A Milwaukee-t is legyőzte a Rockets, megint nyert a Spurs

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 09:18
null
A Milwaukee-t is legyőzte a Rockets (Fotó: Getty Images)
A Boston a Portlandet, a San Antonio a Memphist nyomta le az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján, a Doncic, Porzingis páros 70 pontja sem volt elég a Dallasnak a Suns ellen, a Nets szinte bebiztosította a playoffját, míg a Magic keserédes győzelmet aratott.

 

Brooklyn Nets–Washington Wizards 118–110

A vége a Brooklyné lett.
Sokáig nem igazán bírtak egymással a felek, hol egyik, hol másik félnek akadt be egy-két plusz dobás és bő öt perccel a vége előtt még 100–100-as egál állt az eredményjelzőn, úgy tűnt, hogy kiélezett végjátékot láthatunk majd. Caris LeVert viszont másképp gondolta, a clutch időszakban a hátára vette csapatát és egymaga 14 pontot szerzett ekkor – folyamatosan megverte az emberét és elment a gyűrűig, hol befejezte, hol faultot harcolt ki, nem tudtak vele mit kezdeni a washingtoniak. LeVert így végül 34 ponttal zárt, ezzel vezette fontos győzelemre a Brooklynt, de mellette a 27 pontos szezoncsúcsot szóró Joe Harrist (6/7 tripla) és a 22 pontos, 15 lepattanós Jarrett Allent is érdemes kiemelni – összességében nem dobtak jól, nem játszottak kiemelkedően, de a Wizards ellen most egy LeVert-show is elég volt a végjátékban ahhoz, hogy nyerni tudjanak. És hogy mindez miért volt fontos? Mert csak a Wizards érhetné utol a Brooklynt, illetve kerülhetne négy meccsen belülre, ami azt jelentené, hogy playint kellene vívniuk a rájátszásba jutásért – így viszont már hét meccs van köztük és mindössze hat találkozót játszanak mindketten.

Megpróbálta a Washington. Ezúttal sem adta magát könnyen a Wizards, Bradley Beal nélkül most centerposzton Thomas Bryant (30 pont, 13 lepattanó, 4/6 tripla) játszott komoly extrát, mezőnyposztról pedig Troy Brown Jr. (22 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) tett hozzá rengeteget – mellettük a kispadról is többen jutottak tíz pont fölé, úgyhogy támadásban azért nagyon igyekeztek. A végén viszont egyszerűen nem volt meg a vezérük, nagyon hiányzott Beal, míg a túloldalon LeVert megoldotta ezt a feladatot, így ismét kikaptak – pedig Bryant négy triplája és Brown nyolc gólpassza is karriercsúcs, ők mindent megtettek. Azonban összességében ez a keret nem elég ahhoz, hogy elérjék a céljaikat a buborékban – a szintén erősen tartalékos Brooklyn ellen is kikaptak, ezzel tényleg csak matematikaira csökkent az esélyük a playoffra.

A Nets legjobb dobói: LeVert 34/6, Harris 27/18, Allen 22
A Wizards legjobb dobói: Bryant 30/12, Brown Jr. 22/3, Smith 14/3

Boston Celtics–Portland Trail Blazers 128–124

Lillard túlgondolkodta.
Gyengén kezdte a meccset a Blazers, elázott a gárda az extra százalékkal érkező bostoni triplaesőben, olyannyira, hogy az első negyedet 13 ponttal bukta el, a másodikban pedig már 24-gyel is égett – sima meccsnek tűnt, de nem adta fel Terry Stotts csapata. A harmadik negyedben már átvette az irányítást a társaság és 11 pontot harapott ki a hátrányából, majd a záró etap elején sorozatban öt triplát bombázott be, amellyel a vezetést is át tudta venni – óriási fordulatot hozott a mérkőzés. Az utolsó két percben aztán jött egy 7–0-s Celtics-roham, amellyel hatpontos előnybe kerültek Kemba Walkerék, de a Blazersnek még így is maradt esélye: Carmelo Anthony azonnal berámolt egy hármast, majd Gordon Hayward elvesztette a labdát. Damian Lillard megtalálta Jusuf Nurkicot egy duplára, de Hayward büntetői után hibáztak, elhagyták a játékszert, ezzel pedig megpecsételték a sorsukat. A Nurkic-duplával kapcsolatban viszont Lillard megkapta a kritikákat, voltak ugyan rajta védők többen is, de mínusz háromnál, három másodperccel az órán volt esélye eldobni egy triplát – ehelyett dobatott egy ziccert, amely után már nem tudták ledolgozni az egypontos hátrányukat. Az irányító erre azt mondta, hogy igen, túlgondolkodta az esetet, úgy érezte, hogy még neki is lesz ideje egy hármasra – de nem volt már időkérésük, így ez elmaradt. Ő egyébként végül 30 ponttal és 16 gólpasszal, Nurkic pedig 30 ponttal, 9 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt, mellettük a 7/11 triplás Gary Trent Jr. is extra volt, de nem tudták kihasználni a Memphis újabb vereségét, sőt, a Spurs is megelőzte őket.

Tatum „visszatért”. Legutóbb a Bucks ellen pályafutása egyik legrosszabb meccsét játszotta Jayson Tatum, itt viszont az elrontott első dobása után rátalált a ritmusára és végül parádés teljesítményt nyújtott – 34 pontot szórt 5/8 triplával, ráadásul karriercsúcsot jelentő nyolc gólpasszt is kiosztott. Nagyon működött egyébként a bostoni gépezet, Tatum extrája mellett Jaylen Brown (30 pont, 6/8 tripla) és Gordon Hayward (22 pont, 4/5 tripla) is villogott, ők hárman feleltek azért, hogy az első félidőben legyalulta ellenfelét a Celtics, de aztán a fordulás után rájuk erőltette akaratát a Portland és nagyon kapaszkodniuk kellett – a záró etap végén bemutatott 7–0-s futás volt a döntő, azzal sikerült megnyerniük a mérkőzést. Összességében jól játszottak, 60%-kal vertek be 18 triplát és kellett is ez a siker ahhoz, hogy megszilárdítsák a keleti harmadik helyüket – Brad Stevens vezetőedző szerint a meccs vége már playoffszagú volt, ez a tapasztalat pedig pláne nagyon fontos volt számukra.

A Celtics legjobb dobói:
Tatum 34/15, Brown 30/18, Hayward 22/12
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 30/15, Nurkic 30/3, Trent Jr. 21/21

Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 106–108

Ismét DeRozan, ismét a Spurs.
A legutóbbi mérkőzésen is DeMar DeRozan hatalmas clutch teljesítménye szállította a San Antonio győzelmét és ezúttal is ez volt a helyzet, a dobóhátvéd hozta a csapat újabb sikerét, ezzel pedig lassan mégis el kell gondolkodniuk azon, hogy reális esélyük van a playoffba jutni. Dejounte Murray tíz pontjával egyszer már megléptek a negyedik negyed elején, de innen még visszajött a Grizzlies, ám az utolsó percben DeRozan bevert egy kosarat, a következő támadásból egy tempót, majd bár hibázott a büntetővonalról, de a legvégén, 106-106-nál megoldotta, amit kellett – egy dobócsellel elugrasztotta Dillon Brookst, fault, két dobás egyetlen másodperccel az órán. Itt már nem hibázott, úgyhogy bár csak 14 pontot szerzett, de az igazán fontos pillanatokban megint ő volt a vezér – Murray és White igyekezett még nagyon náluk, illetve a csapatvédekezésük is többé-kevésbé rendben volt. Így viszont kettőből két győzelemmel egyrészt feljöttek a nyugati kilencedik helyre, a Portland elé, másrészt két meccsre megközelítették a nyolcadik Memphist – vagyis jelen állás szerint ők játszhatnának playint a most legyőzött Grizzliesszel a PO-ért.

Megint csak centik hiányoztak.
A Portland elleni kulcsmeccset hosszabbításban veszítette el a Grizzlies, most pedig az utolsó másodpercben, két ponttal maradt alul egy újabb közvetlen riválissal szemben – így nehéz lesz, ezeket a meccseket egyszerűen meg kell nyerni, ha valaki playoffba akar kerülni. Az ilyen szoros végjátékok behúzása korábban is jelentett már gondot a fiatal csapatnak, de most már nagyon másra nem kell számítani, itt minden találkozónak tétje van – nem tudták leszakítani üldözőiket, sőt, éppen a két legnagyobb riválistól kaptak ki rögtön az első két estén. Most is minden esélyük megvolt a sikerre, de Ja Morant (25 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) eladott egy labdát az utolsó percben, majd bár a végén Jaren Jackson Jr. triplájával kiegyenlítettek, de Brooks elrepült DeRozan cselére, így kikaptak. Az edző, Taylor Jenkins szerint tanulni fognak ezekből, de tény, hogy a küzdelem nem elég, 48 percen keresztül kell jobban játszaniuk – a következő ellenfelük a New Orleans lesz.

A Grizzlies legjobb dobói:
Morant 25, Jackson Jr. 21/6, Brooks 16/3
A Spurs legjobb dobói: Murray 21/6, White 16/9, DeRozan 14

Orlando Magic–Sacramento Kings 132–116

Keserédes győzelem.
Tulajdonképpen simán nyerte ezt a mérkőzést az Orlando, az első negyedet 44-26-ra húzta be a társaság, valósággal szétdobta ellenfelét és a következő két játékrészben sem nagyon vett vissza – vezetett 36 ponttal is, mielőtt a végét elengedte. Terrence Ross (25 pont, 5/9 tripla), Nik Vucsevics (23 pont, 11 lepattanó, 24 perc) és Aaron Gordon (22 pont, 3/3 tripla, 24 perc) is ellenállhatatlan volt, a Fournier-Augustin hátvédpár nyugodtan pihenhetett, nem volt szükség az ő jó játékukra, szenzációs teljesítményt nyújtott a csapat. A parádés győzelmet viszont nagyon beárnyékolta a negyedik negyed eseménye, amikor Jonathan Isaac egy betörési kísérlet közben súlyos térdsérülést szenvedett–utólag kiderült, hogy elszakadt az ACL-je, tolószékben kellett őt levinni a pályáról. A társak is hitetlenkedve fogadták a hírt, örülni így igazán nem lehet...

Esélytelen Sacramento.
A Kingsnek nem osztottak lapot ezen az estén, Harry Gilest (23 pont, 8 lepattanó 20 perc alatt) leszámítva mindenki alulteljesített, a legutóbb karriercsúcsot szóró De'Aaron Fox is elveszett, Bogdanovics, Hield, vagy Barnes sem volt sehol, borzasztó gyengén kosárlabdáztak. Luke Walton vezetőedző szerint sorozatban másodszor terítették le a vörös szőnyeget az ellenfélnek a gyűrűig, egyáltalán nem fizikálisak, így pedig nincs keresnivalójuk senki ellen – ha ezen nem változtatnak, akkor nem nagyon fognak mérkőzést nyerni a buborékban.

A Magic legjobb dobói: Ross 25/15, Vucsevics 23/6, Gordon 22/9
A Kings legjobb dobói: Giles 23, Fox 13

Houston Rockets–Milwaukee Bucks 120–116

Nem volt pontos a Milwaukee.
Mike Budenholzer vezetőedző szerint nem hajtották végre jól a játékaikat és ennek elsősorban az az oka, hogy nem is tudták, hogy pontosan mit is kellene csinálni, amiért ő a felelős – magára vállalta ezt a vereséget. Valóban nem tudták igazán kihasználni magasságbeli fölényüket, Brook Lopez ugyan dobott 23 pontot 12 lepattanóval úgy, hogy ezúttal nem kintről hajigált, hanem bent izmozott, Jannisz Antetokunbo 36 pontos, 18 lepattanós, 8 gólpasszos estéje egészen parádés és Khris Middleton is beszórt 27 egységet 12 lepattanóval, de ez mégsem volt elég–23 labdát adtak el és clutch helyzetekben többször is hibáztak. A remek kezdés után elvesztették a fonalat és az irányítást, majd bár voltak időszakaik, amikor ezt megint visszaszerezték, sőt, a záró etapban egyszer úgy tűnt, hogy el is dönthetik a küzdelmet, de az utolsó három perc csúnyára sikerült – 112–104-re vezettek, de sorozatban három támadásnál adták el a labdát, amit a Rockets egy 9–0-val büntetett meg. A legvégén 116-117-nél Antetokunbo újabb eladott labdája tette fel a pontot az i-re, ez jelentette a vereségüket – egyébként megint pocsékul dobtak kintről, van még min dolgozniuk a playoff előtt, igaz, Eric Bledsoe-ra továbbra sem számíthattak.

Most Westbrook volt a vezér.
Az első meccsen James Harden elképesztő teljesítménye húzta magával a Houstont, most viszont kicsit másképp alakultak a dolgok–Szakáll dobásai nem ültek, de így is nagyon hasznosnak bizonyult azzal, hogy magára vonta a figyelmet, hogy fontos helyzetekben azért beverte a nagy dobásait, illetve hogy védekezésben hat (!) labdát lopott el. A ritmust viszont most inkább Russell Westbrook adta, aki 31 pontot szórt 8 gólpasszal és 104–112 után, az utolsó három percben magára vállalta a felelősséget: innentől nyolc pontot szerzett egy gólpassz mellett, az utolsó percben hibátlanul büntetőzött, óriási szerepe volt a sikerben. Harden egyébként emellett a védekezésüket emelte ki, nagyon jól pörögtek hátul, dobtak 30 pontot az ellenfél eladott labdáiból és bár 69–43-ra bukták a lepattanózást és 60-20-ra kikaptak a festékben, de ezt 21 bedobott triplával és alig 9 eladott labdával ellensúlyozták – Eric Gordon nélkül csak nyolc játékost forgatott Mike D'Antoni, az egész csapat eléggé playoff intenzitásúnak tűnt. Eddig két rangadót nyertek kiélezett végjátékban, Harden és Westbrook jó formában van, most igazából az ő akaratuk érvényesült, megelőzték a Jazzt, egyelőre abszolút elégedettek lehetnek.

A Rockets legjobb dobói:
Westbrook 31/3, Harden 24/9, House Jr. 16/12
A Bucks legjobb dobói: Antetokunbo 36/6, Middleton 27/9, B. Lopez 23

Phoenix Suns–Dallas Mavericks 117–115

Újabb szoros vereség.
A Rockets ellen kiengedte a kezéből a győzelmet a Dallas és most is jó esélyei voltak a sikerre a texasi alakulatnak, hiszen volt tizenöt pontos előnyben is, de egyrészt a harmadik negyedben belecsúszott egy komoly hullámvölgybe, másrészt a meccs végén ismét alulmaradt egyetlen kosárral. Hiába Luka Doncic (40 pont, 11/20 mezőnyből, 18/19 büntető, 8 lepattanó, 11 gólpassz) és Kristaps Porzingis (30 pont, 8 lepattanó, 4 blokk, 10/20 mezőnyből) óriási extrája, a két sztár nagyon egyedül maradt – rajtuk kívül csak Seth Curry érte el a kilenc pontot és még így is csak 40%-kal dobtak mezőnyből, valamint 20% alatt tripláztak. Három másodperccel a vége előtt egyébként volt még egy lövésük, megnyerhették volna, de Tim Hardaway Jr. triplája kimaradt, így 1/18-cal zárták kintről a második félidőt – a jó hír viszont az, hogy a Memphis vereségével matematikailag is biztos lett a playoffba jutásuk három kihagyott év után, a hetedik helynél előrébb pedig amúgy sem nagyon kerülhetnek már.

Megint harcolt a Suns.
Az előző mérkőzésen is komoly tartásról tett tanúbizonyságot a Phoenix, ami nem feltétlenül volt eddig jellemző erre a csapatra és most is egyben voltak fejben – a harmadik negyedben Devin Booker faultgondjai ellenére, a vezér nélkül jöttek vissza a meccsbe és a Cameron Johnson Jevon Carter duó kinti dobásaival vették át az irányítást. Deandre Ayton is faultgondokkal küzdött és nem is játszott jól, de ez sem számított, Booker végül 30 ponttal ütötte be hatodik faultját, Ricky Rubio 20 pontot, 9 lepattanót és 7 gólpasszt tett hozzá, Johnson 19 ponttal, 12 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt, a nagyon megnyert harmadik negyed után pedig a győzelmet is össze tudták hozni. A hajrában volt egy nagyon fontos 4–0-juk, majd egy perccel a vége előtt Rubio süllyesztett el két clutch büntetőt, a Mavs pedig az utolsó támadásait nem tudta megoldani, így a Suns 2–0-val kezdett a buborékban – a PO-ra így sincs reális esélyük, de eddig le a kalappal előttük.

A Suns legjobb dobói:
Booker 30/3, Rubio 20/6, Johnson 19/12
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 40, Porzingis 30/6, Curry 16/9

A tabella ezen a linken megtekinthető!


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik