A Miami győzött a tavalyi nagydöntő visszavágóján

Vágólapra másolva!
2014.01.27. 09:02
null
Mario Chalmers (Miami, jobbra) a Spurs legendáját, Tony Parkert próbálja átjátszani (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján nyolc összecsapást rendeztek, amelyek közül a leginkább várt a San Antonio látogatása volt Miamiban – a nagy csata azonban elmaradt, Jamesék simán győztek. A másik pikáns meccs a Boston–Brooklyn volt, Paul Pierce és Kevin Garnett bostoni látogatása adott különös ízt az összecsapásnak. A New Yorkban Carmelo Anthony „csak” 37 pontot szórt, így Stephen Curry 38 egységgel lett a nap pontkirálya. A nyugati playoffért csatázók közül a Dallas otthon, a Denver és a Phoenix idegenben nyert, a kissé hátrébb álló Pelicans pedig Anthony Davis remeklésére építhetett a Magic ellen.

Miami Heat–San Antonio Spurs 113–101

Volt közte 29 is. A 23 pontos Tim Duncan vezérletével a harmadik negyed közepéig tartotta magát a Greent, Leonardot és Splittert is nélkülöző Spurs, ám ekkor beindult a 9/10-es mezőnymutatóval 24 pontig jutó Chris Bosh, illetve LeBron James. Egy 15-3-as futással 16 pontosra hízott a Heat előnye, innen pedig nem volt visszaút, a negyedik negyedben 29-cel is vezettek a hazaiak, a hajrában ezen kozmetikázott a Spurs.

Pontosan célzott a Heat. A garbage time előtt 61%-kal dobtak Spoelstra fiai, de a végére sem esett 58% alá ez a szám. Ugyanakkor a Spurs is feltornázta 50%-ra a mezőnymutatóját a lefújásig, de mivel a két kezdő magasember, Duncan és Diaw együtt négy lepattanót tudott szedni, nem meglepő, hogy 37-28-ra ebben is felülmúlta őket a lecsorgók gyűjtögetésében nem ligaelit bajnok.

Mi lesz Wade-del? A Miami ikonja ugyan visszatért sérüléséből, a kispadról beállva játszott szűk 24 percet, de semmi hatást nem gyakorolt a játékra, nem érte el a tíz pontot sem (ez egyébként zsinórban harmadszor fordul elő vele, ilyenre nem volt még példa a karrierjében), és az öt gólpasszából is kettő a hajrában született, egy pedig tiszta dobóhelyzetből. Egy egészséges Wade nélkül a floridaiaknak nem sok esélyük lesz a címvédésre...

A Heat legjobb dobói: Bosh 24/3, James 18/3, Chalmers 16/6
A Spurs legjobb dobói: Duncan 23, Diaw 15/9, Belinelli 12

Carmelo Anthony kosárra dob (Fotó: Reuters)
Carmelo Anthony kosárra dob (Fotó: Reuters)

New York Knicks–Los Angeles Lakers 110–103

Anthony most passzolt is. A legutóbbi meccsén 62 pontot jegyző tavalyi gólkirály ezúttal is valami hasonlóra készült, 31 dobást vállalt el, igaz ebből most csak 14 talált célt, de így is eljutott 37 pontig, közte az utolsó 11 Knicks-pontból szerzett hat egységével. E mellé azonban most kiosztott öt gólpasszt is, amivel hozzájárult ahhoz, hogy rajta kívül még négyen érjenek el legalább tíz pontot - Felton (8/10 mezőnyből) egészen húszig jutott.

Pontosan dobott a Lakers, csak keveset. 75 dobáskísérletüket 52%-kal értékesítették, miközben a Knicks hiába dobott csak 47,8%-kal, a 90 dobásukból ez is többet jelentett. A vendégek hárommal kevesebb triplát és ugyanannyi büntetőt dobhattak, mint ellenfelük, ez pedig túl nagy különbségnek bizonyult. Ráadásul 45-35-re a hazaiak nyerték a lepattanócsatát is, köszönhetően elsősorban a 13 pontos, 14 lepattanós, remekül védekező Tyson Chandlernek. A Lakersnél Pau Gasol 20 pontja és 13 lepattanója, illetve Jodie Meeks 24 pontja illetve hat triplája emelhető ki leginkább, de náluk is öten értek el minimum tíz pontot.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 35/6, Felton 20/6, Hardaway Jr. 18/12
A Lakers legjobb dobói: Meeks 24/18, Gasol 20, Harris 18/6

New Orleans Pelicans–Orlando Magic 100–92

Anthony Davis nagy estéje. A 2012-es draftelső erőcsatár 22 pontot, 19 lepattanót és 7 blokkot teljesített ma, mellé 3 asszisztot és 2 labdaszerzést is elkönyvelhetett. Bár mezőnymutatója nem volt túl jó (9/21), edzője, Monty Williams szerint All-Star szinten játszik, ugyanis ha nem villog támadásban, megteszi védekezésben, ráadásul ma minden kétesélyes és fontos szituációból ő jött ki győztesen – és ez az All-Starok jellemzője.

Nikola Vucevic nélkül összeomlik a Magic a palánkok alatt. Továbbra is maródi a vendégek centere, ami meg is látszott a lepattanózáson: 48-32-re vesztették el ezt a különcsatát, és 10-szer blokkolták is a dobásaikat. Az Orlando triplamutatója is gyalázatos volt (3/15), viszont még így is volt esélyük a győzelemre – azonban 89-86 után három labdát szórtak el, egy támadásuk pedig Tyreke Evans blokkjával végződött.

Nem volt egyszemélyes csapat a Pelicans. Davis mellett Tyreke Evans is remekül játszott (23 pont, 7 gólpassz, 7 lepattanó, 2 labdaszerzés és egy nagyon fontos blokk) – jól egészítette ki a játékukat az Eric Gordon-Brian Roberts hátvédduó (29 pont), és a kispadról is jött még egy kis extra Darius Miller személyében, aki 3/3-at teljesített a triplavonalon túlról.

A Pelicans legjobb dobói: Evans 23, Davis 22, Roberts 15/3.
A Magic legjobb dobói: Afflalo 25/3, Oladipo 18, Harris 17.

Cleveland Cavaliers–Phoenix Suns 90–99

Ez (sem) Kyrie Irving meccse volt. Meglehetősen hullámzó az egykori draftelső játéka az utóbbi időben, főleg a dobásmutatója nagyon hektikus, egy-egy 50% feletti teljesítmény után rendre rosszul dob – ma 8/23-at (34.8 százalék) hozott össze. Különösen a 4. negyedben volt hullámvasút-szerű a teljesítménye, előbb kihagyott három kísérletet, majd betermelt kilenc pontot – végül két rossz dobással jelentkezett. A játékot sem tudta szervezni, az első három negyedben kiosztott nyolc gólpassza után az utolsó 12 percben egyetlen asszisztig jutott.

Markieff Morris mennybemenetele. 27 egységet termelt a kispadról beszállva a Suns erőcsatára, és ebből tízet a negyedik negyedre tartogatott – amikor egyébként ikertestvére, Marcus is 5 pontot dobott. Már ez önmagában klasszis teljesítmény, azonban Morris emellé még odapakolt 15 lepattanót is, sőt 12 büntetőt harcolt ki, amiből 10-et be is dobott. Channing Frye volt még kiemelkedő, a csapat kezdő erőcsatára 4 triplát zúdított be – az utolsót a végjátékban, amivel 90-87-ről 93-87-re lépett el a vendégcsapat.

A Cavaliers összeomlott a második félidőben. 61-43-ra vezetett a hazai csapat a nagyszünetben, a következő 15 perc viszont maga volt a rémálom: a Suns 38-9-es rohanást rendezett, a Cavs mindössze hat egységet szerzett a 3. negyedben, és a második félidőt 56-29-re elbukta. Mike Brown, a Cleveland edzője csak annyit tudott mondani a meccs után: nagyon nehéz volt mindezt végignézni.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 24, Deng 18, Thompson 17.
A Suns legjobb dobói: Markieff Morris 27/3, Frye 16/12, Dragic 15/3.

Boston Celtics–Brooklyn Nets 79–85

Hazatérők. Paul Pierce és Kevin Garnett tavaly nyári elcserélése után először lépett fel ellenfélként Bostonban (Pierce-nek ez volt az első eset), és mindkettejüket álló ováció fogadta. Bár eléggé fogadkoztak, hogy jó profi módjára nem fogja megzavarni őket a miliő, azért ők is emberből vannak: Pierce 2/10-es mutatóval hozott össze 6 pontot, és Garnett is ugyanennyit dobott – ám utóbbi 3 labdaszerzése és egy blokkja nagyon kellett ezen az estén a Netsnek. A végjátékban aztán valamit villantottak a régiből: Pierce egy tempóval növelte a különbséget 78-70-re, majd az utolsó percben, 80-77-nél Rondoék támadhattak az egyenlítésért – Garnett azonban elcsente egykori harcostársától a játékszert, végigrobogott a pályán és bedobta a ziccert.

A védekezés dominált. Egyik gárda sem jutott 40 százalékos mezőnymutató fölé, a triplákat is 30 alatt értékesítették – viszont a Brooklyn sokkal jobban vigyázott a labdára, csak 11-szer adták el, míg a Boston 18 alkalommal, ebből Rondo egymaga hatot vállalt. A téglák hajigálásában két üdítő kivétel volt: Andrej Krilenko 4/6-os mezőnnyel szerzett 11 pontot, míg a túloldalon Brandon Bass úgy dobott 17 egységet, hogy mindössze egyetlen büntetőt hagyott ki.

A Brooklyn kapaszkodik. Ezzel a sikerrel sorozatban öt győzelemnél tart a Nets, és felléptek a keleti hetedik helyre – és ha a következő meccsüket is megnyerik, akkor befogják a hatodik Washingtont, de már a harmadik helyen álló Hawks (23-20) sincs messze a 20-22-vel álló brooklyniaktól.

A Celtics legjobb dobói: Bass 17, Rondo 13/6, G. Wallace, C. Johnson 12/6-12/6.
A Nets legjobb dobói: Blatche 17, Anderson 11/9, Kirilenko 11.

Dallas Mavericks–Detroit Pistons 116–106

A kiegyensúlyozott támadójáték döntött. Az első három negyedben egyaránt 28 egységig jutott a Dallas, amit a negyedikben 32 ponttal übereltek, mind a 10 játékos szerzett pontot és 58 százalék felett termeltek mezőnyből. Dirk Nowitzki kiemelkedett közülük, a német sztár 28 pontot szerzett, lekapott 9 pattanót is, mellette a két irányító volt remek. Jose Calderon egyetlen rontott dobással jutott 17 egységig, míg Devin Harris 14 pontja mellé 7 gólpasszt is kiosztott.

A centerek felvették a kesztyűt. A detroiti palánk alatti páros, Greg Monroe és Andre Drummond közül ma csak a 20-ig jutó Monroe-nak ment, Drummond 4 pontig és 6 lepattanóig jutott. A dallasi Dalembert és Wright 3-3 blokkot osztott ki a túloldalon, amiből négyszer a Pistons centerét büntették – a Detroit lepattanózásban sem tudott kibontakozni, csak 41-39-re hozták ezt a mutatót, ami édeskevés volt ilyen dallasi dobóforma mellett, és egyetlen blokkot sem tudtak felmutatni.

Hárman húsz felett. Monroe mellett Brandon Jennings (26 pont, 10/18 mezőnyből, 7 gólpassz) és Josh Smith (25 pont, 10/24 mezőnyből, 8 pattanó) is termelte a pontokat becsülettel, de ez is kevés volt: a padról mindössze 22 egység jött, szemben a Dallas 46 pontjával.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 28/9, Calderon 17/3, Harris 14/6.
A Pistons legjobb dobói: Jennings 26/6, Smith 25, Monroe 20.

Golden State Warriors–Portland Trail Blazers 103–88

Stephen Curry megállíthatatlan volt. 300. alapszakasz-meccsén 38 pontot, közte 5 hármast termelt be a Warriors irányítója, mellé 8 gólpasszt, 7 lepattanót és 2 labdaszerzést jegyzett, és mindössze 2 labdát adott el – emellett szépen limitálta Damian Lillardot, aki mindössze 16 pontig (5/16-es mezőnnyel) és 4 gólpasszig jutott. A csapat többi tagja már nem volt ilyen jó formában, a kezdőötös többi tagja összesen 40 százalék alatt dobott, és a kispadról is mindössze 15 egység érkezett – de ma ez is bőven elég volt, mivel nagyon vigyáztak a játékszerre, mindössze 9 labdát adtak el.

Brutális védekezés a palánkok alatt. David Lee és Andrew Bogut vezetésével óriásit melózott össze a palánkok alatt a GSW. A két nagyember 2/14-es mezőnymutatóba kergette bele LaMarcus Aldridge-et, a többiek pedig kőkeményen lepattanóztak: Iguodala 10, Barnes és Curry 7, Green 6 lecsorgót szedett össze.

Érződött a fáradtság a Blazersen. Back-to-back játszottak a vendégek, ami önmagában nem olyan ritka, hiszen általános az NBA-ben – az viszont kevésbé, hogy január hónapban ez volt a negyedik back-to-back összecsapása a csapatnak. Utóbbi 10 meccsükből hetet így is megnyertek, de ma eléggé érződött, hogy a Portlandben nagy terhelés alatt vannak a kezdőjátékosok: a második félidőben mindössze 33 pont érkezett a vendégcsapattól.

A Warriors legjobb dobói: Curry 38/15, Thompson 17/9, Lee 17.
A Trail Blazers legjobb dobói: Matthews 21/6, Lillard 16/6, Aldridge, Lopez 10-10.

Sacramento Kings–Denver Nuggets 117–125

Pontparádé a Denvertől. Három negyedben kerek 30 pontot, egyben pedig 35 pontot szórt be a vendégcsapat, és kellett is a folyamatos pontveszély, mert a Kings mindössze kétpontos hátrányban volt a negyedik negyed kezdetén. Ekkor azonban a Nuggets kispadosai, Timofej Mozgov és Nate Robinson vezetésével nyolcpontos előnyt szedett össze, amit már nem tudtak ledolgozni a hazaiak.

Még kevesebb védekezés volt hazai oldalon. DeMarcus Cousins kiesésével egyetlen valamirevaló palánk alatti játékos nélkül állt fel a Kings, így egyetlen esélyük volt: túldobni ellenfelüket. Pechjükre pont az a Denver jött szembe, ahol irtózatos hosszú a kispad és nagyon lendületes játékot képes produkálni. Így sincs szégyenkeznivalója a Sacramentónak, mert Rudy Gay nélkül is majdnem 52 százalékos hatékonysággal tüzeltek mezőnyből, hatan érték el a 10 pontot – talán ha nem 4/16-ot produkálnak a triplavonal mögül, össze is jöhetett volna a siker.

A Kings legjobb dobói: Thomas 22/3, Thornton 19, McLemore 18/6.
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 27/3, Chandler 20/9, Faried 15.

NBA, ALAPSZAKASZ
Miami HeatSan Antonio Spurs 113–101
New York Knicks
Los Angeles Lakers 110–103
New Orleans Pelicans
–Orlando Magic 100–92
Cleveland Cavaliers–Phoenix Suns 90–99
Boston Celtics–Brooklyn Nets 79–85
Dallas Mavericks–Detroit Pistons 116–106
Golden State Warriors–Portland Trail Blazers 103–88
Sacramento Kings–Denver Nuggets 117–125

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik