A Milwaukee-t is legyőzte a Spurs, óriási Suns-bravúr a GSW ellen

Vágólapra másolva!
2019.03.11. 09:37
null
A Phoenix legyőzte a Golden State-et (Fotó: Twitter)
San Antonióban is kikapott a listavezető Milwaukee az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, de a játéknap meglepetését a nyugati sereghajtó Suns okozta azzal, hogy Devin Booker parádéjára építve nyerni tudott a címvédő és nyugati éllovas Golden State otthonában. A Houston nehezen húzta be sorozatban nyolcadik győzelmét, triplafesztivált rendezett a Toronto, megint nyert a Detroit, a keleti rangadón pedig a Philadelphia örülhetett az Indianával szemben.

 

Detroit Pistons–Chicago Bulls 131–108

Most simább lett. Két nappal ezelőtt Chicagóban óriásit kellett harcolnia a győzelemért a Detroitnak és bár most is főleg a második félidőben dominált a gárda, ezúttal azért könnyebben húzta be a kötelező sikert. Az első negyedben még nem tudtak igazán a Bulls fölé nőni Kennardék, de a korábbi fáradtságuk ezt követően teljességgel elillant, a kisebb sérüléssel küzdő Reggie Jackson is remekelt (21 pont, 6 gólpassz, 5/8 tripla, 0 eladott labda, 25 perc), a legutóbb szintén megsérülő Blake Griffinre nem volt ellenszer (28 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 27 perc) és ezúttal szenzációs kinti tűzerőt is fel tudtak mutatni Andre Drummond szokásos dupla-duplája mellett: Wayne Ellington 16 perc alatt 3/4, Langston Galloway pedig 29 perc alatt 6/6 (!) triplát küldött a gyűrűbe, csapatszinten 19-szer találtak be távolról 54 százalékos hatékonysággal. Az már a percszámokból is látszik, hogy jutott idő pihenni is és nem kellett megszakadniuk, a félidei hatpontos előnyükhöz ugyanis a harmadik negyedben további 17-et tettek hozzá, így eldöntötték a küzdelmet – sorozatban ötödször, az utóbbi tizenkét meccsből tizedszer nyertek, továbbra is ellenállhatatlan formában vannak.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

LaVine nélkül ennyi volt a Bullsban. Fő pontszerzője, Zach LaVine nélkül nem volt az igazi a Chicago játéka, bár összességében ők is kiválóan dobtak (50 százalék mezőnyből, 50 százalék kintről), de nem folyt a labda, nem volt meg igazán a ritmus, sok volt az egy-egyezés és hiányzott az igazi egyéni extra teljesítmény is. Persze a védekezésük legalább ennyire okolható a vereségért, semmit sem tudtak kezdeni a Detroit játékával sem a periméteren, sem a festékben, úgyhogy most nem igazán tudták megszorítani ellenfelüket – ebben a korai kezdési időpont is benne lehetett, következőleg a Lakers ellen, otthon több esélyük lehet.

A Pistons legjobb dobói:Griffin 28/9, Jackson 21/15, Galloway 21/18
A Bulls legjobb dobói:Selden 18/3, Porter 17/9, Markkanen 17/9

Miami Heat–Toronto Raptors 104–125

Leonard nélkül sorozta meg ellenfelét a Raptors. Ahogy azt idén már sokszor láttuk, ezúttal is Kawhi Leonard egészsége volt a lényeg a Torontónál, úgyhogy a kiscsatárt kiültették erre a meccsre, nélküle Pat McCaw került be a kezdőbe, míg a centerposztot ezúttal Serge Ibakának kellett megoldania az első ötösben, Marc Gasol a padról érkezett. A játék azonban a változtatások ellenére kiválóan működött, amelynek alapja a parádés kinti dobóforma volt, hiszen 21 bedobott hármassal beállították a franchise-rekordot a vendégek – Nick Nurse alaposan felkészítette taktikailag és mentálisan is a csapatát a Miami zónájára, úgyhogy valósággal szétlőtték ellenfelüket. A főkolompos Kyle Lowry volt ezen az estén (24 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz, 6/11 tripla), de Pascal Siakam (20-5-5, 8/12 mezőnyből) is remekül játszott, miközben Danny Green 5/8, Pat McCaw 3/3, Norman Powell pedig 3/5 triplával vette ki a részét az ágyúzásból – már az első negyedben 7/10 kinti dobásuk esett be, ezzel adták meg az alaphangot. A második negyedben futott 14–0-s rohamuk után aztán már nem is kerültek komolyabb veszélybe, végig ők diktáltak, úgyhogy ezzel, valamint a Bucks vereségével két mérkőzésre megközelítették a ligaelsőt.

Ehhez most nem volt köze a Heatnek. Sorozatban négy győzelem után, nagy formában érkezett meg erre a találkozóra a Miami, de a Raptors annyira megtalálta a jó kinti dobóhelyzeteket, hogy arra nem tudott válaszolni Erik Spoelstra csapata – támadásban többé-kevésbé megvolt, aminek kellett, de ilyen védekezéssel ez az együttes nem nagyon tud mérkőzéseket nyerni. Dwyane Wade is azt emelte ki, hogy milyen jól felkészült belőlük a Toronto és hogy Lowryék olyan dolgokat csináltak, amelyeket általában nem, úgyhogy jár nekik a gratuláció – a floridaiak ezúttal nem igazán tudtak hozzászólni az estéhez, csak a harmadik negyedben lassították le valamelyest ellenfelüket, de ezzel sem mentek sokra. Persze az igazi kulcsmeccs most következik számukra a közvetlen riválisnak számító, óriási formában lévő Detroit ellen.

A Heat legjobb dobói:Adebayo 19, Waiters 15/9, Wade 15/3
A Raptors legjobb dobói:Lowry 24/18, Siakam 20/3, Green 15/15, Powell 15/9

Philadelphia 76ers–Indiana Pacers 106–89

Embiiddel a második félidőre megérkezett a Sixers. Az All-Star óta először lépett pályára Joel Embiid, a Philly klasszis centere és bár az első félidőben még kicsit rozsdásan mozgott, kereste a helyét elöl-hátul, a fordulás után alaposan rákapcsolt és abszolút vezérként játszva nagyon fontos győzelemre vezette csapatát. A harmadik negyedben összesen 11 pontot engedélyezett ellenfelének a társaság, majd a negyedikben is csak 19-et, a második félidőt összesen 25 (!) egységgel nyerte meg azok után, hogy volt már 14 pontos hátrányban is, úgyhogy a nagyszünet után már egyértelműen dominálni tudott Brett Brown alakulata. A parádés védekezés mellett pedig elöl Embiid volt az, aki a különbséget jelentette, az egyébként gyengén dobó hazai együttesben 28 perc alatt 33 ponttal és 12 lepattanóval jelentkezett, messze kiemelkedett a többiek közül és itt már egy olyan Phillyt láthattunk, amelyre talán a playoffban is számíthatunk – ezzel a sikerrel egyrészt utolérte a gárda a Pacerst a keleti harmadik helyen, másrészt 3–1-re hozta az egymás elleni párharcot, úgyhogy jelenleg meg is előzte riválisát a tabellán.

Kidomborodott a Pacers gyengéje. Ez a mérkőzés kissé rávilágított arra, amitől többen is tartanak az Indy rájátszásával kapcsolatban, vagyis hogy a keleti top4 csapat ellen nem elég borzasztóan jól védekezni, mert annyi tehetség szorult ezekbe az együttesekbe, hogy így is bármikor képesek 110 pont körül dobni – a túloldalon is alkotni kellene, de erre Victor Oladipo nélkül nem biztos, hogy képesek Collisonék. Most is ez volt a helyzet, ugyan alapvetően remekül elvették a Sixers játékát, de Embiid személyében mégis talált egy foghatatlan húzóembert a hazai csapat, a vendégek pedig a második félidőre teljesen elvesztek a szorításban, a harmadik negyedben 3/20-at szenvedtek össze mezőnyből, így (37 százalékos mezőnymutató, öt bedobott hármas egész meccsen) pedig nem lehet megnyerni egy ilyen rangadót. Pedig a philadelphiai közönség öntött egy kis önbizalmat Bogdanovicékba, hiszen amikor 14 ponttal vezetett a Pacers, a csarnok kipfújolta saját csapatát és jelezte, hogy ez itt nem fér bele...

A 76ers legjobb dobói:Embiid 33, Harris 16/6, Simmons 15
A Pacers legjobb dobói:Bogdanovic 18/3, Collison 14/3, McDermott 10/3

Atlanta Hawks–New Orleans Pelicans 128–116

Back-to-back is nyert a Hawks. Előző este látványos játékkal kapott ki, most hasonlóan látványos játékkal aratott győzelmet az Atlanta a fáradtság ellenére – a back-to-back egyedül Trae Youngon látszott, aki 0/9-cel kezdett mezőnyből és túl sok pozitívumot sokáig nem tudott hozzátenni a találkozóhoz. Azonban mivel a Pelicans sem nagyon akart védekezni, így összességében egy könnyed, lüktető összecsapást vívtak a felek, amelyből a nagyobb tűzerővel bíró hazaiak jöttek ki jobban: az első negyedet még a vendégek nyerték, a többit viszont mind az Atlanta, amely 30 gólpasszal, 49 százalékos mezőnymutatóval és 17 bedobott hármassal zárta az estét úgy, hogy csak kilenc labdát adott el. A negyedik negyedre már Young is megtalálta a helyét, egymaga öt gólpasszt osztott szét ebben az időszakban és éretten, nyugodtan összefogta a csapat játékát, a kosarakat pedig hozta Kevin Huerter (27 pont, 4/7 tripla), John Collins (23 pont, 10 lepattanó, 4 blokk) és Alex Len (19 pont, 9 lepattanó, 3/6 tripla) – Huerter egyébként még a második negyedben villogott igazán, akkor 17 egységet rámolt be egymaga, mindet a félidő előtti utolsó percekben. A tét nélküli mérkőzést így végül a több lábon álló Hawks nyerte, következőleg a Memphis ellen építheti magát tovább a társaság.

Szép egyéni számok és ennyi. A vendégeknél is kiemelhetünk több játékost, Anthony Davis például kihasználta 21 percét (15 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 4 blokk), Elfrid Payton tripla-duplázott (15-10-10), Julius Randle és Fred Jackson pedig húsz pont fölé jutott – csapatszinten 18 hármast küldtek a helyére, úgyhogy támadásban összességében nekik sem volt nagy gondjuk. A lepattanózást viszont simán elbukták (56-42) és védekezésben nem nagyon tudták megállítani az Atlantát, úgyhogy a nagyszünet előtt leadták az addigi előnyüket, a második félidőben pedig már gyakorlatilag végig hátrányban voltak, méghozzá egyre nagyobb különbséggel. Ez alapvetően sehol nem számít már nekik, de azért az, hogy Julius Randle az öltöző felé menet belerúgott egy kukába, azt sejteti, hogy a frusztráció megvan a csapatnál...

A Hawks legjobb dobói:Huerter 27/12, Collins 23/6, Len 19/9
A Pelicans legjobb dobói:Jackson 23/9, Randle 23/12, Davis 15/9, Payton 15/3

Memphis Grizzlies - Orlando Magic 105-97

Komolyan kell venni a Memphist. A Magic is megérezhette, hogy ezt a Grizzliest bizony nem lehet félvállról venni, sőt, amilyen védekezést összeraktak most Mike Conley-ék, az bármelyik élcsapat számára is komoly kihívást jelentene. A memphisi periméter gyakorlatilag dominált ezen az estén, Conley (26 pont, 8 gólpassz, 0 eladott labda) és Avery Bradley (21 pont) egyrészt működtette a hazai támadójátékot, másrészt közben leradírozta a pályáról a vendégek kinti playmakereit, ezzel esetlegessé, ritmustalanná tette az Orlando játékát. Ugyan összességében a Grizzlies sem dobott jól (41 százalék mezőnyből, 29 százalék tripla), de annyira rá tudta erőltetni akaratát ellenfelére, hogy azzal végül felőrölte, az utolsó nyolc percben egyetlen egy (!) mezőnykosarat engedélyezett a Magicnek a gárda, míg Conley egymaga 14 pontot szórt a negyedik negyedben, így a végjátékot már abszolút uralták a hazaiak – itt dőlt el a meccs, addig azért tartotta magát az Orlando. A Memphis ezzel sorozatban harmadik győzelmét aratta, az All-Star óta 5–4-re áll, úgyhogy megelőzte a Dallast és az aktuális formákat nézve reális, hogy megelőzi a Pelicanst és esetleg a Lakerst is – más kérdés, hogy ennek egyébként az égvilágon semmi értelme azon felül, hogy a játékosok hangulata javul.

Nehezen viselte az Orlando. Nagyon nem ízlett a memphisi védekezés a vendégcsapatnak, a játékosok szinte végig reklamáltak a játékvezetőknél és mivel egyáltalán nem tudták a saját játékukat hozni, így egyre frusztráltabbá váltak – a harmadik negyedben a 0 pontos Evan Fournier-t állították ki két technikaival, majd a meccs hajrájában Steve Clifford vezetőedző is erre a sorsra jutott. Ebben persze bőven benne volt a gyenge játék (35 százalékos mezőnymutató, csak hárman jutottak tíz pont fölé, de ők is mind rosszul dobtak), illetve az is, hogy egy jó széria után most gödörben vannak, az utóbbi négy meccsből ez volt a harmadik vereségük, úgyhogy nem tudták utolérni a Miamit és a Charlotte-tal holtversenyben a keleti kilencedik-tizedik helyről várhatják a folytatást.

A Grizzlies legjobb dobói:Conley 26/3, Bradley 21/9, Miles 13/9
A Magic legjobb dobói:Vucsevics 26/3, Ross 15/9, Gordon 13/3

Dallas Mavericks–Houston Rockets 93–94

Megúszta a Houston. Ezúttal nagyon nem játszott jól a Rockets támadásban és ennek legfőbb oka James Harden gyenge napja volt, a sérüléssel bajlódó regnáló MVP 25 mezőnydobásból szedett össze 20 pontot és csak 4 gólpasszt osztott ki, egyáltalán nem érezte a ritmust sem a döntéseinél, sem a dobásainál. Chris Paul sem dobott jól (2/11 mezőnyből), de ő egyrészt jobban mozgatta a társait, másrészt a végén övé lett a nyerő játék, de ahhoz, hogy idáig eljusson a gárda, nagyon kellett Eric Gordon 26 pontja és a nagyon fegyelmezett, fizikális csapatvédekezés is – csak hogy az utolsó negyedre már annyira szétesett az együttes elöl, hogy csak 13 pontot tudott dobni, így a Mavs felzárkózott és esélye nyílt a győzelemre is. Az utolsó houstoni támadást „természetesen” Harden elrontotta, úgyhogy 93–94-nél még maradt egy lövése a Mavsnek, de a vendégek rárontottak Luka Doncicra, aki áttolta a labdát Jalen Brunsonnak, Paul azonban jól olvasta a játékot, visszaért és bemutatott egy meccsnyerő dobásblokkolást – ezzel ért véget az összecsapás, úgyhogy most „csúnya” játékkal is nyerni tudott Mike D'Antoni együttese. Persze Harden rögtön el is mondta, hogy nincs gondjuk az ilyen sikerekkel és mivel már sorozatban nyolcadszor nyertek, meccselőnyük van a Thunder-Blazers párossal szemben, a Denver pedig 2.5 mérkőzéssel van előttük.

Nem volt rossz a Dallas, de... Dirk Nowitzki többször is elmondta az utóbbi időben, hogy nagyra értékeli, amikor őt köszöntik, vannak biztató dolgaik a játékban is, de mindennél jobb érzés, amikor nyerni tudnak, márpedig ezt elég ritkán tapasztalhatják meg mostanában: sorozatban ötödször, az utóbbi tizenegy meccsből tizedszer kaptak ki, hiába volt esélyük a győzelemre. Luka Doncic (19 pont, 15 lepattanó, 9 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokk, 5/16 mezőnyből), valamint Jalen Brunson (18 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) próbálta húzni a szekeret, védekezésben is odatették magukat, a negyedik negydben nagy energiákat mozgósítva visszajöttek és egyetlen jó játékra voltak a győzelemtől, de azt nem sikerült megoldaniuk, úgyhogy megint csak részsikereknek örülhetnek. Ennél nagyobb baj, hogy Doncic megsérült a végjátékban, fent maradt ugyan a pályán, de kissé sántított, bár talán nincs nagyobb gond, de Rick Carlisle szerint még nem tudják, hogy mi a helyzet – az újoncnak fájt a térde és a meccs után nem is volt elérhető interjúra.

A Mavericks legjobb dobói:Doncic 19/3, Brunson 18/3, Kleber 10
A Rockets legjobb dobói:Gordon 26/15, Harden 20/9, Capela 17

Minnesota Timberwolves–New York Knicks 103–92

Tartalékosan is nyert a Minny. Egy hosszabbításos back-to-back második felén, a sérülést szenvedő Karl-Anthony Towns nélkül tudott győzni a Timberwolves, sőt, nem számíthatott Andrew Wigginsre sem, majd alig nyolc perc játék után Ryan Saunders inkább Derrick Rose-t is kiültette pihenés céljából. Mindezek tükrében természetesen nem volt ez egy túl magas színvonalú találkozó, de a New York ennyi előnyt sem tudott (akart) kihasználni, a Wolvesnál pedig Taj Gibson (25 pont, 11/15 mezőnyből, 8 lepattanó), Jeff Teague (20 pont, 10 gólpassz) és Keita Bates-Diop (18 pontos karriercsúcs, 2-2 labdaszerzés és blokk) elég energiát mozgósított ahhoz, hogy nyerni tudjon a hazai alakulat - három negyed alatt így is tizenöt pontos különbség alakult ki, a Knicks eladott labdáiból könnyű kosarakat dobott a Minny, úgyhogy végül kipipálhatta a győzelmet. Ezzel egyébként zsinórban hatodik hazai sikerét húzta be, ha idegenben nem a liga hat legrosszabb csapata közé tartozna az együttes, merészebb céljai is lehettek volna idén...

Erre volt szükség. Nem érdemes túl sok karaktert vesztegetni a New Yorkra, a vendégeknél esetleg Damyean Dotson (26 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 4/9 tripla) és Allonzo Trier (15 pont, 4/5 tripla) egyéni statisztikáit lehet pozitívumként kiemelni, egyébként mást nem – minden szempontból borzalmasan gyenge volt most (is) a csapat, a sorozatban hatodik vereséggel pedig tovább rohan a szezon végi legrosszabb mérleg felé. Más cél nincs az együttesnél, ennek érdekében teszik a dolgukat, most utaznak tovább az Indianához.

A Timberwolves legjobb dobói:Gibson 25, Teague 20/3, Bates-Diop 18/6
A Knicks legjobb dobói:Dotson 26/12, Trier 15/12, Smith Jr. 13, Knox 13/3

San Antonio Spurs–Milwaukee Bucks 121–114

Sok lábon állt a Spurs. Zsinórban ötödször nyert a San Antonio, hazai pályán pedig nyolcadszor – az első percekben még keresték magukat Rudy Gay távollétében, ám ezután az összeszedett nagy hátrányt már az első negyed végére megfelezték Bryn Forbes vezérletével, a harmadik negyedben pedig átvették a vezetést Aldridge (29 pont, 15 pattanó) és DeMar DeRozan (28 pont, 6 gólpassz) kemény munkájával. A harmadik-negyedik negyed fordulóján aztán érkezett a padról az összesen nyolc hármast beszóró Belinelli és Mills, vezérletükkel 10 pont feletti előnybe került a csapat, a visszatérő kezdőötös pedig már szépen lemenedzselte a végjátékot. Bár Antetokounmpót és Bledsoe-t ők is csak lassítani tudták, mellőlük szépen bontották le Brogdon és Middleton játékát, támadásban pedig állták a sarat a festékben és a periméteren is – továbbra is három vereséggel a playoff-vonal felett állnak, legközelebb New Orleansban javíthatják tovább a mérlegüket.

Védekezés nélkül nehéz nyerni. A harmadik negyedben a Bucks remekül csapdázott be egy, a Spurs csarnokában nem ritka denevért, de kis túlzással csak itt működött a csapatvédekezésük – az első percek parádéja után mintha el is könyvelték volna, hogy ezt a meccset simán behúzzák, utána pedig nem tudtak teljesen felpörögni. Hiába Antetokounmpo (27 pont, 13 pattanó, 6 gólpassz) és Eric Bledsoe (21 pont, 9/13 mezőnyből, 6 assziszt) jó teljesítménye, Middleton és különösen Brogdon elöl-hátul gyenge volt, a center Lopez kezébe alig került labda, ezt pedig sem a 10 pontos Mirotic, sem a hibátlan dobásokkal 14-ig jutó Connaughton nem tudta ellensúlyozni. Nagy gond azért nincs, így is két meccsel vezetnek a Toronto előtt, ráadásul már 15 percet játszhatott a két hete még a Spurst erősítő Pau Gasol, akit egyébként videóval és ovációval köszöntöttek.

A Spurs legjobb dobói: Aldridge 29/3, DeRozan 28, Mills, Belinelli 16/12-16/12.
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 27/3, Bledsoe 21/6, Middleton 15/3.

Golden State Warriors–Phoenix Suns 111–115

Két nagyon csúnya sorozat megszakítva. A Suns a szezon végére egyre több életjelet mutat, a bajnok otthonában aratott győzelemmel egyrészt lezárták a liga leghosszabb aktív sorozatát (zsinórban 18 alkalommal kaptak ki a GSW-től), másrészt 21 próbálkozásból idén először tudtak nyerni egy nyugati ellenfél pályáján. Az 1/1-es center, Deandre Ayton végig terrorizálta az ellenfelet a palánkok közelében (18 pont, 9/19 mezőnyből, 9 pattanó), nagyszerűen tömte be a lyukakat, Kelly Oubre Jr. (22 pont, 5 pattanó) kintről-bentről jól dobott, a padról a Holmes-Bridges-Jackson trió komoly lendületet hozott, így nem csoda, hogy végig szorosan alakult az összecsapás. A végjátékban aztán a gárda vezére, az addig is remeklő Devin Booker (37 pont, 8 pattanó, 11 gólpassz) sorozatban dobta a nehezebbnél nehezebb kosarakat, erre pedig a túloldalról nem érkezett hasonló válasz – a Phoenix mindenféle papírformát borítva győzött.

A szezon legrosszabb meccse. Nagyjából minden hazai érintett így nyilatkozott az összecsapás után, és ha tételesen nézzük, nagyon nem is lehet ezzel vitatkozni. A Splash Bros. vállalhatatlanul gyengén célzott, Curry és Thompson is 4/15-tel dobott a triplavonalon túlról, Cousins teljesen elveszett Ayton mellett, a kispadról csak Iguodala és McKinnie tudott érdemben hozzátenni, így hiába Draymond Green (6 pont, 11 pattanó, 8 gólpassz) sokoldalú játéka és Kevin Durant pontos dobásai, képtelenek voltak leszakítani a nyugati sereghajtót. Ahogy lenni szokott, ilyenkor üt be a krach, a negyedik negyed közepén Kevin Durant fordította ki a jobb bokáját egy leérkezésnél, és bár saját lábán sétált le, nem kockáztatták meg a további játékát – innen végképp esélytelennek bizonyult a Warriors. A címvédő nemrég a Bostontól kapott óriási pofont az Oracle-ben, és bár a hétvégén simán győzte le közvetlen riválisát, a Denvert, még kicsit korai rápihenni a playoffra és félgőzzel venni az ilyen meccseket, mert még egy Suns is képes megbüntetni a hanyagságot.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 28/12, Durant 25/3, Curry 18/12.
A Suns legjobb dobói: Booker 37/6, Oubre Jr. 22/12, Ayton 18.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik