Bryant tripla duplázott, buktak a keleti topcsapatok

GOBODICS TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)GOBODICS TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.12.31. 09:24
null
Kobe Bryant karrierje 21. tripla dupláját érte el (Fotó: Reuters)
Kobe Bryant tripla duplával vezette győzelemre a Lakerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság keddi játéknapján. A Dallas nagy verésben részesítette a Washingtont, a Chicago simán kikapott a Brooklyntól, a Cavaliers LeBron James nélkül maradt alul Atlantában, míg Portland hosszabbításban győzte le a keleti éllovas Torontót. A Memphis megint megverte a címvédőt, a Detroit zsinórban a harmadik sikerét könyvelhette el, a Golden State pedig gálázott – nézzük a részleteket!

Orlando Magic–Detroit Pistons 86–109

Meeks „eldobta az agyát". A Detroit cserehátvédje 27 percet töltött a parketten, de már az első félidőben 6/6 triplát küldött a helyére, végül pedig 9/11-es mutatóval zárt kintről – a kilenc bedobott hármas természetesen idénycsúcs. Egymaga több, mint kétszer annyi triplát dobott, mint a Magic és bár jó részt tiszta helyzetekből tüzelt, 9 hármast bevágni nem mindennapi dolog. Erre nem tudott válaszolni az Orlando, a kinti dobásaik nem ültek, nem volt elég helyük – Drummond pedig belül leszedte a pályáról Vucsevicset (10 pont, 5 pattanó), így nem volt esélyük a hazaiaknak.

Hivatalos: beindult a Pistons. Josh Smith kivágása óta zsinórban a harmadik találkozójukat nyerték meg, mindegyiken több, mint száz pontot szórtak és hirtelen elkezdett működni a rendszer. Meeks triplaesője mellett Drummond 17 ponttal, 22 lepattanóval és remek védekezéssel jelentkezett (az utolsó 14 percet már kiülte), de DJ Augustin is dupla-duplázott (11 pont, 10 gólpassz) a padról beszállva. A második negyedtől kezdve nem volt egy súlycsoportban a két csapat, Vucsevics nem volt pályán tartható, ezzel pedig nem tudott mit kezdeni az Orlando.

A Magic legjobb dobói: Oladipo 16/3, Harris 15/3, Vucsevics 10
A Pistons legjobb dobói: Meeks 34/27, Drummond 17, Augustin 11/3

Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 109–101

James kiülte, Irving megpróbálta. A 30. születésnapját ünneplő klasszis térdfájdalmai miatt kihagyta a találkozót (Shawn Marion pedig bokaproblémák miatt hiányzott), így a visszatérő Kyrie Irving igyekezett vállára venni csapatát. El is vállalt 27 dobást (13 jó volt) és beszórt 35 pontot 9 gólpassz mellett, de egyrészt nagy estéjébe nyolc eladott labda rondított bele, másrészt Kevin Love 1/8-at hozott mezőnyből – hiába Tristan Thompson (18 pont, 13 pattanó) és a 42 százalékos triplamutató, csak egy kései feltámadásra futotta.

Horford nélkül Millsap villogott. A center gyomorfájásokra panaszkodott pár perccel a feldobás előtt és végül kiülte a találkozót, az erőcsatár viszont köszönte szépen Kevin Love védekezését és beszórt 26 pontot – emellett hátul is vezér volt, 9 pattanója mellett két labdaszerzést és három blokkot tett hozzá, plusz Love-ot levette a pályáról. Mellette a dupla-duplázó Teague (23 pont, 11 gólpassz) és Korver (19 pont, 8 pattanó) is remekelt, az Atlanta végig jobb volt, nem okozott gondot az Irving-vezette Cavs-felzárkózás megállítása a végén.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 26, Teague 23/3, Korver 19/15
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 35/9, Thompson 18, J. Harris 13/9

Chicago Bulls–Brooklyn Nets 82–96

Lopez bizonyított. Kevin Garnett hiányában Plumlee és Lopez együtt kerültek be a kezdőbe, az első ötösből alapvetően kiszoruló center pedig ma bizonyította, hogy helye lehet ott: 29 pontjával húzta csapatát, hatékony volt a gyűrű közelében és a tempókat is bedobálta. Mellette a 20 pontos, 11 pattanós Joe Johnson is hozta magát, de a Nets sikerének titka ma mellettük az agresszív védekezés volt – azt is elbírták, hogy a Deron Williams, Teletovic páros 2/17-et dobjon mezőnyből.

Rose és Butler is lenullázva. A Bulls parádés hátvédpárosát teljesen leszedte a pályáról a Brooklyn, ketten együtt (!) 5/27-es mezőnymutatót és 12 pontot tettek hozzá a meccshez, amit természetesen nem bírt el a Chicago – főleg úgy, hogy Pau Gasol dobásait is megnehezítették Lopezék, bár ő ezt hét gólpasszal kompenzálta. Hiába dobott ma jól Dunleavy, a 40 százalék alatti mezőnymutató és a kulcsemberek betlije nem fért bele úgy, hogy Lopezzel sem tudtak mit kezdeni, így hétmeccses győzelmi sorozatuk megszakadt.

A Bulls legjobb dobói: Dunleavy 23/15, Noah 12, Gasol 10
A Nets legjobb dobói: Lopez 29, J. Johnson 20/3, Jack 11/3, Anderson 11/9

Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 95–87

Hamar meglépett a Memphis. Nem bízta a véletlenre a hazai csapat, Mike Conley már az első negyedben ízekre szedte a Spurs védekezését és egymaga berámolt 16 pontot, ezzel már itt ellépett tízzel a Grizzlies. Conley végül 30 ponttal (10/13 mezőnyből, 4/5 tripla), 7 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt, a hajrában fontos hármast süllyesztett el, de a Memphis végig őrizte az előnyt – amikor az irányító nem volt fent, vagy agresszívebben fogták, jött Gasol (17 pont, 9 pattanó, 5 gólpassz) és „átvette az üzletet".

Nem tudott reagálni a Spurs. Ugyan Joseph és Belinelli hatékonyan játszva 18-18 pontot tettek hozzá, rajtuk kívül csak Mills érte el a tízet. Sem Danny Green, sem Tim Duncan nem tudott mit kezdeni a Grizzlies védekezésével, Ginóbilit teljesen levették a pályáról Allenék, az ő kreativitása és pontjai pedig nagyon hiányoztak ma Popovich csapatának. Az egész meccsen nem tudták megoldani a gondjaikat, védekezésben pedig Conley-val nem tudtak mit kezdeni, így reális esélyük egy pillanatig sem volt a győzelemre.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 30/12, Gasol 17, Prince 12
A Spurs legjobb dobói: Joseph 18, Belinelli 18/12, Mills 10

New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 110–106

Evans jelentette a különbséget. Anthony Davis (19 pont, 18 pattanó) játékát bőven ellensúlyozta a Suns hátvédsora, bár Thomasnak nem ment, Gerald Green pótolta és a Dragic, Bledsoe párossal együtt kereken 60 pontot rámoltak be – de egyrészt Holiday (17 pont a nagyszünet után) és Ryan Anderson is hozta magát, másrészt pedig Evans megbüntette a Suns alacsony szerkezetét. A New Orleans hátvédje 24 ponttal zárt, a második félidőben rendre megverte Dragicékat, akik nem tudtak vele mit kezdeni – Evans az utolsó két percben sorozatban nyolc egységet szerzett, ami kulcsfontosságú volt a szoros győzelemhez.

Alacsony volt a Phoenix. Amellett, hogy Evans végig nála kisebb védők ellen játszott és végül ezzel (meg Dragic kulcsfontosságú eladott labdájával) nyerte meg a meccset a Pelicans, a hazaiak 49–38-ra hozták a lepattanózást, 58–48-ra nyertek a festékben, tízzel több büntetőt harcoltak ki és 50 százalékkal dobtak – mondhatni nem nagyon zavarták őket a vendégek. A Suns gyors játékát kordában tudta tartani a hajrában a New Orleans és úgy érvényesítették erőfölényüket, hogy Anthony Davisre nagyon figyelt a Phoenix – az MVP-jelöltnek közel sem volt akkora hatása a meccsre, mint máskor.

A Pelicans legjobb dobói: Evans 24/3, Holiday 21/9, Davis 19, Anderson 19/9
A Suns legjobb dobói: Dragic 22/3, Bledsoe 21, G. Green 17/9

Dallas Mavericks–Washington Wizards 114–87

A Wizards nem tudott vigyázni a labdára. Csak a kezdő ötös tizenötször szórta el a játékszert, a csapat végül 23-mal zárt, ezekből pedig 33 pontot szerzett a Mavericks – mondhatni, hogy tálcán kínálták a győzelmet a vendégek. Hiába nyerték a lepattanózást, a Mavs mindössze hétszer adta el a labdát, ezt a különbséget pedig nem lehetett eltüntetni, hamar eldőlt a találkozó. Emellé a dobás sem ment nekik, az egyéni extrák elmaradtak, 87 ponttal pedig nem lehet nyerni Dallasban – főleg akkor, ha így dobnak a hazaiak.

Ellis vezetésével könnyed meccs lett belőle. Az utolsó negyedben már nem is volt szükség a kezdőcsapatra a Dallasnál, miután félidőre 63 pontot rámoltak be és már akkor vezettek 18-cal – a harmadik negyed után ez már 25 volt, Carlisle pedig leültette sztárjait. Monta Ellisre nem volt válasz, kisebb bokasérülésével együtt beszórt húszat, de mellette még öten érték el a tízet, a Mavs 52 százalékkal tüzelt mezőnyből és 53-mal a triplavonalon túlról – a 23 fővárosi eladott labdával rendre átrohantak a pályán, ez így együtt pedig kiütéses győzelmet eredményezett.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 20/3, Parsons 14/6, Villanueva 14/6, Jefferson 14/6
A Wizards legjobb dobói: Wall 11, Humphries 11, Beal 10/3, Gortat 10

Denver Nuggets–Los Angeles Lakers 103–111

Bryantnek jót tett a pihenő. Néhány meccset kiült a Lakers legendája, és ez jó hatással volt rá: karrierje 21. tripla duplájával (23 pont, 11 pattanó, 11 gólpassz) győzelemre vezette zsinórban háromszor bukó csapatát. Bryant nem vállalta túl magát, és nagyon hatékony volt (6/11 mezőnyből, 8/11 büntető) – legalábbis a dobásoknál, mert 9 eladott labdája így is akadt. Szerencséjére ez most nem számított, a Lakers 14 triplát hintett be (ebből Ronnie Price ötöt, Wes Johnson négyet vállalt magára), 50 százalék felett volt mezőnyből és a triplavonal mögül is – ráadásul 31 gólpasszt osztottak ki egymás között a játékosok.

Nem tudott felpörögni a Denver. Bár Lawson (16 pont 9 gólpassz) és Nate Robinson (13 pont, 6 assziszt) igyekezett húzni a hazaiakat, és az újonc Jusuf Nurkic is pályafutása legjobb meccsén van túl (16 pont 70 százalékos hatékonysággal, 8 pattanó, 2 blokk, 2 labdaszerzés), az első félidőben, különösen a második negyedben nagyon gyenge volt a Nuggets. 16 pontos hátrányban voltak a nagyszünetre, és bár a negyedik negyedben 5-6 pontra is feljöttek, Boozer és Bryant visszaverte a rohamokat.

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 16/3, Nurkic 16, Robinson 13/3.
A Lakers legjobb dobói: Bryant 23/9, Boozer 19, Price 19/15.

Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 100–94

Kétszemélyes hadsereg. Shabazz Muhammad karriercsúcsot jelentő 30 ponttal (10/17 mezőnyből, 5 tripla, 7 pattanó), az újonc Andrew Wiggins 21 ponttal (10/19 mezőnyből) kiválóan dobott – rajtuk kívül azonban nem nagyon akadt húzóember. Mo Williams próbálta pörgetni a fiatal társaságot a kispadról beszállva (9 pont, 5 gólpassz), és a 4. negyed elejéig ez elég is volt – 10–0-s futással kezdte a záró játékrészt a Wolves és ugyanennyivel vezettek. Még 92–84-nél is jól álltak, onnantól viszont rémálommá változott számukra a meccs.

Hayward megnyerte a Jazznek. Az irányító Trey Burke (26 pont, 6 gólpassz) is remek volt, de Gordon Hayward volt a mérleg nyelve. A végül 26 pontig jutó kiscsatár 92–84-es hátrány után csapata utolsó 16 pontjából 11-et szerzett, 2 labdát is ellopott kritikus helyzetben – a posztján játszó Muhammad és Wiggins sem tudott vele mit kezdeni. A végjátékban a Jazz nem hagyta élni a két ifjoncot, ebből jöttek Thaddeus Young rossz dobásai, rengeteg eladott labda, illetve a center Gorgui Dieng triplakísérlete – okosan játszott a végén a Jazz.

A Jazz legjobb dobói: Burke, Hayward 26/9-26/9, Favors 15.
A Timberwolves legjobb dobói: Muhammad 30/15, Wiggins 21/3, Young, Williams 9/3-9/3.

Portland Trail Blazers–Toronto Raptors 102–97 – hosszabbítás után

Amir Johnson egyszer tudott csak menteni. Nagy, de a gyűrűkre nézve kissé veszélytelen dobópárbaj zajlott a hátvédek között a meccs jelentős részében. A vendégeknél Lowry (10/26), Vasquez (5/13) és Lou Williams (1/10) sem nagyon találta a dobásait, össze is jött egy 4/22-es triplamutató. Védekezésben viszont odatették magukat a kanadaiak, a túloldalon Wes Matthews 5/10-es triplamutatója nem rossz, Damian Lillardé már igen (4/15) – a két hátvéd által elsütött 25 hármaskísérlet jól jelzi, hogy sikerült kiszorítani az ellenfelet a festékből. Nem is nagyon ültek a triplák (12/36), ennek köszönhetően az erőcsatár Amir Johnson ki tudott egyenlíteni, Lillard dobása pedig nem ment be a rendes játékidő végén.

A hosszabbításban kiszakadt a zsák. A ráadást a torontói Terrence Ross triplája vezette fel, ám népmesei fordulattal élve háromszor adta ezt vissza a Portland: Lillard, Matthews és Batum három egymást követő támadásban is beszórt egy kinti dobást. Innentől kezdve a Toronto csak szaladt az eredmény után. A Raptorst ezzel utolérte az Atlanta Kelet élén, a Trail Blazers viszont megerősítette nyugati második helyét.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 26/12, Aldridge 23, Matthews 19/15.
A Raptors legjobb dobói: Lowry 25, Valanciunas, J. Johnson 14-14.

Golden State Warriors–Philadelphia 76ers 126–86

Szépen búcsúztatta az évet a Warriors. A listavezető helyezéséhez méltóan zárta 2014-et, a sereghajtó Philly egy percig nem volt ellenfél. Már az első negyed után 15 pont volt közte, a nagyszünetben már 27, és a különbség a cserék beállása után sem csökkent, a GSW kiszolgálta a közönséget. Marreese Speightsot megdobatták (23 pont 9/13-as pontossággal), a kispadról Barbosa és Justin Holiday (11 pont, 4 pattanó, 2 gólpassz, 1-1 labdaszerzés és blokk) is jól teljesített. A meccs remek alkalom volt David Lee formába hozására, az erőcsatár 13 ponttal, 4 pattanóval és 2 blokkal jelezte: csak rosszabbra számíthatnak az ellenfelek 2015-ben.

Nem volt meglepetés. 2014 fekete betűkkel kerül majd a 76ers történelemkönyvébe, hiszen az előző szezon végén egy rettenetes vereségsorozatot, a most futó évadban 4–26-os mérleget tudott felmutatni a Philly fiatal legénysége. Ma is nagyon rosszak voltak, Michael Carter-Williams 38 perc alatt hozott össze 1/7-es mezőnymutatót és 4 pontot, Nerlens Noel pedig centerhez méltatlan 3/13-mal zárt. 38 gólpasszt engedtek a GSW-nek, egyedül talán a magasember Henry Sims dicsérhető, de egy fecske nem csinál nyarat még Oaklandben sem.

A Warriors legjobb dobói: Speights 23, Barbosa 17/6, Thompson 14/6.
A 76ers legjobb dobói: Sims 19, Covington 10/6, Wroten 10/3, M. Thomas 10.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik