A svindler, Icarus, Senna – íme, a 100 legjobb sportfilm (9.)

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 19:08
null
Asif Kapadia rendkívül hangulatos, érzelmes és látványos dokumentumfilmet rendezett Ayrton Sennáról (Fotó: AFP)
Sok hete már, hogy a koronavírus-járvány miatt legfeljebb takaréklángon éghet a sportélet. A járvány egy időre otthonainkba kényszerített minket, sok bajnokságot befejezettnek nyilvánítottak, még többet elhalasztottak. A The Athleticnél gondoltak egyet, majd kikérték több mint 120 munkatárs véleményét a legjobbnak vélt sport tematikájú filmekről. Sok száz műre érkezett szavazat, ezek értékelése után összeállították minden idők 100 legjobb alkotását. 12 részes sorozatunkban ezeket mutatjuk be, majd természetesen szót ejtünk a legjobb magyar filmekről is, illetve azokat is górcső alá vesszük, amelyek lemaradtak a The Athletic listájáról. Lássuk a 11–20. helyezettet!

A listáról tudni kell, hogy az óriási szórás miatt néhány kitétel előre meg lett határozva:csak filmek kerülhettek fel, sorozatok nem, dekitétel volt az is, hogyaz alkotás rendelkezzen legalább egy Oscar-díj-jelöléssel, vagyszerepelnie kell a Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmnyilvántartásában, vagy legalább 1 millió dolláros bevételt kellett hoznia a pénztárakban, vagy egész egyszerűen akkora kulturális értéke legyen, hogy nem maradhat ki.

Valljuk be, ilyen kritériumok alapján nem szokványos listával szembesültünk –annak tudatában meg aztán végképp nem, hogyaz NSO márciusban megszavaztattaminden idők tíz legjobb sportfilmjét, aminek merőben más lett a végeredménye. Lássuk hát akkor a The Athletic listáját!

A 20–11. HELYEN ÁLLÓ ALKOTÁSOK

20. Micsoda csapat! (A League of Their Own, 1992)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 86.67/100

Miről szól?

Tom Hanks női baseballjátékosokat edz. A történet pedig egyszerre drámai és humoros. A második világháború idejére ugrunk vissza az időben, a férfiak a fronton, de az amerikai baseball-liga nem állhat le. A klubvezetők úgy döntenek, bevonják a nőket is, akik így szintén a nagyközönség előtt mérethetnek meg. A két központi figura Dottie és Kit, a testvérpár kapcsolata pedig – épp a sportnak köszönhetően – egyáltalán nem alakul harmonikusan.

19. Gáz van, jövünk! (The Bad News Bears, 1976)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 86.70/100

Miről szól?

2005-ben azonos címmel megjelent egy hasonló alaptörténetű film is, ám a The Athletic listáján az eredeti, 1976-os vígjáték kapott helyet, mint – ahogyan David O'Brien fogalmaz – „minden idők legjobb baseballos filmje”. Morris Buttermaker a történetek szerint legendás játékos volt, csakhogy a valóság az, hogy a történetek mindegyike kitaláció: nemhogy hős, topjátékos sem volt. Edzőként viszont nem lenne reménytelen, csakhogy ezúttal a csapata az. Aztán egyszer csak feltűnik egy rendkívül tehetséges kislány…



18. Icarus
(Icarus, 2017)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 86.90/100

Miről szól?

A Netflix által bemutatott dokumentumfilm egyik központi szála az elmúlt évtizedet meghatározó orosz doppingbotrány. A film nem kevesebbet állít, mint hogy Oroszországban valóban állami szinten működtették a doppingbizniszt, s tettek meg mindent azért, hogy eltussolják sportolóik csalását. Ám az Icarus túllép az orosz ügyön, világszintre, súlyos kritikákat megfogalmazva a WADA-val, azaz a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel szemben, mondván, az illegális szerekhez nyúló sportolók így is, úgy is több lépéssel előttük járnak. A sport világában pedig óriási a nyomás.

17. Senna (Senna, 2010)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 87.16/100

Miről szól?

Asif Kapadia dokumentumfilmes munkásságával már többször is foglalkoztunk az NSO-n. Igaz, inkább a Diego Maradonáról szóló alkotásával a középpontban. Pedig a rendezőnek a nemzetközi áttörést épp a brazil F1-es ikonról szóló doku hozta el. A majd kétórás filmben rengeteg, korábban nem látott felvétel kap helyet, remekül mutatja be Ayrton Senna motivációit, útját a gokartos világtól a Formula–1 trónjáig, csatáit Prosttal, heroikus küzdelmét a korukat megelőző technikai újdonságokkal előrukkoló Williamsekkel és a drámai végkifejletet a technikai vívmányaitól megfosztott Williams volánjánál az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon… Utóbbi momentumokat nem lehet nem megkönnyezni, még akkor sem, ha az ember a film elé leülve, már az első perctől pontosan tudja, hogy előbb-utóbb el fognak jönni.

16. Jégtörők (Slap Shot, 1977)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 87.34/100

Miről szól?

Reggie Dunlop az egyik másodosztályú jégkorongcsapat veterán játékosedzője. A csapat szokás szerint rossz passzban van, és Dunlop mindent elkövet annak érdekében, hogy ne kerüljön a védenceivel együtt lapátra. Sajátos módszert választ ahhoz, hogy megállítsa a csapat lecsúszását, és visszahódítsa a vészesen gyérülő szurkolótábort. Beveti a vezetőség által áron alul szerződtetett, enyhén infantilis testvérhármast, akik a szó szoros értelmében a jégbe döngölik, palánkra kenik és miszlikbe aprítják az ellenfeleket – a rajongók rohamosan növekvő tömegének legnagyobb örömére– írja filmbemutatójában a port.hu.

15. A legjobb dobás (Hoosiers, 1986)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 87.35/100

Miről szól?

1951-ben Indiana államban járunk. A Hickory középiskolai csapata minden helybeli számára szívügy, ám az előző, közkedvelt edző halála után csak nehezen találják meg az új trénert. Végül barátja, aki nem mellékesen az iskolaigazgató, Norman (Gene Hackman) elvállalja a feladatot. Az edzőnek nagy ellenállással kell megküzdenie, hiába volt korábban egyetemi szinten is sikeres tréner, nem igazán fogadják el a módszereit. A csapata nem hajlandó követni, s épp a kulcsjátékosok állnak a leginkább ellen. A film különlegessége, hogy sokkal inkább az edzőre helyezi a hangsúlyt, Norman szempontjából mutatja be az összecsiszolódás nehézségeit, az együttes és tréner fejlődését – nem mellékesen, egészen remek motivációs beszédek, edzői momentumok emelik a The Athletic listáján kifejezetten magasra.

14. A svindler (The Hustler, 1961)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 87.56/100

Miről szól?

Eddie története a kocsmai biliárdozáson keresztül igyekszik bemutatni, hogyan válhat valaki tejfeles képű kölyökből, egyszerű svindlerből, érett, határozott férfivá. Hogy ezt egy biliárdozós sztorin keresztül nem lehet megtenni? Nyugodtan elő lehet keresni az 1961-ben készült A svindlert cáfolatként. A sztori elején Eddie és társa a legkülönfélébb kocsmákat járja és béna billiárdost játszva megtéveszti, majd megkopasztja az ott lévőket, és egyre nagyobb összegű fogadásokat köt. Mígnem Eddie lehetőséget kap arra, hogy megmérkőzzön a kor egyik legjobbjának tartott Minnesota Fatsszel. A parti elhúzódik egy napig is, és Eddie megszégyenítve távozik az asztaltól. Ráadásul a neve és az arca is híressé válik, így korábbi kocsmai cápázásait sem folytathatja. A teljes megsemmisülés szélén táncol, amikor megismeri Saraht, a szintén önpusztító életet folytató lányt… Innen kell valahogy visszakapaszkodnia, és meg is teszi. Hogy hogyan? Erről (is) szól a film.

13. Golfőrültek (Caddyshack, 1980)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 87.94/100

Miről szól?

Főszerepben – ahogy a cím is mutatja – a golf és az őrület, egy igazán különleges golfklubban, ahol a világ tán legfurább szerzetei jöttek össze. „Egyáltalán nem kell szeretni a golfot ahhoz, hogy az ember értékelni tudja ezt a szatírát. A film néhány mondata még 40 év távlatából is eltéveszthetetlenül azonosítható. Nem egy közülük Bill Murray ihletett alakításának köszönhető, a gyepmester Carl Spackler bőrébe bújva” – írja a filmről a The Athletic egyetemifutball-szakírója, Stewart Mandel.


12. Mászókötél nélkül (Free Solo, 2018)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 88.19/100

Miről szól?

A National Geographic Alex Honnold párját ritkító vállalkozását követte csaknem végig, az elkészült filmet pedig 2018-ban mutatta be a csatorna. Honnold célja az volt, hogy biztosítás nélkül megmássza a Yosemite Nemzeti Parkban található El Capitan csúcsára vezető 900 méteres gránitfalat. A film igyekszik olyan hangvétel mellett végigkövetni Honnold felkészülését és mászását, hogy az a laikusok számára is érthető legyen: a szakma helyett az érzelmek kerülnek a középpontba. Az Oscar-díjas dokumentumfilmet Elizabeth Vasarhelyi rendezte.

11. A grund (The Sandlot, 1993)

Átlagpontszám a szavazatok alapján: 88.33/100

Miről szól?

„Egyike azon kevés filmeknek, amelyek ténylegesen visszarántanak azokba az időkbe, amikor a baseball még sokkal fontosabb volt a baráti társaságomnak és nekem, mint Isten vagy a család. Igazán át tudom érezni a találkozást az új sráccal, Smallsszal, és a baljós próbálkozást, hogy visszaszerezzük a labdát a Szörnyetegtől. A filmet látva úgy érzem, még mindig ebben a pillanatban élek” – írja a The Athleticen megjelent ajánlójában Jeremy Rutherford, a lap szerzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik