Az év meccse Chicagóban, Kevin Durant visszatért

Vágólapra másolva!
2014.12.03. 10:06
null
LeBron Jamesék lendületbe jöttek: sorozatban negyedszer győztek (Fotók: Action Images)
Két hosszabbítást és óriási izgalmakat hozott a Mavericks és a Bulls összecsapása az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján, 81 pontot rámolt be a Cleveland nagy hármasa, a regnáló MVP, Kevin Durant pedig jó játékkal, de vereséggel tért vissza. Újra nyerni tudott a Lakers, az utolsó másodpercben aratott győzelmet a Golden State és a Portland, furcsa véget ért a New York-i házi rangadó – nézzük, mi minden történt a hajnali tíz mérkőzésen.

 

Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 111–108

Parádézott a BIG3. A Cavs nagy hármasa talán a legjobb meccsét játszotta eddig, Kevin Love már az első negyedben 17 pontnál járt (végül 27-tel zárt 10 pattanó és hét eladott labda mellett), LeBron James 21 (!) büntetőt harcolt ki, Irving levezényelte az utolsó negyedes felzárkózást, végül 28 pontját 10/15-ös mezőnymutatóval érte el. Ki kell emelni azonban Mike Millert, aki nem nagyon tudott pályára kerülni az utóbbi időben, most a második félidőben igen és 17 perc alatt két triplát, hét pattanót, illetve egy nagy blokkot tett hozzá.

Jabari Parker lubickolt. Az idei 1/2-es egészen parádés meccset játszott, 15 dobásából 11-et értékesített (73%), Love nem tudott mit kezdeni vele – ráadásul nyolc lepattanót is leszedett három gólpassz mellett. Mellette Brandon Knight is remekelt, 27 pontig jutott (10/18 mezőny, 5/9 tripla) és alapvetően úgy működött ez a játék, ahogy kell (bár most a kispad nem igazán tudott hozzátenni), kiosztottak 31 gólpasszt, viszont védekezésben esélytelenek voltak a hazaiak triójával szemben.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 28, Love 27/12, James 26
A Bucks legjobb dobói: Knight 27/15, Parker 22, Antetokounmpo 14, Mayo 14

Atlanta Hawks–Boston Celtics 109–105

Ellentétes félidők. Az első negyedben 42 pontot dobott a Boston (Green egymaga 14-et), a másodikban 23 ponttal is vezettek már, úgy tűnt, nem ellenfél a Hawks. Aztán a nagyszünetben váltottak a hazaiak, a harmadik etapban ledolgozták a hátrányt, majd szokásukhoz híven az utolsó negyedben fordítottak és nyertek – Jeff Green teljesen tiszta tempót rontott a végén.

Korver újabb előadása. Az Atlanta dobógépe újabb szenzációs meccset hozott, 24 ponttal húzta csapatát, ráadásul ezt 8/9-es mezőny, azon belül 6/7-es triplamutatóval érte el – gyakorlatilag nem tudott hibázni. Ugyanakkor védekezésben is csipkedte magát, Rajon Rondót fogta legtöbbször, az irányító pedig elég kettős meccset futott: mindössze két pontot szerzett 1/8-as mutatóval és eladott hét labdát, viszont 19 (!) gólpasszt osztott ki egymaga és leszedett 12 lepattanót.

A Hawks legjobb dobói: Korver 24/18, Millsap 19, Horford 16
A Celtics legjobb dobói: Green 25/3, Sullinger 22/12, Bradley 18/9

Detroit Pistons–Los Angeles Lakers 96–106

Ez ma a passzoló Bryant volt. A Lakes ikonja pont nélkül zárta az első félidőt, ellenben eladott négy labdát, viszont csapata egy ponttal így is vezetett a szünetben. A fordulás után aztán Kobe elővette a passzoló énjét, aminek 13 gólpassz és tíz eladott labda lett az eredménye (bár 4/6-os mutatóval berámolt azért 12 pontot), ugyanakkor remekül megoszlottak a dobások, Jordan Hill 22 pontos, 13 pattanós dupla-duplát szállított, de Boozer és Wesley Johnson is rendkívül hasznos volt – sőt, Lin és a padról beszálló Young is tíz pont fölé jutott.

Tragikus a Detroit. Egy félidőn keresztül jól fogták meg Bryantet (saját bevallása szerint fáradtnak érezte magát), de nagyjából ennyi a pozitívum náluk, a harmadik negyedben 35-20-ra kaptak ki, amivel eldőlt a találkozó. Három nagyemberük ismét nagyon gyenge volt elöl, 36%-kal dobott ez a trió és bár a lepattanókat hozták, összességében ebben sem tudtak igazán dominálni. Emellé most Jenningstől is betli jött (2/10 mezőnyből, így nem lehetett esélyük.

A Pistons legjobb dobói:
Smith 18, Augustin 13/3, Butler 11/6
A Lakers legjobb dobói: Hill 22, Young 19/9, Boozer 14

New York Knicks–Brooklyn Nets 93–98

Elmaradt az időkérés. Az első és a harmadik negyedet is nagyon megnyerte a Brooklyn, 16 ponttal is vezettek, de a Knicks felállt és Calderon tripláival egylabdányira közelített. Garnett kettese kimaradt, Carmelo Anthony vihette az utolsó támadást, miközben Derek Fisher időt kért. Ezt azonban a játékvezetők nem vették tudomásul, Anthony hármasa kimaradt, így (bár Fisher hevesen reklamált) a Nets kiszenvedte a győzelmet.

Ha a húzóemberek hozzák magukat… Deron Williams 19 pontja eddig is megvolt többnyire a Netsnél, viszont ma a Lopez-Johnson duó is az elvártaknak megfelelően játszott. A center 23 ponttal és 8 pattanóval zárt (félidőben 19-nél járt), a dobógép pedig agresszíven kosarazva 22-t szórt 8 pattanó és 6 gólpassz mellett – bár majdnem lehajrázták őket, erre lehet építeni.

Calderon ismét remekelt. A veterán hátvéd 5/6 triplával zárta a meccset, ebből kettőt a legvégén süllyesztett el, amikor nagyon kellett. Viszont Anthony (20 pont, 7/22 mezőnyből, 9 pattanó, 6 gólpassz) ma nem igazán találta a dobását, csak Stoudemire emelhető ki még egyénileg – csapatszinten pedig a felzárkózás, amikor megfogták Lopezéket, viszont összességében még mindig messze vannak a jótól.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 20/3, Calderon 19/15, Stoudemire 17
A Nets legjobb dobói: Lopez 23, Johnson 22/3, Williams 19/15

Nagy csatát és Nets-sikert hozott a New York-i derbi
Nagy csatát és Nets-sikert hozott a New York-i derbi

Chicago Bulls–Dallas Mavericks 129–132 – kétszeri hosszabbítás után

Az év meccse volt. Amellett, hogy a színvonal is méltó volt a rangadóhoz, az izgalmakra sem lehetett panaszunk. A korai Bulls-vezetés után fordított a Dallas, majd ismét előnybe került a Bulls Rose révén – a rendes játékidő utolsó támadásánál Ellis harcolt ki három büntetőt és mivel mindhármat bedobta, hosszabbításra mentette a derbit. Az első ráadás végén már úgy tűnt, hogy a Mavs kiharcolta a győzelmet, de Derrick Rose egy óriási buzzerrel egalizált és kiharcolt még egy túlórát. Ennek végén ismét Ellis villant, egy nagy hármassal juttatta előnyhöz csapatát az utolsó percben, Rose válasza pedig a gyűrűt sem érte el, így óriási harcban szerezte meg a győzelmet a Dallas.

Ellis dobott és dobott. A Mavs hátvédje 35 dobást vállalt el ma és csupán egyetlen gólpasszt osztott ki, de utóbbit megtette helyette Harris (8) és Nowitzki (10), tőle ma a pontokat várta el Carlisle. 38-cal zárt, a legfontosabb pillanatokban pedig ő mentette meg csapatát. Igazán senki nem dobott jól egyik oldalon sem, Rose kimondottan gyengén célzott (ráadásul 11 hármast emelt rá), de ez az a meccs volt, ahol semmi statisztika nem számított, csak a végeredmény.

A Bulls legjobb dobói:
P. Gasol 29, Butler 23, Dunleavy 20/6
A Mavericks legjobb dobói: Ellis 38/3, Parsons 24/9, Nowitzki 22/6

New Orleans Pelicans–Oklahoma City Thunder 112–104

Csak a győzelem hiányzott a tökéletes visszatéréshez. A lábsérüléséből felépülő regnáló MVP, Kevin Durant meglepően jó játékkal nyitotta a szezont, alig 30 perc alatt 27 pontot rámolt be, igaz vétett öt eladott labdát és csupán három lepattanót szerzett. Ám így is jóval hasznosabban játszott, mint a sokat vállaló (6/20 mezőnyből), és 7-7 gólpasszt, illetve eladott labdát, valamint 6 kapott blokkot jegyző Westbrook. S mivel a magas posztokon szereplő játékosoktól csupán 16 pont érkezett, így Lamb (15 perc, 15 pont) és Jackson (7/14 mezőnyből, 4 gólpassz) sem ért semmi egyebet, mint szépségtapaszt.

Dupla-dupla mesterek. Ismételten nem csak a támadásban, hanem a védekezésben is élen járt a hazaiak MVP jelöltje, Anthony Davis, aki a masszív ponttermelés mellett 10 lepattanót, 4 gólpasszt, 6 szerzett labdát és 4 blokkot tett a közösbe. Rajta kívül további két játékos ért el két statisztikai mutatóban is két számjegyű eredményt. Anderson (7/15 mezőnyből), 11 lepattanóval, Holiday pedig 10 gólpasszal emelkedett ki. A találkozót végleg a remek dobóformát kifogó és az OKC hátvédjeit őrületbe kergető Evans (14/24 mezőnyből) döntötte el, aki 30 pontjából 15-öt a negyedik negyedben szerzett.

A Pelicans legjobb dobói: Evans 30, Davis 25, Anderson 23/6
A Thunder legjobb dobói: Durant 27/9, Westbrook 21/3, Jackson 17

Denver Nuggets–Portland Trail Blazers 103–105

Nem tartott ki az erő a lefújásig. Az első negyed közepétől kezdve előnyben játszhatott a Denver. Állandósult a vezetésük, mely közben hosszabb időre beállt némileg megnyugtatónak mondható, 8-10 pontosra. Úgy tűnt, hogy a Portland erejéből csak arra futja, hogy folyamatosan zárkózzon, főleg úgy, hogy elképesztően gyengén, alig 22%-os hatékonysággal dobták a triplákat Matthewsék. Az utolsó öt percben azonban csak hat pontot tudtak szerezni a hazaiak, szemben a vendégek 14 egységével. A mérkőzést a dobást sem hibázó Lopez nyerte meg a Portland számára, bő 1 másodperccel a lefújás előtt, mivel ezt követően Gallinari triplája kimaradt.

Aldridge szárnyalása és megmentő negyedik negyed. Nagy tartásról tett tanúbizonyságot a Portland, hiszen a találkozó döntő részét hátrányban játszották le, rosszul dobták a távoliakat, mégis maradt erejük a fordításra. Aldridge elképesztően játszott, 39 pontot szórt (16/30 mezőnyből), begyűjtött 11 lepattanót, adott 2 blokkot és nem vétett eladott labdát. Érdekesség, hogy egyetlen gólpasszt adott, a győzelmet jelentő kosár előtt ő adta tovább a labdát Lopeznek. A negyedik játékrészt 27-18-ra nyerte a vendég együttes, ami a győzelmet jelentette számukra.

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 24/9, Chandler 18/9, Afflalo 18, Hickson 11
A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 39, Lillard 17/3, Matthews 15/3

Phoenix Suns–Indiana Pacers 116–99

Átütő erő nélkül. Hibbert (6/14 mezőnyből, 10 lepattanó) visszatérése sokáig úgy tűnt, hogy jó ómen az arany-kék mezesek számára, de a nagy hullámvölgy során sem ő, sem West (5/12 mezőny, 6 lepattanó) nem tudta kihúzni a csapatot a bajból. Ahogy más sem, hiszen szinte csak Milest (6/9 mezőnyből) lehet dicsérni a padról jövők közül. Az Indiana számára esélytelennek bizonyult a fordítás elérése, vagy akár az egyenlítés, ugyanis mindössze 33%-os pontossággal dobtak a vendégjátékosok a záró negyedben.

Elég két ponterős hátvéd. A Suns két kezdő kisembere, Goran Dragic (3 gólpassz, 4 szerzett labda) és Bledsoe (7 gólpassz, 4 szerzett labda) szinte egymaguk intézték el a Pacerst. Ketten együtt 61 pontot szállítottak, különösen Dragic volt félelmetes (10/15 mezőny, 5/6 hárompontos), aki szezoncsúcsát már az első félidőben elérte, kintről, bentről egyaránt megszórta a vendégeket. A második negyed vége és a harmadik negyed fele közötti időszakban 17-3-as rohamot vitt véghez a Suns, mellyel kilencpontos hátrányból építettek fel előnyt, s innen már nem engedték ki a győzelmet kezükből a vendéglátók. Két lehangoló vereség után nagyon jól jött nekik egy meggyőző siker.

A Suns legjobb dobói: G. Dragic 34/15, Bledsoe 27/3, Green 15/12, Mark. Morris 15
A Pacers legjobb dobói: Miles 17/3, Hibbert 15, Watson 14/3

Sacramento Kings–Toronto Raptors 109–117

DeRozan hiányzott kevésbé. A Raptorsból a hátvéd DeMar DeRozan, a Kingsből a center DeMarcus Cousins hiányzott – egyértelműen a vendégeknek sikerült jobban a pótlás. Az első negyed végén már 9 ponttal vezettek, és bár a Kings mindent megpróbált, a kritikus pillanatokban valaki mindig betalált a Torontóból. Kyle Lowry 27 ponttal és 13 gólpasszal vezette a táncot, mellette Terrence Ross és a kispadról idén már nem először villanó James Johnson (19 pont, 7 pattanó) remekelt – de csapatszinten 50 százalékkal dobtak.

Triplák nélkül nem megy. Cousins hiányában a Raptors nyugodtan kijjebb tolhatta a védekezését, ennek köszönhetően a Kings mindössze 10 triplával kísérletezett, amiből 3 esett be (a túloldalon ez 10/23 volt). Cousins okozott problémát a túloldalon is, nélküle borult a Sacramento védekezése. Az irányító Darren Collisont nagyon megfogták (4 pont, 4 gólpassz), helyette Rudy Gay próbálta szervezni a játékot – végül 20 ponttal és 10 gólpasszal zárt, így viszont nem tudott több dobást vállalni, holott sült a keze. A Raptors kiváló támadójátéka miatt csak akkor lehetett volna esélyük, ha túldobják ellenfelüket – ez végül nem sikerült, bár olyanok is villogtak, akik nem szoktak (Derrick Williams 18 pont).

A Kings legjobb dobói: McLemore 21/3, Gay 20/3, Williams 18/3.
A Raptors legjobb dobói: Lowry 27/3, Ross 20/12, Johnson 19/3.

Golden State Warriors–Orlando Magic 98–97

Majdnem megcsinálta a Magic. 44 percig mindent jól csinált az Orlando: 93-84-re vezettek, összesen 28 ponton tartották a Curry-Thompson duót, Victor Oladipo 27 pontot hintett, és Kyle O’Quinn is csodát tett a hiányzó Vucsevics helyén (21 pont, 11 lepattanó). Mellettük Tobias Harris hozta a tőle megszokott játékot, a csereirányító Elfrid Payton pedig nagyon sokoldalú volt (7 pont, 6 gólpassz, 5 pattanó, 3 labdalopás). Az utolsó négy perc viszont rémálom volt a számukra, az utolsó perc különösen.

Curry és Thompson ezért Splash Brothers. A két hátvéd csak szenvedett a Magic ellen, a végjátékban viszont nem kegyelmeztek. A harmadik negyedet 29-17-re bukta a GSW, Curry 15, Thompson 9 ponttal állt – az utolsó negyedben viszont 18 pontot termeltek be, hullottak a hármasaik. A Warriors utolsó 14 pontját ők szerezték (4 triplát szórtak ekkor), a koronát Curry tette fel, aki az utolsó másodpercekben megfordította az állást – majd Draymond Green labdaszerzése elvette az esélyt a Magictől a fordításra. Sorozatban 10. győzelmével a Warriors továbbra is a Grizzlies-zel társbérletben vezeti a ligát.

A Warriors legjobb dobói: Curry 22/9, Thompson 20/12, Barnes 14/3.
A Magic legjobb dobói: Oladipo 27/9, O’Quinn 21, Harris 17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik