A Houston nyerte minden idők harmadik legpontgazdagabb meccsét

Vágólapra másolva!
2019.10.31. 09:42
null
James Harden 59 ponttal vezette sikerre a Rocketst (Fotó: AFP, archív)
Címkék
Eseménydús játéknap az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában: mindkét csapat a 160 pontot közelítette a Wizards-Rockets meccsen, a második félidőben szétszedte a Milwaukee-t a Boston, Damian Lillard megint megvillant, Pascal Siakam volt a mérleg nyelve Torontóban, a Jazz lenyomta a Kawhi Leonard nélküli Clipperst – továbbra is hibátlan a Sixers, de Joel Embiid és Karl-Anthony Towns összeverekedett, Steph Curry pedig kéztörést szenvedett a Golden State-nél.

Philadelphia 76ers–Minnesota Timberwolves 117-95

Embiid és Towns nem bírta egymást elviselni. Joel Embiid és Karl-Anthony Towns verbálisan többször is összecsapott már a múltban, most viszont átléptek egy határt. A harmadik negyed közepén Embiid dobott egy kosarat (19 pontnál tartott ekkor) Townsról, majd a túloldalon a Wolves magasembere (13 pont, 3/5 tripla) kapta a labdát, amit aztán Embiid odarohanva elvett tőle - Towns ezt nehezen viselte, összeakaszkodtak, Embiid meglökte, Towns pedig megpróbálta megütni, bár ez nem jött össze. A két center a földre zuhanva folytatta a „bunyót”, majd megérkeztek a többiek és szétszedték őket, Embiid könnyebben megnyugodott (illetve szokásosan csinálta a show-t a kameráknak és a nézőknek), Townst viszont alig lehetett lefogni - természetesen mindkettejüket kiállították, így 75–55-ös Sixers-vezetésnél véget ért számukra a találkozó.

Amúgy simán nyert a Philly. A közjátékot leszámítva zökkenőmentesen alakult a meccs a hazaiak számára, a kezdőben mindenki tíz pont fölé jutott náluk, a padról Korkmaz 17 ponttal, Ennis 8 ponttal és 11 lepattanóval, Thybulle pedig ismét parádés védekezéssel (9 pont és 3 gólpassz mellett 4 labdaszerzés és 2 blokk) szállt be – simán belefért az, hogy csak kilenc triplát dobtak csapatszinten és az is, hogy eladtak 22 labdát. A magassági fölényüket végig kamatoztatni tudták, 56–34-re megnyerték a lepattanózást (16-6 volt a támadók aránya) és 60–42-re győztek a festékben, abszolút domináltak - az első negyed után nyolc, a nagyszünetben tizenkilenc ponttal vezettek, a 40 százalék alatt dobó Minnesotának nem volt reális esélye. A két veretlen csatáját így simán nyerte a Philly és 4-0-val továbbra is vezeti a keleti konferenciát.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 19/3, Harris 18/3, Korkmaz 17/9
A Timberrwolves legjobb dobói: Wiggins 19/3, Teague 15/6, Towns 13/9, Napier 13/6

Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 117–111

Egységesebb a Cleveland. Az eddigi meccseken is látható volt a jó kémia a Cavsnél, az első győzelmük megünneplése is jót tett nekik, ezen az estén pedig ismét egy egységes, jó csapatot láthattunk, amely az utolsó negyedben ellenfele fölé tudott nőni. Az addig szoros meccsen nagy lökést adott a hazaiaknak az, hogy a harmadik negyed nagy részét faultgondok miatt kiülő Collin Sexton tíz pontot szórt az utolsó nyolc percben, hogy Kevin Love (17 pont, 20 lepattanó) és Tristan Thompson (23 pont, 10 lepattanó) négyből negyedszer csinált dupla-duplát, de rajtuk kívül még Osman, Clarkson és Nance Jr. is tíz pont fölé jutott – 53 százalékkal dobtak mezőnyből, 42 százalékkal tripláztak és a mérkőzés hajrájában már ők irányítottak. Két perccel a vége előtt Darius Garlandnak volt egy clutch kosara, majd az utolsó percben, 108-106-nál előbb Love dobott egy kulcsfontosságú kettest, majd Thompson osztott ki egy blokkot, Love gólpasszából pedig Sexton zsákolt, itt dőlt el az összecsapás. A Cavs így négy meccs után 2–2-re áll, ami azért is érdekes, mert tavaly a 13. mérkőzésükig kellett várni a második győzelmükre, most mindössze két hazai találkozóra volt ehhez szükségük...

Ideje lesz nyerni. Wendell Carter Jr., a Bulls centere azt mondta a meccs után, hogy egyesek szerint playoff-esélyes csapatuk van, de az eddigiek alapján nagyon-nagyon messze vannak ettől - sem az 1-4-es mérlegük, sem a mutatott játékuk nem ezt sugallja, úgyhogy most már ideje összeszedniük magukat és nyerniük. Az előszezonban remekül kinéző kezdőötösük most sem volt az igazi, nem játszottak éppen rosszul, egyénileg megvoltak a számaik, de a Cavshez képest nem voltak meggyőzőek, keménységben, pontosságban mindenképpen elmaradtak tőlük - meccs közben azért így is voltak jó időszakaik, futottak például egy 15–0-t, de amikor nagyon kellett volna (az utolsó negyed második fele), akkor sem elöl, sem hátul nem találtak megoldást. A simán elvesztett lepattanózást és a jóval gyengébb dobószázalékot nem tudták mivel ellensúlyozni, szoros meccsen kikaptak, most viszont hazatérhetnek a Detroit elleni meccsükre, ahol nagyon kellene nekik a győzelem.

A Cavaliers legjobb dobói: Thompson 23, Sexton 18/3, Love 17/3, Clarkson 17/3
A Bulls legjobb dobói: LaVine 16/12, Markkanen 16/6, Porter 15/3, Carter 15

Orlando Magic–New York Knicks 95–83

Védekezéssel is lehet nyerni. A szezon negyedik mérkőzésén sem érte el a száz dobott pontot az Orlando, ennek ellenére behúzta a második győzelmét, köszönhetően elsősorban a kiváló védekezésének, különösen ami a végjátékot illeti. A Magic ugyan ötpontos előnnyel kezdhette meg az utolsó negyedet, de annak elején átvette a vezetést a Knicks, majd jött az a bizonyos utolsó nyolc perc: a hazaiak itt 1/11-es mezőnymutatón tartották és három eladott labdába hajszolták bele ellenfelüket, ebben a kulcsfontosságú időszakban összesen négy pontot kaptak, miközben náluk például Aaron Gordon a záró öt percben egymaga tíz egységet szerzett. Ez volt a döntő faktor, mert bár a harmadik negyedben 13/20-at dobtak mezőnyből, de ezt leszámítva ugyanúgy szenvedtek a dobásukkal és a támadójátékukkal, mint eddig – most belefért, szombat hajnalban viszont a Milwaukee-t fogadják, ott fel kell kötniük, amit fel tudnak.

Irányító nélkül maradt a Knicks. Dennis Smith Jr. és Elfrid Payton sem tudta vállalni a játékot a New Yorknál, Dave Fizdale pedig ennek ellenére nem tette be a kezdőbe Frank Ntilikinát, inkább úgy döntött, hogy kreáljon RJ Barrett, illetve futtassák át a labdát Julius Randle-ön, aki onnan képes jól osztogatni - volt is hét gólpassza a magasembernek, de Barrett nagyon gyengén játszott (9 pont 11 dobásból, 2 gólpassz) és borzasztóan akadozott a támadójáték. Mitchell Robinson az első félidőben még aktív volt, a fordulás után viszont nem szerzett pontot, Morris 2/11-et, Ellington 1/8-at dobott mezőnyből, igazából nem tudtak mihez nyúlni – amikor a hajrában a Magic feljebb tekerte a védekezést, már abszolút eszköztelennek bizonyultak, úgyhogy 83 dobott ponttal, 38 százalékos mezőnymutatóval szenvedtek vereséget, ebben a formában életképtelenek voltak támadásban.

Magic legjobb dobói: Vucsevics 21/6, Gordon 15/9, Fournier 14/6
A Knicks legjobb dobói: Randle 16, Robinson 12, Portis 12/6

Toronto Raptors–Detroit Pistons 125–113

Siakam élvezi az új szerepét. Már Kawhi Leonard távozásakor bejelentették a Raptorsnál, hogy Pascal Siakamot szánják az elsődleges opciónak támadásban, a tavaly berobbant játékos pedig nagyon igyekszik is megfelelni ennek - az ötödik mérkőzésen már harmadszor érte el a harmincpontos határt, amivel vezeti a ligát, 13/21 dobása beesett, közte 3/6 tripla, de volt még öt lepattanója és öt gólpassza is. Ráadásul a döntőnek bizonyuló harmadik negyedben abszolút megállíthatatlanul játszott, ebben a szakaszban egymaga 19 pontot szerzett 8/12-es mezőnymutatóval, a Toronto tíz egységgel nyerte ezt a játékrészt, a társak pedig úgy fogalmaztak, hogy Siakam mentalitásban is felnőtt a feladathoz, mert minden játéknál ő akarta a labdát és ebben a negyedben csapata mezőnykísérleteinek felét ő engedte el. Rajta kívül azért a többiek is hozzátették a magukét, Kyle Lowry (20 pont, 8 gólpassz), Fred VanVleet (13 pont, 11 gólpassz) és OG Anunoby (13 pont, 8 lepattanó) a kezdőben, Norman Powell (19 pont, 7/10 mezőnyből) és Serge Ibaka (19 pont, 9/15 mezőnyből) pedig a padról beszállva játszott remekül, a Raptors összességében 59%-os (!) mezőnymutatóval, 48 százalékos triplázással, 30 gólpasszal nyerte meg ezt a meccset és öt mérkőzés után 4–1-es mérleggel, magabiztosan várhatja a folytatást.

Az egyéni védekezés hiányzott. Dwane Casey, a vendégek tréne szerint játékosai egyénileg nem tudták megfogni az ellenfelet, akárki jött szembe, egy-egyben megverte az emberét és abból már könnyedén lebontották őket - ezt használta ki tökéletesen a harmadik negyedben Siakam, ezt ráadásul megfejelték 20 eladott labdával és ebből kapott 29 ponttal, amire azt mondta Casey, hogy „nem lehet túlélni”. A Raptors korábbi edzőjének természetesen most is különleges volt Torontóban vendégeskedni, de ezúttal nem volt benne sok köszönet, a 37-28-ra elvesztett első negyed után egyszer még közelebb jöttek, a második játékrészben javítottak, de aztán jött az említett harmadik negyed, ahol végleg eldőlt a küzdelem – hiába Andre Drummond (21 pont, 22 lepattanó) és Derrick Rose (16 pont, 10 gólpassz) nagy estéje, a Blake Griffint és Reggie Jacksont nélkülöző csapatnak túl nagy volt ez a feladat.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 30/9, Lowry 20/6, Powell 19/9, Ibaka 19/3
A Pistons legjobb dobói: Drummond 21, Galloway 17/9, Morris 16/6, Rose 16

Boston Celtics–Milwaukee Bucks 116–105

Három feje is lett a bostoni sárkánynak. Az első félidőben még csak kereste önmagát a Celtics, ugyan Brad Stevens a hiányzó Jaylen Brown helyére a védőspecialista Marcus Smartot tette be a kezdőbe, de annyival alacsonyabbak voltak a Bucksnál, hogy nem tudták megállítani ellenfelüket és úgy tűnt, hogy hatalmas verésbe szaladnak bele - a húsz pontot közelítette a hátrányuk már az első negyedben is. A nagyszünetben azonban Stevens megkeverte a lapokat és a folytatásban három játékosa is megtáltosodott: Kemba Walker (32 pont, 6 gólpassz) volt a vezér, de rendszeresen átfuttatták a támadásokat Gordon Haywardon, aki remek döntésekkel, megoldásokkal operált (21 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz), Jayson Tatum pedig több nehéz dobást is elsüllyesztett (25 pont, 10/22 mezőnyből, 4/7 tripla) – ez a három játékos intézte a második félidőt és Mike Budenholzer is azt mondta, hogy ez a trió döntötte el a mérkőzést. Mellettük még azért emeljük ki a végül 5/11 triplával, 19 ponttal és 6 gólpasszal záró Smartot, a Celtics pedig úgy tudott rangadót nyerni, hogy a kezdőjéből hiányzott Brown és Kanter, a kispadok csatáját pedig 37–8-ra veszítette el...

Újabb leolvadás a Buckstól. Az eddigi meccsek idén a hullámzásról szólnak a Milwaukee-nál, vannak olyan percek, amikor szenzációsak és vannak olyanok, amikor borzasztóak, így történt ez ma hajnalban is - az első negyedet 15 ponttal nyerték meg, vezettek 19-cel is, aztán a harmadikat kereken hússzal veszítették el. A tetemes félidei előnyüket néhány perc alatt dobták ki a kukába és ebből már nem is tudtak felállni, a védekezésük darabokra hullott, támadásban pedig minden önbizalmuk és ritmusuk eltűnt, igazából teljesen érthetetlenül – ráadásul az idén már kétszer kipontozódó Giannis Antetokounmpo (22 pont, 14 lepattanó, 5 gólpassz) is elvesztette kicsit a fejét, a végén egy szükségtelenül durva faultot ütött Marcus Smarton, majd egy technikait is begyűjtött. Ami a meccs elején tökéletesen működött (magassági fölényüket kihasználva eljutottak a festékbe, onnan pedig amikor kellett, kiosztották a labdát és a nagyszünetig dobtak kilenc triplát), az a második félidőben már egyáltalán nem, ráadásul olyan jelenetek is nehezítették a dolgukat, mint például Antetokounmpo egymás után eldobott két homály büntetője - négy meccs után csak 2-2-re állnak, sok mindent lehet róluk mondani, csak azt nem, hogy meggyőzőek, úgyhogy szombat hajnalban kötelező lesz megverniük az Orlandót.

A Celtics legjobb dobói: Walker 32/12, Tatum 25/12, Hayward 21/9
A Bucks legjobb dobói: Middleton 26/9, Antetokounmpo 22, Hill 12/6

Brooklyn Nets–Indiana Pacers 108–118

Megvan az első Pacers-győzelem. A 0-3-as rajt után nagyon kellett már a siker az Indynek, de az első negyedben nem úgy tűnt, hogy ez most születik meg, hiszen Myles Turner bokasérülés miatt kidőlt és később már nem is tért vissza a pályára – az egyébként is szűk rotáció elvesztette a kezdő centerét, ez sosem jó jel. Domantas Sabonis azonban élvezte a nagyobb felelősséget és magas poszton parádés teljesítménnyel próbálta pótolni társát (29 pont, 11/18 mezőnyből, 8 lepattanó, 4 gólpassz), TJ Warren is beszórt 20 pontot, a sérülésből visszatérő Jeremy Lamb nagyszerűen játszott (25 pont, 11/19 mezőnyből), Malcolm Brogdon pedig folytatta a nagyon hasznos játékát, ismét ő volt a gárda motorja - 21 pontjához kellett ugyan 7/19 dobás, de volt még 8 lepattanója, 13 gólpassza és 3 labdaszerzése is. Ha komoly segítség nem is, de egy-egy villanás azért érkezett a kispadról, a második félidőre pedig a szerepek is helyreálltak, az addig szoros meccset a harmadik negyedben a javukra fordították, majd a záró etapban megszórták a Brooklynt és szűk öt perccel a vége előtt már 16 ponttal vezettek, abszolút ők uralták a találkozót. A győzelem nagyon kellett nekik, már csak abban bíznak, hogy Turner sérülése nem súlyos...

Rendszertelen a Nets. Kenny Atkinson vezetőedző azt mondta a mérkőzés után, hogy igazából egyetlen játékot sem játszanak támadásban, elvesztették a tavalyi szervezettségüket és rendszerüket, felépítésüket - ugyan hozzátette, hogy ez az új játékosokkal természetes, de ettől még tény, hogy négyből hármat buktak, otthon háromból kettőt, pedig egyetlen igazán erős csapattal sem játszottak, sőt. Hiába hozott megint jó számokat egyénileg Kyrie Irving (28 pont, 11/20 mezőnyből, 7 lepattanó, 6 gólpassz), azért említsük meg, hogy vele a pályán -15-ben volt a Nets, míg amikor Spencer Dinwiddie volt a parketten, akkor +1-ben – egyébként nem játszott jól LeVert, nem játszott jól Prince, centerposzton pedig sem Jordan, sem Allen nem jelentett megoldást. Ahogy kicsit magára talált az eddig nyeretlen Indy, úgy váltak igazából esélytelenné a hazaiak és bár még csak négy meccs telt el, de az eddig mutatott játékuk, az elért eredményeik és a pletykaszinten felmerülő belső problémák nem azt sejtetik, hogy minden rendben van.

A Nets legjobb dobói: Irving 28/6, Dinwiddie 20/3, LeVert 15/6
A Pacers legjobb dobói: Sabonis 29/6, Lamb 25/9, Brogdon 21/3

Oklahoma City Thunder–Portland Trail Blazers 99–102

Újabb Dame Time az OKC ellen. A Thunder tavalyi szezonját sokáig emlékezetes módon zárta le Damian Lillard, amikor a két csapat playoff-párharcának ötödik meccsén a „büféből” vágta be a győztes hármast és most is kritikus pillanatban villant meg, amellyel a Blazers javára döntötte el a meccset. Lillard összességében nem játszott igazán jól, az első három negyedben 4/15-öt dobott mezőnyből, nem volt túl nagy hatása a meccsre, aztán a záró etapban visszajött a pályára, 86 másodperc alatt egymás után három triplát bombázott be, ezzel megfordította az összecsapást, feltüzelte csapatát és végül szállította a győzelmet – az irányító 23 ponttal és 13 gólpasszal zárt, a "Dame Time" után pedig már végig vezettek is a vendégek. Mellette a 22 pontos CJ McCollum, a padról 14 ponttal beszálló Kent Bazemore és a dupla-duplázó, kisebb térdsérülést szenvedő Hassan Whiteside is említést érdemel, a Portland összességében 48.6 százalékkal süllyesztett el 17 hármast és bár összességében nem dobtak jól Terry Stotts fiai, mégis hozták a győzelmet – 3–1-gyel zárták az idegenbeli túrájukat, most viszont újabb komoly feladat következik számukra, hiszen a Sixerst fogadják.

Hiányzott egy sztárjátékos. A hazaiaknál Chris Paul, Dennis Schröder, Danilo Gallinari, vagy éppen a sérült Steven Adams helyén játszó Nerlens Noel sem volt rossz, de pontosan egy olyan játékos hiányzott nekik, mint amilyen a túloldalon Lillard – valaki, aki extra megmozdulásokkal eldönti a találkozót a fontos időszakban. Paul meg is dicsérte ellenfelét, azt mondta a többieknek, hogy "na, ezért kapnak az ilyen srácok ennyi pénzt", összességében pedig tényleg a támadójátékkal volt gondjuk, 40 százalék alatt maradtak mezőnyből és csak 4/27 (14.8 százalék) hármasuk hullott be - ehhez mondjuk nem kellett volna extra játékos, csak valaki, aki megbízhatóan céloz kintről és akkor akár meg is verhették volna a fáradtabb Portlandet. Nem jött össze, a szezonrajtjuk pedig összességében azért nem túl szép, hiszen öt meccs után négy vereséggel állnak, következőleg a Pelicans ellen javíthatnak.

A Thunder legjobb dobói: Paul 21/3, Schröder 17, Gallinari 15/9, Noel 15
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 23/12, McCollum 22/15, Bazemore 14/9

Washington Wizards–Houston Rockets 158–159

James Harden 59 pontja is épphogy elég lett. Egészen őrült derbit játszottak a felek, a végeredmény túlzás nélkül egy All-Star meccshez illik és nem tétmérkőzéshez, de annyira nem akart védekezni egyik csapat sem, hogy ez lett belőle – James Harden el is mondta, hogy amíg nem szedik össze magukat hátul, addig ilyen találkozóik lesznek és sokszor kerülnek nehéz helyzetbe, mint ahogy az most is megtörtént. Harden önmagában döbbenetes, „hardeni” meccset játszott, 18/32 jó dobással 59 pontot szórt 9 gólpassz mellett, 21 egységet szerzett a harmadik és 17-et a negyedik negyedben, illetve két másodperccel az órán elsüllyesztette a győztesnek bizonyuló büntetőt is, bár a másik kísérletét elhibázta a vonalról. A negyedik negyedben Russell Westbrook is felnőtt mellé, aki 10 lepattanója és 12 gólpassza mellett 17 ponttal tripla-duplázott és ebből 14 egységet az utolsó játékrészben termelt, de mivel hátul értékelhetetlen teljesítményt nyújtott az egész Rockets, így 159 dobott ponttal is izgulniuk kellett az utolsó másodpercig. A két csapat által összesen szerzett 317 pont egyébként NBA-rekord az egy ponttal eldőlő találkozókat tekintve, a Wizards által szerzett 158 egység pedig rekordbeállítás, ha a vesztes csapatokat nézzük - akárhogy is, de végül a Rockets jött ki győztesen az őrületből, úgyhogy minden problémája ellenére 3–1-re áll.


Mindent megtett a Washington. 62.6 százalékkal dobtak mezőnyből és 55.6 százlaékkal tripláztak (20 bedobott hármassal) a fővárosiak, a 73.6 százalékos eFG százalékuk pedig a legmagasabb vesztes csapattól a támadóidő bevezetése óta – Mike D'Antoni, a Rockets vezetőedzője azt mondta a Wizardsról, hogy „döbbenetesen játszottak és semmit sem hagytak ki”. Nos, ha ez utóbbi nem is igaz, de azért nem volt messze a valóságtól a tréner, ebben pedig élen járt a 46 pontot szerző Bradley Beal, aki nyolc másodperccel a vége előtt még egyszer, utoljára kiegyenlített – neki egyébként csak 20 mezőnykísérlet kellett ehhez a teljesítményhez, ő is elképesztő meccset játszott. Rajta kívül sokakat ki lehetne még emelni a Washingtonból, talán a hazai pályán 23 ponttal, 3/3 triplával debütáló újonc Rui Hachimurát érdemes még megemlíteni, mindenesetre szakmailag teljesen felesleges elemezni ezt a találkozót, nem sok köze volt egy komoly kosárlabda-mérkőzéshez – Beal a végén azt mondta, hogy utálja azt a kifejezést, hogy „morális győzelem”, de annak azért örül, hogy közel voltak a sikerhez.

A Wizards legjobb dobói: Beal 46/21, Hachimura 23/9, Bertans 21/18
A Rockets legjobb dobói: Harden 59/18, Capela 21, Westbrook 17/3

Utah Jazz–Los Angeles Clippers 110–96

Kawhi Leonardöt pihentették. A Clippers sztárja parádés formában kezdte a szezont, és Doc Rivers elmondta a meccs után, hogy ezt végig fenn akarják tartani, ezért kapott pihenőt – a Jazz-meccs után utaznak haza és azonnal pályára lépnek a San Antonio ellen tévés meccsen, ott már játszani fog egykori csapata ellen. Leonard nélkül azért egy nagyszerű formában lévő Utah ellen kevés a csapat többi része, a kezdőötös nem is muzsikált jól Lou Williamsszel (a 24 pontot dobó hátvéd mellett senki nem ért el 10 pontot sem), aztán a második negyedben bejött a többi csere és visszahozták egál körülre, de a harmadik negyedben 18 ponttal kaptak ki, innen már nem tudtak felállni. A vendégeknél érdemes még kiemelni JaMychal Greent, a padról érkező erőcsatár öt hármast vert be, ám Rivers például Montrezl Harrellnek is csak 14 percet adott, a végére teljesen elengedte a meccset.

Mike Conley most a hullámvasút tetején. A nyáron érkező hátvéd eddig adós volt az igazán jó teljesítménnyel, többször is borzalmasan célzott mezőnyből, ma viszont csillogott, játszi könnyedséggel szórt be 29 pontot, közte öt hármast, jól szervezte a támadásokat, jól védekezett – nagyjából ezt várják tőle Utahban. Mellette Donovan Mitchell továbbra is vezér, elöl-hátul hasznosnak bizonyult, de Gobert és Bogdanovic is 10 pont fölé jutott. A győzelemhez azért igencsak kellett az Ingles-Jeff Green-Mudiay trió vezette kispad is – Leonard hiánya ide vagy oda, majdnem 50 százalékkal dobták a hármast, 19 labdaeladásba hajszolták bele a Clipperst, megdolgoztak a sikerért, és 4-1-gyel, remekül indították az alapszakaszt.

A Jazz legjobb dobói: Conley 29/15, Mitchell 24, Bogdanovic 14/6.
A Clippers legjobb dobói: Williams 24/3, Green 23/15, Harrell 10

Sacramento Kings–Charlotte Hornets 111–118

PJ Washingtonnal óriásit húzott a Hornets. Az idei draft 12. helyén elhozott erőcsatár a maival együtt öt meccsen 13/25 triplát küldött a helyére, azonnal kiharcolta magának a kezdőötöst és a Kings ellen is parádézott: 23 pontot szórt 10/13-as mezőnymutatóval, mellette 8 pattanóval és 3 gólpasszal, és a nehéz pillanatokban is rendre lehetett rá számítani. Ilyenek főleg az első félidőben akadtak, amikor 14 pontos hátrányban is volt a Charlotte, ám a nagyszünetre már csak öt pont volt közte, a harmadik negyedben pedig lejátszották a pályáról a Sactót, ebben a 12 percben nyolc hármast küldtek a gyűrűbe. Az irányító Terry Rozier is kezdi azt a sokoldalú játékot hozni, amit Bostonban megismerhettünk (22 pont, 6 gólpassz, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 blokk!), míg a másodéves Miles Bridges 17 ponttal, Cody Zeller dupla-duplával segített. A sikerben azért komoly része volt a második sornak is, Devonte' Graham 12 ponttal és 9 gólpasszal, Malik Monk 18 ponttal, a veterán Marvin Williams majdnem hibátlan célzással 11 ponttal zárt – ne feledjük, hogy nem játszhatott Nicolas Batum, Michael Kidd-Gilchrist és Bismack Biyombo sem, mindössze kilenc játékost forgatott James Borrego.

A Kingsnél mélyül a szakadék. Richaun Holmes bejátszotta magát a kezdőbe, a magasember pedig itt is remekelt, 8/10-es mezőnnyel dobott 17 pontot, szedett 9 pattanót, adott 3 blokkot és szerzett 2 labdát, mellette pedig Bjelica (11 pont, 5/6 mezőnyből) és Harrison Barnes (22 pont, 10/18 mezőnyből) is kiválóan célzott. A dobószázalékot leszámítva Fox-Hield páros sem volt rossz, az irányító majdnem tripla-duplázott, Hield pedig hét hármast dobott, ám amikor a kezdőötöst meg kellett bontani, összeomlott a kártyavár. Az elvileg védőspecialista Ariza nem találta a helyét hátul, Cory Joseph teljesen súlytalannak bizonyult, a második sor vezérének szánt Bogdan Bogdanovics pedig idén már sokadszorra dobott egészen borzasztóan – ma egy 4/14, közte egy 2/11-es tripla jött össze. Nem csak a szerb hibája a vereség, mert a harmadik negyedben testületileg dőltek össze, de talán neki kellene a legjobban elgondolkodnia – a Sacramento 0/5-tel áll, nagyon messze vannak a playoff-céltól.

A Kings legjobb dobói: Hield 23/21, Barnes 22/3, Holmes 17.
A Hornets legjobb dobói: Washington 23/6, Rozier 22/9, Monk 18/12.

Golden State Warriors–Phoenix Suns 110–121

Itt a vége a Warriors idei szezonjának? Eddig is messze alulmúlta a várakozásokat a GSW, és a Suns ellen is riasztóan rosszul játszottak, az első negyed után 29 (!) ponttal vezetett az ellenfél a Chase Centerben, itt gyakorlatilag véget is ért a meccs érdemi része – nagyon nincs is értelme elemezni a játékukat, az egyéni teljesítményeket. A hazaiak azért a két középső negyedben valamelyest stabilizálták magukat, de továbbra sem tudtak közelebb jönni, a harmadik negyed derekán pedig a korábban kisebb bokasérülését lábon kihordó Steph Curry egy betörés után szerencsétlenül ért földet Aron Baynesszel – rögtön jelezte, hogy nincs jól, a meccs után a pedig jött is a hír, hogy eltörte a bal kezét. Vele együtt sem volt playoff-csapat a Warriors (és akkor finoman fogalmaztunk), nélküle pedig még nehezebb lesz, hiszen legalább egy hónapra, de inkább többre elveszítették legjobbjukat – szombat-vasárnap hajnalban rögtön kapnak is egy back-to-backet a nyakukba...

Átadta a stafétát a Phoenix. A Warriors évekig volt a liga tetején, most óvatosan afelé indult meg a Suns is, akik évekig hoztak le olyan kiábrándító meccseket sorozatban, mint az idei Golden State. Idén eddig viszont menetelnek, két egylabdás vereség mellett ez volt a harmadik győzelmük, ráadásul játékban hatalmasat léptek előre. A „főkolompos” Ricky Rubio ma is kiváló alapot adott (14 pont, 7 gólpassz), Devin Booker továbbra is karrierje legszebb napjait éli (31 pont, hat tripla, 5 gólpassz), de mindenképp emlékezzünk meg Aron Baynesről. A Curry-esetnél vétlen center azonnal átvette a 25 meccsre eltiltott Deandre Ayton szerepét a kezdőben, ma 24 ponttal, 13 pattanóval, 7 gólpasszal és 3 blokkal zárt, a palánk alatti védekezése extra, és kintről is veszélyes. A korábban keleti csapatok által „kukázott” Kelly Oubre Jr. és Dario Saric is jól lefedte a csatárposztokat, a horvát például 16 ponttal, 9 pattanóval, 5-5 gólpasszal és szerzett labdával zárt – a gárda azt is elbírta, hogy Frank Kaminsky ezúttal a berendezést sem találta el, a padról egyedül az újonc Cameron Johnson villogott. A Suns legközelebb Memphisbe látogat, immár masszív esélyesként – még ízlelgetjük ezt a szóösszetételt...

A Warriors legjobb dobói: Paschall 20, Robinson III 17/3, Russell 15/3.
A Suns legjobb dobói: Booker 31/18, Baynes 24/6, Saric 16/6.


A teljes tabellát IDE KATTINTVA tekinthetik meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik