A ligaelső Warriors átlépett a keleti éllovas Atlantán

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 10:01
null
Russell Westbrook ezúttal győztes meccsen fogadhatta az oklahomai társak köszöntését (Fotók: Reuters)
Klay Thompson helyén az exszolnoki Justin Holiday kezdett a Golden State-ben, a ligaelső pedig magabiztosan győzte le a keleti éllovas Atlantát az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) szerdai játéknapjának rangadóján. Dwyane Wade vezérletével a Miami a Portlandet is elkapta, Russell Westbrook 36 ponttal vezette győzelemre a Thundert, a Cleveland viszont meg sem izzadt a Brooklyn ellen. Triplaesővel nyert a Clippers, a Wizards megállította a Jazzt, javított a Spurs, a Bullsban pedig ismét villogott Nikola Mirotic – lássuk a részleteket!

 

Cleveland Cavaliers–Brooklyn Nets 117–92

Könnyed győzelem takarékon.
Nem erőltette meg magát a Cleveland, bár az első negyedben már 13 ponttal is meglógott a Brooklyn, egy 30–8-as etappal válaszoltak Jamesék és átgázoltak a vendégeken. Senki nem érte el közülük a húsz pontot és LeBront leszámítva senki nem játszott többet fél óránál, 54.9 százalékkal dobtak mezőnyből és 15 triplát süllyesztettek el – emellett kiosztottak 32 gólpasszt és nagyjából akkor szereztek kosarat, amikor akartak. Az utolsó negyednek már 21 pontos fórral vágtak neki, így sorozatban 14. hazai győzelmüket aratták.

Nehéz helyzetben a Nets. Az égvilágon semmit nem tudtak kezdeni a Cavs ellen védekezésben, a hazaiak üres triplákat dobálhattak és könnyedén jutottak el a festékbe, ahol ráadásul még nem is a legegyszerűbb megoldásokat választották – emellett a Brooklyn támadásban sem működött, egyedül Deron Williams dicsérhető. A 25 pontos verésből hamar fel kell állniuk, ugyanis ha playoffba akarnak kerülni, most kell megmutatni: a közvetlen riválisnak számító Bucks, Hornets, Pacers és Celtics lesz az ellenfél a következő hét napban.

A Cavaliers legjobb dobói: Mozgov 17, Smith 17/15, James 16/6
A Nets legjobb dobói: Williams 20/3, Bogdanovic 12/6, Jack 11

Philadelphia 76ers–Detroit Pistons 94–83

A Philly védekezése Noel kiesését is elbírta.
Azok után, hogy januárban 30.7 százalékkal dobott a Sixers ellen a Detroit, ma százalékon zártak és gyakorlatilag egy pillanatig nem volt esélyük a győzelemre. A hazaiak remekül védték a passzsávokat és a betöréseket is, Drummondot tíz pont alatt tartották és bár Reggie Jackson tripla duplázott, ő is pocsék hatékonysággal termelt. Az is belefért, hogy a harmadik negyed hajrájában Noel rosszul fogjon talajt és ne térjen vissza a meccsbe – elmondása szerint ő megpróbálta volna, de edzője szerint nem volt rá szükség.

Mindig van, aki fellép. A Philadelphia nem érzi meg, hogy hosszú idő óta nincs Tony Wroten, hogy elcserélték Carter-Williamst, sőt azt sem, hogy ma sem Canaannak, sem Covingtonnak nem ment igazán a játék. Ish Smith személyében megtalálták új irányítójukat, aki 15 ponttal és 8 gólpasszal járult hozzák a sikerhez, Richardson, Robinson, Noel és Grant is hozzátett, így bár ők is csak 42.5 százalékkal dobtak, a rendkívül szigorú védekezés mellé ennyi pont elég is volt. Utóbbi hat mérkőzéséből hármat megnyert a Sixers!

A 76ers legjobb dobói: Smith 15, Richardson 14/9, Robinson 12
A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 20/3, Jackson 11/3

Miami Heat–Portland Trail Blazers 108–104

Wade clutch volt.
A Miami ikonja óriási formába lendült márciusra, ma ismét megállíthatatlan volt a hajrában – csapata utolsó 17 pontjából 15-öt ő szerzett. A Heat 11 pontos hátránnyal kezdte az utolsó negyedet, de öt perccel a vége előtt már nyolcpontos előnyben volt, igaz, az utolsó percre megint fordított a Blazers. Wade azonban előbb egy floaterrel, majd egy visszalépős tempóval válaszolt, az utolsó támadást pedig meg sem kezdhette a Portland, mert bedobásból eladták a labdát – nagyon fontos meccset nyert meg a Miami és fellépett a keleti hetedik helyre.

Összeállt a Heat. A 32 pontos Wade mellett remekelt Dragic (20 pont, 11 gólpassz), Deng (24 pont, 4/4 tripla) és Whiteside (12 pattanó, 6 blokk) is, a hazaiak 52 százalékkal dobtak és csak nyolcszor adták el a labdát. A vendégeknél Aldridge parádézott (34 pont, 12 pattanó), de az utolsó percben homályt dobott, így a hajrából a Miami jött ki jobban – hiába tüzeltek Lillardék is 50 százalékkal, a végén nem tudtak mit kezdeni Wade-del, a hibáikat pedig kihasználta Spoelstra csapata.

A Heat legjobb dobói: Wade 32, Deng 24/12, Dragic 20/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 34/3, Lillard 17/6, Afflalo 15/12

Toronto Raptors–Minnesota Timberwolves 105–100

Kevin Martin óriási estéje nem volt elég. A Minnesota dobóhátvédjére egész este nem talált megoldást a Toronto, már az első negyedben 18 pontot rámolt be Martin, végül 37-tel zárt (14/28 mezőnyből), de ez csak arra volt elég, hogy szorossá tegye a mérkőzést. Mellé fel tudott lépni Budinger és helyenként Wiggins, de Rubio visszatérése is csupán annyit tudott hozzátenni, hogy szervezettebb játékot játszottak a vendégek – a hajrában eladott labdája sokba került és az utolsó percekben nem tudták megállítani a Raptorst.

Lowry megsérült. Masszívabb volt a Minnesota védekezése, mint amire számítani lehetett, így Martin remeklésével végig partiban voltak a vendégek – épp ezért volt duplán ijesztő a Toronto számára, amikor a harmadik negyedben Lowry bement az öltözőbe. A hírek szerint a háta fáj, ha ismét meccseket kell kihagynia, az óriási blama lenne az utóbbi öt meccsből hármat nyerő és magát stabilizáló Torontónak. A hajrában nélküle is megoldották a hazaiak, bár két és fél perccel a vége előtt két pontra közelített a Minny, DeRozan egy tempóval, Williams egy labdaszerzéssel, Vasquez pedig egy triplával válaszolt és lezárták a találkozót.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 21/3, Valanciunas 15, Ross 15/9
A Timberwolves legjobb dobói: Martin 37/15, Budinger 19/3, Wiggins 15

Chicago Bulls–Indiana Pacers 103–86

Mirotic volt a kulcs.
Frank Vogel szerint az első félidőben is komoly gondokat okozott a spanyol erőcsatár levédekezése, de akkor még nem igazán szórta meg magát – a második félidőben aztán pótolta ezt. 25 ponttal zárt, amiből húszat a nagyszünet után rámolt be, az Indiana összes felzárkózási kísérletére válaszolni tudott és egyre érdekesebbek azok a kérdések, hogy mi lesz a sorsa, ha Taj Gibson visszatér – márciusban 20 pont felett átlagol Mirotic.

Nem volt esélye a Pacersnek. Az első félidőben Mike Dunleavy dobta szét a vendégeket 5/7 triplával, a fordulás után pedig Mirotic jelentett megoldhatatlan problémát – amellett, hogy a védekezésük nem bírt ezzel a két emberrel, a támadójátékuk is becsődölt. 52–38-ra elbukták a lepattanózást Hibberték, nagyon keveset passzoltak és sem Hill, sem Stuckey nem tudta a vállára venni a csapatot – megfordult a szélirány Indianában, a győzelmi széria után sorozatban harmadik vereségükkel ismét kicsúsztak a playoff-helyekről.

A Bulls legjobb dobói: Mirotic 25/3, Dunleavy 21/15, Gasol 19/3
A Pacers legjobb dobói: S. Hill 13/3, Hibbert 12, Stuckey 11/3

Milwaukee Bucks–San Antonio Spurs 103–114

Ma már nem hibázott a Spurs.
A Knicks elleni kiábrándító vereséget követően nem tehette meg a címvédő, hogy nem nyeri meg a mérkőzést a Milwaukee impozáns hazai mérlege ellenére, ennek megfelelő sebességgel és intenzitással játszották végig a találkozót. Boris Diaw rendkívül agresszív volt a labdával, folyamatosan támadta a gyűrűt, végül 18 pontot tett hozzá a kispadról – a mindössze egyetlen dobást rontó Parker, valamint Green és a 7 gólpasszt jegyző Duncan mellett ő volt az egyik kulcs a sikerhez. A Spurs 50 százalékkal tüzelt mezőnyből és végighajtotta a mérkőzést, körülbelül ez az elszántság hiányzott a Knicks ellen…

Ennyire volt elég a Milwaukee. Jason Kidd csapata nem játszott rosszul, szokásos sokat passzoló csapatjátékát hozta, hatékonyan is dolgozott, viszont ma a San Antonio remekül használta ki a hibáikat, főleg ami a védekezést illeti. Hiába nyerték a pattanózást a hazaiak, a festékből 50 pontot szerzett a Spurs (36-ot a Bucks), ezt pedig nem tudták kompenzálni sehol – sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a Milwaukee.

A Bucks legjobb dobói: Antetokunbo 19, Ilyasova 17/6, Middleton 15/3
A Spurs legjobb dobói: Green 20/6, Duncan 19, Diaw 18

Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 122–118

Elsöprő Westbrook-hullám.
A mai estén nem a mezőnybeli, sokkal inkább a büntetők terén mutatott dobáspontossággal (19/22) ért el masszív pontmennyiséget Westbrook (8/26 mezőnyből, 10 gólpassz, 5 lepattanó, 5 gólpassz). Ezzel a precizitással, valamint az eladott labdák (7) ellenére kiemelkedőnek mondható mezőnymunkával vezette sikerre a két kulcsjátékosát nélkülöző Thundert. Viszont a győzelem további fő letéteményeseként kell emlegetni az Adams, Kanter párost, valamint a padról berobbanó Morrow-t. A hazaiakat alaposan felpiszkálta, hogy a félidőre előnnyel vonulhatott a Boston, olyan elánnal jöttek ki a harmadik negyedre, hogy kérdés sem fért hozzá, hogy melyik csapat nyeri meg a találkozót.

Nem lehet átaludni egy teljes negyedet. Mit ér az idegenben dobott 118 pont, 13 tripla, 52 százalék feletti dobóteljesítmény és 32 kiosztott gólpassz, ha az ezeket számokat produkáló együttes egy komplett negyedet átalszik védekezésben? Vereséget. A kezdőben villogó Smart (8/14, 7/12 hárompontos, 9 lepattanó, 5 gólpassz) és Bass (8/11), valamint az alig 20 perc alatt komoly pontmennyiséget termelő Olynyk (7/13, 3/6 tripla, 2 blokk) segítségével sokáig a Thunder mellett loholt, sőt, vezetett a Celtics. De a félidő után védekezésben szinte semmilyen ellenállást nem tanúsítottak a vendégek, 40 pontot kaptak, s ez a tény megpecsételte sorsukat. A Thunder magabiztosan őrizte előnyét a záró játékrészben és csak az utolsó percben vált az eredményt tekintve szorossá az összecsapás.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 36/3, Kanter 22, Morrow 20/12
A Celtics legjobb dobói: Smart 25/21, Olynyk 20/9, Bass 20/3

Dallas Mavericks–Orlando Magic 107–102

Majdnem ráfizetett a Dallas.
Erősen kezdett az első negyedben 11 pontot szóró Nowitzki hathatós közreműködésével a hazai csapat. Kifizetődőnek tűnt a jó nyitány, ugyanis ettől kezdve a Dallas folyamatosan duzzasztotta a fórját, mely a harmadik negyedben már 22 pontosra is rúgott, de a záró etapban az Orlando rohamával szinte semmit nem tudott kezdeni a vendéglátó. Bő öt perc alatt egyetlen árva mezőnykosarat jegyeztek Ellisék és csupán a vendégek rutintalanságból fakadó hibáinak köszönhették, hogy nem csúszott ki a kezükből a már megnyertnek hitt mérkőzés.

Hiányzó rutin és higgadtság. A beszedett több mint húsz pontos hátrány ellenére sem omlott össze a sorozatban hatodik vereségét begyűjtő Magic. A karrierje első tripla dupláját szállító Payton (6/10 mezőnyből, 10 lepattanó, 12 gólpassz) hatalmas rohamot vezetett a negyedik játékrészben, a társak pedig csatlakoztak hozzá, s szinte teljesen eltüntették a negyed elején látott 16 pontos hátrányt. Harminc másodperccel a lefújás előtt Payton dobhatott tiszta tempót, hogy átvehesse a vezetést a Magicnek – a találkozó során először –, de hibázott, ahogy az utolsó támadásnál Oladipo is, aki úgy vállalt kifacsart helyzetből triplát az egyenlítésért, hogy még hat másodperc volt hátra a mérkőzésből. Egy kicsivel több higgadtság győzelmet érhetett volna a Magicnek.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 25/15, Ellis 21/3, Harris 12/9
A Magic legjobb dobói: Oladipo 19, Harkless 18/6, Payton 15/3

Sacramento Kings–Los Angeles Clippers 105–116

Jó az öreg a háznál.
A Clippersnél komoly gondokat okoz mostanában a kiscsatár pozíció, folyamatosan sérülnek meg a játékosaik, így Doc Rivers kénytelen-kelletlen a veterán török Türkoglut tette be a kezdőbe. A húzás telitalálatnak bizonyult, 19 pontig jutott az egykoron éppen a Sacramentóból induló játékos, a negyedik negyedben 3 triplát bombázott be – ráadásul 6/19-es mezőnymutatóba kergette Rudy Gayt. Addig is történt persze egy s más, például a Paul, Redick duó tarthatatlannak bizonyult, ketten együtt 60 százalék felett dobtak és 12 hárompontos jött tőlük (Paul ezt megfejelte 11 gólpasszal), a Clippers gyakorlatilag akkor szerzett kosarat, amikor akart. A negyedik negyedben volt egy kis megingásuk, 86–87-re feljött a Sacramento – ekkor azonban fent említett úriemberek megrázták magukat, és két perc alatt helyére küldtek négy triplát.

Egyszer, egy szép napon.
A Kings hívei már nagyon várják, hogy két húzóemberük egyszerre lehessen a pályán, de nem biztos, hogy erre még idén sor kerül – Rudy Gay ugyanis felépült, de most DeMarcus Cousins dőlt ki lábsérüléssel (arról ne is beszéljünk, hogy a kezdőirányító Darren Collison számára hetekkel ezelőtt befejeződött már a szezon). Azonban nem Cousins hiánya volt a döntő, hanem a Sacramentónál megszokott fejetlen védekezés: a periméteren azt csináltak a Clippers játékosai, amihez éppen kedvük volt. Így hiába nagyon dicséretes például Andre Miller vagy az újonc Nik Stauskas dobóiskolája, ha a túloldalon már/még nem ütik meg a minimum szintet.

A Kings legjobb dobói: Gay 23, Miller 16, Stauskas 13/3.
A Clippers legjobb dobói: Paul 30/12, Redick 27/21, Türkoglu 19/15, Griffin 19.

Andre Iguodala és társai az Atlanta ellen is szárnyaltak
Andre Iguodala és társai az Atlanta ellen is szárnyaltak

Golden State Warriors–Atlanta Hawks 114–95

Eldőlt az alapszakasz-elsőség?
Majdnem egy hónap van még hátra a playoffig, de úgy tűnik, hogy a Warriorsnak lesz végig pályaelőnye, miután egyetlen veszélyes riválisát nagyon simán oktatta. Egy negyedig jól tartotta magát a Kyle Korvert nélkülöző Atlanta, utána viszont a Klay Thompsont bokasérülés miatt pihentető Warriors tekert egyet a fordulatszámon, amit a Hawks nem tudott lekövetni. Stephen Curry ma hagyta a dobásait (4/11), és elkezdett osztogatni (12 gólpassz), cseréje, Shaun Livingston is 7 asszisztot kézbesített – a többiek pedig kedvet kaptak a kiszolgáláshoz. A GSW végül 39 (!) gólpasszt hozott össze, 50 százalék feletti mezőnymutatóval, 14 triplával – a vendégek a 4. negyedben már nem is nagyon erőltették a dolgot.

Nem bánkódnak Atlantában. 14 meccsük van még hátra az alapszakaszból, de 11-gyel már most több győzelmük van, mint a keleti második Clevelandnek, a nyugati második Memphisnél pedig hat sikerrel számlálnak többet – ha valami nagy összeomlás nem történik, simán nyerik Keletet és ligaszinten is csak a Warriorsnak lesz jobb mérlege. Ma nagyon hiányzott az orrtörés miatt kidőlt Korver, illetve Mike Scott és Thabo Sefolosha is, és az sem mindennapi, hogy Al Horford 4/18-cal, Dennis Schröder 1/12-vel zárjon mezőnyből – a Hawks egyszerűen nem tudta lereagálni a hazaiak ritmusváltását, utána pedig már csak rohantak az eredmény után. Millsapéknél egy ideje érezhető, hogy igyekeznek kímélni a kulcsembereiket, a mai vereség után nincs is nagyon értelme terhelni például a korábban kétszer is súlyos vállizom-szakadást szenvedő Horfordot.

A Warriors legjobb dobói: Barnes 25/6, Iguodala 21/6, Green 18/15.
A Hawks legjobb dobói: Carroll 16/9, Millsap 16/6, Teague 12.

Utah Jazz–Washington Wizards 84–88

Wall hátára vette a Washingtont.
Az All-Star irányító múlt héten magára vállalta a Wizards rossz sorozatát, azóta pedig tesz róla, hogy elfelejtsék azt a fővárosban: zsinórban ötödik győzelmére vezette csapatát. 24 pontot termelt kiváló mutatóval (9/13), szedett 9 pattanót és adott 6 gólpasszt, a végjátékban pedig nagyon fontos kosarakkal segített. Mellette a veterán Paul Pierce (18 pont, 4/5 tripla) volt a nyerőember – de az egész csapat felvette a kesztyűt az All-Star-szünet óta minden fontosabb csapatmutatóban ligaelső (!) Jazz ellen. Hiába adtak el 22 labdát, 50 százalék felett dobtak mezőnyből és a triplavonal mögül is.

Most kellettek volna a dobások. A Jazz nagyon jól védekezett, sok hibára kényszerítette ellenfelét, azonban a túloldalon nagyon rossz dobóformát fogtak ki. Kintről gyakorlatilag veszélytelenek voltak (4/22), ráadásul 24-ből 12 büntetőt kihagytak, így hiába játszotta a megszokott játékát a Utah, a kis extrák kellettek volna a győzelemhez. Szégyenkeznivalójuk persze nincs, viszont sokat tanulhatnak ebből a meccsből.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 26/3, Favors 16, Burke 14/9.
A Wizards legjobb dobói: Wall 24, Pierce 18/12, Gooden 9/3, Beal 9.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik