A Spurs beállította Larry Birdék legendás rekordját

Vágólapra másolva!
2016.04.13. 09:18
null
A Spurs beállította Larry Birdék legendás rekordját (Fotó: Reuters)
Három kezdőjátékosa nélkül is közel állt a győzelemhez a Thunder San Antonióban, de Kawhi Leonard vezetésével végül győzni tudott a Spurs az észak-amerikai profi kosárliga ma hajnali rangadóján – ezzel beállította az NBA hazai alapszakaszrekordját. A Miami szoros meccset nyert Detroitban, a Pacers megverte a New Yorkot, a Toronto kiütötte a Philadelphiát, a Clippers pedig nem adott esélyt a Memphisnek – íme, a részletek!

 

Indiana Pacers–New York Knicks 102–90

Hetedik a Pacers. Ugyan az első félidőben még fej fej mellett haladtak a felek, a fordulás után főleg a védekezésén tudott javítani a hazai alakulat és ennek, valamint a pontos labdajáratásnak köszönhetően elszakadtak ellenfelüktől. A harmadik negyedben megszerzett tíz pont körüli előnyt gond nélkül megtartották a záró etapban és egyrészt a festékben (46–26), másrészt a gyorsindításokat tekintve (18–4) is köröket vertek a New Yorkra. Ezzel a győzelemmel és a Detroit vereségével már biztos, hogy a 7. helyen végeznek és a Toronto Raptors-szal találkoznak a rájátszás elős körében.

Véget ért a Knicks szezonja. Az utolsó játéknapon már nem lép pályára a New York, Anthonyék 32–50-es mérleggel zárták ezt az idényt, a rájátszást érő helyektől nagyon messzire. A meglepően jó őszi időszak és Kristaps Porzingis berobbanása után jött egy komoly és hosszan tartó hullámvölgy, amelyből az edzőváltás sem tudta kirángatni őket és a szezon második felében csak szenvedtek. Így történt ez ma is, igaz, három kezdőjátékosuk (Anthony, Porzingis, Calderon) is hiányzott – sem védekezésben, sem támadásban nem tudták tartani a lépést az Indianával.

A Pacers legjobb dobói: George 19/3, G. Hill 19/9, Mahinmi 14
A Knicks legjobb dobói: Williams 21/12, Grant 18/6, Afflalo 13/9

 

Detroit Pistons–Miami Heat 93–99

Joe Johnson nagyon kellett a Heatnek. Ugyan Dwyane Wade szenvedése ellenére az első félidő nagy részében a Miami vezetett, a harmadik negyedben fordított a Pistons és egyik csapat sem tudott igazán felülkerekedni. A záró etapban aztán a fogát vesztő Goran Dragic, a dupla duplázó Luol Deng és a 25 pontig (10/15 mezőnyből) jutó Johnson vitte célba a vendégeket: utóbbi több fontos kosárral, triplákkal, gólpasszokkal jelentkezett, erre pedig már nem tudott válaszolni a Detroit. A szezon közben szerződtetett Johnson eddig telitalálat a Heatnek, a floridai alakulat pedig az utolsó játéknapon Bostonban döntheti el, hogy a 3–6. hely között hol végez.

Reggie Jackson nagyon hiányzott a Pistonsnak. A hazaiak legjobb játékosuk nélkül voltak kénytelenek kiállni, ez pedig meg is látszott a játékukon – Steve Blake csak egy-egy periódusra tudta megfelelően irányítani csapatát. Andre Drummond (9 pont, 18 lepattanó, ebből 9 támadó) alig-alig kapott labdát, a padról nem jött támogatás és nem volt senki, aki elő tudott volna lépni vezérré a negyedik negyedben – ez döntötte el a találkozót. A Pistons így biztosan nyolcadik, és a Cleveland Cavaliers lesz az ellenfele a playoffban.

A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 17/6, Morris 16/3, Harris 16/3
A Heat legjobb dobói: Johnson 25/9, Deng 17/9, Dragic 16

 

Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 122–98

A harmadik negyedben lerohanta ellenfelét a Toronto. Az első percekben megadta az alaphangot a Raptors és tíz pont körüli előnyt épített ki, de a második negyedet átaludták DeRozanék és fordított, sőt, meg is lépett a Sixers. A fordulás után aztán összekapták magukat a hazaiak és egy 32–10-es etappal állva hagyták Smithéket, innen pedig már nem volt kérdés – egyedül Powell töltött 30 percnél többet a pályán és tükörsima győzelmet aratott a Toronto.

Covington illusztris társaságban. A Philly dobógépe 24 pontig jutott és hat hárompontost süllyesztett el – ezt a határt idén már hetedszer érte el, amelyre csak Steph Curry, Klay Thompson és JR Smith volt képes. A vendégcsapat előtt fel is csillant a remény a 38–23-ra megnyert második negyedben, de hamar kiderült, hogy reális esélyük nincs a sikerre, így sorozatban 15. idegenbeli meccsüket is elvesztették – a szezont holnap Brooklynban zárják.

A Raptors legjobb dobói: Powell 18/6, Valanciunas 17, Ross 17/3
A 76ers legjobb dobói: Covington 24/18, Smith 18/6, Noel 14

 

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 102–98

Leonard révén kiharcolta a győzelmet a Spurs. Gyengén kezdtek a hazaiak és az első félidő során 18 pontos hátrányba is kerültek, hiába álltak fel megszokott kezdőcsapatukkal, lassan és pontatlanul kosárlabdáztak. A második félidőben aztán változott a képlet, felzárkóztak, majd fordítottak is Parkerék és 16 másodperccel a vége előtt Dion Waitersnek kellett egyenlíteni, hogy megmentse a Thundert a vereségtől. A hosszabbításban aztán a végig remeklő és elöl-hátul tartást adó Kawhi Leonard döntött, gyorsan beszórt hat pontot, amellyel egymaga túldobta az OKC-t – a texasiak így megnyerték utolsó hazai meccsüket és beállították az 1985–1986-os Boston NBA-csúcsot jelentő 40–1-es hazai alapszakaszmérlegét. Rossz hír viszont számukra, hogy Aldridge nem tudta végigjátszani ezt a találkozót, a korábban megsérült ujjával ismét gondok adódtak és a harmadik negyedben kivált a játékból.

Most a Thunder pihentetett. Kevin Durant, Russell Westbrook és Serge Ibaka sem lépett pályára a vendégeknél, de Cameron Payne jól szervezte a játékot, a palánk alatt pedig Enes Kanter és Steven Adams termelt – ráadásul védekezésben is nagyon stabil volt a gárda. A negyedik negyedben és a hosszabbításban már hiányzott egy vezér, amely végül a meccsbe került, ennek ellenére nem lehetnek elégedetlenek – mentálisan és fizikálisan is frissen érkeznek meg a playoffra, számukra befejeződött az alapszakasz.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 26/3, Parker 20, Duncan 12
A Thunder legjobb dobói: Adams 17, Kanter 17/3, Payne 17/3, Waiters 17/3

 

Los Angeles Clippers–Memphis Grizzlies 110–84

Nem adott esélyt a Clippers. Nem voltak könyörületesek a hazaiak, Doc Rivers csak Jamal Crawfordot pihentette, mindenki más ott volt a parketten – ráadásul nem csak hogy ott volt, de mindent meg is tett a győzelemért. Ennek eredményeként egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte, az első perctől fogva a Clippers diktálta a tempót és Chris Paul vezérletével kiütéses győzelmet aratott – méghozzá úgy, hogy 27 percnél többet senki nem töltött parketten. A gárda holnap Phoenixben zárja az alapszakaszt és a hírek szerint a kulcsjátékosok nem fognak már pályára lépni – aggodalomra adhat okot viszont az, hogy Redick sarka megsérült a második negyedben és nem is tért már vissza a parkettre.

Idegenbeli túrán a Memphis. A vendégcsapat ma Los Angelesben, holnap a Golden State otthonában lép pályára, majd a két nappal később kezdődő playoffot is idegenben kezdi. Tony Allen sem tudott ma játszani sérülés miatt és a Grizzlies végig esélytelen volt ezen az estén – ha holnap is kikapnak az Oracle-ben, akkor a hetedik helyről, a Spurs ellen meccselhetnek majd a rájátszás első körében.

A Clippers legjobb dobói: Rivers 14/9, Green 13/3, Paul 12/6, Griffin 12
A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 14, Martin 12, Munford 11, Stephenson 11/6

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik