A Spurs elrontotta LeBron James történelmi estéjét

GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 09:31
null
A San Antonio Spurs legyőzte a Los Angeles Lakerst (Fotó: John Glaser-USA TODAY Sports)
Megelőzte Dirk Nowitzkit és Shaquille O'Nealt is egy-egy nagy jelentőségű örökranglistán LeBron James az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában ma hajnalban, immár ő az NBA történetének hatodik legeredményesebb játékosa, de a vezetőedzőként 1200. sikerét ünneplő Gregg Popovich irányította Spurs nem hagyta, hogy mindezt győzelemmel ünnepelhesse a Lakers sztárja. A Milwaukee ezúttal sem hibázott és 6–0-nál jár, a Boston simán nyert az eddig veretlen Detroit otthonában, míg a Jazz az eddig szintén százszázalékos Pelicans pályáján győzött. A Cavs viszont nem törte meg a jeget, továbbra is nyeretlen ebben a szezonban.

 

Detroit Pistons–Boston Celtics 89–109

Dominált a Boston. Működött Brad Stevens elképzelése és a vendégek tökéletesen kordában tartották a hazaiak kulcsembereit akkor is, ha teljesen más szerkezetben játszott a két csapat – Al Horford lassította Andre Drummondot, Jaylen Brown szinte levette a pályáról a két poszttal magasabb Blake Griffint, a többiek pedig kellően aktívak voltak hátul ahhoz, hogy elvegyék a Detroit játékát. Támadásban ugyan a Celtics vezérei is elvesztek (Irving 3, Horford 4, Tatum 6 pontot dobott), de Brown, Hayward és a padról beszálló Morris, Theis, Rozier trió hozta a szükséges tűzerőt, ennek következtében már az első negyedben tíz pont feletti előnybe került a gárda – a második játékrészben meghaladta a különbség a húsz pontot is, innentől nem nagyon volt miről beszélni. A második félidőben végig ekörül mozgott a távolság, így jutott idő pihenni is, kilencen játszottak 19-28 perc között a vendégeknél, és összesen 13-an léphettek pályára, nagyon magabiztos játékkal aratott szép győzelmet a társaság.

Mint egy orrbaverés. Az eddigi 4–0-s mérleg tükrében többet várhattunk a Pistonstól, de a Stevens által kitalált védekezés, főleg a Griffin-Brown matchup annyira megzavarta és megakasztotta a hazaiak játékát, hogy ebből igazából nem tudtak kimászni – a 30 pont felett átlagoló magasember 7 pontig jutott, Jackson és Smith egyaránt 8 pontot tett hozzá, csak Drummond és Stanley Johnson érte el a tíz pontot. A magasemberek dominanciája nélkül nem voltak jó kinti dobásaik (18.9 százalék) és a lepattanózást is elveszítették, a nagyon hamar kialakult óriási különbség megpecsételte a sorsukat – Dwane Casey érthetően elégedetlen volt azzal, hogy ennyire összeestek, következőleg mindenesetre Bostonban újra összecsapnak a felek, ott lehet bizonyítani.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

A Pistons legjobb dobói: Drummond 18, Johnson 16/9, Jackson 8/3, Smith 8
A Celtics legjobb dobói: Brown 19/9, Morris 18/9, Theis 17/6

New Orleans Pelicans–Utah Jazz 111–132

Davis nélkül ennyit tudott a Pelicans. Kevéssel a feldobás előtt jelentették be, hogy Anthony Davis nem tud pályára lépni a hazaiaknál, mert van egy könyöksérülése, amit pihentetni kell, így a helyén Julius Randle kezdett centerként, de AD hiányában csak egyetlen negyedig tudta tartani a lépést a gárda. Nagyjából ennyi idő kellett a Jazznek, hogy hozzáigazítsa a játékát ahhoz, hogy Davis nincs ott, innentől nem nagyon volt esélye a New Orleansnak. A második negyedet 18 ponttal vesztette el az együttes, a harmadik után húszpontos hátrányban volt, nem nagyon volt miről beszélni. Nikola Mirotic (25 pont, 10/19 mezőnyből, 8 lepattanó, 28 perc) igyekezett, de a többiek nem tudtak hozzá felnőni, Payton pontot sem szerzett, Moore is csak ötöt, ezt pedig ez a rövid rotáció nem bírhatta el – megvan az első vereségük az idén.

Oktatott a Utah. Az előző két meccsen támadásban voltak gondjai a Jazznek, ezúttal viszont parádézott a gárda, és Davis hiányában folyamatos, már-már védhetetlen fegyvernek bizonyult a Rubio, Gobert kettő-kettő – a spanyol irányító 28 ponttal és 12 gólpasszal, a francia center 25 ponttal, 14 lepattanóval és 4 blokkal zárt. Mind a ketten remekül céloztak mezőnyből és rendre szétszedték a Pels védekezését. Melléjük még csatlakozott Donovan Mitchell (22 pont, 7/10 mezőnyből, 3/4 tripla, 6 gólpassz), és a második negyedtől kezdve a Jazz könnyedén kézben tartotta a találkozót. Abban pedig van valami ironikus, hogy egy spanyol és egy francia dominált New Orleansban, méghozzá olyan csapat színeiben, amit Jazznek hívnak…

A Pelicans legjobb dobói: Mirotic 25/12, Holiday 18, Jackson 14/3
A Jazz legjobb dobói: Rubio 28/9, Gobert 25, Mitchell 22/9

Atlanta Hawks–Chicago Bulls 85–97

Nem számított a back-to-back. Előző este 135–106-ra kapott ki a Chicago a Hornetstől és a több fontos, kezdőszintű hiányzó miatt most a Payne, LaVine, Holiday, Hutchison, Carter Jr. sorral kezdett Fred Hoiberg, tehát center nélkül, két újonccal, a sehová nem kellő Payne-nel, a korábbai a magyar NB I-ben játszó Holidayjel, valamint a vezérnek szánt LaVine-nel – maradjunk annyiban, hogy el tudnánk képzelni ennél erősebb ötöst is. Az első három negyed során nem bírtak egymással a felek, nem nézett ki rosszul a Bulls, de támadásban érezhető volt a fáradtság, aztán amikor arra számíthattunk, hogy végleg kifullad a társaság, hirtelen rákapcsolt: az utolsó negyedben 7/10 (!) triplát bombáztak be a vendégek (az addigi 5/23 után), Jabari Parker egymaga kilenc pontot szórt ebben az időszakban, extra energiákat mozgósítottak és ennek köszönhetően végül győztesen jöttek ki a küzdelemből. Hoiberg szerint játékosai nagyon javítani akartak az előző esti csúnya vereség után, ez a fontos pillanatokban kiütközött, így összességében elégedett a meccsel és azzal, ahogy megszerezték idei második sikerüket.

Gyenge volt az Atlanta. Lloyd Pierce, a Hawks vezetőedzője szerint kicsit elkényelmesedett a csapata, hiszen nyert két meccset és az utóbbi két mérkőzésen jól is játszott magához képest, most viszont rossz felfogásban, rossz mentalitással, rossz döntéseket hozva kosárlabdázott, így hazai vereséget szenvedett. Rengeteg leindítást elrontottak, pedig ez az elmúlt meccseken erősségüknek számított, mindössze 32.1 százalékkal dobtak mezőnyből és eladtak 22 labdát, amelyből 15-öt a Young, Prince, Bazemore trió vállalt, az a három játékos, akinek húzni kellett volna a csapatot – mindhárman több labdát adtak el, mint ahány kosarat dobtak mezőnyből, s ezt a Bulls a végén megbüntette. Most egy idegenbeli back-to-back következik számukra, első állomásként Philadelphiában.

A Hawks legjobb dobói: Prince 16/6, Young 13, Dedmon 13/3
A Bulls legjobb dobói: LaVine 27/3, Parker 18/9, Arcidiacono 13/9

Cleveland Cavaliers–Indiana Pacers 107–119

Kipipált kötelező. Az utóbbi évekkel ellentétben most úgy érkezhetett meg Clevelandbe az Indiana, hogy abszolút favoritnak számít és bár a Cavs a vártnál talán jobban megnehezítette a vendégek dolgát, végül hozták a kötelező győzelmet. A második negyed hajrájában, Victor Oladipo kosaraival vették át a vezetést, amit már nem is adtak ki a kezükből, a harmadikban már 15 pontos fórban is voltak és bár a záró etapban ez egyszer lecsökkent hatra, itt ismét tudtak válaszolni. Oladipo (24 pont, 10/15 mezőnyből, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Bogdanovic (25 pont, 10/14 mezőnyből) remek egyéni teljesítménye mellett a második félidőben csapatként is nagyon kontrollált, fegyelmezett játékot nyújtott a gárda, amikor az kellett, akkor jól védekezett, amikor az kellett, akkor pedig elöl váltott ritmust – Nate McMillan elégedett volt a látottakkal, következőleg pedig már az edzésről való késés miatt büntetett Tyreke Evans is visszatérhet.

Továbbra sem tud nyerni a Cavs. Ismét Kevin Love nélkül állt ki a Cleveland, bár az első félidőben ennek ellenére megfelelő támadójátékot nyújtott a gárda, de aztán a fordulás után már túl sokat rontottak Osmanék – Tyronn Lue szerint a jelenlegi csapatuk hibahatára nagyon alacsony, ennél jóval kevesebbet ronthatnak, ha nyerni akarnak. Ezt most sem tudták megtenni, sem egyénileg, sem csapatként nem tudtak igazán mit kezdeni a Pacersszel, így továbbra is nyeretlenek és már 0–6-tal állnak, ami az 1995–1996-os szezonban fordult velük elő legutóbb, akkor 0–7-ig „jutottak”.

A Cavaliers legjobb dobói: Hood 17/3, Nance Jr. 15, Hill 14/3
A Pacers legjobb dobói: Bogdanovic 25/6, Oladipo 24/6, Turner 15, Collison 15/3, Sabonis 15

Philadelphia 76ers–Charlotte Hornets 105–103

Covington kulcsszereplő lett. Nem véletlenül emelte ki a mérkőzés után a Philly vezetőedzője, Brett Brown Robert Covingtont, mert a „3&D” szerepkör mintapéldáját jelentő játékos parádés meccset játszott – Brown szerint egyenesen idei eddigi legjobbját. Amellett, hogy támadásban végig komoly fegyvernek számított (18 pont, 4/7 tripla), hátul is hatalmas munkát végzett: leszedett tíz lepattanót, ellopott két labdát, kiosztott négy blokkot és ő fogta legtöbbet a mérkőzés során Kemba Walkert. A vendégek vezére egész este erőlködött, Covington védekezése egyrészt „vörös posztót” jelentett neki, hogy minél többet vállalkozzon ebből a matchupból, másrészt viszont borzasztóan megnehezítette a dolgát és ez meccsdöntő faktornak bizonyult – ráadásul 102–101 után Covington vágta be azt a clutch triplát is, amire már nem tudott válaszolni a Charlotte. Mellette azért a bokasérülésével együtt játszó Joel Embiidet (27 pont, 14 lepattanó, 2 blokk) is említsük meg, aki az első száz mérkőzésén elérte a 2000 pontot, az 1000 lepattanót és a 200 blokkot, amire eddig csak hatan voltak képesek előtte a liga történetében: Tim Duncan, Shaquille O'Neal, Alonzo Mourning, David Robinson, Hakeem Olajuwon és Ralph Sampson.

Walker ezt túlerőltette. Dobott ugyan 37 pontot, de 11/31 mezőnykísérletből érte ezt el Kemba Walker, a Hornets sztárja finoman szólva nem a csapatjátékot helyezte előtérbe ezen az estén – 3/15 triplával zárt, most még a kinti dobásai sem ültek, igaz, James Borrego szerint ezt a back-to-back miatti fáradtság okozta. Bármi is volt az ok, ez a játék nem vezetett eredményre, ugyan egészen a legvégéig partiban volt a gárda, de 99–99 után 1/5-öt dobott mezőnyből és Walker két jelentéktelen büntetőjével állította be a végeredményt két másodperccel az órán – közben kaptak két clutch triplát, így elvesztették a mérkőzést. Túl nagy baj persze nincs, most jön két pihenőnap számukra, majd otthon fogadják a Miamit, azon a meccsen ismét elérhetik az 50 százalékos mérleget.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 27/3, Covington 18/12, Redick 15/9
A Hornets legjobb dobói: Walker 37/9, Bridges 14/9, Zeller 12, Lamb 12/3

Miami Heat–Portland Trail Blazers 120–111

A végén Dragic döntött. Dwyane Wade (19 pont, 4/6 tripla) vezetésével uralta az első félidőt a Miami, 15 ponttal vezetett a nagyszünetben és volt ez a különbség 19 egység is, remek játékot produkált Erik Spoelstra csapata – a záró etapra azonban túlnőtte őket a Lillard-show, eltűnt az előny, sőt, a vendégek fordítani tudtak. A hajrában azonban találtak még egy fokozatot a floridaiak, elsősorban a parádézó Goran Dragic (28 pont, 10/19 mezőnyből, 5 gólpassz) révén, aki az utolsó szűk négy percben egymaga túldobta a Portlandet, három nagy játékkal fordított, közben pedig McGruder és Richardson is bevert egy-egy triplát, így a legvégén mégis a Heat örülhetett – az utolsó öt dobást egyaránt értékesítette a hazai csapat, így nagy győzelmet könyvelhetett el. Dragic clutch teljesítménye és Wade 18 pontos első félideje mellett Hassan Whiteside-ról is meg kell emlékeznünk, aki támadásban ugyan nem sokat tett hozzá, de védekezésben óriási szerepet vállalt, levette a pályáról Jusuf Nurkicot, leszedett 16 lepattanót és kiosztott 6 blokkot, nagyon sokat tett hozzá.

Lillard egyedül maradt. Nurkic öt ponttal és hét lepattanóval zárt, McCollum 19 pontjához 20 mezőnykísérlet kellett és ezúttal a kispadról sem érkeztek extrák, így Damian Lillardnak nem nagyon volt más választása, mint magára vállalni minél többet – 42 pontot dobott 15/28-as mezőnymutatóval, 5/11 triplával és 7/7 büntetővel annak ellenére, hogy egy kisebb sérüléssel bajlódott. Végül ez sem volt elég, hiába fordítottak a negyedik negyed közepén az ő extrájával, az utolsó bő három percben több hibát is elkövettek, amelyek a vereségükhöz vezettek – 3–2-re romlott a mérlegük, következőleg Indianában kell bizonyítaniuk.

A Heat legjobb dobói: Dragic 28/12, Wade 19/12, Olynyk 19/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 42/15, McCollum 19/9, Collins 13/3

Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 117–96

Egyedül Aytontól még nem lehet győzelmeket várni. Az idei 1/1-es magasemberre nem lehetett panasz ezen az estén, sőt, kifejezetten extra teljesítményt nyújtott, 24 pontját 12/13 jó dobással szerezte, leszedett nyolc lepattanót, kiosztott öt gólpasszt, de Devin Booker hiányában gyakorlatilag senki sem tudott felnőni mellé – a kezdőötös többi tagja 2/16 triplát dobott, a „pontszerzésre tartott” T. J. Warren három pontot tett hozzá a kispadról, így a győzelem sorsa már a nagyszünetig eldőlt. A gyér támadójáték mellett védekezésben sem tudták megállítani az elöl azért mérsékelten elismert Memphist és bár volt egy jó harmadik negyedük, ez csak arra volt elég, hogy elkerüljék a totális kiütést és vállalható mértékűvé csökkentsék a vereségüket.

Pozitív mérleg a Grizzliesnél. Könnyed győzelmet arattak a hazaiak, az agresszív védekezés megadta az alapot, megadta a ritmust és az önbizalmat, támadásban pedig mindenki kellő szabadsággal és nyugalommal tette a dolgát – Marc Gasol (19 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz, 3/6 tripla) és Mike Conley (18 pont, 7 gólpassz) volt a vezér, de jól járt a labda, öten is tíz pont felett dobtak, 55.7 százalékkal tüzeltek és 30 gólpasszt osztottak szét. A nyolc ponttal megnyert első negyed után főleg a második játékrészben robbantottak, ott 42 pontot szereztek és 25-re növelték a különbséget, így innentől nem volt már kérdés – az elmúlt négy meccsükből hármat nyertek, jó formában fogadhatják a Washingtont.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 19/9, Conley 18, Brooks 18/6
A Suns legjobb dobói: Ayton 24, Okobo 12/6, Canaan 11, Crawford 11/9

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 113–91

Antetokounmpo sérülése sem lassította a Bucksot. Elképesztően jól játszott a hazaiak görög sztárja, 19 perc alatt 21 pontot és 7 pattanót tett a közösbe, Aaron Gordont is nagyszerűen limitálta, pedig az első negyedben olyan könyököst kapott ellenfelétől, hogy saját bevallása szerint kiesett neki pár perc. A második negyedben ugyanúgy játszott, mint normál esetben, utána viszont több agyrázkódás-tesztet is elvégeztek rajta, így a második félidőben három percet volt már csak pályán. Az eset nem rázta meg a csapatot, támadásban Middleton és Brogdon jól dolgozott, Brook Lopez egy rontott dobással jutott 11 egységig, és a padról is több remek teljesítmény akadt: Ilyasova 10 pattanó mellett kiosztott 6 gólpasszt, az újonc Donte Divincenzo pedig először érte el a 10 pontos határt (15-öt szórt). Bár ezúttal nem volt triplazápor, megint bedobtak 10 hármast, és emellett remekül működött a védekezésük. 6–0-val nyitották a szezont, kedd hajnalban fogadják a szintén extrán rajtoló Torontót.

Nézhetetlen volt a Magic. Aaron Gordont teljesen kiszedték a játékból (3/15 mezőnyből, 9 pont, 5 pattanó), az újonc Isaac számára bedeszkázták a gyűrűt, és Evan Fournier is csak szenvedett Brogdonék árnyékában (10 pont, 4/12 mezőnyből) – ezt az Orlandónál erősebb csapatok sem tudják kihordani lábon, pláne, hogy a kispad ugyanilyen rosszul dobott. Nikola Vucsevics így hiába szerzett 16 pontot és szedett 9 pattanót, a 33 százalék alatti mezőnymutatóval és az 57–41-re elvesztett pattanócsatával maguk írták meg a sorsukat.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 21, Middleton 18/6, Brogdon 16/6.
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 16, Augustin 11/9, Simmons 10/6, Fournier 10/3.

San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 110–106

Nem bírta ki végig a Lakers. A pont és a bedobott mezőnykosarak örökranglistájának hatodik helyére fellépő LeBron James (35 pont, 13/21 mezőnyből, 11 lepattanó, 4 gólpassz) annak ellenére remekül játszott, hogy egy alkalommal le kellett cserélni hátfájdalmak miatt, a vendégek 60 pontot szórtak az első félidőben és kézben tartották a mérkőzést. A másodikban viszont fokozatosan fáradtak el, a negyedik negyedben pedig átvette a vezetést a Spurs és a Los Angelesnek már nem maradt ereje visszavágni. James mellett Kyle Kuzma (15 pont), illetve a padról beszálló Rajon Rondo (12 pont, 5 gólpassz) és Lance Stephenson (14 pont, 9 pattanó) dicsérhető, de Ball és Hart nagyon rosszul dobott és DeRozant sem tudták limitálni, Caldwell-Pope pedig nem tudott segíteni a cseresorból. Tegyük azért hozzá, hogy Rondo a végjátékban csinált egy „JR Smith”-t, nem dobott rá egy üres ziccert, inkább kipasszolta...

DeMar DeRozan szállította az 1200. győzelmet. A liga történetében ötödikként érte el a bűvös határt Gregg Popovich, de ő az egyetlen, aki mindezt egyetlen csapat vezetőedzőjeként tette meg. DeMar DeRozan volt a „főkolompos” a sikerben, az első félidő végén az ő megőrülése kellett, hogy lefelezzék nagyobb hátrányukat, és a negyedik negyedben is egyértelmű vezérként dolgozott – végül 30 pontig, 12 pattanóig és 8 gólpasszig jutott. Mellette Bryn Forbes megint jól dobott a kezdőben, Aldridge (15 pont, 5 pattanó, 2 blokk) is igyekezett, de a legtöbb segítség a padról jött: a Gay, Gasol, Mills, Belinelli veterán négyes 45 pontot termelt, ráadásul Gay és Gasol dupla-duplázott is. DeRozan egyébként 136 pontot szórt első öt meccsén Spurs-mezben, ami új csapatrekord – bizonyos David Robinson 115 pontos csúcsát döntötte meg…

A Spurs legjobb dobói: DeRozan 30, Forbes 16/3, Gay 16.
A Lakers legjobb dobói: James 35/6, Kuzma 15/9, Stephenson 14/6.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik