A New Jersey Brodeur sérülése ellenére nyert a Kings ellen

Vágólapra másolva!
2011.10.14. 07:20
null
Brian Gionta (Montreal Canadiens) feltűnése okoz gondot a Calgary Flames kapuja előtt,<br />de a kapus Miikka Kiprusoff (balra) és védője, Scott Hannan (23) együttes erővel hárít (Fotó: Reuters)
Címkék
Bár megsérült az első harmadban Martin Brodeur, a New Jersey első számú kapusa a Los Angeles elleni mérkőzésen az észak-amerikai profi hokiliga legutóbbi játéknapján, a Devils cserekapusa, Johan Hedberg felnőtt a feladathoz, és szétlövéses sikerhez segítette csapatát. A Calgarynál a Montreal elleni 4–1-es idegenbeli siker során a kapuban álló finn Miikka Kiprusoff klubrekorder lett, az eddigi csúcstartó Mike Vernont hagyta maga mögött 263. győzelmével.

A Devils szurkolói számára jó hír, hogy Brodeur vállsérülése nem súlyos, Peter DoBoer, a csapat vezetőedzője inkább csak elővigyázatosságból hozta le 20 perc után – ha ilyen cserekapusa van valakinek, megteheti… Az előző idényben a rájátszásról 15 év után először lemaradó New Jersey egy éve az első hét meccsén kikapott, ezúttal három meccséből kettőt már megnyert.

A Washington nála is jobb, Pittsburghben aratott hosszabbításos sikerének köszönhetően százszázalékos maradt, amit rajta kívül három mérkőzést követően csak a Philadelphia és a Detroit mondhat el magáról (a Buffalo és a Toronto 2–2 meccsen van túl győzelemmel).

A Calgarynál klubrekordot döntő Kiprusoff már csak azért is büszke teljesítményére, mert az előző rekorder, Mike Vernon mellett pallérozódott az NHL-ben: amikor átkerült a tengerentúlra, a San Josénál a veterán tartalékja volt.

NHL
ALAPSZAKASZ, 8. JÁTÉKNAP
Pittsburgh Penguins–Washington Capitals 2–3 – hosszabbítás után
New York Islanders–Tampa Bay Lightning 5–1
New Jersey Devils–Los Angeles Kings 2–1 – szétlövéssel
Montreal Canadiens–Calgary Flames 1–4
Ottawa Senators–Colorado Avalanche 1–7
Detroit Red Wings–Vancouver Canucks 2–0
Minnesota Wild–Edmonton Oilers 2–1 – szétlövéssel
Nashville Predators–Phoenix Coyotes 2–5
Chicago Blackhawks–Winnipeg Jets 4–3
Dallas Stars–St. Louis Blues 3–2

 

Legfrissebb hírek

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
14 perce

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
16 perce

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
27 perce

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
37 perce

Népsport: a magyar Juventus-edző tragédiája

Népsport
38 perce

Szűcs Tamás: Ezer százalék, hogy nem bánom meg a debreceni hosszabbítást

Labdarúgó NB I
42 perce

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást

Labdarúgó NB I
51 perce

Eső miatt félbeszakadt Marozsán negyeddöntője Aucklandben, folytatás pénteken

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik