Atlantai erődemonstráció súlyosnak tűnő sérüléssel

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.04.05. 13:36
null
Paul Millsap (balra) vállsérülést szenvedett (Fotó: Action Images)
Harminckét pontot vert a sorozatban hat győzelemből érkező Brooklynra a keleti éllovas Atlanta, de Paul Millsap vállsérülést szenvedett az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) szombati játéknapján. A Dallast is szétdobta a Golden State, Marcus Smart dudaszós dobásával nyert hosszabbítást a Boston, leadta előnyét a Miami, a Washington viszont remekül játszva aratott sikert Memphisben. A Portland lenyomta a New Orleanst, Gerald Henderson döntése győzelmet ért a Charlotte-nak, a Clippers pedig hozta a kötelezőt. Jöjjenek a részletek!

 

Charlotte Hornets–Philadelphia 76ers 92–91

Hendersoné volt a slusszpoén. A végig szoros találkozót tíz másodperccel a vége előtt megnyerhette volna a Philly, de Ish Smith mindkét büntetőjét elrontotta, így támadhatott még a Hornets. Szinte tökéletes védekezést mutattak be a vendégek, de az addig 2/11-es mezőnymutatóval álló Gerald Henderson (aki edzője szerint az utolsó opció volt ennél a játéknál) megverte az emberét és feltette a ziccert – az utolsó dobás már esélytelen volt a Philly részéről.

Biyombo nagyon hasznos volt. Már korábban is játszott nagy meccseket Al Jefferson helyén, most 9 ponttal, 9 lepattanóval és 3 blokkal zárt, egy zsákolás közben pedig könyökkel kiütötte Nerlens Noelt, aki nem tért vissza a parkettre. A vendégek 37 százalékos mezőnymutatója elég beszédes, Ish Smith egymaga 6/20-at szenvedett össze, míg a másik oldalon Kemba Walker 24 pontot rámolt be 50 százalék felett – persze egyetlen statisztika sem számított volna, ha Henderson nem találja fel magát a legvégén.

A Hornets legjobb dobói: Walker 24, Mo Williams 18, Ma. Williams 11
A 76ers legjobb dobói: Covington 15/9, Smith 15/3, Thompson 14/9

Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 131–99

Erőt demonstrált a Hawks. A sorozatban hatot nyerő Brooklyn önbizalommal telve érkezett Atlantába, de hamar eldőlt, hogy ez a csapat más: már az első negyedet kilenc ponttal nyerte a hazai gárda és csak azért nem többel, mert a Nets támadójátéka is jól működött. A folytatásban fokozatosan nőtt az előny, végül egészen elképesztő 59.8 százalékos mezőnymutatóval zárt a keleti listavezető, Teague-ék kiosztottak 40 gólpasszt, szereztek 15 labdát és félelmetesen tripláztak – egy pillanatig sem volt esélyük Lopezéknek. Megsérült viszont Paul Millsap, a jobb vállával ütközött és nem tért már vissza a parkettre – komolynak tűnik a dolog, ami óriási veszteség lenne a playoff rajtja előtt Budenholzer együttesének.

Lopez és Williams is kivéve. A két sztár parádés játékkal húzta a csapatot az elmúlt mérkőzéseken, de ma együtt mindössze 21 pontig jutottak, Joe Johnsonnak egyetlen mezőnykosár jutott és bár Bogdanovic remekelt (8/11 mezőnyből, 3/5 tripla), védekezésben hozzá sem tudtak szólni a találkozóhoz. Három perccel az első félidő vége előtt még 74 százalékos mezőnymutatón állt a Hawks, akkor és úgy szereztek kosarat a hazaiak, amikor és ahogyan akartak.

A Hawks legjobb dobói: Carroll 20/12, Horford 20, Teague 17/3
A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 19/9, Young 14, Jack 14/3

Detroit Pistons–Miami Heat 99–98

Óriási hajrával nyert a Pistons. Két perccel a vége előtt még kilenc ponttal járt előrébb a Heat, de itt mintha bedeszkázták volna számukra a gyűrűt – az utolsó két percben egyetlen pontot sem tudtak szerezni, a Detroit pedig felzárkózott. Az utolsó percbe érve Caldwell-Pope triplájával egy pontra olvadt a Miami előnye, majd bő tíz másodperccel a vége előtt Wade rontott nagyon csúnyán egy tempót – a lepattanóból indított a Detroit és Reggie Jackson ziccerével meg is nyerte a találkozót.

A végére elfáradt a Heat. 15 ponttal is vezettek a floridaiak az utolsó negyedben, de a záró öt és fél percben 21–6-ra múlta felül őket a Pistons, Reggie Jackson 29 pontjából 15-öt szerzett a negyedik játékrészben és itt már azt csinált a Pistons, amit akart. Dwyane Wade ugyan 24 ponttal zárt, de ennek túlnyomó részét még a második negyedben pakolta fel a táblára, az utolsó percekben ő is elkészült az erejével – ezzel a vereséggel a Heat fél meccsel lemaradt a nyolcadik Bostontól.

A Pistons legjobb dobói: Jackson 29/6, Caldwell-Pope 19/6, Tolliver 15/15
A Heat legjobb dobói: Wade 24, Dragic 21/6, Whiteside 13, Deng 13/6

Toronto Raptors–Boston Celtics 116-117 – h. u.

Smart buzzerével nyert a Boston. A rendes játékidő végén DeRozan nehéz kettesével menekült meg a Toronto, a hosszabbításban már nem volt pardon. Lou Williams nagy triplájával úgy tűnt, hogy megnyeri a derbit a hazai csapat, azonban még egy játékra maradt ideje a Celticsnek, Thomas betörése összehúzta a védekezést, Smart megkapta a labdát és (talán ő se tudja hogyan) a dudaszó pillanatában fel tudta tenni a győztes kettest – ezzel a sikerrel a Boston fellépett a keleti nyolcadik helyre.

DeRozan 38 pontja is kevés volt. A Toronto dobóhátvédje igaz semmi mást nem csinált, de a pontokat nagyüzemi szinten termelte – 25 dobásából 14 jó volt, egyáltalán nem tudott vele mit kezdeni a Celtics. Végül ez sem lett elég, pedig Lou Williams is hozzátett 27-et, sőt, meglepetésre Tyler Hansbrough is 18-at (5/5 mezőnyből, 8/8 büntető) – azonban a túloldalon öten jutottak el minimum 15-g. A sok egyéni extrát hozó találkozót végül mégis egy villanás döntötte el, a játékosok szerint Stevens Turnerre akarta hívni ezt a játékot, de amikor meglátta a matchupokat, átrajzolta – bejött...

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 38, Williams 27/9, Hansbrough 18
A Celtics legjobb dobói: Thomas 25/9, Zeller 20, Turner 18

Memphis Grizzlies–Washington Wizards 83–92

Átrohant ellenfelén a Washington. A Grizzlies védekezése most is jól zárt, viszont a Washington Wall és Beal vezérletével annyira parádésan indított le, hogy alig-alig tudtak visszaérni a hazaiak – 26 pontot szereztek ilyen helyzetekből a fővárosiak, ez pedig döntő faktornak bizonyult. A Wizards kilenc ponttal meglógott a második negyed végén és innentől egyszer sem engedték közelebb Gasolékat hétnél, a folyamatos rohanással nem tudott mit kezdeni a teljesen mást stílusban játszó Grizzlies.

Csak a festékből nem lehet nyerni. Bár 52 pontot szerzett erről a területről a Memphis, képtelen volt könnyű kosarakat és triplát dobni – kintről 1/15-tel céloztak a hazaiak, ami minden komoly felzárkózási esélyt elvett tőlük. Bár Gasol 18 pontja jól néz ki, rajta kívül egyedül Conley jutott tíz fölé, senki nem tudta a vállára venni a csapatot és a Beal, Wall páros azt csinált, amit akart – ezzel a vereséggel a Grizzlies fél meccsel a Houston mögé szorult a nyugati harmadik helyen.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 18, Conley 14, Green 9
A Wizards legjobb dobói: Beal 20, Wall 18/3, Gooden 16/9

Dallas Mavericks–Golden State Warriors 110–123

Végig hazai pályán. Ismét példát szolgáltatott a Golden State, hogy milyen remek csapategységgel rendelkezik: ez alkalommal a kezdők többsége csendesebb volt a megszokottnál, de a kispad összesen 65 ponttal segített, így a Warriors végig dominált a találkozó folyamán. Speights (6/8 mezőnyből) például kevesebb mint tíz perc alatt pontozódott ki, mégis az egyik legeredményesebb játékosként végzett. Látva a találkozó hangulatát, sebességét ki lehet jelenteni. hogy a Golden State játékosai már hangolnak a bajnokság érdemi szakaszára, a Warriors sikerével bebiztosította, hogy a rájátszásban minden ellenfelével szemben pályaelőnnyel fog rendelkezni.

Ellenszer nélkül. Parsons újfent az oldalvonalon túlra kényszerült, Rondót pedig ideje korán elveszítette sérülés miatt a Dallas, a teljes mérkőzés folyamán reménytelen csatára kényszerültek. A vendéglátók egyetlen pillanatig sem vezettek, hadilábon álltak a hárompontosokkal, ugyanis még a 20 százalékos hatékonyságot sem érték el, továbbá alulmaradtak a lepattanókért folytatott küzdelemben is (44–55). Hiába tartották az ellenük legutóbb sziporkázó, ám most a második félidőben csak 1 pontig jutó Curryt, csapatszinten nem tudtak mit kezdeni a Warriorsszal.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 18, Barea 14/3, Ellis 14
A Warriors legjobb dobói: Thompson 21/15, Iguodala 18/12, Speights 18/6

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 90–97

Sokba került a rövidzárlat. Iljasova (7/13 mezőnyből, 8 lepattanó) és a hazai alakulat is nagyon jól kezdte a mérkőzést és jó ideig előnyben játszhatott, viszont érkezett a második negyed, melyben egy rövid kihagyás miatt 0–10-es etapot zárt a Bucks, felzárkózott a Magic és fordított. A kezdőjátékosok dobóformájában akadt kivetnivaló, ráadásul 10 alkalommal takarták be őket a Magic palánkja alatt. A záró etapban adták-vették a vezetést a felek, az utolsó két percben újabb hazai kihagyás következett, mellyel el is bukta a találkozót a Bucks.

Pontos végjáték. A kezdésnél elkövetett beragadást hamar feledtette a vendég együttes. Egy gyors rohammal eltüntették hátrányukat, köszönhetően Harris-nek (8/15 mezőnyből, 5/9 tripla, 3 blokk), aki kiemelkedően játszott, ahogy Vucsevics (10/17, 7 lepattanó, 5 gólpassz) is, ketten együtt közel a felét adták a Magic ponttermésének. A végjátékban addig csak dobó, ám keveset találó Oladipo (6/19) két perc alatt három kosarat szerzett, bebiztosította az Orlando sikerét. A Magic utoljára egy hónapja nyert egymás után két mérkőzést.

A Bucks legjobb dobói: Ilyasova 18/6, Middleton 15, Mayo 14/6
A Magic legjobb dobói: Harris 23/15, Vucsevics 20, Oladipo 15/3

Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 92–107

Másodjára léptek ugyan abba a folyóba. Ahogy a Spursnek megtette azt a szívességet a Nuggets, hogy tálcán kínálta a nagy előny megszerzésének lehetőségét, úgy ezt most jó házigazdaként a Clippersnek is megengedte. Négy perc elteltével már 16 pontos hátrányt mutatott az eredményjelző, nagyon hamar eldőlt a találkozó végkimenetele. A hazaiak ugyan még tettek pár felzárkózási kísérletet, de állandósítani nem tudták pontosabb játékukat. A 40 százalék alatti mezőny-, és a 30-at el sem érő hárompontos dobóforma borítékolta a vereséget a Nuggets számára, mely sorozatban negyedszer kapott ki.

Hatékony kezdőcsapat. A támadójáték szegmenseit jól felosztották egymás között a Clippers meghatározó játékosai. Griffin (6/12 mezőnyből, 7 gólpassz) a tempóival villogott és előkészített, Jordan (22 lepattanó, 8/14 büntető, 3 blokk) zsákszámra gyűjtötte a lepattanókat és elfogadhatóan büntetőzött, Redick és Paul (6/10, 4/4 tripla, 9 gólpassz, 1 eladott labda) pedig egyszerűen szétdobták a Nuggets védekezését. Az első negyedben megszerzett magabiztos előny fényében már nem volt más dolga a vendégeknek, mint lehozni a találkozót, mely sikerült, s így utolsó tíz mérkőzéséből kilenc sikernél jár a Clippers.

A Nuggets legjobb dobói: Chandler 17/3, Foye 14/9, Green 11/6
A Clippers legjobb dobói: Redick 25/12, Paul 23/12, Jordan 14

Phoenix Suns–Utah Jazz 87–85

Gerald Green nagy estéje. A dobóhátvéd nem játszott az első negyedben, majd a másodikban egymaga berámolt tíz pontot. A harmadik etapban ismét kevesebbet játszott, de a hajrára pályára került és az utolsó negyedben megint csak tíz pontot szerzett, így végül 24-gyel zárt mindössze 22 perc alatt – kulcsszereplő volt csapata győzelmében. A Suns hiába nem dobott jól, hiába csak 12 gólpasszt osztott szét és hiába bukta nagyon a lepattanózást, az utolsó negyedben koncentráltabban játszva sikerült behúznia a győzelmet.

Hayward hiába hajrázott. A Jazz legjobb dobója 12 pontot szórt a záró etapban és a csapat élére állt, de 18 másodperccel a vége előtt elrontotta a tempót, amire óriási szükségük lett volna a vendégeknek – Bledsoe kulcsfontosságú büntetője végül elégnek bizonyult a Suns győzelméhez. A végig küszködős és mindkét részről gyenge dobóformát hozó találkozón senki nem játszott igazán extrát, egyedül az agyrázkódás után visszatérő Rodney Hood (17 pont, 7/12 mezőnyből) emelhető ki a két nagy negyedet hozó Green mellett.

A Suns legjobb dobói: Green 24/9, Bledsoe 16, Wright 14
A Jazz legjobb dobói: Hayward 21/6, Hood 17/3, Favors 14

Portland Trail Blazers–New Orleans Pelicans 99–90

Egy másfél perces etap döntött. Négy perccel a vége előtt még 85–85 volt az állás, azonban előbb Batum emelt be egy triplát, majd Lillard három büntetőt, Aldridge kosara után pedig már 95–85-re vezetett a Blazers – innentől nem volt esélye a New Orleansnak, a fennmaradó bő két percet lemenedzselte a hazai csapat.

A festékben nyert a Blazers. A Portland simán hozta (51–35) a lepattanózást, ami megalapozta a belső játékukat, de amellett, hogy Aldridge 21, Kaman 16 pontot tett hozzá, Anthony Davis csak 19 egységig jutott 20 rádobásból a túloldalon, így mondhatni, hogy mindkét palánk alatt a hazaiak akarata érvényesült. Bár Tyreke Evans parádésan játszott a Pelicansnél és Eric Gordon is beszórt 22-t, ezt Lillardék egyensúlyozni tudták és mivel csak tíz büntetőt dobhatott a vendégcsapat, a valamivel jobb mezőnymutatójuk sem jelentett igazán előnyt. A New Orleans így ismét egy teljes meccsel áll a Thunder mögött.

A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 21, Lillard 19, Kaman 16
A Pelicans legjobb dobói: Gordon 22/12, Evans 21, Davis 19

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets
–Philadelphia 76ers 92–91
Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 131–99
Detroit Pistons–Miami Heat 99–98
Toronto Raptors–Boston Celtics 116–117 – hosszabbítás után
Memphis Grizzlies–Washington Wizards 83–92
Dallas Mavericks–Golden State Warriors 110–123
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 90–97
Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 92–107
Phoenix Suns–Utah Jazz 87–85
Portland Trail Blazers–New Orleans Pelicans 99–90

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik