A Miami Heat bostoni vereséggel kezdett

Vágólapra másolva!
2010.10.27. 07:57
null
Fel a fejjel, lesz még jobb is. Balról jobbra a Miami kiválóságai: Dwyane Wade, Chris Bosh és LeBron James<br />(Fotó: Reuters)
Címkék
Az &eacute;szak-amerikai kos&aacute;rlabda-bajnoks&aacute;g (NBA) alapszakasz&aacute;nak első j&aacute;t&eacute;knapj&aacute;n a szezonnak mer&eacute;sz tervekkel &eacute;s bombaerős kerettel nekiv&aacute;g&oacute; Miami Heat kezd&eacute;snek nyolcpontos veres&eacute;get szenvedett Bostonban a Celticstől.

Óriási érdeklődés kísérte a Miami szezonbeli bemutatkozását, főként, hogy az ellenfél is a liga egyik sztárokkal teletűzdelt, meghatározó egylete volt. A bostoni TD Garden arénában helyet foglaló közel 19 ezer néző döbbenten, és valószínű nem kis kárörvendés közepette látta, ahogyan a Heat szenvedett az első negyedben. A James, Bosh, Anthony, Wade, Arroyo kezdőötössel parkettre lépő vendégek ugyanis a nyitó felvonásban mindössze kilenc pontra (!) voltak képesek.

Ez a rossz rajt még a Celtics csapatát is valósággal megbénította, hiszen a házigazdák előnye így is csupán hét pont volt. A kapkodást és idegeskedést hozó első negyedet követően aztán elkezdtek kosárlabdázni is a felek, akik szorgalmasan termelték a pontokat. A bostoniak azonban szorgalmasabbnak bizonyultak, és a nagyszünetre tizenöt pontosra növelték előnyüket. Ebből a harmadik játékrészben kilencet ledolgozott ugyan a Miami, de a hajrá és így a mérkőzés megint csak a Bostoné volt.

A Miamiból James kapta el a fonalat, bizonyítva, hogy aki „szép, az reggel is szép", vagy inkább aki tud, azt nem zavarja meg holmi átigazolás, és 31 pontot termelt, igaz hatékonysága nem verdeste az egeket. Érdekesebb, ha megnézzük az eddigi húzóember, Dwyane Wade teljesítményét, aki szintén tíz pont fölé jutott ugyan a vendégek közül – kettőjükön kívül ez senki másnak nem sikerült a Heatből –, de mezőnyből például már ő is 4/16-tal zárt, benne egy jó és két rontott triplával. A sok rontott dobás egyébként is jellemző volt a Miamira, amíg a vendégek 36.5 százalékos hatékonysággal dobáltak kosárra akcióból, addig a házigazdák 46.4-t „tudtak". Van még mit összecsiszolni Miamiban... A Bostonban négyen értek el legalább tíz pontot, Ray Allen mindjárt húszat, de a 19-t szerző Paul Pierce sem sokkal maradt el tőle. A kezdőben helyet kapó és 18:09 percet a pályán lévő Shaq O'Neal kilenc ponttal és hét lepattanóval zárt.

A Portlandet kiegyenlített menetek után a húsz ponttal megnyert (31–11) utolsó negyed segítette biztos győzelemhez a Phoenix ellen. Hiába dobott utóbbiban Jason Richardson és Steve Nash együtt 48 pontot, a Trail Blazers a palánkok alatti csatában sokkal határozottabb volt (48–30 a lepattanók száma), ami döntőnek bizonyult.

A Houston sokáig nyeregben érezhette magát Los Angelesben, de a harmadik negyedben magáról életjelet adó Lakers jelezte: nem jönne jól, ha a szezon első meccsét rögtön hazai pályán elbukná. Ennek érdekében igencsak összekapták magukat a játékosai, és a 29 pontig jutó Pau Gasol, valamint a 27-t termelő Kobe Bryant vezetésével fordított és két ponttal nyert. Bár a hajrá így is roppant izgalmasan alakult, a Lakers jobban bírta a feszültségeket. Az utolsó perc kilenc pontot hozott, zárszóként mínusz egyes állásnál 18.8 másodperccel a vége előtt Steve Blake döntő tripláját. A Lakers csereembere 3/4-t ért el kintről.

 BOSTONI SIKER A MIAMI ELLEN
 

 

 NBA
ALAPSZAKASZ, 1. JÁTÉKNAP  
Boston Celtics–Miami Heat 88–80
Portland Trailblazers–Phoenix Suns 106–92
Los Angeles Lakers–Houston Rockets 112–110

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik