Az átok neve: Dustin Byfuglien

2010.05.24. 08:13
null
Kris Versteeg gólja után chicagói fej nem maradhatott pacsi nélkül (Fotó: Action Images)
Címkék
A Chicago Blackhawks a párharc negyedik mérkőzésén is megverte a San Jose Sharksot az észak-amerikai jégkorongbajnokság Nyugati főcsoportjának döntőjében, így 18 év – 1992 – után ismét Stanley-kupa-döntőre készülhet. A nyugati alapszakaszgyőztes Sharks már 2–0-ra vezetett a mérkőzésen, de a Blackhawks a második harmadban egyenlített, majd a záró játékrészben újabb két gólt ütve (4–2) a győzelmet is megszerezte.

A San Josénál alighanem elátkozzák Dustin Byfuglien nevét. A 25 éves chicagói balszélső harmadik győztes találatát szerezte a párharc negyedik mérkőzésén a Nyugati főcsoport döntőjében, a Blackhawks ezzel kisöpörte a Sharksot.

Pedig ezúttal az alapszakasz nyugati győztese kezdett jobban. Logan Couture az első harmadban közelről szerzett vezetést a vendégeknek, és az előnyt egy gyors ellentámadás végén (ráadásul emberhátrányból) Patrick Marleau megduplázta.

Gyorsan jött azonban a válasz: Brent Seabrook lőtt éles szögből kapura, a védő, Dan Boyle és Jevgenyij Nabokov kapus pedig annyira megzavarodott Marián Hossa kapu előtti ténykedésétől, hogy végül a gólvonal mögé került a korong, amit némi videózás után góllá hitelesítettek.

A szépítés új erőt adott a Blackhawksnak, Dave Bolland még a harmad vége előtt egyenlített, Antti Nieminek pedig sikerült az, ami Nabokovnak a túloldalon nem: a gólvonal előtt megállítani a korongot.

5:55-tel a vége előtt pedig jött a már említett Byfuglien – aki az előző találkozót hosszabbításban döntötte el –, és emberelőnyből közelről a hálóba lőtt. Kris Versteeg üreskapus gólja után pedig nemcsak a 22 224 hazai néző, de a sharksos játékosok is úgy gondolták, hogy a hajó elúszott.

A Chicago 18 év – 1992 – után jutott el ismét a Stanley-kupa fináléjáig, amelyet legutóbb 1961-ben nyert meg. Nagydöntőbeli ellenfele a Philadelphia Flyers–Montreal Canadiens (állás: 3–1) keleti párharc győztese lesz.

NHL
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ
Chicago Blackhawks (2.)–San Jose Sharks (1.)  4–2
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Chicago javára

 

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
48 perce

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispes Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
56 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája