A Houstonon is átgázolt a Memphis, már tíznél tart a Jazz

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 08:48
null
Joe Ingles (fehérben) 27 pontot szórt a Brooklynnak (Forrás: Twitter)
James Harden 41 pontja sem tudta megállítani a száguldó Grizzliest, míg a Utah Brooklynban aratta zsinórban tizedik győzelmét az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. Kawhi Leonard, Jannisz Antetokunbo és Trae Young is extra játékkal vezette győzelemre csapatát. A Dallas simán megverte a Warriorst.

 

Atlanta Hawks–Phoenix Suns 123–110

Young visszatért, jó volt az Atlanta. Az előző kihagyott mérkőzés után most ismét rendelkezésre állt a Hawks vezére és nem is vacakolt sokat, rögtön parádés teljesítménnyel húzta csapatát: 36 ponttal és 10 gólpasszal állt a hazaiak élére. Mellette kiváló napot fogott ki Kevin Huerter (23 pont, 15 lepattanó, 8 gólpassz, 4/5 tripla) és John Collins (22 pont, 10 lepattanó, 3 blokk) is, három ilyen egyéni extra pedig már elég volt ahhoz, hogy a végén az Atlanta kerekedjen felül: a három negyeden keresztül szoros meccs utolsó játékrészében ők még rá tudtak tenni egy lapáttal, 39–27-re nyerték a záró etapot, ezzel pedig meg is nyerték a találkozót. Ez egyébként elsősorban Youngnak köszönhető, aki itt már előtérbe tolta magát és egymaga 21 (!) pontot szórt ebben a kulcsfontosságú időszakban – az ő „megőrülése” jelentette azt a pluszt, ami a Hawks javára döntött ezen az estén. A sereghajtó így ritka győzelmet aratott, hiszen a szezon során még csak kilencedszer nyert, ráadásul ezzel már nem is sereghajtó: ligaszinten minimálisan, de mögé süllyedt a Warriors, így már „csak” Keleten utolsók Youngék.

Booker 39 pontja sem volt elég. Ricky Rubio nélkül nem volt az igazi a Suns és ami igazán lényeges, hogy az utóbbi két mérkőzésen látott szigorú védekezésnek nyoma sem volt ezen az estén – nem véletlen, hogy azt a kettőt megnyerte, ezt pedig elvesztette a Phoenix. A vendégeknél Devin Booker próbálta egyedül megoldani a helyzetet, 12/23-as mezőnymutatóval és 13/13 büntetővel eljutott 39 pontig, de az ő extrája sem volt elég a sikerhez, ráadásul a hajrában túlzott örömködésért kiállították – ezzel sem ő, sem Monty Williams vezetőedző nem értett egyet, szerintük ez csak egy sima trash talk volt, ami minden NBA-mérkőzésen zajlik folyamatosan. Williams egyébként sem volt elégedett csapatával, szerinte nem járatták a labdát, nem játszottak jól, sokkal többet kellene tenniük a sikerért és az sem mentség, hogy Rubio nem volt ott a meccsen – nagyon kellett volna nekik ez a győzelem a playoffharcban, egy 8–32-es csapattól kikapni mindig blama…

A Hawks legjobb dobói: Young 36/15, Huerter 23/12, Collins 22/6
A Suns legjobb dobói: Booker 39/6, Ayton 20, Bridges 15

Brooklyn Nets–Utah Jazz 107–118

A tizedik is megvan. Zsinórban tizedik győzelmét könyvelhette el a Utah, amely ráadásul tulajdonképpen egyértelműen tudta megnyerni ezt a találkozót is: az első félidőben elöl-hátul érvényesítették akaratukat a vendégek, a nagyszünetben 14 ponttal vezettek, onnantól pedig már ebből éltek meg a végéig. Quin Snyder alakulata a remek védekezés mellett támadásban is ellenállhatatlan mostanában, így volt ez ezúttal is, a visszatérő Donovan Mitchell 25 pontot és 4 gólpasszt jegyzett, Joe Ingles 27 ponttal és 6/8 triplával jelentkezett, Rudy Gobert 22 ponttal, 18 lepattanóval és 4 gólpasszal szólt hozzá, de még Bojan Bogdanovic is beszórt 18 pontot, míg Jordan Clarkson 13-at tett hozzá hatodik emberként – csapatszinten 50 százalékkal dobtak mezőnyből, rengeteg fegyverük volt és könnyedén uralták a mérkőzést. A második félidőben volt már közte húsz is, onnantól kicsit lazábbra vették a figurát Mitchellék, de veszélyben egyszer sem forgott a győzelmük, azonnal elfojtottak minden brooklyni rohamot, úgyhogy már másodikak Nyugaton - következőleg New Orleansban zárják le idegenbeli túrájukat.

Nem Irvingen múlt. Második meccsét játszotta hosszú kihagyása óta a Nets vezére és az elsőre közel hibátlan teljesítménye után most megint nagyon élt, ő volt az egyetlen, aki igazán kiemelkedett a hazaiaktól: 32 pontot szerzett 12/19-es mezőnymutatóval, közte 3/5 triplával, ráadásul kiosztott 11 gólpasszt úgy, hogy csak egyszer adta el a labdát. Az ő remeklése azonban kevés volt, a Jazz sokkal több lábon állt, míg Irving mellé nem nagyon nőttek fel a társak és bár a meccs végére azért 50 százalékra javították a dobóstatisztikájukat, igazából esélyük sem volt a győzelemre – az első félidőben minden szinten lejátszotta őket az ellenfél és bár voltak jó időszakaik, de egyértelmű volt, hogy melyik a jobb csapat. Két szép győzelem után most kikaptak, de ettől a Jazztől most ki is lehetett kapni – következőleg viszont ismét egy komoly feladat vár rájuk, hiszen Philadelphiába utaznak.

A Nets legjobb dobói: Irving 32/9, Dinwiddie 17/6, Harris 13/3
A Jazz legjobb dobói: Ingles 27/18, Mitchell 25/9, Gobert 22

Milwaukee Bucks–New York Knicks 128–102

Ahogy megszokhattuk. Ismét egy olyan győzelmet pipálhatott ki a Milwaukee, amelyből már rengeteget megoldott idén, minden bizonnyal a legtöbbet a ligában: erős kezdéssel nagy (ezúttal egy félidő alatt 25 pontos) előnyt harcolt ki, majd mérkőzés közben művelte a load managementet és csak annyit voltak pályán a kezdők, amennyit nagyon muszáj volt. Jannisz Antetokunbónak persze így is brutális számok jöttek össze megint (21 perc alatt 37 pont, 12/17 mezőnyből, 3/5 tripla, 10/12 büntető, 9 lepattanó, 4 gólpassz), pedig ennél a 21-22 perces határnál csak Wesley Matthews játszott többet, 26-ot, úgyhogy Mike Budenholzer mindent megtett azért, hogy „visszafogja” csapatát – hiába, a cserék is megállíthatatlanok voltak, úgyhogy a 25 pontos félidei előnyre még ők is rátettek egy lapáttal. Az újabb kiütéses győzelemmel már 36–6-ra áll a ligaelső és bár nyilván nem tartható ez a ritmus, de zárójelben megjegyeznénk, hogy a rekorddöntő, 73–9-es Golden State Warriors anno 42 meccs után 38–4-re állt, vagyis csak két mérkőzéssel jobban, mint ez a Bucks. És még egy érdekesség: Antetokunbóval ma először fordult elő NBA-pályafutása során, hogy faultot harcolt ki tripladobás közben.

Nincs miről beszélni. Minimális esélye sem volt ezen a találkozón a New Yorknak, egy másodpercig sem tudták borítani a papírformát a vendégek, minden labdabirtoklásnál az történt a pályát, amit a Bucks akart – annak örülhetnek, hogy nem lett közte 40, vagy 50, mert ha az lett volna a Milwaukee célja, akkor azt is meg tudta volna csinálni. Egyénileg némi szépségtapasszal távozhat a jó statisztikái miatt Julius Randle (25 pont, 15 lepattanó), Bobby Portis (20 pont, 8 lepattanó) és az újonc RJ Barrett (22 pont, 8 lepattanó, 3/5 tripla), de ennyi, ennél több pozitívumot nem tudunk írni a Knicksről – majd talán legközelebb, a Suns ellen.

A Bucks legjobb dobói: Antetokunbo 37/9, Middleton 17/3, Ilyasova 14/6
A Knicks legjobb dobói: Randle 25/9, Barrett 22/15, Portis 20/3

Memphis Grizzlies–Houston Rockets 121–110

A Houstont is bedarálta az elképesztő Memphis. Sorozatban hatodik győzelmét is behúzta a remek formában lévő Grizzlies, de az utóbbi meccsekkel ellentétben most egy igazi nagyágyút, egy nyugati élcsapatot kellett megvernie – úgyhogy meg is tette különösebb probléma nélkül. A hazaiaknál az újonc Ja Morant egyre parádésabb teljesítményt nyújt, most 26 pontját 10/11 jó dobással, közte 3/4 triplával hozta, ráadásul kiosztott 8 gólpasszt is, mellette Dillon Brooks 24 ponttal és 6/10 triplával csengetett be, Jonas Valanciunas 19 pontot tett hozzá a palánk alól, de tíz fölé jutott még Jaren Jackson Jr., Brandon Clarke és a kiválóan játszó De'Anthony Melton is. A hullámzó találkozón mindkét együttesnek volt olyan időszaka, amikor ráerőltette akaratát a másikra, végül az utolsó negyedben a hazaiak felé billent el a mérleg nyelve, akik a záró nyolc percet már uralták: 95–95 után egy 11–1-et futottak három triplával, innentől pedig már végig ők diktálták a tempót. A parádés győzelemmel már egyedüli nyolcadikak Nyugaton, ráadásul a fiatal csapat azt is elmondhatja magáról, hogy olyan sikerszériát produkál, amelyre a klub több mint három éve, 2016 decembere óta nem volt képes...

Nem találta a ritmust a Rockets. Russell Westbrook pihentetés miatt kihagyta ezt a meccset a vendégeknél, de így is lett volna elég tűzerejük és jó játékosuk ahhoz, hogy nyerjenek, ahhoz pedig pláne, hogy védekezzenek – ez utóbbit azonban kicsit sem tudták megcsinálni, átrohant rajtuk a Grizzlies és rengeteg üres dobást engedtek ellenfelüknek. Voltak azért időszakok, amikor ráéreztek a dologra, a harmadik negyedben például húsz pont alatt tartották a Memphist, de ezek csak átmenetinek bizonyultak, stabilan nem tudták levédekezni Morantékat, ráadásul támadásban is kicsit összevissza játszottak: James Harden 41 pontja például szép, de a 13/37-es mezőnymutató és az 5/19 tripla egészen szörnyű, Clint Capelához a kelleténél kevesebbszer jutott el a labda, PJ Tuckernek pedig összesen egy dobáskísérlete volt. Egyébként a rotáció is érdekesen alakult, összesen heten kaptak lehetőséget, plusz a Capelát nemrég kiválóan helyettesítő Hartenstein játszhatott négy, Chandler pedig két percet, a Harden, McLemore, Tucker trió ellenben 38–39-et – a végére kicsit mintha el is fáradtak volna, semmi sem működött most jól náluk. A fájdalmas vereséggel csak ötödikek Nyugaton, ráadásul back-to-back fogadják a Portlandet és a januárjuk egyébként is rangadókkal zárul: megy hozzájuk egymás után a Lakers, a Thunder és a Nuggets, majd jön egy négyes idegenbeli túrájuk Wolves-Nuggets back-to-backkel, a Jazz-zel és a Blazersszel, kőkemény két hét vár rájuk.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 26/9, Brooks 24/18, Valanciunas 19
A Rockets legjobb dobói: Harden 41/15, Gordon 23/12, Capela 16

Golden State Warriors–Dallas Mavericks 97–124

Kérdés nélkül. Nem adott esélyt ezen az estén a Dallas, erőlködés nélkül szállította a kötelező győzelmet Rick Carlisle csapata – már a nagyszünetben 18 volt közte és később sem sem engedte vissza ellenfelét a társaság. Pedig túl azért nem játszatta játékosait a tréner, 27 percnél többet senki nem töltött a pályán, de olyan sima volt a meccs, hogy igazából meg sem látszott, hogy éppen ki van a parketten – Luka Doncic azért eljutott 20 pontig és 8 lepattanóig, Dwight Powell 9/9 jó dobással hozta 21 pontját, Boban Marjanovics dupla duplázott, szóval voltak azért jó teljesítményeik. Túlragozni nincs értelme ezt a meccset, ekkora különbség minimum van a két keret között, a texasiak hozták, amit kellett, most viszont back-to-back mennek Sacramentóba, ott valószínűleg több kell majd tőlük.

Ez egy ilyen szezon. A rengeteg sérült mellé most Jacobi Evans is feliratkozott a Golden State-nél, fejsérülésel kórházba szállították, miután találkozott Powell könyökével és úgy kellett letámogatni a pályáról – ez egy ilyen év a GSW számára. Egyszer tudták kicsit érdekesebbé tenni a dolgokat, amikor a harmadik negyedben futottak egy 13–0-t, de mivel eleve 28 pontos hátrányból indították ezt a rohamot, így azért nem okoztak vele túl nagy riadalmat, ráadásul ennél több nem is volt bennük most (sem) – zsinórban kilencedszer kaptak ki és a Hawks győzelmével együtt most már ők a ligautolsók a 9–33-as mérlegükkel.

A Warriors legjobb dobói: Poole 17/9, Paschall 16/6, Robinson 13/3, Russell 13
A Mavericks legjobb dobói: Powell 21/3, Doncic 20/6, Marjanovics 13

Los Angeles Clippers–Cleveland Cavaliers 128–103

Leonard bemutatót tartott. Paul George nélkül is sima meccset játszott a Clippers, köszönhetően elsősorban Kawhi Leonardnek, akire most nem nagyon volt ellenszer: a tavalyi döntő MVP-je 43 ponttal szezoncsúcsot szórt úgy, hogy mindössze 29 percet és három negyedet töltött a pályán. Leonard a második játékrészben négy triplát is a helyére küldött, végül 6/10-zel zárt kintről, emellett volt látványos zsákolása is, kevés játékideje alatt pedig azért elvállalt 22 dobást és 10 büntetőt, most meglehetősen agresszíven játszott – a 43 ponttal egyébként alig maradt el a karriercsúcsától, ami jelenleg 45 egység. Vezérletével nem is volt kérdés a Los Angeles győzelme, mellette villogott a 10/13 jó dobással 24 pontig jutó Lou Williams és a szintén hatékony Ivica Zubac (12 pont, 10 lepattanó, 4 blokk, 6/8 mezőnyből), 9 gólpasszt osztott ki Pat Beverley, a csapat pedig összességében 50 százalék felett dobott és 40 százalékkal triplázott – a félidei 16 pontos előnyét a fordulás után még jelentősen meg is fejelte, hiszen vezetett már 36 (!) ponttal is. A simán hozott kötelező után a Magicet fogadják, az már egy fokkal nehezebbnek ígérkezik.

Kisebb részsikerek. Csak olyanoknak örülhetett ezen a meccsen a Cleveland, mint hogy a másodéves Collin Sexton bevert 25 pontot és 4/6 triplát, míg az újonc Darius Garland a 14 pontja mellé karriercsúcsot jelentő 10 gólpasszt osztott ki – a fiatalok fejlődése kiváló, egyébként semmi más pozitívum nem történt velük. Esélyük nem nagyon volt, az első félidőben még akadtak villanásaik, de Leonard ott is elrendezte őket, a harmadik negyedben pedig végképp kiütéssé fajult a találkozó, úgyhogy 24 órán belül földbe döngölte őket a város mindkét csapata – mennek tovább Memphisbe, jelenleg az a meccs sem tűnik sokkal biztatóbbnak...

A Clippers legjobb dobói: Leonard 43/18, Williams 24/6, Zubac 12, Shamet 12/12, Harrell 12
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 25/12, Osman 21/15, Garland 14/6, Dellavedova 14/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks
–Phoenix Suns 123–110
Brooklyn Nets–Utah Jazz 107–118
Memphis Grizzlies–Houston Rockets 121–110
Milwaukee Bucks–New York Knicks 128–102
Golden State Warriors–Dallas Mavericks 97–124
Los Angeles Clippers–Cleveland Cavaliers 128–103

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik