A Penguins közel került a továbbjutáshoz

Vágólapra másolva!
2010.04.21. 08:14
null
Crosby (balra) két gólt szerzett (Fotó: Action Images)
Címkék
Sidney Crosby négy pontot szerzett, a Pittsburgh Penguins pedig 7–4-re megverte idegenben az Ottawa Senatorst, és így már csak egy mérkőzést kell megnyernie, hogy kiharcolja a továbbjutást az NHL Keleti főcsoportjának negyeddöntőjében. A nyugati első San Jose Sharks a hosszabbításban győzte le a Colorado Avalanche együttesét, és ezzel egyenlített.

Sidney Crosby és a Pittsburgh remekelt: a Penguins klasszisa négy pontot szerezve vezette 7–4-es győzelemre csapatát az Ottawa Senators otthonában, ezzel a vendégek közel kerültek a továbbjutáshoz, mivel összesítésben már 3–1-re vezetnek.

A Penguins a második harmadban intézte el a hazaiakat, amikor Crosby 2:25 perc alatt kétszer is betalált, és közben Matt Cooke is szerzett egy gólt.

Ismét szoros meccset hozott a Sharks és az Avalanche találkozója. A Denverben rendezett negyedik mérkőzésen is – ahogy eddig mindig – csak egy gól volt a különbség a két együttes között, és az utóbbi két összecsapáshoz hasonlóan most is a ráadásban dőlt el a találkozó.

A győztes gólt Joe Pavelski szerezte a hosszabbítás 11. percében, miközben Jevgenyij Nabokov nagyszerűen védett: 33 lövést hárított. Az állás 2–2, folytatás magyar idő szerint csütörtök éjjel.

Jeff Carter két góllal vezette 4–1-es sikerre a Philadelphia Flyerst a New Jersey Devils elleni hazai meccsen, ezzel már csak egy győzelemre van a továbbjutástól a Keleti főcsoport negyeddöntőjében.

A Detroit Red Wings 3–0-ra kiütötte a Phoenix Coyotes együttesét. A 29 alkalommal védő Jimmy Howard kapus és a két gólt szerző Henrik Zetterberg vezette együttes ezzel egyenlített a négy győzelemig tartó párharcban.

A Nashville Predators 4–1-re megverte hazai pályán a Chicago Blackhawks csapatát, és ezzel 2–1-re vezet összesítésben.

 NHL
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Ottawa Senators (5.)–Pittsburgh Penguins (4.) 4–7
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Penguins javára
Philadelphia Flyers (7.)–New Jersey Devils (2.) 4–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Flyers javára
   
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ
Nashville Predators (7.)–Chicago Blackhawks (2.) 4–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Predators javára
Detroit Red Wings (5.)–Phoenix Coyotes (4.) 3–0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
Colorado Avalanche (8.)–San Jose Sharks (1.) 1–2 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik