Brandon Jennings hozzáállást változtatott, a Bucks már biztos rájátszó?

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.03.03. 09:54
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában négy találkozó került megrendezésre ezen a játéknapon, s bár nyert a Philadelphia jelentős hátrányból való fordítás után a Golden State ellen, mégis egyre inkább úgy tűnik, hogy a keleti nyolc playoff hely sorsa már érdemben el is dőlt. A Milwaukee Brandon Jennings 19 gólpasszos karriercsúcsával múlta felül hosszabbításban a Torontót, míg a nap rangadóján a Chicago legyűrte a hirtelen igencsak ritmust vesztő Brooklynt. A „szerencsétlen" csapatok találkáját a Portland zárta győzelemmel a megint elképesztően tartalékos Timberwolves bánatára. Nézzük, mit érdemes tudnunk az egyes találkozókról!

Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 104–97
Szépen bekezdett a Warriors, Steph Curry 23 pontot szórt az első félidőben, csapata pedig bő kétszámjegyű előnnyel gazdálkodhatott már a második negyed derekától, ám a fordulás után ritmust váltott a zsinórban hetet vesztő Philadelphia. A 27 pontos, 7 gólpasszos Jrue Holiday mellett most a majdnem tripla duplázó Evan Turner (22 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz), valamint a meglepetésre 17-et dobó Royal Ivey is kitettek magukért támadásban, a végjátékban pedig már állva maradt a GSW, mely harmadik mérkőzésén is vesztett a négy találkozóból álló keleti túráján.
A 76ers legjobb dobói: Holiday 27, Turner 20, Ivey 17
A Warriors legjobb dobói: Curry 30, K. Thompson 29, D. Lee 13Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 104–97
Szépen bekezdett a Warriors, Steph Curry 23 pontot szórt az első félidőben, csapata pedig bő kétszámjegyű előnnyel gazdálkodhatott már a második negyed derekától, ám a fordulás után ritmust váltott a zsinórban hetet vesztő Philadelphia. A 27 pontos, 7 gólpasszos Jrue Holiday mellett most a majdnem tripla duplázó Evan Turner (22 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz), valamint a meglepetésre 17-et dobó Royal Ivey is kitettek magukért támadásban, a végjátékban pedig már állva maradt a GSW, mely harmadik mérkőzésén is vesztett a négy találkozóból álló keleti túráján.
A 76ers legjobb dobói: Holiday 27, Turner 20, Ivey 17
A Warriors legjobb dobói: Curry 30, K. Thompson 29, D. Lee 13

Chicago Bulls–Brooklyn Nets 96–86
A Bulls Derrick Rose nélkül is bravúrosan szerepel idén, most pedig egy előzési lehetőség előtt állt a Chicago, amit ki is használt a Brooklyn ellen. A 22 pontos Brook Lopezen kívül a Nets ászai nem igazán hozták, ami elvárható lenne tőlük, Deron Williams és Joe Johnson együttesen értek el 25 egységnyit, közben a hazaiak a 21 pontos, 10 lepattanós dupla duplát szállító Joakim Noah mellett a 20 ponttal, illetve 8 lepattanóval és 5 szerzett labdával záró Carlos Boozertől is kaptak egy extra egyéni performanszt, továbbá a külső sor is szépen dolgozott támadásban, s védekezésben egyaránt, ami győzelmet is ért Tom Thibodeau legényeinek.
A Bulls legjobb dobói: Noah 21, Boozer 20, J. Butler 13
A Nets legjobb dobói: B. Lopez 22, D. Williams 14, Blatche 13

Jennings (balra) itt védekezésben próbál a Bucks
segítségére lenni (Fotó: Reuters)
Jennings (balra) itt védekezésben próbál a Bucks segítségére lenni (Fotó: Reuters)

Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 122–114 – hosszabbítás után
A keleti nyolcadik helyet birtokló Milwaukee azzal a Torontóval találkozott ezen a játéknapon, mely még elvben beérheti a wisconsini gárdát, de már a feldobás előtt is igen jelentős volt a távolság a felek közt, a hosszabbítás után diadalmaskodó Bucks pedig most még inkább megnyugodhatott. A kulcs Rudy Gay hiányzásán túl Brandon Jennings passzolókedve volt, a vendéglátók sokszor szeleburdi irányítója 11 pontja mellé karrierje messze legjobbját jelentő 19 gólpasszt osztott ki, s hosszú idő után tényleg vezérként viselkedett a végjátékban is. A rendes játékidő vége előtt Alan Anderson mentette túlórára a derbit egy közelivel, majd az extra periódusban már "egy csapat volt a pályán". A Raptors irányítója, Kyle Lowry (10 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz) tripla duplázott, de a ráadásban már ő sem tudta átbillenteni a holtponton a rövid időn belül negyedik fontos mérkőzését is elvesztő kanadai gárdát.
A Bucks legjobb dobói: Ilyasova 29, Ellis 23, Redick 16
A Raptors legjobb dobói: A. Anderson 21, A. Johnson 19, DeRozan 18

Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 109–94
Brandon Roy civilben nézhette végig, ahogy a jelenlegi klubját elveri az a csapat, amelynek tagjaként előbb éljátékossá vált, majd borzasztó sérüléseket szedett össze. A vendégeknél Kevin Love, Chase Budinger és az említett Roy már rég kidőltek a sorból, az utóbbi időben pedig csatlakozott hozzájuk Andrei Kirilenko és Nikola Pekovics is, így hiába Ricky Rubio remeklése (12 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz), valamint Derrick Williams újabb jó játéka (23 pont, 8 lepattanó), a 24-et szóró Lillard, valamint a kispadról beszállva 12 gólpasszt kiosztó Eric Maynor remekül irányítottak ezen az estén, JJ Hickson (18 pont, 16 lepattanó) pedig uralta a festéket, így nem zavartatta semmi sem a Blazers győzelmét.
A Blazers legjobb dobói: Lillard 24, Hickson 18, Aldridge 17
A Timberwolves legjobb dobói: Derrick Williams 23, Ridnour 18, Cunningham 16

A nap hőse: Brandon Jennings, aki sok kritikát kapott mostanság rossz döntései és nemtörődöm játékstílusa miatt, ám ezen a játéknapon megemberelte magát és egy 19 gólpasszt kiosztva vezette győzelemre a Milwaukee-t.
A nap lúzere: A Toronto, mely pont a lehető legfontosabb meccsén nem számíthatott Rudy Gay-re, így a mai vereséggel együtt kis túlzással biztosan lemarad idén is a playoffról.

NBA
ALAPSZAKASZ, 113. JÁTÉKNAP

Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 104–97
Chicago Bulls–Brooklyn Nets 96–85
Milwaukee Bucks–Toronto Raptors 122–114 0 h.u.
Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 109–94

A KELETI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Miami 56 42 14 75.0 8–1 20–9 10–0 Ny13
2. New York 55 35 20 63.6 6–6 22–12 5–5 Ny3
3. Indiana 59 37 22 62.7 9–2 24–12 7–3 Ny1
4. Atlanta 57 33 24 57.9 10–4 20–14 7–3 V1
5. Chicago 59 34 25 57.6 7–5 26–12 5–5 Ny2
6. Brooklyn 60 34 26 56.7 9–3 25–12 5–5 V2
7. Boston 58 31 27 53.4 5–5 17–16 6–4 Ny2
8. Milwaukee 57 29 28 50.9 7–8 21–17 4–6 Ny3
9. Philadelphia 57 23 34 40.4 6–7 13–19 2–8 Ny1
10. Toronto 60 23 37 38.3 3–8 13–21 5–5 V4
11. Detroit 61 23 38 37.7 6–7 19–20 4–6 V1
12. Cleveland 59 20 39 33.9 3–10 15–20 5–5 V1
13. Washington 57 18 39 31.6 4–8 9–26 6–4 V2
14. Orlando 59 16 43 27.1 2–8 7–29 2–8 V2
15. Charlotte 58 13 45 22.4 4–7 10–22 2–8 V5

 

A NYUGATI FŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. San Antonio 60 46 14 76.7 11–2 26–10 7–3 Ny1
2. Oklahoma City 58 42 16 72.4 6–4 29–9 6–4 V1
3. LA Clippers 61 43 18 70.5 8–4 27–10 8–2 Ny4
4. Memphis 57 38 19 66.7 5–5 20–13 8–2 V1
5. Denver 60 38 22 63.3 7–5 25–11 6–4 Ny4
6. Golden State 60 33 27 55.0 6–5 18–18 3–7 V4
7. Utah 59 32 27 54.2 5–4 18–19 5–5 Ny1
8. Houston 60 32 28 53.3 4–7 13–20 5–5 Ny1
9. LA Lakers 59 29 30 49.2 5–5 17–20 6–4 Ny1
10. Portland 58 27 31 46.6 6–5 17–19 2–8 Ny1
11. Dallas 58 26 32 44.8 4–6 15–21 6–4 Ny1
12. Minnesota 56 20 36 35.7 3–9 11–24 2–8 V5
13. Phoenix 60 21 39 35.0 4–7 13–23 4–6 Ny3
14. New Orleans 60 21 39 35.0 4–8 11–25 4–6 Ny1
15. Sacramento 60 20 40 33.3 3–5 8–26 3–7 V1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik