A kétgólos Ovecskin vezetésével nyert a Capitals

2010.04.22. 09:01
null
Alekszandr Ovecskin (balra) két gólt is lőtt (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában a Washington a kétgólos Alekszandr Ovecskin vezérletével harmadszor is legyőzte a Montrealt. A Boston is harmadszor nyert a Buffalo ellen, míg a Vancouver Los Angeles-i sikerével egyenlített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

A Washingtonról köztudomású, hogy a rájátszásra általában elfogy az ereje, és most is úgy tűnt a Montrealtól az első meccsen elszenvedett hazai vereség után, hogy nagyon meg kell szenvedniük az alapszakaszt ligaelsőként záró fővárosiaknak. Ehhez képest négy meccs után a Capitals 3–1-re vezet, így már csak egy sikerre van a továbbjutástól.

A harmadik, Montrealban elért győzelem megszerzésében a 36 védést bemutató Szemjon Varlamov kapus mellett a két gólja mellett egy gólpasszt is jegyző Alekszandr Ovecskin játszott főszerepet. A 6–3-as vendégsikerrel zárult mérkőzés egyébként a harmadik harmadban dőlt el, amikor a Washington hat perc leforgása alatt (a 12. és a 18. perc között) egymás után háromszor is betalált.

A Buffalónál a jelek szerint nem (teljesen) érvényesül az NHL-re hatványozottan igaz: „végy egy jó kapust" elv. Ryan Miller ugyanis hiába hárított 36 lövést a Boston ellen, csapata újra kikapott a Bruinstól (3–2-re), így bár pályaelőnnyel kezdte a rájátszást, 3–1-es hátrányban van. A Bostonban rendezett negyedik mérkőzés egyébként csak a hosszabbításban dőlt el Miroslav Satan emberelőnyben szerzett góljának köszönhetően.

Nyugaton a Vancouver egyenlített a Los Angeles Kings ellen, miután fordulatos mérkőzésen 6–4-re győzött az „angyalok városában". Pedig a hazaiak 1–0-ra, 2–1-re és 3–2-re is vezettek… A vendégek két kulcsembere az egyaránt gólig és gólpasszig jutó Herik Sedin és Christian Ehrhoff volt.


NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT
Montreal Canadiens (8.)–Washington Capitals (1.) 3–6     
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Washington javára
Boston Bruins (6.)–Buffalo Sabres (3.)  3–2 – h. u.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Boston javára
NYUGATI FŐCSOPORT  
Los Angeles Kings (6.)–Vancouver Canucks (3.) 4–6
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
Legfrissebb hírek

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
3 perce

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
4 perce

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
8 perce

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
37 perce

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
39 perce

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
43 perce

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
50 perce

Varga Alíz: Megérdemeljük, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot!

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik