A Houston Rockets parádézott a Celtics ellen

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 10:00
null
LeBron James 13 pontot dobott, a társak remeklése mellett elég volt az Atlanta ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) mai játéknapján öt összecsapást rendeztek. A Miami Heat Dwyane Wade nélkül is nagyon simán verte az amúgy masszív Atlantát, a Rockets pedig dobóedzést tartott a jobb sorsra érdemes Celtics ellen. A Timberwolves váratlan vereséget szenvedett a remeklő John Wall vezette Washington otthonában, az ezer sebből vérző Knicks pedig csak szoros meccsre volt képes Detroitban. A nap legérdekesebb mérkőzése a Kings–Suns volt, ahol egymás hibáiból éltek a csapatok, majd a Phoenix a végén kiengedte kezéből a biztos győzelmet.

 

Washington Wizards–Minnesota Timberwolves 104–100

Most nem volt elég a jó rajt. A Wolvesra idén jellemző, hogy pontzuhataggal nyitják a mérkőzéseket, ez ma sem volt másként: Kevin Love az első negyedben 16 pontot termelt, 63–51-re vezettek félidőben – itt azonban megállt a tudomány, és a Washington gyors, leindításos játékokkal a 3. negyedben kiegyenlített, Bradley Beal a második félidőben 17 pontot szórt.

John Wall lejátszotta Ricky Rubiót. Ha a spanyol játékmester csak 7-8 gólpasszt ad, már rossz formáról beszélhetünk – ma megállt kettőnél, miközben vele szemben az egykori 1/1-es, Wall 16 asszisztot adott, valódi vezére volt csapatának.

A csere cseréje a meccs hőse. A kiscsatár Martell Webster előtt van a sorban a harmadik helyen draftolt Otto Porter és Trevor Ariza is, ám jelenleg mindketten sérültek. Ezt használta ki Webster, aki 5 triplát küldött a helyére, az utolsót az utolsó percben, amivel átvette a vezetést a Wizards.

A Wizards legjobb dobói: Beal 25/6, Nene 20, Webster 17/15
A Timberwolves legjobb dobói: Love 25/12, Brewer 16/3, Pekovic 13

Detroit Pistons–New York Knicks 92–86

Hét eladott labda ma nem fért bele. Carmelo Anthony volt a mezőny legeredményesebbje, de rengeteg labdát elszórt, amik megbosszulták magukat. Tegyük hozzá, a Knicks eléggé felforgatott felállásban játszott, JR Smith visszakerült a padra, Beno Udrih kezdett a sérült irányító, Raymond Felton helyén, sőt a veterán Kenyon Martin is kezdő volt. Összességében nem játszott annyira rosszul a New York, de az eladott labdák és a gyenge triplamutató (6/24, 25%) miatt nem volt esélyük.

A csere volt a nyerőember. Rodney Stuckey, a Pistons hátvédje sok mindent megélt már Detroitban, most éppen csereként kell bizonyítania. A harmadik negyed végén és a negyedik negyed elején sorozatban 12 Pistons-pontot szerzett, majd Andre Drummondnak adott egy óriási alley-oop passzt, ezzel szakítva le végleg a Knickset.

10 meccs után jobban áll a Pistons (4–6), mint a Knicks (3–7). A szezon előtt csak vérmes Detroit-drukkerek gondolhattak erre, de ők is csak olyan formában, hogy mindez valahol az élmezőnyben történik. Nos nem, bár legalább a Pistonsnál elmondhatják, hogy playoff-helyen állnak még 4–6-os mutatóval is.

A Pistons legjobb dobói: Stuckey 21, Smith 19/6, Monroe 16
A Knicks legjobb dobói: Anthony 25/3, Smith 18/6, Bargnani 13

Miami Heat–Atlanta Hawks 104–88

Egy félidőre volt jó a Hawks. Csak 48–45-re vezetett a bajnok félidőben, a könyöksérüléssel bajlódó Paul Millsap ekkor még annyira nem hiányzott. A második félidőben viszont a Dwyane Wade-t pihentető Heat szó szerint átszaladt rajtuk.

A cserék remekeltek. 45 pontot dobott a Miami cseresora, Ray Allen 17 pontot termelt, Norris Cole pedig kis híján dupla-duplázott (8 pont, 9 gólpassz). A túloldalon Mike Scottnak össze is jött (15 pont, 10 lepattanó), és a macedón Pero Antic is talán első jó meccsét játszotta.

Kyle Korver sorozata tovább él. A Hawks triplavetője ma három hármast dobott be, vagyis sorozatban 84. mérkőzésén szerzett triplát – ezzel a második leghosszabb, ilyen jellegű széria tulajdonosa az NBA történelmében.

A Heat legjobb dobói: Bosh 19/3, Allen 17/9, Chalmers 14/9
A Hawks legjobb dobói: Scott 15, Antic 12/6, Horford 12

Houston Rockets–Boston Celtics 109–85

Egy percig nem volt kérdéses. 18–1-es futással kezdte a meccset a Rockets, 40–18-ra nyerték az első negyedet, innentől kezdve a cseréké volt a főszerep. A Dwight Howard mellett erőcsatárként kezdő Terrence Jones 11 pontot szerzett az első negyedben, összességében 24-ig jutott, 10/12-es mezőnymutatóval.

A Celtics leckét kapott. A Boston a jó védekezéséről híres, ma ennek nem sok nyomát láttuk az első félidőben. A Houston ebben az időszakban az összesített dobóstatisztikában (tehát a kétpontosokat, triplákat és büntetőket is egy egységnek tekintve) kimagaslót nyújtott, dobásaik 83.3 százalékából született pont. A túloldalon is oktatás folyt, a Rockets Dwight Howard vezetésével 10 blokkot osztott ki.

Ömer Asik játszott. A török center néhány napja elcserélését kérte, emiatt nem is játszatták, nehogy megsérüljön. Ma pár percre pályára került, ez egyes vélemények szerint azt jelenti, hogy megvan a cserepartner, aki látni szerette volna élesben, hogy nincs egészségügyi problémája.

A Rockets legjobb dobói: Jones 24/3, Beverley 16/6, Harden 15/9
A Celtics legjobb dobói: Lee 17/9, Bradley 11/3, Sullinger 10/3

Sacramento Kings–Phoenix Suns 107–104

Hullámvasút. Alaposan bekezdett a Ben McLemore és Isaiah Thomas vezette Kings, 33–25-re mentek a vendéglátók – a Suns azonban nem esett szét, és a második negyedet 12-0-val kezdték, és 37–21-es mészárlást rendeztek. A harmadik negyedben a Phoenix már 14 ponttal is vezetett, innen állt fel végül a Kings.

Eric Bledsoe hiányzott. Az újonc Archie Goodwin remekelt a kispadról beszállva, de a Suns legjobb dobóját (sípcsontzúzódás) csak ideig-óráig tudták pótolni a csapatnál, ráadásul Markieff Morris teljesítménye is nagyon leült az elmúlt hetek csillogása után. A negyedik negyedben 104–97-re még vezetett a Suns – majd egy 0–10-es szériával zárták a meccset.

Igazi bakiparádé a végén. A Kings Thomas és DeMarcus Cousins, valamint a veterán Travis Outlaw megoldásaival nyerte meg a meccset, de amit a Suns az utolsó percben előadott, az burleszkfilmekbe való. Goran Dragic járt az élen a hibázásban, két labdát szórt el, és kihagyott egy tempót.

A Kings legjobb dobói: Cousins 27, McLemore 19/12, Thomas 19/3
A Suns legjobb dobói: Green 23/12, Marcus Morris 19/6, Frye 17/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Sacramento Kings–Phoenix Suns 107–104 (33–25, 21–37, 28–26, 25–16)
Houston Rockets
–Boston Celtics 109–85 (40–18, 28–26, 20–13, 21–28)

Detroit Pistons–New York Knicks 92–86 (26–24, 17–19, 28–20, 21–23)

Miami Heat–Atlanta Hawks 104–88 (24–25, 24–20, 30–23, 26–20)

Washington Wizards–Minnesota Timberwolves 104–100 (27–34, 24–29, 30–18, 23–19)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik