–New Jersey Devils 3–2 
Boston Bruins–Buffalo Sabres 3–1 
Carolina Hurricanes–Montreal Canadiens 5–2 
Tampa Bay Lightning–Ottawa Senators 4–3 – szétlövéssel 
Dallas Stars–Anaheim Ducks 3–2 – szétlövéssel 
Calgary Flames–Minnesota Wild 1–2 – szétlövéssel 
Los Angeles Kings–Phoenix Coyotes 2–3 – szétlövéssel 

 

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
2 perce

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
6 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
6 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
7 órája