A nyolcadikat is behúzta a Phoenix

Vágólapra másolva!
2010.03.31. 07:53
null
Joakim Noah (felül) és Taj Gibson (alul, mindkettő Chicago) küzd meg a labdáért Amar'e Stoudemire-rel (Phoenix) (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 149. játéknapján az Oklahoma 18 pontos győzelmet aratott Philadelphiában. Tovább szárnyal a Phoenix, amely sorozatban nyolcadik sikerét könyvelhette el – ezúttal Chicagóban nyert, és biztosította helyét a rájátszásban.

Biztatóan kezdett a Sacramento az Indiana otthonában, hiszen az első negyedet hat, a másodikat hárommal nyerték a vendégek. Ám elég volt a pocsékul sikerült harmadik felvonás – mínusz tizenkét pont –, hogy a záró részhez érve az előnyből hátrány legyen. Innen pedig már nem volt visszaút, a Pacers a negyedik felvonást is nyerve biztosította be sikerét. A győzelemből döntő részt vállalt Danny Granger, aki 33 pontot tett hozzá csapata 28. szezonbeli sikeréhez.

Az Oklahoma még a Kingsnél is jobban bekezdett Philadelphiában – 33–23-as első negyed –, ám ellentétben a Sacramentóval, nem engedte kiénekelni a sajtot a szájából, sőt, két kiegyenlített felvonást követően a záró részben is megsorozta vendéglátóját, már-már kiütésessé téve sikerét.

A Suns állva hagyta a Bikákat Chicagóban – 25–36-os nyitány –, de a vendéglátókban volt annyi, hogy összekapják magukat, és a második negyeddel – 35–21 – ismét nyílttá tegyék a mérkőzést. A hajrá azonban a Phoenixé volt – 30–21 –, amely így 48. győzelmét aratta a szezonban, és nyolcadszor nyert megszakítás nélkül. A vendégeknél a Jason Richardson (27), Steve Nash (22), Amar'e Stoudemire (21) trió koponyánként húsz pont fölött termelt. A Phoenix ezzel a győzelemmel már bejutott a rájátszásba.

Semmi esélyt nem adott a Milwaukee a Clippersnek, a nagyszünetben már tizenöttel mentek a házigazdák. A különbség a két csapat között a lefújásig még tovább nőtt.

A Houston–Washington összecsapás viszont kifejezetten kiélezetten alakult. A hajráig fej-fej mellett haladtak a csapatok, akkor azonban a jobb támadójátékot produkáló Rockets megszerezte a győzelmet. A Houston mérlege ezzel a sikerrel éppen csak pozitív (37–36), a Wizards viszont már az 52. vereségét szenvedte el, sorozatban a tizenhatodikat. És még így is van nála két gyengébb teljesítménnyel álló együttes...

 NBA, ALAPSZAKASZ
149. JÁTÉKNAP  
Indiana Pacers–Sacramento Kings
102–95
Philadelphia 76ers–Oklahoma City Thunder 93–111
Chicago Bulls–Phoenix Suns
105–111
Millwaukee Bucks–Los Angeles Clippers 107–89
Houston Rockets–Washington Wizards
98–94
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik