A szakadék szélére került az Orlando

Vágólapra másolva!
2011.04.25. 07:30
null
Josh Powell (balra) és Kirk Hinrich próbálja megállítani Dwight Howardot (Fotók: Reuters)
Címkék
A Boston Celtics jutott elsőként a rájátszás második körébe az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) 2010–2011-es idényében, miután 101–89-re győzött New Yorkban, 4–0-ra megnyerve a Knicks elleni párharcát. Az Atlanta egy lépésre került attól, hogy búcsúztassa az Orlandót, a Philadelphia elkerülte a söprést a Miamival szemben, míg a New Orleans egyenlített a Los Angeles Lakers ellen.

 

ATLANTA HAWKS–ORLANDO MAGIC

Bajban az Orlando, méghozzá nem is kicsiben. Az Atlanta elsősorban Jamal Crawford 25 pontjának és Joe Johnson utolsó húsz másodpercben értékesített négy büntetőjének köszönhetően múlta felül ismét a Magicet, amely ezzel a kiesés szélére sodródott. A Hawks játékosai pocsékul dobtak a büntetővonalról (12/20), Johnsonnak viszont nem remegett meg a keze, amikor az Orlando az idő szorításában faultolni kezdett.

A vendégeknek a legvégén még volt lehetőségük az egyenlítésre, de Al Horford kiütötte Hedo Türkoglu kezei közül a labdát, amelyet aztán a török visszaszerzett ugyan, de ezután már csak arra maradt ideje, hogy rossz helyzetből eldobja azt, hármasa pedig nem is ért célt, maradt a 88–85. Az Orlandóban Jason Richardson eltiltását töltötte, a harmadik mérkőzést kihagyó Gilbert Arenas viszont visszatért, méghozzá 20 ponttal. Rajta és Dwight Howardon kívül azonban senki sem jutott 11 pont fölé a vendégek közül, akik ezúttal is nagyon gyengén, 39.2 százalékkal dobtak a mezőnyből. A 29 pontot és 17 lepattanót jegyző Howard teljesítményét nyolc labdaeladás rontotta, a vendégeknél Horford (14 pont, 12 lepattanó) jutott el dupla dupláig.

 

Paul Pierce (jobbra) vigasztalja Carmelo Anthonyt
Paul Pierce (jobbra) vigasztalja Carmelo Anthonyt

NEW YORK KNICKS–BOSTON CELTICS

Első csapatként a Boston vette sikerrel a rájátszás első körét, miután 4–0-ra megnyerte a New York elleni párharcát. A Celtics ezelőtt legutóbb 1992-ben tudott söpörni, az Indiana elleni 3–0-val, az volt a nagy hármas (Larry Bird, Robert Parish és Kevin McHale) utolsó győztes párharca, mielőtt Bird visszavonult volna.

A mostani nagy trióból ezúttal Kevin Garnett volt a legeredményesebb 26 pontjával, Ray Allen 14, Paul Pierce pedig 13 pontig jutott. A bostoniak majdnem leadták 24 pontos előnyüket, ám vissza tudták verni a New York fordítási kísérletét. A hazaiaknál Carmelo Anthony 39 pontot szorgoskodott össze, a hátfájással küszködő Amare Stoudemire pedig vállalta ugyan a játékot, el is jutott 19 pontig és 12 lepattanóig, ám a mezőnyből csak öt dobása volt jó a húszból. A Knicks – amelyet 2004 után így ismét kisöpörtek – a legutóbbi tíz évben nem nyert mérkőzést a rájátszásban.

 

PHILADELPHIA 76ERS–MIAMI HEAT

A Boston ellenfele valószínűleg a Miami lesz, még akkor is, ha a Heat most kikapott Philadelphiában. Pedig már a floridaiak kezében volt a továbbjutás, 95 másodperccel a vége előtt ugyanis 82–76-ra vezettek. Ezután azonban már csak a 76ers szerzett pontot, amely ezzel elkerülte a söprést.

LeBron James volt a legeredményesebb vendégjátékos 31 ponttal, Dwyane Wade ezúttal 22-ig, míg Chris Bosh 12-ig jutott. A Philadelphiában a padról beszállva 17-17 pontot dobó Evan Turner és Lou Williams bizonyult a legjobbnak, utóbbi 8.1 másodperccel a vége előtt kulcsfontosságú triplát süllyesztett el a Miami gyűrűjében. Az ötödik mérkőzésre helyi idő szerint szerdán kerül sor Miamiban.

 

NEW ORLEANS HORNETS–LOS ANGELES LAKERS

Chris Paul idénybeli első tripla duplájával győzelemre vezette a New Orleanst, így a Lakersnek még biztosan vissza kell térnie egyszer a Hornets csarnokába. A 25 éves irányító 27 ponttal, 15 assziszttal és 13 lepattanóval zárt, csapata 24 pontjából 14 az ő nevéhez fűződött a negyedik negyedben. A Lakersben Kobe Bryant termelte a legtöbb pontot (17-et), annak ellenére, hogy először a harmadik negyedben talált a gyűrűbe – az első félidőben legutóbb 2004-ben a Minnesota elleni meccsen maradt pont nélkül a rájátszásban. A nagyszünet után a Los Angeles-i gárda egyszer sem vezetett, és bár az utolsó percben többször is feljött két pontra, egyenlítenie nem sikerült. Bryant hét büntetőt értékesített, ezzel ő lett a Lakers történetében a rájátszásban a legtöbb büntetőt bedobó játékos. Jelenleg 1216-nál jár, eddig Jerry West volt a klubrekorder 1213-mal.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Atlanta Hawks–Orlando Magic 88–85
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, az Atlanta javára
Philadelphia 76ers–Miami Heat 86–82
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Miami javára
New York Knicks–Boston Celtics 89–101
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0, a Boston javára
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
New Orleans Hornets–Los Angeles Lakers 93–88
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik